“Negyvenhatodik fejezet: Joseph Smith a Liberty börtönben: 1839. március,” Történetek a „Tanok és Szövetségek”-Ből (2002), 173–75
“Negyvenhatodik fejezet,” Történetek a „Tanok és Szövetségek”-Ből, 173–75
Negyvenhatodik fejezet
Joseph Smith a Liberty börtönben
(1839. március)
A Liberty börtön hideg és piszkos volt. Joseph és barátai sokat szenvedtek. Sokszor láncra verték őket. A földön kellett aludniuk.
Az étel rossz volt. Néha meg volt mérgezve, és megbetegedtek tőle.
Joseph nagyon elszomorodott. Ö és barátai akkor már régóta börtönben voltak. Joseph nem tudta, hogy valaha is kiengedik-e őket. Aggódott az Egyházért.
Joseph a Mennyei Atyához imádkozott. Megkérdezte, meddig kell még neki és a szenteknek így szenvedni. Kérte a Mennyei Atyát, hogy segítsen nekik, és hogy büntesse meg ellenségeiket.
Jézus mondtá Josephnek, hogy már csak egy kis ideig kell szenvednie. Biztatta Josephet, hogy legyen bátor. Kitartásáért az Isten meg fogja áldani. Jézus azt mondta Josephnek, hogy nemsokára baráti társaságban lesz, akik szeretik. És örülni fognak, hogy ismét láthatják.
Jézus számon tartotta, hogy a gonosz emberek mit tettek. Megmondta Josephnek, hogy hogyan bünteti majd meg őket. A gonosz emberek soha nem lehetnek papok, gyermekeik sem tartozhatnak soha a papsághoz. A gonosz emberek meg fognak bűnhődni; szenvednek és meghalnak.
Jézus beszélt Josephnek a szentek jövőjéről is. Sok jó vár rájuk. Isten áldásait semmi sem állíthatja meg. A Szentlélek majd csodálatos dolgokat fog tudomásukra hozni Isten hatalmáról. Megismerik majd a Menny és a Föld titkait.
Jézus azt is mondta Josephnek, hogy ne féljen a szenvedésektől, és ne aggódjon, ha bajok tornyosulnak előtte. Jézus azt mondta, hogy a csapások hasznunkra válnak. A bajok okulásunkra szolgálnak. Jézus többet szenvedett, mint akárki más.