Ifjúsági hitoktatás
19. rész: 2. nap: Alma 36


19. rész: 2. nap

Alma 36

Bevezetés

Miután Alma visszatért a zorámitáknál töltött missziójáról, összehívta három fiát, és személyes tanácsokat adott mindegyiküknek (lásd Alma 35:16). Hélamánnak szóló tanácsai az Alma 36–37-ben, a Siblonnak szólóak az Alma 38-ban, a Koriántonnak szólóak pedig az Alma 39–42-ben kerültek feljegyzésre. Alma bizonyságot tett Hélamánnak, hogy Isten kiszabadítja azokat, akik Őbelé helyezik a bizalmukat. Ezen igazság szemléltetéséhez Alma leírta, hogyan szabadult meg bűnei fájdalmától évekkel korábban. Miután Jézus Krisztus nevét szólította, újjászületett Istentől, és eltelt örömmel. Ezt követően azon munkálkodott, hogy másokat Jézus Krisztushoz vezessen.

Alma 36:1–5

Alma fiát, Hélamánt, Isten azon hatalmáról tanítja, amely támogat bennünket a megpróbáltatásainkban

Gondold át, hogyan áldotta meg az életedet egy családtagod, barátod vagy egyházi vezetőd egyik konkrét tanítása vagy bizonysága.

Olvasd el az Alma 36:1–5-öt, és képzeld magad Hélamán helyébe, miközben atyja bizonyságát hallgatja. Mit szeretett volna Alma, mire emlékezzen Hélamán? (Lásd 2. vers.) Mit szeretett volna Alma, mit tanuljon meg tőle Hélamán? (Lásd 3. vers.)

Írd a következő tantételt a szentírásaidba, az Alma 36:3 mellé: Amikor bízunk Istenben, akkor Ő támogat bennünket az összes megpróbáltatásunkban és csapásaink során. Gondolkozz el egy olyan időszakon az életedben, amikor valamilyen megpróbáltatással néztél szembe. Az üresen hagyott helyre írj le néhány dolgot, amellyel Isten segített és támogatott téged ebben az időszakban.

Alma 36:6–22

Alma leírja lázadását, és elmondja, hogyan nyert bocsánatot

Kép
Alma megtérése

Alma elmondta fiának, Hélamánnak, hogyan szabadította meg Isten bűnei fájdalmától. Olvasd el az Alma 36:6–10-et, és nézd át, mi történt Almával fiatal korában, miközben Móziás fiaival az egyház elpusztítására törekedett.

A Mormon könyvében három beszámoló található arról, hogy az angyal meglátogatja Almát és Móziás fiait. Az Alma 36 tartalmazza a legrészletesebb leírást arról, hogy mit élt át Alma a három nap és három éjszaka során, amikor képtelen volt megmozdulni és megszólalni. (A többi beszámoló elolvasásához lásd Móziás 27 és Alma 38.) Olvasd el az Alma 36:11–16-ot, és jelöld meg azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyeket Alma használt azon félelem és fájdalom jellemzésére, amelyet az angyal látogatását követően tapasztalt.

Boyd K. Packer elnök a Tizenkét Apostol Kvórumából segített megértenünk, mit jelentenek a kínzott és a fel lett szaggatva kifejezések:

„A kínzás szó kínpadot idéz, melyre az ősi időkben lefektették az áldozatot, csuklóit és bokáit kötelekkel kötözve egy-egy csigához, amelyet megtekervén elviselhetetlen fájdalmat tudtak okozni.

A felszaggatás szántásnál ekével történik. Ennek éles fogai a földbe vájnak és feltépik azt, amikor végighúzzák azon. A szentírások gyakran említik azt, hogy lelkünket és elménket »felszaggatja« a bűntudat” (A Mester kezének érintése. Liahóna, 2001. máj. 25.).

  1. Írd le a szentírás-tanulmányozási naplódba, hogy szerinted miért használt Alma ilyen erőteljes kifejezéseket érzései leírására. Azt is írd le, hogyan jellemzik ezek a szavak azon személy bűntudatát és fájdalmát, aki bűnt követett el, de még nem bánta meg.

Leírhatod a következő igazságot a szentírásaidba, az Alma 36:11–16 mellé: A bűn fájdalomhoz és csalódáshoz vezet.

Olvasd el az Alma 36:17–18-at, és keresd meg, mire emlékezett Alma, miről jövendölt apja. Figyeld meg, mit tett Alma, amikor eszébe jutott, amit apja tanított neki.

Jeffrey R. Holland elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, a következő meglátást osztotta meg Alma élményével kapcsolatban: „Almát megérintették atyja tanításai, különösen fontos azonban, hogy a prófécia, melyre visszaemlékezett, jövendölés volt »egy Jézus Krisztusnak, Isten Fiának az eljövetelét illetően, hogy engesztelést hozzon a világ bűneiért« (Alma 36:17). Ez az a név és az az üzenet, amelyet mindenkinek hallania kell. Alma meghallotta ezt, és így kiáltott fel a folyton égő pokol kínjából és a nem gyógyuló lelkiismeretéből. »Ó Jézus, Isten Fia, irgalmazz nekem.« (Alma 36:18). […] Bármilyen más imát is mondunk, bármilyen más szükségletünk is van, mindannyian valamilyen módon ettől az egyetlen könyörgéstől függünk: »Ó Jézus, Isten Fia, irgalmazz nekem.« Ő készen áll arra, hogy megadja ezt az irgalmat. Saját életével fizetett azért, hogy ezt megadja” (However Long and Hard the Road [1985], 85).

  1. Gondolj vissza egy olyan alkalomra, amikor azért imádkoztál, hogy elnyerd Jézus Krisztus engesztelésének áldásait, beleértve a bűnbocsánat áldását is. A szentírás-tanulmányozási naplódba írd le, szerinted miért fontos az engesztelés áldásait kérni az Úrtól az életedben.

  2. Olvasd el az Alma 36:19–22-t, és jelöld meg azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyek leírják, hogy miként változott meg Alma, miután irgalomért imádkozott. Írj le néhányat ezen szavak és kifejezések közül a szentírás-tanulmányozási naplódba, és mondd el, mit tanítanak ezek a Szabadító engesztelésének hatalmáról.

Kép
Jézus a Krisztus

E szentírásokból ezt a tantételt tanuljuk: Ha Jézus Krisztus engesztelésébe vetett hitet gyakorlunk, akkor Ő megszabadít bennünket bűneink fájdalmától, és örömmel tölt el bennünket. Gondolkozz el azon, mit tehetsz, hogy nagyobb hitet gyakorolj Jézus Krisztusban annak érdekében, hogy Almához hasonlóan megszabadulj a bűneid okozta fájdalomtól és bűntudattól.

Olvasd el a következő helyzetet, és gondold át, hogyan reagálnál: Egyik barátod, aki a Mormon könyvét olvassa, segítséget kér Alma szavainak megértéséhez az Alma 36:19-ben. Azt kérdezi: „Ha vissza tudok emlékezni a bűneimre, és még mindig sajnálatot érzek miattuk, akkor ez azt jelenti, hogy nem nyertem megbocsátást?”

Olvasd el a következő magyarázatot Dieter F. Uchtdorf elnöktől az Első Elnökségből, és húzz alá minden olyan kifejezést, amelyről úgy véled, a barátod segítségére lehet:

„Sátán megpróbálja majd elhitetni velünk, hogy bűneink nincsenek megbocsátva, mert mi még mindig emlékszünk rájuk. Sátán hazug; megpróbálja elhomályosítani a látásunkat, és megpróbál letéríteni bennünket a bűnbánat és a megbocsátás ösvényéről. Isten nem azt ígérte, hogy [mi] nem fogunk többé emlékezni a bűneinkre. Az emlékezés segíteni fog nekünk abban, hogy nehogy újra elkövessük ugyanazokat a hibákat. Ha azonban igazak és hithűek maradunk, bűneink emléke idővel enyhülni fog. Ez része lesz a szükséges gyógyító és megszentelő folyamatnak. Alma bizonyságát tette arról, hogy miután Jézushoz kiáltott irgalomért, még mindig emlékezett a bűneire, de bűnei emléke többé már nem gyötörte és kínozta őt, mert tudta, hogy megbocsátást nyert (lásd Alma 36:17–19).

A mi felelősségünk az, hogy minden olyan dolgot elkerüljünk, ami visszahozná a régi, bűnnel teli emlékeket. Ha továbbra is »megtört szívvel és töredelmes lélekkel« (3 Nefi 12:19) rendelkezünk, bízhatunk benne, hogy Isten »többé nem fog emlékezni« [T&Sz 58:42] a bűneinkre” (A biztonságos visszatérés pontja. Liahóna, 2007. máj. 101.).

Fontos megjegyezni azt is, hogy Alma nem azt mondta, hogy nem emlékezett többé a bűneire, hanem hogy nem emlékezett többé a bűnei fájdalmára, és többé már nem „szaggat[ta] fel” az emlékük (Alma 36:19). Az igaz bűnbánat elsöpri a bűn fájdalmát és az ahhoz kapcsolódó bűntudatot (lásd Énós 1:6–8).

  1. A szentírás-tanulmányozási naplódba írj választ a fent említett barátodnak az Uchtdorf elnök magyarázatából merített meglátások felhasználásával. Azt is foglald bele a válaszodba, hogy szerinted miért jelent áldást, hogy a bűnbánatunkat követően még mindig emlékezünk a bűneinkre, bár már „nem szaggat[] fel többé bűnei[nk] emléke” (Alma 36:19).

Alma 36:23–30

Alma elmondja, miért munkálkodik folyamatosan azon, hogy másokat bűnbánatra vezessen

Milyen érzés, amikor valamilyen ízletes ételt megosztasz a barátoddal? Mikor valamilyen izgalmas hírt kapsz, mi az első dolog, amit tenni szeretnél? Szerinted miért van a legtöbb emberben szinte azonnali vágy arra, hogy megosszák valakivel, amit hallottak? Olvasd el az Alma 36:23–24-et, és keresd meg, hogyan kapcsolódnak az ezen kérdésekben leírt érzések Alma megtérését követő élményeihez. Mit szeretett volna Alma, hogy mások is megtapasztaljanak?

Olvasd el az Alma 36:25–26-ot, és határozd meg, hogyan befolyásolták Almát és másokat is Alma erőfeszítései az evangélium tanítására. Egészítsd ki a következő tantételt azok alapján, amiket ezen versekből az evangélium megosztásáról tanultál: Amikor megosztjuk az evangéliumot másokkal, kapunk.

  1. Írd le a teljes tantételt a szentírás-tanulmányozási naplódba, és mondd el, szerinted miért igaz. Indoklásod részeként olyan élményeket is megemlíthetsz, amelyek során örömöt éreztél, amikor másokkal megosztottad az evangéliumot.

Gondolj az egyik ismerősödre – egy barátra, családtagra, vagy az egyházközség ill. gyülekezet egyik tagjára –, akinek javára válhat a Szabadítóról és az Ő visszaállított evangéliumáról való bizonyságod. Gondolkodj el azon, hogyan oszthatnád meg ezzel a személlyel a bizonyságodat arról, hogy Jézus Krisztus hogyan képes megszabadítani bennünket a bűn fájdalmától, és eltölteni bennünket örömmel. Megfontolhatod, hogy levelet vagy e-mailt írsz ennek a személynek, illetve készíthetsz néhány jegyzetet is arra az esetre, ha majd beszélsz vele.

Kép
young woman writing
  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam az Alma 36-ot, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét: (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani a tanítómmal: