2. fejezet
„Valami jobb”
a Nauvooi Női Segítőegylet
1842 tavaszán az Illinois állambeli Nauvooban élő utolsó napi szentek lelkesen munkálkodtak, hogy felépítsenek egy templomot a városukban. Joseph Smith próféta mindenkit arra buzdított, hogy segítsen ebben. A férfiak az építkezésen dolgoztak, míg a nők buzgón keresték a lehetőségeket, hogy ők is hozzájáruljanak a munkához. Sarah M. Kimball így emlékezett vissza:
„A Nauvoo templom falai körülbelül egy méter magasak voltak. Az egyház elnöke és mások is hangsúlyozva kérték, hogy az emberek segítsenek a munka előmozdításában.
Egy nap [Margaret] Cook kisasszony…, miközben arról a legutóbb elhangzott kérésről beszélgettünk, hogy élelmiszert, ruházatot, ágyneműt és egyéb ellátmányokat biztosítsunk a munkásoknak és családjaiknak, megjegyezte, hogy szívesen támogatná őket azáltal, hogy varr nekik, amennyiben erre lehetőség lenne. Felajánlottam neki némi anyagot, melyet használhat, és felvetettem, hogy talán mások is szívesen csatlakoznának hozzánk. Ezután [megtárgyaltuk] egy varróegylet megszervezését, melynek célja a templom felépítésében való segítségnyújtás lenne.
A következő csütörtökön közel egytucat szomszédos nőtestvér válaszolt a meghívásra és gyűlt össze az [otthonomban].”1
Akkoriban közkedvelt gyakorlat volt a nők körében, hogy saját szervezeteket hoztak létre, melyek gyakran külön alkotmánnyal és társasági alapszabályzattal – a szervezet irányítására vonatkozó szabályzattal – rendelkeztek. A Sarah Kimball otthonában összegyűlő nők elhatározták, hogy létrehoznak egy alkotmányt és alapszabályzatot, Eliza R. Snow pedig elvállalta a szöveg megfogalmazását. Ezután a nők megkérték Joseph Smitht, hogy nézze át a leírtakat, és mondja el a véleményét róluk. Miután a Próféta elolvasta, azt mondta, ez „a legjobb, amit valaha látott. »De – mondta –, nem ez az, amit ti akartok. Mondd meg a nőtestvéreknek, hogy az Úr elfogadta felajánlásukat, és valami jobbat tartogat a számukra, mint egy írott alkotmányt. Meghívom őket, hogy találkozzanak velem és néhány testvérrel… a következő csütörtök délután, és én megszervezem az asszonyokat a papság alatt, a papság mintáját követve.«”2
A Segítőegylet megszervezése
A következő csütörtökön, 1842. március 17-én, húsz nő gyűlt össze a gyakran „vöröstéglás kereskedésnek” nevezett épület felső emeletén, melyben Joseph Smithnek volt egy irodája és egy üzlete, amellyel a családját próbálta eltartani. Joseph Smith és a Tizenkét Apostol Kvóruma két tagja, John Taylor és Willard Richards elder irányítása alatt gyűltek össze.3
Ahelyett, hogy az akkoriban elterjedt és népszerű női szervezetek mintáját követve hozott volna létre egy utolsó napi szent női szervezetet, Joseph Smith próféta isteni sugalmazás és felhatalmazás útján szervezte meg őket.
A gyűlés elején elmondta a nőtestvéreknek, hogy arra kell buzdítaniuk „a fivéreket, hogy jót cselekedjenek azáltal, hogy gondoskodnak a szegények szükségleteiről, keresik azokat, akikkel jószívűséget gyakorolhatnak, és kielégítik szükségleteiket, javítják a női közösség erkölcsét, és erősítik annak erényeit”4.
Joseph Smith feleségét, Emmát választották, hogy eme új egylet elnökeként szolgáljon. Ezután a Próféta arra buzdította feleségét, hogy válasszon tanácsosokat, akik vele együtt „elnökölnek eme egylet felett a szegényekről való gondoskodásban – szükségleteik kielégítésében, valamint eme intézmény különböző ügyeinek intézésében”. Smith nőtestvér Sarah M. Clevelandet és Elizabeth Ann Whitney-t választotta tanácsosainak. Taylor elder később mindkét tanácsost elválasztotta kézrátétellel az elnökségben betöltött hivatalában való szolgálatra. 5
A gyűlés során Joseph Smith elmondta, hogy a felesége elhívása egy 12 évvel azelőtti prófécia beteljesülése, melyben az Úr azt mondta róla, hogy „kiválasztott hölgy…, akit én elhívtam”, és elmondta, hogy „[Joseph Smith] keze alatt elrendel[tetik], hogy szentírásokat fejt[sen] ki, és hogy buzdít[sa] az egyházat, amint megadatik [neki] Lelkem által”6. Joseph Smith felolvasta a jelenlévőknek az egész kinyilatkoztatást, amely jelenleg a Tan és a szövetségek 25. szakasza. 7
A kinyilatkoztatásban az Úr elmondta Emmának a rá váró kiváltságokat, melyek között volt az, hogy írnoka lesz a férjének, valamint az, hogy válogatást kell készítenie a himnuszokból a szenteknek. Az Úr továbbá azt a tanácsot adta Emmának, hogy hallgasson a figyelmeztetésekre, legyen hithű és erényes, ne zúgolódjon, vigasztalja és segítse a férjét, tanítson a szentírásokból és buzdítsa az egyházat, írjon és tanuljon, „[tegye] félre e világ dolgait, és keres[se] egy jobbnak dolgait”, legyen hű a szövetségeihez, legyen szelíd és óvakodjon a kevélységtől, valamint tartsa be a parancsolatokat. 8
A kinyilatkoztatás végén az Úr kijelentette, hogy amit mondott, nem csupán Emmának szólt, hanem „ez hang[ja] mindenkihez”9. Prófétai felhatalmazással Joseph Smith elismételte ezt a pontot, kihangsúlyozva, hogy az ebben a kinyilatkoztatásban található tanácsok és figyelmeztetések az újonnan megszervezett egylet minden tagjára vonatkoznak. Azt mondta, „hogy nem csupán [Emma], hanem mások is elnyerhetik ugyanezeket az áldásokat”10. E kinyilatkoztatás alapvető tantételeket fektetett le az utolsó napi szent nők számára.
Némi tanácskozás után a nőtestvérek úgy döntöttek, hogy a Nauvooi Női Segítőegyletnek fogják hívni magukat. Emma Smith kijelentette: „Valami rendkívülit fogunk tenni. […] Rendkívüli eseményekre és sürgős segélyhívásokra számítunk.”11
John Taylor
A gyűlés végén John Taylor elder is megosztotta a gondolatait. Elmondta, hogy „szíve örvendez[ett]”, amikor azt látta, hogy „a legkiválóbb jellemek lépnek előre ebben az ügyben, amely vélhetően minden erényt átültet a gyakorlatba, és utat nyit a női szív jóindulatú érzéseinek”. Annak is örvendett, „hogy láthat[ja], hogy eme intézményt a menny törvényei szerint szervezték meg – azon kinyilatkoztatás szerint, amely korábban [Emma] Smith asszonynak adatott, e fontos elhívásra kijelölve őt –, és hogy láthat[ja], mily dicsőséges módon halad előre minden”. Azért imádkozott, hogy „Isten áldásai és a menny békéje nyugodjon mostantól ezen az intézményen”. Ezután egy kórus visszhangozta Taylor elder szavait, amikor a záróima előtt e szavak csendültek fel: „örvendezzünk együtt a megváltás napján”. 12
Papsági hatalom, minták és áldások
Egy hat héttel későbbi segítőegyleti gyűlésen Joseph Smith próféta hosszasan tanította a nőtestvéreket, majd ezt mondta: „Ez az egylet Isten által megalapított rend szerint kapjon utasításokat azokon keresztül, akiket vezető szerepekre jelöltek. Most pedig elfordítom számotokra a kulcsot Isten nevében, ujjongani fog ez az egylet, és tudás és intelligencia árad majd le mostantól fogva – jobb napoknak néz elébe az egylet.”13
Az Úr prófétájaként Joseph Smith birtokolta a papsági hatalom összes kulcsát a földön. Ezért amikor megszervezte a Segítőegyletet, hogy az ő átfogó irányítása alatt működjön, megnyitotta a lehetőséget az egyházban lévő nők előtt, hogy létfontosságú szerepet játszhassanak az Úr királyságának munkájában. Most már a papság hatalma alatt szolgáltak, és olyan áldások ígéretét kapták, melyek meghaladják majd az addig elnyert áldásaikat, mely áldásokra hithűségük és szorgalmuk árán tehetnek szert. Tudás és intelligencia árad majd le rájuk, amikor elnyerik a papsági áldások teljességét a templomban. Olyan szertartásokban részesülnek és olyan szent szövetségeket kötnek majd, melyek segítenek nekik és a családjuknak felkészülni az örök életre. (További olvasmányért a Segítőegyletről és a papságról lásd a 8. fejezetet.)
Kezdeti lelkesedés a Segítőegylettel kapcsolatban
A Nauvooi Női Segítőegylet gyorsan növekedett; tagsága 1842 augusztusára meghaladta az 1100 főt. Kezdetben nem tartozott minden egyháztag nő automatikusan az egylethez. A nőknek kérvényezni kellett, hogy csatlakozhassanak, majd pedig jóságuk és erényességük alapján döntötték el, hogy befogadják-e őket. Joseph Smith ezt mondta: „Ennek az egyletnek válogatottnak kell lennie, mely elhatárolódik a világ minden gonoszságától – elsőrangúnak, erényesnek és szentnek kell lennie.”14
A nauvooi nőtestvérek égtek a vágytól, hogy csatlakozhassanak a Segítőegylethez. Alig várták, hogy fizikai és lelki segítséget nyújtsanak szervezett, hivatalosan jóváhagyott módon. Azt a páratlan lehetőséget is felismerték, hogy a prófétától tanulhatnak egy magasabb lelki tudás, valamint a templom áldásainak elnyerésére való felkészülés során. Élvezték, hogy egységben munkálkodhattak egymással és a papsági fivéreikkel e nagyszerű ügyben.
Most, hogy a nőtestvéreknek megadatott ez a kiváltság, felelősségükké vált, hogy arra érdemesen is éljenek. Joseph Smith ezt mondta nekik: „Most olyan helyzetbe helyeztek benneteket, ahol azon együttérzés szerint cselekedhettek, amelyet Isten ültetett a kebletekbe. Ha ezek szerint a tantételek szerint éltek, mily nagyszerű és dicsőséges lesz az!”15 Amint azt Boyd K. Packer, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke mondta sok évvel később: „Legalább olyan kötelező egy nőnek a Segítőegylet által táplált erényeket az élete részévé tenni, mint amilyen kötelező a férfiaknak a papság által tanított jellemvonásokat beépíteni az életükbe.”16
A Segítőegylet nem csupán egy újabb női csoport volt, amely megpróbált jót tenni a világban. Más volt. „Valami jobb”, mert a papság hatalma által lett megszervezve. Létrejötte szükséges lépést jelentett Isten munkájának kibontakozásában a földön. Felkészítette az egyház nőtagjait arra, hogy elnyerjék a papsági szertartásokat és szövetségeket, valamint segített nekik a családi kötelezettségeik teljesítésében.
Joseph Smith utasításai
A Nauvooi Női Segítőegylet első gyűlésén Eliza R. Snow nőtestvért jelölték ki a szervezet titkárának. E minőségében pontos és részletes jegyzetet készített, melyet jegyzőkönyvnek hívtak, minden segítőegyleti gyűlésen, melyen részt vett. Joseph Smith elmondta a nőtestvéreknek, hogy e jegyzőkönyvek lesznek az egylet „alkotmánya és törvénye”. 17
A legtöbb segítőegyleti gyűlésen a nőtestvérek a tanulásnak szentelték az időt. Hatalmas áldást jelentett, hogy hat gyűlésük alkalmával is Joseph Smith próféta tanította őket. Tanításai során bőségesen kiáradt rájuk a Lélek. Az egyik ilyen gyűlés végén Snow nőtestvér a következőket jegyezte le: „Az Úr Lelke hatalmas erővel áradt ki ránk, amit soha nem fognak elfelejteni azok, akik jelen voltak ezen a jelentős eseményen.”18
Snow nőtestvér összes jegyzőkönyve közül a Próféta tanításairól készült jegyzetei bizonyultak a legnagyobb hatással bíróknak. E környezetben a Próféta tanításai a Segítőegylet, valamint a velük szolgáló papsági vezetők munkájának meghatározására irányultak, és ezek a tanítások ma is hatással vannak az egyház munkájára.
Joseph Smith olyan tantételeket tanított, melyek segítettek a segítőegyleti nőtestvéreknek abban, hogy „segítsen[ek] a szegényeken” és „lelkeket szabadít[sanak] meg” – azaz olyan alapvető tantételeket, melyek az egylet alapját képezték.19 Erre az alapra épülve a Segítőegylet fennmaradt, és egyre erősödött a hatásában. A Segítőegylet korai gyűlései óta a nőtestvérek folyamatosan alkalmazzák a Próféta tanácsait azon erőfeszítéseikben, hogy gyarapítsák a hitet és a személyes igazlelkűséget, megerősítsék a családokat és az otthonokat, valamint felkutassák és megsegítsék a szükséget szenvedőket.
A hit és a személyes igazlelkűség gyarapítása
Joseph Smith azt tanította a nőtestvéreknek, hogy komoly kötelességük törekedni a saját szabadulásukra. Azt mondta: „Életünk az Istennek való hódolatunktól függ – mindenkinek magának kell megtennie ezt – senki nem tudja megtenni egy másik emberért.”20 Azt tanította nekik, hogy legyenek igazlelkű emberek, váljanak szent néppé, és készüljenek fel a templomi szertartásokra és szövetségekre. Arra buzdította őket, hogy legyenek békében az Úrral, a körülöttük lévő emberekkel és önmagukkal: „Nőtestvérek…: lesz közöttetek viszály? Én nem engedem. Meg kell bánnotok bűneiteket, és el kell nyernetek Isten szeretetét.”21 „[N]em háború, perlekedés [veszekedés], ellentmondás vagy vita, hanem szelídség, szeretet, tisztaság – ezek azok a dolgok, amelyek naggyá tesznek benneteket…”22
A Segítőegylet egyik gyűlésén Joseph próféta az 1 Korinthusbeliek könyvének 12. fejezetéről beszélt, kihangsúlyozva, hogy saját szerepét betöltve minden nőtestvér fontos elemét képezi az egész egyháznak. „Tanított [az egyházban lévő] különböző hivatalokkal kapcsolatban, valamint annak szükségességéről, hogy minden egyén a számára kijelölt területen tevékenykedjen; továbbá a számos hivatal betöltéséről, amelybe kinevezték őket.” Ezenfelül figyelmeztetett, hogy ne essünk abba a hibába, hogy lebecsüljük „az egyház alacsonyabb hivatalait…, és irigy szemekkel tenkint[ünk] mások pozíciójára”. Majd azt mondta: „…az emberi szív balgasága és ostobasága, ha egy ember más pozíció betöltésére törekszik, mint amit Isten kijelölt neki”23 Ilyen tanítások által segített a nőtestvéreknek „szentségben [járni] az Úr előtt”. 24
„Amikor Isten elé járulunk – mondta Joseph Smith a segítőegyleti nőtestvéreknek –, legyünk mi magunk is tiszták.”25
A családok és az otthonok megerősítése
Bár a korai segítőegyleti nőtestvérek tevékenyen részt vettek a közösség életében, és mindig készen álltak szomszédaik szolgálatára, soha nem veszítették szem elől saját családjuk és otthonuk iránti kötelezettségeiket. Hűek voltak velük született anyai és gondoskodói természetükhöz. Ugyancsak hűek voltak azon kinyilatkoztatásokhoz, melyeket az Úr Joseph Smith prófétán keresztül adott a családi kötelezettségekre vonatkozóan:
„…elhívásod hivatala az lesz, hogy vigasza legyél… a te férjednek, az ő sanyargattatásaiban, vigasztaló szavakkal, a szelídség lelkében.”26
„…amennyiben Sionban, vagy annak bármely megszervezett cövekében lévő szülőknek gyermekei vannak, és nem tanítják meg nekik a bűnbánat, és a Krisztusba, az élő Isten Fiába vetett hit, valamint a keresztelkedés és a Szentlélek kézrátétel általi ajándékának tanát nyolc éves korukban, a bűn szálljon a szülők fejére.
Mert ez törvény lesz Sion lakóinak, vagyis bármely megszervezett cövekében.
És gyermekeik keresztelkedjenek meg bűneik bocsánatára, amikor nyolc évesek, és részesüljenek a kézrátételben.
És imádkozni is tanítsák meg gyermekeiket, és arra, hogy egyenes derékkal járjanak az Úr előtt.”27
„…megparancsoltam nektek, hogy világosságban és igazságban neveljétek fel gyermekeiteket. […]
[E]lőször tehát szedd rendbe a te házadat. […]
Amit egynek mondok, mindenkinek mondom…
[Győződj meg] arról, hogy [a családtagok] szorgalmasabbak és gondosabbak otthon, és mindig imádkoznak.”28
A Nauvooi Női Segítőegylet jegyzőkönyveinek kivonatai azt mutatják, hogy Joseph Smith és a nőtestvérek soha nem tévesztették szem elől az e kinyilatkoztatásokban található tantételeket. Szavaik és tetteik azt tükrözték, hogy otthonaik és mások otthonai képezték gondolataik legfőbb tárgyát. Például Emma Smith azt tanította, hogy „legfőbb ideje, hogy az édesanyák odafigyeljenek a leányaikra, és arra intsék őket, hogy az erényesség útján járjanak”29. Joseph Smith próféta különös gonddal törődött a férjek és feleségek közötti kapcsolattal. Tanácsa a nőtestvéreknek így hangzott: „Tanítsa meg ez az egylet, miként viselkedjenek a nők a férjükkel, hogy gyengédséggel és szeretettel bánjanak vele. Amikor egy férfit problémák terhelnek, amikor aggodalom és nehézség kínozza, ha vitatkozás vagy morgás helyett egy mosollyal találná magát szembe – ha szelídséggel találkozna, az megnyugtatná a lelkét, és lecsillapítaná az érzéseit; amikor az elméjét kétségek gyötrik, a szeretet és a kedvesség enyhítő hatására van szüksége. […] Amikor hazamentek, soha ne szóljatok goromba vagy barátságtalan szót a férjetekhez, hanem mostantól koronázza kedvesség, jószívűség és szeretet a munkátokat.”30 A próféta hasonló tanácsot adott más alkalmakkor a férfiaknak is, elmondva nekik, hogy a férj feladata az, hogy „szeresse és becsülje a feleségét, gondoskodjon róla”, és „érzéseit gyengédséggel [vegye figyelembe]”31.
Amikor a nőtestvérek arról tanácskoztak, miként nyújthatnának segítséget a közösségükben élő embereknek, gyakran helyezték középpontba a családokat és az otthonokat. A gyűléseikről készült jegyzőkönyvek tele vannak az alábbiakhoz hasonló bejegyzésekkel: „Hawkes asszony beszélt nekünk a Drury családról – még mindig betegek, és szükségük van az imáinkra – ha többet nem is tudunk adni.”32 „Joshua Smith nőtestvér… meglátogatta McEwen nőtestvért és Modley nőtestvért. Őket és családjukat nagy nélkülözés közepette találták. Napi szinten igénylik a gondoskodást.”33 „P. M. Wheeler… az egylet jótékony tevékenysége figyelmébe ajánlotta Francis Lew Law nőtestvért, aki beteg és nincs otthona. Idős özvegyasszonyról van szó, aki jelenleg szűkén van a pénznek.”34 „Peck nőtestvér jelentette, hogy Guyes úr és a családja betegek és szűkölködnek. Kaptak segítséget. […] Kimball asszony elmondta, hogy egy bizonyos Charleston úr és a családja betegek, a felesége nagyon rossz állapotban van, ápolásra szorul. Azt mondta, segítséget nyújtott nekik.”35
A szentek arra irányuló egységes erőfeszítését, hogy templomot építsenek Nauvooban, a családjaik iránti szeretetük motiválta. Joseph Smith próféta megtanította nekik, hogy megkeresztelkedhetnek az elhunyt családtagjaik helyett. Egy ideig engedélyt kaptak, hogy a templomon kívül végezzék ezeket a szertartásokat, ám az Úr a következőt parancsolta nekik:
„…építsetek házat nevemhez, a Magasságosnak, hogy ott lakjon.
Mert nem található olyan hely a földön, ahová eljöhetne és újra visszaállíthatná azt, ami elveszett számotokra, vagyis amit elvett, méghozzá a papság teljességét.
Mert nincs a földön olyan keresztelőmedence, ahol ők, az én szentjeim, megkeresztelkedhetnének azokért, akik halottak –
Mert ez a szertartás házamhoz tartozik”36.
Azért is szerettek volna templomot építeni, hogy elnyerjék a házasság új és örök szövetségét, mely által a családjuk egyesülhet az örökkévalóságra. 37
A nauvooi egyháztagok hatalmas vigaszra leltek a halottakért végzett keresztelésekben, valamint az örök családok ígéretében. Az egyik ilyen egyháztag egy Sally Randall nevezetű nőtestvér volt. Amikor 14 éves fia, George meghalt, megírta a szomorú hírt a családtagjainak. Nem sokkal később tudomást szerzett a halottakért végzett keresztelésről. Ekkor ismét írt a rokonainak, ám ezúttal újonnan lelt békével és meggyőződéssel:
„[George] édesapja megkeresztelkedett érte, és mily dicsőséges dolog ez, hogy hisszük és elnyerjük az evangélium teljességét, ahogyan azt most prédikálják nekünk, és megkeresztelkedhetünk minden elhunyt barátunkért és megszabadíthatjuk őket, olyan messzire nyúlva vissza a múltba, amilyen régről csak tudomásunk van róluk. Szeretném, ha megírnátok nekem minden halott rokonunk nevét, legalább nagymama és nagypapa családjáig visszamenőleg. Szándékomban áll minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy megszabadítsam a barátaimat. […] Feltételezem, furcsa tannak fogjátok ezt találni, de rá fogtok jönni, hogy igaz.”
Az édesanyjának, aki szintén elvesztette egyik gyermekét, Sally a következő tanúbizonyságot tette: „Ó, anyám! Amennyiben megadatik nekünk az a boldogság, hogy az első feltámadás részesei legyünk, a gyermekeinket is visszakapjuk akkor pont úgy, ahogyan a sírjukba helyeztük őket.”38
Segítséget nyújtani a szükséget szenvedők felkutatása és megsegítése által
Az egyház 1830-ban történt megszervezése óta az utolsó napi szent nők számtalan módot találtak a szolgálatra. Hűek voltak a Szabadító szavaihoz: „…a mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”39
Amikor Joseph Smith próféta az Ohiói Kirtland templom építési munkálatait felügyelte, a nőtestvérek számos szükségletet fedeztek fel az építkezésen dolgozó munkások és családjaik körében. Ahogyan Sarah M. Kimball elmondta: „A nők boldogan küldték el az általuk köpült vajat a templomon dolgozó munkásoknak úgy, hogy saját asztalukra semmi nem jutott belőle.”40 A nőtestvérek felismerték azt is, hogy szőnyegeket és függönyöket kell készíteni a templomba. Polly Angell felidézte Joseph Smith megjegyzését, melyet akkor tett, amikor meglátta őket dolgozni. Ezt mondta: „A nőtestvérek mindig a legelsők minden jó munkában. Mária [Magdaléna] volt az első, aki látta a feltámadott Urat; most pedig a nőtestvérek az elsők, akik a templom belsején dolgoznak.”41
A papsági hatalom által megszervezett Segítőegylettel még nagyobb erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak a Nauvoo templom építőinek. Az egyik segítőegyleti gyűlésen a nők olyan gyakorlati módszerekre koncentráltak, amelyekkel a templomon oly szorgalmasan dolgozó férfiakat szolgálhatták. „A nőtestvérek egyenként kifejezték érzéseiket”, egyhangúlag kinyilvánítva azon vágyukat, hogy segítsék a templom felépítésének előrehaladtát, valamint támogassák Sion ügyét”. A jegyzőkönyvekben számos olyan adományról is feljegyzés készült, melyek a Segítőegylet tagjaitól származtak:
„Jones nőtestvér azt mondta, hajlandó körbejárni a környéket és anyagokat gyűjteni az emberektől, amennyiben felkérik erre – azt is felajánlotta, hogy elszállásol valakit a templomon dolgozó munkások közül.
Durfee asszony azt mondta, ha az egylet vezetői úgy kívánják, hajlandó körbejárni a környéket egy szekérrel, és gyapjút stb. gyűjteni a munka előmozdítása érdekében.
Smith asszony azt javasolta, hogy a kereskedők feleségei adományozzanak anyagot, hogy mások ezáltal munkához jussanak.
Wheeler kisasszony azt mondta, hajlandó bármennyi, vagy akár minden idejét feláldozni…
Granger asszony hajlandó bármiben segíteni, kötni, varrni vagy a betegeket ápolni, amiben éppen a legtöbb hasznát vesszük.
Ells kisasszony azt mondta, hajlandó körbejárni és adományokat gyűjteni stb.
Angell asszony azt mondta, hogy amennyiben szükséges, hajlandó rendbehozni a régi ruhákat, ha nincs lehetőség új anyagok beszerzésére.
Smith asszony felajánlotta, hogy gyapjút szerez és fonalat adományoz az idősebb asszonyoknak, hogy zoknikat köthessenek azoknak a munkásoknak, akik az eljövendő télen a templomon dolgoznak majd.
Stringham nőtestvér felajánlotta, hogy készít férfiruhákat, és elvállal valamilyen munkát a templomon.
Felshaw nőtestvér felajánlott egy kis szappant. […]
Stanley nőtestvér minden 500 gramm lenből 50 grammot, és napi 1 liter tejet ajánlott fel adományként.
Beman kisasszony ruhákat fog készíteni.
Smith nőtestvér felajánlotta, hogy muszlin stb. anyagot szerez nem az egyházhoz tartozó, ám barátságos kereskedőktől. […]
Geen nőtestvér saját maga által font fonalat ajánlott fel.”42
E nőtestvérek szívében óriási vágy égett arra, hogy jót tegyenek, és meg is tették, gyapjújuk és szekerük, szappanuk és varrásuk, élelmiszerük és becses holmijaik, valamint idejük és tehetségeik felajánlásával. Új egyletükön keresztül az egyházban lévő nők veleszületett könyörületességük által vezérelve építették az Úr egyházát.
Joseph Smith próféta tovább buzdította a segítőegyleti nőtestvéreket azon erőfeszítéseikben, hogy megsegítsék a szükséget szenvedőket. Az egyik segítőegyleti gyűlésen, miután az 1 Korinthusbeliek 12. fejezetéből tanította őket (lásd 18. oldal), elkezdte felolvasni nekik Pál jószívűségről szóló beszédét az 1 Korinthusbeliek 13-ból. E fejezethez a következő észrevételt tette: „[N] e korlátozza látószögeteket szomszédotok erénye…; ki kell tágítani lelketeket egymás iránt, ha úgy szeretnétek cselekedni, mint Jézus. […] Miközben növekedtek ártatlanságban és erényben, miközben növekedtek jóságban, terjeszkedjen ki szívetek, és növekedjék meg mások felé; hosszútűrőnek kell lennetek, és türelmeseknek az emberiség hibáival és tévedéseivel szemben. Mily értékes az ember lelke!”43
Egy másik segítőegyleti gyűlésen ezt tanította: „Semmi nem vezeti el jobban az embereket a bűn elhagyásához, mint az, ha kézen fogják őket, és gyengéden őrködnek felettük. Amikor valaki a legcsekélyebb kedvességet és szeretetet tanúsítja irántam, Ó, milyen hatalma van annak elmém felett! Ennek ellenkezője azonban hajlamos kiváltani minden kellemetlen érzést és lehangolni az emberi elmét.”44
A segítőegyleti nőtestvérek a könyörületes szolgálatot tették meg szervezetük egyik alapvető tantételének. Minden héten, amikor a Nauvooi Női Segítőegylet tagjai összegyűltek, a nőtestvérek egyenként jelentést adtak a szükséget szenvedőkről. A kincstárnok begyűjtötte az adományokat, majd pedig szétosztották azokat a szükséget szenvedők megsegítésére. Az adományok között akadt pénz, ellátmány, tehetség és idő is. Ezek a nők felajánlottak ruhákat és ágyneműket is, ezen kívül lent, gyapjút és fonalat a ruhakészítéshez. Élelmiszer-adományok is érkeztek: alma, hagyma, liszt, cukor, kenyér és vaj.
Emma Smith nőtestvér a Segítőegylet elnökeként kimagasló példát mutatott a jószívű szolgálatra. Megnyitotta otthonát az éhezők, a hajléktalanok és a betegek előtt. „A Birtok”, ahogy a Smith család faházát néha nevezték, egy közös helyiségből és két hálószobából állt. A Segítőegylet megalakulásának idején az otthon 11 embernek adott szállást Emmán, Josephen és 4 gyermekükön kívül.
A korai segítőegyleti nőtestvérek szolgálták a szükséget szenvedőket, és alkalomadtán ők maguk is részesültek mások szolgálatában. Ellen Douglas például nem sokkal az után csatlakozott a Segítőegylethez, hogy ő és a családja Nauvooba érkezett 1842-ben. Három hónappal később a férje, George, meghalt. A család együtt dolgozott, hogy eltartsák magukat, ám ez komoly küzdelmekkel járt férjük és apjuk nélkül. Ellen ennek ellenére tevékenyen részt vett a Segítőegylet munkájában, enyhülést hozva másoknak szenvedésükben, betegségükben és szegénységükben. Aztán 1844 áprilisában ő és néhány gyermeke megbetegedett, ezúttal ők szorulva mások segítségére. Küldött egy levelet az Angliában élő családjának, melyben leírta, hogyan sietett a segítségére a Segítőegylet, amikor meglátogatta egy Ann nevű barátját:
„Amikor már kezdtem jobban érezni magam, bementem a városba, hogy meglátogassam Annt; két éjszakát töltöttem nála. […] Az asszony, akinél Ann lakott, szeretett volna rávenni, hogy kérvényezzek ruhát a Női Segítőegylettől jómagam és a családom tagjai számára, amire nagy szükségünk volt. Ezt én megtagadtam, ő azonban azt mondta, hogy szükségem van a segítségre, és oly sokáig betegeskedtem, hogy ha én nem teszem meg, akkor ő fogja megtenni helyettem.” Douglas nőtestvér végül beleegyezett, hogy segítséget kérjen. „Elmentünk az egyik nőtestvérhez – folytatta –, aki megkérdezte, mire van a legnagyobb szükségem. Elmondtam neki, hogy számos dologra lenne szükségem. Amíg beteg voltam, a gyermekeim [elnyűtték] a ruháikat, mert nem tudtam [megfoltozni] őket, mire ő azt felelte, hogy megtesz értem minden tőle telhetőt. Néhány nap múlva Ann átjött, elhozták a szekeret, és olyan ajándékot kaptam tőlük, mint még soha.”45
„Hogy mindannyian együtt foglalhassunk majd helyet a mennyben”
John A. Widtsoe elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, így foglalta össze a Segítőegylet alapvető munkásságát: „Segítségnyújtás a szegénység, a betegség, a kétkedés és a tudatlanság esetén – és minden olyan körülmény közepette, mely akadályt jelenthet egy nő örömének és fejlődésének kiteljesedésében. Micsoda nemes megbízatás!”46
A hitükben és bizonyságukban erős utolsó napi szent nők valóban az „angyalok küldetését” végzik.47 M. Russell Ballard elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, a következőt tanította: „Ebben az egyházban minden olyan nőtestvérnek, aki szövetségeket kötött az Úrral, Istentől kapott megbízatása, hogy segítsen a lelkek megmentésében, vezesse a világon lévő nőket, erősítse Sion otthonait, és építse Isten királyságát.”48
Amikor Sarah M. Kimball és Margaret Cook elhatározták, hogy elindítanak egy varróegyletet, abban akartak segíteni, hogy elkészüljön egy templom az embereknek, a próféta és más papsági vezetők sugalmazása és irányítása alatta azonban ők és a nőtestvéreik végül az embereket segítettek felkészíteni a templomra.
Ez a munka ma is folytatódik. A Joseph Smith által tanított tantételek által vezérelve a segítőegyleti nőtestvérek együtt dolgoznak azon, hogy felkészítsék a nőket és a családjaikat Isten legnagyobb áldásaira. Örömmel követik Joseph Smith édesanyjának, Lucy Mack Smithnek a tanácsát: „Gondját kell viselnünk egymásnak, őrködnünk kell egymás felett, vigaszt kell nyújtanunk egymásnak, és tanulnunk kell, hogy mindannyian együtt foglalhassunk majd helyet a mennyben.”49
A szentek átérezték a Nauvoo templom felépítésének sürgető szükségét
1842. március 17-én Emma Smith lett a Segítőegylet első elnöke
Péteren, Jakabon és Jánoson keresztül az Úr ráruházta Joseph Smithre „királyság[a] kulcsait” (lásd T&Sz 27:13)
Emma Smith vezette a Segítőegyleti gyűléseket
Joseph Smith próféta a segítőegyleti nőtestvéreket tanította
„…világosságban és igazságban neveljétek fel gyermekeiteket” (T&Sz 93:40)
Keresztelőmedence a Finnországi Helsinki templomban
Az Illinois állambeli Nauvooban Emma és Joseph Smith irányították az éhezők, az otthontalanok és a betegek megsegítését
Ontariói Toronto templom