9. fejezet
„A családi tűzhely örzői”
A család megalapítása, gondozása és megóvása
1995. szemptember 23-án Gordon B. Hinckley elnök, az egyház tizenötödik elnöke, az egyház nőtagjai előtt mondott beszédet egy általános segítőegyleti gyűlésen. Háláját fejezte ki az utolsó napi szent nők hithűségéért és szorgalmáért – legyenek akár fiatalok vagy idősek, házasok vagy egyedülállók, gyermekesek vagy gyermek nélküliek. Elismerve az őket érő komoly kihívásokat, bátorítást, tanácsot és figyelmeztetést adott nekik, hogy segítsen eleget tenniük kötelezettségeiknek és örömöt találniuk az életben. Üzenete végéhez közeledvén ezt mondta:
Gordon B. Hinckley
„Oly sok álbölcsesség terjedt el úgy, mintha igazság volna, oly sok félrevezetést lehet hallani a normákra és értékekre vonatkozóan, oly sok csábítás hív, hogy magunkra vegyük a világ szennyét, hogy úgy éreztük, figyelmeztetnünk és óva kell intenünk benneteket. Ennek előmozdításaként most mi, az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Tanácsa egy kiáltványt adunk az egyháznak és a világnak, amely a családra vonatkozó azon normák, tanok és gyakorlatok kijelentése és újbóli megerősítése, melyeket az egyház prófétái, látnokai és kinyilatkoztatói folyamatosan ismételtek annak történelme során.”1 Ezután felolvasta „A család: Kiáltvány a világhoz” című nyilatkozatot. Ez volt az első alkalom, hogy a kiáltványt nyilvánosan felolvasták.
A kiáltványban az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma kijelentik, hogy „boldogság leginkább akkor érhető el a családi életben, ha az az Úr Jézus Krisztus tanításaira épül”. Ünnepélyesen kijelentik, hogy „a férfi és a nő közötti házasságot Isten rendelte el, és a család központi szerepet játszik a Teremtő gyermekeinek örökkévaló rendeltetésére vonatkozó tervében.” Emlékeztetik a férjeket és a feleségeket „komoly kötelesség[ükre], hogy szeressék egymást és törődjenek egymással, valamint gyermekeikkel”2.
Amint azt a kiáltvány címe is kihangsúlyozza, e szavak az egész világhoz szólnak – emlékeztetve minden embert, beleértve a nemzetek vezetőit is, a család örökkévaló jelentőségére. A kiáltvány bejelentése után nyolc hónappal Hinckley elnök részt vett egy sajtókonferencián a japán fővárosban, Tokióban, ahol ezt mondta: „Miért adtunk ki egy kiáltványt a családról? Mert a családok folyamatos támadás alatt állnak. Világszerte széthullanak. A társadalom jobbá tételének elsődleges helye az otthon falain belül van. A gyermekek többnyire azt teszik, amit tanítanak nekik. Megpróbáljuk a világot jobbá tenni azáltal, hogy megerősítjük a családokat.”3
A segítőegyleti nőtestvérek bizonyságai megmutatják, hogy amellett, hogy a kiáltvány az egész világnak szól, e tanbéli kijelentés minden egyes család és egyén számára jelentőséggel bír az egyházban. A kiáltvány tantételei minden nőtestvér szívét megérintették, körülményeiktől függetlenül.
Barbara Thompson
Barbara Thompson nőtestvér, akit később elhívtak, hogy tanácsosként szolgáljon a Segítőegylet általános elnökségében, ott volt a Salt Lake Tabernákulumban, amikor Hinckley elnök felolvasta a kiáltványt. „Nagyszerű esemény volt – emlékezett vissza. – Éreztem az üzenet jelentőségét. Azt is gondoltam magamban: »Ez egy nagyszerű útmutató a szülőknek. De nagy felelősség is számukra.« Egy pillanatra azt gondoltam, hogy ez rám nem igazán vonatkozik, hiszen nem vagyok házas, és nincsenek gyermekeim. Rögtön utána azonban arra gondoltam: »Mégiscsak vonatkozik rám, hiszen egy család tagja vagyok! A szüleim lánya vagyok, nővér, nagynéni, unokatestvér, unokahúg és unoka. Vannak kötelességeim – és áldásaim –, mert egy család tagja vagyok. Még akkor is, ha én lennék családom egyedüli élő tagja, attól még Isten családjának a tagja vagyok, és felelősségem, hogy segítsek megerősíteni más családokat.«”4
Bonnie D. Parkin nőtestvér, aki később a Segítőegylet tizennegyedik általános elnökeként szolgált, szintén ott volt a Tabernákulumban, amikor Hinckley elnök felolvasta a kiáltványt. Így emlékezett vissza: „Csend ült a hallgatóságra, de egyfajta izgalom is, a gondolat, hogy »Igen! Segítségre van szükségünk a családokkal!«. Emlékszem, nagyon helyénvalónak éreztem a kiáltványt. Könnyek patakzottak az arcomon. Amikor ránéztem a körülöttem ülő nőtestvérekre, úgy tűnt, ők is hasonlóképpen éreznek. Oly sok minden volt a kiáltványban, hogy alig vártam, hogy kapjak belőle egy másolatot és áttanulmányozzam. A kiáltvány megerősíti a nők méltóságát, és már az is sokatmondó, hogy először az egyház nőtagjainak olvasták fel azt az általános segítőegyleti gyűlésen.”5
Miért döntött úgy az Első Elnökség, hogy a kiáltványt egy általános segítőegyleti gyűlésen jelentik be? Miután Hinckley elnök felolvasta, megadta a kérdésre a választ. „Ti vagytok a családi tűzhely őrzői – mondta a nőtestvéreknek. – Ti hozzátok világra a gyermekeket. Ti vagytok azok, akik gondoskodtok róluk, és kialakítják bennük életük szokásait. Nincs még egy olyan munka, amely oly közel állna az isteni természethez, mint az Isten fiairól és leányairól való gondoskodás.”6
James E. Faust elnök, Hinckley elnök második tanácsosa, a következő magyarázatot fűzte hozzá: „Mivel ti nők vagytok minden család szíve és lelke, helyénvaló volt, hogy [a kiáltványt] először az általános segítőegyleti gyűlésen olvassák fel.”7
„[N]ormák, tanok és gyakorlatok… megerősítése”
A család kiáltvány tanításai nem voltak újak 1995-ben. Ahogy azt Hinckley elnök kijelentette, azok „normák, tanok és gyakorlatok… megerősítése[i]”8 voltak. Már azelőtt „központi szerepet játszott[ak] a Teremtő… tervében”, hogy megteremtette volna a földet.9
Julie B. Beck nőtestvér, a Segítőegylet tizenötödik általános elnöke, ezt tanította: „Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában van egy teológiánk a családról, amely a teremtésen, a bukáson és az engesztelésen alapszik. A föld teremtése helyet biztosított a családoknak, ahol élhetnek. […] A bukás által biztosítva volt a család növekedése. […] Az engesztelés pedig lehetővé teszi, hogy a családot örökre összepecsételjék.”10
Az evangélium akármikor a földön volt, a hithű nők és férfiak hűek voltak e családról szóló elvhez, és követték ezeket a normákat, tanokat és gyakorlatokat. „Dicsőséges Éva any[ánk]” és „Ádám aty[ánk]” vezetők voltak a gyermekeik számára, megtanítva nekik „megváltásunk örömét, és az örök életet, amelyet Isten ad mind az engedelmeseknek”11. Rebeka és Izsák biztosították, hogy a papsági szövetségek és áldások ne vesszenek el a családjuk számára.12 Egy özvegyasszony Sarepta városában meg tudta menteni a fiát, mert volt hite Illés prófétát követni.13 Kétezer-hatvan ifjú harcos hősiesen küzdött, hogy megvédje a családját, bízva édesanyjuk ígéretében, mely szerint „Isten ki fogja szabadítani őket”14. Jézus Krisztus ifjú korában „növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala ő rajta”, édesanyja, Mária, és annak férje, József szeretetében és törődésében nevelkedve.15
Az evangélium visszaállításával az egyház korai tagjai egyre többet tanultak a család fontosságáról.16 A szentek megtudták, hogy a papság hatalma által elnyerhetik azokat a templomi szertartásokat és szövetségeket, melyek örökre összekötik a családjukat. Ez az ígéret megerősítette az utolsó napi szenteket az Isten fiaiként és leányaiként betöltött szerepükben.
A korai segítőegyleti vezetők arra buzdították a nőket, hogy helyezzék a családjukat életük középpontjába. Eliza R. Snow nőtestvérnek, aki a Segítőegylet második általános elnöke volt, soha nem volt saját gyermeke. Mindazonáltal felismerte az édesanyák hatásának jelentőségét. A következő tanácsot adta a segítőegyleti nőtestvéreknek: „Elsődleges feladatotok az otthoni kötelezettségeitek teljesítése legyen.”17 Zina H. Young nőtestvér, a Segítőegylet harmadik általános elnöke, azt tanította a nőtestvéreknek, hogy „tegyék otthonukat olyan vonzó hellyé, ahol a szeretet, a béke és az egység lelkülete él, valamint az az édes jószívűség van jelen, amely soha nem gondol rosszat”18.
Mary Fielding Smith példásan erős és szerető édesanya volt. Fia, Joseph F. Smith, aki később az egyház hatodik elnöke lett, így emlékezett vissza:
„Emlékszem édesanyámra a Nauvooban töltött napokból. Látom magam előtt, ahogy ő és tehetetlen gyermekei felzsúfolódnak egy hajóra, annyi holmit magukkal cipelve, amennyit anyánk el tudott hozni a házból, amikor a csőcselék elkezdte lerombolni Nauvoo városát. Emlékszem, milyen nehézségekkel kellett az egyháznak szembenéznie ott és a Winter Quarters felé vezető úton, a Missouri-folyón, és hogyan imádkozott anyám a fárasztó úton gyermekeiért és családjáért. […] Emlékszem minden megpróbáltatásra, miközben igyekeztünk kiköltözni Izráel táborával, eljutni e hegyek völgyeibe anélkül, hogy elegendő ökörfogatunk lett volna a szekereinkhez; és mivel nem állt módunkban megvásárolni a szükséges fogatokat, anyánk befogta a teheneket és borjakat is, két kocsit egymáshoz kötve, majd amikor ilyen kezdetleges és tehetetlen állapotban elindultunk Utahba, ezt mondta: »Az Úr majd megnyitja előttünk az utat«; de hogy hogyan, azt senki sem tudta. Kisfiú voltam akkor. Én hajtottam a fogatot, és kivettem részem a munkából. Emlékszem, rajtakaptam őt, amikor magányos imában Istenhez fohászkodott, hogy segítsen neki küldetése teljesítésében. Nem gondoljátok, hogy ezek a dolgok nyomot hagynak a lélekben? Azt hiszitek, el tudom felejteni édesanyám példáját? Nem! Az ő hite és példája mindig ragyogni fog az emlékezetemben. Hát persze, hogy emlékezni fogok! Minden lélegzetem, lelkem minden érzése hálával száll Istenhez azért, hogy az édesanyám szent volt, Istentől való asszony, tiszta és hithű, aki inkább elszenvedte volna a halált, semmint visszaéljen a belé vetett bizalommal; aki inkább elszenvedte a szegénységet és a gyötrelmet a pusztában, és megpróbálta összetartani a családját, semmint hogy Babilonban maradjon. Ez az a lelkiség, amely átjárta őt és a gyermekeit.”19
Világi kötelességek és örökkévaló szerepek
Az otthon és a család szent természetéről szóló időtlen tantételekkel összhangban a melkisédeki papsági kvórumok segítenek a férfiaknak eleget tenni a fiúként, fivérként, férjként és apaként betöltendő kötelezettségeiknek, a Segítőegylet pedig a nőknek segít a leányként, nővérként, feleségként és anyaként betöltendő kötelezettségeik teljesítésében. A segítőegyleti nőtestvérek mindig is támogatták egymást azon erőfeszítéseikben, hogy megerősítsék a családokat, praktikus készségeket sajátítsanak el otthonaik jobbá tételéhez, valamint hogy olyan hellyé tegyék az otthonukat, ahol a Lélek jelen lehet.
A családokról való gondoskodás
Zina D. H. Young nőtestvér szeretettel teljes, gondoskodó édesanya volt, és megtanította a segítőegyleti nőtestvéreknek azokat a tantételeket, melyek az ő otthoni erőfeszítéseit is irányították. A következő tanáccsal szolgált: „Ha van most közöttünk olyan anya, aki nem tanítja és oktatja megfelelően a gyermekeit…, annak könyörgöm, hogy tegye meg. Hívjátok gyermekeiteket magatok köré…, és imádkozzatok velük. […] Figyelmeztessétek gyermekeiteket a körülöttük lévő gonoszságra…, hogy ne válhassanak e gonoszságok áldozatává, hanem szentségben és tisztaságban nevelkedhessenek fel az Úr előtt.”20 Ezt tanította továbbá: „Legyetek szorgalmasak az élet valamennyi, anyaként és feleségként rátok háruló kötelezettségében. […] Ügyeljünk rá, hogy bölcsen nyissuk ki szánkat kicsinyeink előtt, elkerülve a zsörtölődést…, és kifejlesztve természetünk olyan magasabb rendű jellemvonásait, melyek felemelik, finomítják és megtisztítják a szívet. […] A legnagyobb erőfeszítések árán is meg kell tanítanunk Sion gyermekeinek, hogy legyenek őszinték, erényesek, becsületesek és alaposak minden kötelezettségükben; valamint legyenek szorgalmasak, és szenteljék meg a sabbat napját. […] Az anyák soha ne tegyenek sértő megjegyzéseket, mellyel aláásnák az apa tekintélyét a gyermekek előtt, mert ők nagyon figyelnek. Ültessetek jó magokat az ő fiatal és gyengéd lelkükbe, és mindig részesítsétek előnyben törvény lelkét a törvény betűjével szemben, s így kincseket gyűjtötök majd magatoknak a mennyben.”21
Amikor Bathsheba W. Smith nőtestvér a Segítőegylet negyedik általános elnökeként szolgált, szükségét érezte a családok megerősítésének, így hát az anyasággal foglalkozó tanórákat indított el a segítőegyleti nőtestvérek részére. A leckék során tanácsokkal látta el őket a házasságról, a terhességről, valamint a gyermeknevelésről. E tanítások alátámasztották Joseph F. Smith elnök szavait arról, hogy a Segítőegylet segít a nőknek az otthon betöltendő szerepükben:
„Ahol tudatlanság vagy legalábbis a megértés hiánya tapasztalható a családdal, a családi kötelességekkel és azokkal a kötelezettségekkel kapcsolatban, amelyeknek létezniük kell, s amelyek jogosan léteznek is a férj és a feleség, a szülők és a gyermekek között, ott, illetve elérhető távolságban van ez a szervezet, és a természettől fogva hozzá tartozó képességekkel és sugalmazással felkészülten készen állnak arra, hogy útmutatást nyújtsanak e fontos kötelességek vonatkozásában. Ahol olyan fiatal anya van, aki még nem rendelkezik azzal a tapasztalattal, melyre gyermekének gondozásához és neveléséhez szüksége van, vagy ahhoz, hogy otthonát saját maga és férje számára kellemessé, vonzóvá és kívánatossá tegye, ott van ez a szervezet, a szervezetnek bizonyos részei, hogy útmutatást nyújtsanak annak a fiatal anyának, és segítsenek neki kötelességei ellátásában, abban, hogy kötelességeit jól lássa el. És bárhol, ahol hiányzik a tapasztalat ahhoz, hogy természetes és tápláló étellel lássák el a gyermekeket, ahol a gyermekeknek szükségük van megfelelő lelki útmutatásra és lelki táplálékra, ott vannak Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Női Segítőegyletének nagyszerű szervezeteiben, valamint Sion anyáinak és leányainak szervezeteiben azok, akik felkészültek arra, hogy útbaigazítást adjanak.”22
A gondozás képessége nem korlátozódik csupán azokra a nőkre, akiknek saját gyermekeik vannak. Sheri L. Dew nőtestvér a következő megfigyelést tette: „Az Úr számára ismert okok miatt néhány nőnek várnia kell, hogy gyermeke legyen. Ez a késleltetés nem könnyű egyetlen igazlelkű nőnek sem. De az Úr időbeosztása, mely mindannyiunknak személyre szabott, nem másítja meg természetünket. Néhányunknak egyszerűen más módot kell talánunk az anyaságra. Körülöttünk mindenütt vannak olyanok, akiknek szeretetre és vezetésre van szükségük.”23
Az egyházban lévő nőtestvéreknek lehetőségük van a másokról való gondoskodásra, amikor vezetőkként és tanítókként elhívásokat kapnak, és amikor látogatótanítókként szolgálnak. Néhány nőtestvér anyai szeretetet és jóravaló hatást nyújt azoknak a gyermekeknek is, akiknek nem ő adott életet. Az egyedülálló nőtestvérek gyakran álltak efféle erőfeszítések élén, megáldva azon gyermekek életét, akiknek igazlelkű nők hatására van szükségük. Néha ez a gondoskodás napokig, hetekig, vagy akár évekig is eltart. A nők számos gyermeket megmentettek már az érzelmi, lelki és fizikai veszélyektől önzetlen szolgálatuk és személyes hitük által.
Legyen az otthon az erő forrása!
A Segítőegylet kezdeti napjai óta az Illinois állambeli Nauvooban, a nőtestvérek mindig is összegyűltek, hogy jótékony és gyakorlati kötelességeikről tanuljanak. Olyan készségeket gyakoroltak, melyek segítettek hitük és személyes igazlelkűségük növelésében, családjaik megerősítésében, abban, hogy otthonukat a lelki erő központjává tegyék, és hogy segítséget nyújtsanak a szükséget látóknak. Az előrelátó életmód, valamint a lelki és fizikai önellátás tantételeit alkalmazták. Növelték továbbá a testvériséget és az egységet maguk között, miközben tanították egymást és együtt szolgáltak. Ez a gyakorlat minden nőtestvérnek áldást jelent, függetlenül a körülményeiktől. Bonnie D. Parkin nőtestvér elmesélte, őt miként erősítették ezek a gyűlések:
„Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Segítőegyletének tagjaiként a mi áldásunk és felelősségünk, hogy gondozzuk és támogassuk a családi egységet. Mindenkinek van családja, és minden családot meg kell erősíteni és védeni.
Háziasszonnyá válásomban a legnagyobb segítséget először a saját édesanyám és nagymamám jelentették, majd pedig a segítőegyleti nőtestvérek az éppen aktuális lakhelyünk egyházközségében. Készségeket sajátítottam el, és láttam, ahogy a körülöttem lévőkről sugárzott az az öröm, amely olyan otthon teremtéséből fakad, amelyben az emberek szeretnek lenni. […] Segítőegyleti vezetők, gondoskodjatok róla, hogy az általatok tervezett gyűlések és tevékenységek megerősítik mindegyik nőtestvéretek otthonát!”24
Barbara W. Winder nőtestvér, a Segítőegylet tizenegyedik általános elnöke, azokra a lelki áldásokra emlékeztette a nőket, melyek otthonuk tisztán- és rendbentartásából erednek: „Az otthonteremtésnek művészete van. Saját magunk és családunk számára is fontos, hogy legyen egy szentélyünk – egy menedékünk a világ elől, ahol kellemesen érezzük magunkat, és ahol a látogatók is jól érzik magukat.”25
A segítőegyleti nőtestvérek egyénenként és együttesen is példák egymás számára az otthonok és családok megerősítésére tett erőfeszítésben. Belle S. Spafford nőtestvér, a Segítőegylet kilencedik általános elnöke, megosztotta bizonyságát a Segítőegylet isteni eredetéről, valamint azon szerepéről, hogy segítsen a nőknek eleget tenni a feleségként és anyaként rájuk háruló kötelezettségeiknek. „Úgy vélem, az egylet erős jótékony hatással van az otthonra – mondta. – Ha valakinek jó édesanyja van, akkor az otthona is jó, és ha jó segítőegyleti édesanyja van, biztos lehet benne, hogy bölcsesség és jóravaló hatás fogja betölteni az otthonát.”26
Minden nőtestvér osztozik abban a felelősségben, hogy gondoskodjon másokról, vagyis hogy úgymond „anyáskodjon” mások felett. M. Russell Ballard elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, ezt tanította: „Nőtestvérek, mi, férfitestvéreitek, nem tudjuk megtenni mindazt, amire Isten a világ megalapítása óta titeket jelölt ki. Megpróbálhatjuk ugyan, de soha nem remélhetjük, hogy utánozni tudjuk a ti egyedülálló ajándékaitokat. Az igazlelkű nő hatásánál nincs a világban személyesebb, gondoskodóbb, életünket jobban befolyásoló hatás. […] [M]inden nőnek isteni természeténél fogva öröklött tehetsége és sáfársága van az anyaságra”27.
Az anyaság szó meghatározza a nők örökkévaló szerepeit; leírja gondoskodó természetüket. A gondoskodás szó gazdag jelentéssel bír. Azt jelenti: képezni, tanítani, művelni, támogatni a fejlődést, elősegíteni a növekedést, valamint eltartani és táplálni. A nőknek megadatott az a nagyszerű kiváltság és felelősség, hogy a szó mindezen értelmében gondoskodjanak másokról, a Segítőegyletnek pedig az a feladata, hogy megtanítsa a nőknek az ő Isten által elrendelt, nélkülözhetetlen szerepüket anyaként és nevelőként, és támogassa őket ebben.28
Julie B. Beck nőtestvér így tanított a gondoskodás szerepéről: „Gondoskodni annyit jelent: művelni, törődni és gyarapítani. Ezért [az anyáknak] megfelelő légkört [kell teremteniük] otthonukban a lelki és a fizikai növekedéshez. Az otthonteremtés egy másik szó a gondoskodásra. Az otthonteremtésbe beletartozik a főzés, a ruhák mosása, a mosogatás és az otthon rendben tartása. A nőknek az otthonukban van a legnagyobb hatásuk és befolyásuk, éppen ezért az utolsó napi szent nőknek kell a legjobb háziasszonyoknak lenniük a világon. A házimunkát gyermekeinkkel végezve lehetőségünk lesz tanítani, illetve követendő mintát állítani gyermekeink felé. A gondoskodó anyák okosak, de bármilyen magas iskolázottságra is tesznek szert, nem fog hasznukra válni, ha nem képesek olyan otthont teremteni, ahol a légkör elősegíti a lelki növekedést. […] A gondoskodáshoz szervezettségre, türelemre, szeretetre és munkára van szükség. A növekedés gondoskodás általi elősegítése egy igazán erőteljes és befolyásos szerepkör, amelyet a nőkre ruháztak.”29
A család és az anyaság védelmezése
Az otthonok belülről történő megerősítése mellett a Segítőegylet szilárd védelmet állított fel az olyan befolyások ellen, melyek kívülről támadják a családot. Howard W. Hunter elnök, az egyház tizennegyedik elnöke, ezt mondta:
„Úgy tűnik számomra, hogy nagy szükség van az egyház nőtagjainak összevonására, hogy álljanak a Fivérek mellé a minket körbevevő gonosz áradatának megfékezésében és Szabadítónk munkájának előremozdításában. […]
Így hát arra kérünk benneteket, használjátok erőteljes, jóra indító hatásotokat családjaink, egyházunk és közösségeink megerősítésében.”30
A segítőegyleti vezetők mindig felszólaltak az olyan törekvések ellen, amelyek a hagyományos család gyengítésére, valamint a feleség és az anya szent szerepének lealacsonyítására irányultak. Amy Brown Lyman nőtestvér, a Segítőegylet nyolcadik általános elnöke, kihangsúlyozta annak szükségességét, hogy az édesanyák gyermekeik mellett legyenek. Lyman nőtestvér a második világháború idejént szolgált az egylet elnökeként, egy olyan időszakban, amikor a kormányzati és a polgári vezetők egyaránt arra buzdították a nőket, hogy az otthonukon kívül vállaljanak munkát, ezzel támogatva a nemzetgazdaságot, míg férjük a háborúban szolgál. Néhány nőtestvérnek munkát kellett vállalnia az otthonán kívül, hogy el tudja tartani a családját. Habár Lyman nőtestvér tudatában volt a kor kihívásainak, mégis arra buzdította a nőket, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy otthon maradhassanak, és taníthassák a gyermekeiket.
Lyman nőtestvér üzenetei megegyeztek az Első Elnökség tanításaival, akik emlékeztették az egyház tagjait az anyaság „szent elszántságára”.31 Heber J. Grant elnök, az egyház hetedik elnöke, valamint tanácsosai, ifj. J. Reuben Clark és David O. McKay, kijelentették:
„Az anyaság megközelíti az istenséget. Ez a legmagasztosabb, legszentebb szolgálat, melyet az ember magára vállalhat. Az angyalok mellé helyezi azt, aki tiszteletben tartja ezt a szent elhívást és szolgálatot. Nektek, édesanyák Izráelben, azt mondjuk: Isten áldjon és óvjon meg benneteket, és adja meg nektek azt az erőt és bátorságot, hitet és tudást, szent szeretetet és felelősségtudatot, amely képessé tesz titeket arra, hogy a legteljesebb mértékben be tudjátok tölteni a nektek adott e szent elhívást. Nektek, édesanyák és leendő édesanyák, azt mondjuk: legyetek erkölcsösek, maradjatok tiszták, éljetek igazlelkű életet, hogy utódaitok az utolsó nemzedékig áldottnak hívhassanak benneteket.”32
A második világháborút követő évtizedekben felerősödtek a családokat és az otthonokat érő negatív hatások. Amikor Spencer W. Kimball elnök, az egyház tizenkettedik elnöke elválasztotta Barbara B. Smith nőtestvért, hogy a Segítőegylet tizedik általános elnökeként szolgáljon, Smith nőtestvér „óriási felelősségét [érezte annak]…, hogy megvédje az otthont, valamint a nő szerepét a szent családi körben”33. Elnöksége alatt folyamatosan védelmezte a nők isteni szerepeiről, illetve az örökkévaló családok áldásairól kinyilatkoztatott igazságokat. Miközben tanácsosaival és a papsági vezetőkkel szorgalmasan tanulmányozták koruk társadalmi problémáit, rájöttek, hogy a sokak által pártolt kezdeményezések nem óvják meg a nők kiváltságait feleségként és anyaként betöltött szerepükben, és gyengítik a családokat.
Egy újságíró a következőképpen foglalta össze Smith nőtestvér rendszeresen ismétlődő üzenetét: „»Feleségek, anyák és háziasszonyok: járjatok emelt fővel! Ti hoztok életet a világra, és ti gazdagítjátok azt. Ne cseréljétek el ezt az átható erőt mulandó, értékesnek látszó csecsebecsékre! Tartsátok nagy becsben, gyarapítsátok, magasztaljátok fel! Rendkívüli tisztség a tiétek.« Ez a mormon nők vezetőjének, Barbara B. Smithnek az üzenete.”34
Smith nőtestvér elnöksége óta az anyaság és a család szentségét érő támadások tovább fokozódtak. Ám az Istenbe vetett hitükkel, valamint kötelezettségeik örökkévaló jelentőségének megértésével a segítőegyleti nőtestvérek minden korban támogatják és megvédik azokat az igazságokat, melyek megerősítik az otthonokat és a családokat. Számos különböző szerepben védelmezik a család szentségét: anyaként és nagymamaként, leányként és nővérként, nagynéniként, valamint tanítóként és vezetőként az egyházban. Valahányszor egy nő megerősíti egy gyermek hitét, egy család megerősítésében vesz részt – most és a jövőben egyaránt.
Utolsó napi próféták tanításai a családról
Egy apa és egy anya egyszer megkérdezték a gyermekeiket, hogy mi tetszett nekik a legutóbbi általános konferencián. Tizenhat éves leányuk így válaszolt: „Nagyon tetszett! Jó volt hallani, ahogy a sugalmazott, intelligens próféták és vezetők megerősítették az anyaság fontosságát.” Ez a fiatal nő legbelül mindig is anya szeretett volna lenni, ám aggasztotta, hogy az anyaságot sokan a világban népszerűtlennek tartották, sőt leszólták. Megnyugodott, amikor hallotta, ahogy a próféták és az apostolok megerősítik vágya helyességét.35 A Segítőegylet arra irányuló munkája, hogy megerősítse az otthont és a családot, mindig összhangban állt az utolsó napi próféták tanításaival.
David O. McKay elnök, az egyház kilencedik elnöke, gyakran tanította, hogy „semmilyen siker nem képes ellensúlyozni az otthon elszenvedett kudarcot”36.
Harold B. Lee elnök, az egyház tizenegyedik elnöke, hasonló tanácsot adott: „A legfontosabb dolog, amit az Úr munkájában valaha is végezni fogsz, a saját otthonod falain belül fog zajlani.”37
A családot érő folyamatos támadások miatt aggódva Spencer W. Kimball elnök így prófétált és figyelmeztetett:
„Mostanában sok olyan társadalmi korlát elenyészik és elvész, mely egykor segített a család erősítésében és támogatásában. Eljön majd az idő, amikor csupán azok lesznek képesek megőrizni családjukat a minket körülvevő gonoszság közepette, akik mélyen és tevékenyen hisznek a családban.
[…] Vannak olyanok, akik a családot olyannyira nem hagyományos formában határoznák meg, hogy ezzel már el is tüntetnék. […]
Valamennyi ember közül minket… nem szabad, hogy magával ragadjon az a hamis feltételezés, hogy a családi egység valahogyan a fejlődés egy adott szakaszához van kötve, melyen a halandó társadalom áthalad. Szabadon ellenállhatunk azon mozgalmaknak, melyek lekicsinylik a család jelentőségét, és melyek fokozott jelentőséget tulajdonítanak az önző individualizmusnak. Tudjuk, hogy a család örökkévaló. Tudjuk, hogy amikor a dolgok rosszra fordulnak a családban, akkor a társadalom minden más intézményében is rosszra fordulnak.”38
E szigorú figyelmeztetések mellett az utolsó napi próféták reményteljes szavakkal is segítették azokat a hithű szülőket, kiknek gyermekei letévedtek az evangélium ösvényéről. James E. Faust elnök ezt mondta: „Azoknak az összetört szívű szülőknek, akik igazlelkűen, szorgalmasan és imádságos lélekkel tanították engedetlen gyermekeiket, azt mondjuk, hogy a Jó Pásztor vigyáz rájuk. Isten ismeri és megérti mély fájdalmatokat. Van remény.”39
Gordon B. Hinckley elnök kifejezte abba vetett bizodalmát, hogy az utolsó napi szent nők, akiket megerősítenek a Segítőegyletben ápolt kapcsolataik, segíthetnek családjuknak ellenállni az otthonukat érő támadásoknak. Kihangsúlyozta, hogy a segítőegyleti nőtestvérek összefoghatnak a család védelmében:
„Oly nagyon fontos, hogy az egyházban a nők erősen és rendíthetetlenül kiálljanak azért, ami az Úr terve szerint helyes és helyénvaló! Meggyőződésem, hogy nincs sehol még egy olyan szervezet, amely megközelíti ennek az egyháznak a Segítőegyletét. […] Ha eggyé válnak és egyhangúlag cselekednek, felbecsülhetetlen erejük lesz.
Felhívjuk az egyház [nőtestvéreit], hogy álljanak ki együtt az igazlelkűségért! Saját otthonukban kell elkezdeniük, majd taníthatják az osztályaikban, és egyúttal hangoztathatják közösségeikben is.
Ők legyenek leányaik tanítói és oltalmazói! Lányaiknak tanítsák meg az Elemiben és a Fiatal Nők osztályaiban Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza értékeit! Amikor megmentetek egy lányt, nemzedékeket mentetek meg. Az a lány gyarapodni fog erőben és igazlelkűségben. Az Úr házában fog házasságot kötni. Gyermekeit az igazság útjára neveli, akik az ő nyomában járnak majd, és hasonlóképpen fogják tanítani saját gyermekeiket. A csodálatos nagymamák pedig bátorítást nyújtanak majd nekik.”40
„Sokszor bepillanthattam már a mennybe”
Egy férfi egyszer megkérdezte Spencer W. Kimball elnöktől: „Ön járt már a mennyben?” E kérdésre válaszolva Kimball elnök elmondta, hogy aznap egy pillantást vethetett a mennyre, amikor összepecsételt egy párt, amelyben egyikük nyolc testvér közül utolsóként részesülhetett e szent szertartásban. „Ott voltak a tisztaszívűek – mondta Kimball elnök. – Ott volt a menny.” Mesélt egy alkalomról, amikor egy cövekelnök otthonában pillanthatott be a mennybe. Az otthon kicsiny volt, a család azonban nagy. A gyermekek együtt terítették meg az asztalt, és az egyik kisgyermek mondott el egy szívből jövő imát vacsora előtt. Kimball elnök azt mondta, hogy bepillantást nyert a mennybe, amikor egy olyan házaspárral beszélhetett, akiknek soha nem születhetett saját gyermekük, ám akik 18 árva gyermekkel „töltötték meg az otthonukat”. Megoszott más élményeket is, amikor bepillantást nyert a mennybe olyan hithű utolsó napi szentek életén keresztül, akik szóban és tettekben is kifejezték bizonyságukat. „A menny egy hely – tanította Kimball elnök –, de egy állapot is; a menny az otthon és a család. Megértés és kedvesség. Kölcsönös egymásrautaltság és önzetlen cselekedet. Békés, józan élet; személyes áldozathozatal, őszinte vendégszeretet, egészséges aggódás másokért. Isten parancsolatai szerinti élet, kérkedés és képmutatás nélkül. Önzetlenség. Mindenhol ott van körülöttünk. Csupán fel kell tudnunk ismerni, amikor rátalálunk és örömmel tölt el minket. Igen, drága fivérem, sokszor bepillanthattam már a mennybe.”41
A segítőegyleti nőtestvérek és családjaik világszerte közelebb kerültek a mennyhez azáltal, ahogy éltek.
Egy nőtestvér az Egyesült Államokban három évig gondoskodott haldokló édesanyjáról. Kevesebb mint egy évvel később a lányánál ritka fizikai rendellenességet diagnosztizáltak. Ez az odaadó édesanya tíz évig gondoskodott mindennap a gyermekéről, amíg a lány 17 évesen el nem hunyt.
Egy egyedülálló édesanya Tongán szerény otthonban nevelte hét gyermekét. Leghőbb vágya az volt, hogy fiai és leányai az Urat szolgálják, és jobbá tudják tenni az életüket. E prioritásokkal összhangban segített gyermekeinek megalapozni az evangélium szerinti életet. Irányítása alatt jó oktatásban részesültek. Imádkoztak, tanulmányozták a szentírásokat, dolgoztak, és együtt hódoltak Istennek.
Egy nőtestvérnek az Egyesült Államokban nyolc 14 év alatti gyermeke volt. Minden újabb nap fizikai, szellemi, lelki, értelmi és érzelmi kihívásnak számított, ám ő mégis megtette a megfelelő dolgokat. Támogatta férjét az egyházi szolgálatában és azon erőfeszítéseiben, hogy eltartsa a családjukat. Együtt imádkoztak minden gyermekért, és elgondolkodtak azon, miként segíthetnének nekik személyes feladataikban és céljaikban. E nőtestvér otthonában csupán a főzés, szervezés, gondolkodás és imádkozás is óriási feladatnak bizonyult. Ráadásul mindemellett elfogadta a látogatótanítói kötelességeit, és gondoskodott azokról a nőtestvérekről az egyházközségében, akiknek szükségük volt arra, hogy felemeljék őket. Imádkozott értük, aggódott értük, meglátogatta és havonta többször is megkereste őket.
Egy hithű mexikói család forgalmas, zajos nagyvárosban élt, egy magas fal és vaskapu mögötti otthonban. A fal udvari oldalára az anya gyönyörű kertet festett, fákkal, virágokkal és szökőkúttal. Az otthonukban a család polcokon tartotta a könyveket, és külön helyet tartottak fenn arra, hogy összegyűljenek, és együtt tanuljanak és játsszanak.
Egy nőtestvér Ghánában a családi gazdaságot vezette. A rácsos kerítésen kívül cickafarkot növesztett. A kerítésen belül kecskéket tartott ólokban. Pálmadiót is termesztett, melyet megfőzött, hogy pálmaolajat készítsen belőle a helyi piacokra. Takaros birtokán minden a családja iránti szeretetet tükrözte. Felgereblyézte, kitakarította és felsöpörte az udvarát. Az egyik mangófa alatt a család egy házilag készített padon ülve szokta tartani a családi esteket és egyéb családi összejöveteleket.
Egy testi fogyatékkal élő egyedülálló nőtestvér egy hongkongi felhőkarcoló nyolcvanadik emeletén lakott. Egyedül élt, és a családjában egyedül ő volt egyháztag, mindazonáltal olyan otthont teremtett, amely menedéket nyújtott, és ahol ő és a látogatói érezhették a Lélek hatását. Egy kis polcon tartotta a szentírásait, a segítőegyleti kézikönyveit és a himnuszos könyvét. Felkutatta az őseit, és elutazott a templomba, hogy elvégezze értük a szertartásokat.
Egy nőtestvér Indiában segített megalapítani a gyülekezetet a városában. A mintegy 20 főből álló csoportnak férje volt a gyülekezeti elnöke, ő pedig a segítőegyleti elnöke. Három hithű leányt neveltek fel, az evangélium tantételeivel óvva őket szent otthonukban.
Egy édesanya Brazíliában egy piros téglákból épült házban élt, melyet vörösagyagos kert és egy szintén vöröstéglás fal vett körül. Elemis dalok töltötték be a házat, és Liahónából kivágott, templomokat, Isten prófétáit és a Szabadítót ábrázoló képek borították a falakat. Ő és a férje áldozatot hoztak azért, hogy összepecsételhessék őket a templomban, s így gyermekeik a szövetségben születhessenek. Folyamatosan azért imádkozott, hogy az Úr segítsen neki, és elegendő erővel és sugalmazással lássa el őt ahhoz, hogy az evangélium világosságában, igazságában és erejében nevelhesse fel gyermekeit, hogy meg tudják kötni és be tudják tartani azokat a szövetségeket, melyekért ő és a férje áldozatot hozott, hogy azokat biztosítani tudják nekik.
E nőtestvérek, akik sok más nőt is képviselnek, valóban, ahogy Gordon B. Hinckley elnök mondta, „a családi tűzhely őrzői”42. Méltók Spencer W. Kimball elnök e szavaira:
„Igazlelkű nőnek lenni nagyszerű dolog, bármelyik korról is legyen szó. Igazlelkű nőnek lenni e föld végnapjaiban, a Szabadító második eljövetele előtt, különösen nemes elhívás. Az igazlelkű nő ereje és hatása napjainkban tízszer akkora lehet, mint békésebb időkben. A nő azért van itt, hogy segítsen gazdagítani, védelmezni és megóvni az otthont – amely a társadalom alapja és legnemesebb intézménye. A társadalom egyéb intézményei meginoghatnak, sőt, el is bukhatnak, ám az igazlelkű nő segíthet megmenteni az otthont, amely néhány halandó számára talán az utolsó és egyetlen menedék a viharok és küzdelmek közepette.”43
„Az Úr erősítsen meg benneteket korunk kihívásai közepette”
Azon a történelmi estén, amikor Hinckley elnök felolvasta a családról szóló kiáltványt, beszéde befejezéseként áldást adott az egyház nőtagjainak:
„Az Úr áldjon meg benneteket, szeretett nőtestvéreim! […] Az Úr erősítsen meg benneteket korunk kihívásai közepette! Áldjon meg benneteket a sajátotokat meghaladó bölcsességgel azon problémáitok megoldása közben, melyekkel folyamatosan szembe találjátok magatokat! Imáitok és könyörgéseitek találjanak válaszra, áldást hozva saját fejetekre és szeretteitek fejére! Szeretetünket és áldásunkat hagyjuk veletek, hogy életeteket béke és öröm töltse el. Ez valóra válhat. Sokan tanúsíthatjátok, hogy már korábban is valóra vált. Az Úr áldjon meg benneteket most és az elkövetkezendő években! Ez az én alázatos imám.”44
„Az édesanya a család szíve és lelke” (James E. Faust)
Az anti-nefi-lehiták fiai óriási hitre tettek szert anyáik tanításainak köszönhetően (lásd Alma 56:47)
Rebeka, aki itt Ábrahám szolgájával látható, megértette a szövetségben kötött házasság fontosságát (lásd 1 Mózes 24:1–28)
A Segítőegylet segít az anyáknak szent feladataikban
Az anyák és a nagymamák felkészíthetik leányaikat és unokáikat arra, hogy egy nap ők is gondoskodjanak másokról
Az anyáknak és az apáknak szent kötelességük, hogy tanítsák gyermekeiket, és gondoskodjanak róluk
A fiatal segítőegyleti nőtestvérek a tapasztaltabb nőtestvérektől is eltanulhatnak háztartással kapcsolatos készségeket
„…a férfi és nő közötti házasságot Isten rendelte el” (Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma)
Az igazlelkű nők menedékké tehetik otthonukat, ahol a Lélek állandóan jelen van
Az igazlelkű édesanyák az evangélium világosságában nevelik fel gyermekeiket
„Igazlelkű nőnek lenni e föld végnapjaiban… különösen nemes elhívás” (Spencer W. Kimball)