Ifjúsági hitoktatás
24. rész: 4. nap: 3 Nefi 11:1–17


24. rész: 4. nap

3 Nefi 11:1–17

Bevezetés

A Szabadító halálát jelző hatalmas pusztítást és háromnapos sötétséget követően körülbelül 2500 férfi, nő és gyermek gyűlt össze a templom körül a Bőség földjén (lásd 3 Nefi 17:25). Hallottak egy hangot, amelyet eleinte nem értettek meg. Amikor jobban odafigyeltek, megértették, hogy az a Mennyei Atya hangja volt, bemutatva Fiát, Jézus Krisztust. Akkor megjelent a világ Szabadítója. Jézus Krisztus arra kérte az embereket, hogy egyesével Hozzá járulva érintsék meg a sebet az oldalán és a szögek nyomait a kezén és a lában, és legyenek tanúi személyesen, hogy Ő megöletett a világ bűneiért.

3 Nefi 11:1–7

A nép hallja az Atya hangját, aki bejelenti Fia megjelenését

Menj ki az utcára egy ceruzával és ezzel a tanulmányi kalauzzal, és jól fülelj egy percen keresztül. Az itt megadott helyre írj le annyi hangot, amennyit csak tudsz:

Most tegyél csillagot minden olyan hang mellé, amelyet szerinted nehéz lenne meghallani, illetve amelyet nem valószínű, hogy meghallanál, ha nem figyelnél alaposan. Azután menj vissza a házba.

Nem sokkal a Jézus Krisztus halálát jelző hatalmas pusztulás és sötétség után az emberek a Bőség földjén lévő templomnál gyűltek össze. Miközben a nemrég történtekről beszélgettek, csodálatos esemény következett be, melyet eleinte nem tudtak megérteni. Olvasd el a 3 Nefi 11:1–3-at, és keresd meg, mi volt az, amit nehezen értettek meg az emberek. Megjelölheted, hogyan írják le Isten hangját, valamint azt, hogy milyen hatással volt ez a hang azokra, akik hallották.

Gondolkodj el egy pillanatra azon, hogy a hang, amelyet az emberek hallottak, milyen jellemzőiben hasonlít a Szentlélektől kapott késztetésekhez. Milyen igazságot tanulhatsz a 3 Nefi 11:1–3-ból arról, hogy gyakran hogyan szól hozzánk az Úr és a Szentlélek? Az egyik tan, amelyet ezekben a versekben láthatunk megnyilvánulni, ez: A Szentlélek gyakran szelíd, halk hangon szól hozzánk, melyet a szívünkben érzünk.

Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke elmagyarázta, hogyan munkálkodik az Úr hangja a Szentlélek által az elménkben és a szívünkben:

„A legnagyszerűbb felfedezésem a Mormon könyve olvasása során talán az volt, hogy a Lélek hangja inkább érzésként érkezik, mintsem hangként. Hozzám hasonlóan ti is megtanuljátok majd fürkészni azt a hangot, amely inkább érződik, mintsem hallatszik. […]

A Szentlélek ajándéka… utat mutat és védelmet ad, és ki is igazítja a tetteiteket. Lelki hang ez, amely gondolat formájában érkezik az elmébe, vagy érzésként a szívbe” (Tanács a fiataloknak. Liahóna, 2011. nov. 17–18.).

  1. Gondolj egy olyan alkalomra, amikor érezted az Úr hangját, vagyis a Lélek benyomásai az elmédbe vagy a szívedbe hatoltak. Írj a szentírás-tanulmányozási naplódban erről az élményedről és arról, hogy milyen érzés volt.

A nefiták kétszer is hallották a hangot úgy, hogy nem értették meg. Olvasd el a 3 Nefi 11:4–7-et, és keresd meg, mit tettek a nefiták másként a harmadik alkalommal, hogy megértsék a hangot. Szerinted mit jelent az, hogy az emberek „kinyitották a fülüket, hogy hallják” a hangot (3 Nefi 11:5)?

Boyd K. Packer elnök a következő tanácsot adta arra vonatkozóan, hogy mit kell tennünk, hogy meghalljuk és megértsük az Úr hangját a Szentlelken keresztül. Húzd alá azokat a szavakat vagy kifejezéseket, amelyek segítenek tudnod, hogy mit tegyél, vagy éppen mit ne tegyél, hogy jobban meghalld az Úr hangját a Szentlélek által.

„A Lélek nem kiabálással kelti fel a figyelmünket. Soha nem ráz meg minket erős kézzel. A Lélek suttog. Oly gyengéden cirógat, hogy ha el vagyunk foglalva, akkor talán egyáltalán nem is érezzük.

Időnként kicsit megbök, éppen csak annyira, hogy odafigyeljünk; de az a tapasztalatom, hogy legtöbbször ha nem engedünk a gyengéd érzésnek, ha nem hallgatunk ezekkel az érzésekkel eltelve, akkor a Lélek visszahúzódik és megvárja, amíg mi keressük és odafigyelünk rá, a saját időnkben és a saját módunkon” (“How Does the Spirit Speak to Us?” New Era, Feb. 2010, 3).

Ha gondolod, beírhatod a következő tantételt a szentírásodba a 3 Nefi 11:5–6 mellé és a szentírás-tanulmányozási naplódba: Amikor megtanuljuk, hogyan halljuk meg az Úr hangját a Szentlélek által, akkor képesek leszünk megérteni a Tőle érkező üzeneteket.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Mi segít neked abban, hogy felkészítsd az elmédet és a szívedet az Úr hangjának meghallására és megértésére?

    2. Előfordult-e már, hogy megértetted az Úrtól jövő közléseket, amelyeket esetleg elszalasztottál volna, ha nem figyeltél volna oda tudatosan? Fejtsd ki!

    3. Kaptál-e már ismétlődő késztetést a Szentlélektől, mire végül megértetted és követted? Mikor?

3 Nefi 11:8–17

Jézus Krisztus megjelenik, és megkéri az embereket, hogy egyesével járuljanak elé és érintsék meg a sebeit

Kép
Jesus Christ Appears to the Nephites

Olvasás közben próbáld meg elképzelni a 3 Nefi 11:8–10-ben leírt eseményeket.

  1. Miközben elgondolkodsz azon, milyen lehetett tanúja lenni annak, hogy a feltámadt Jézus Krisztus megjelenik a Mormon könyve népeinek, írd le a szentírás-tanulmányozási naplódban, szerinted milyen gondolatok vagy érzéseid támadtak volna, ha te magad is ott vagy.

Jeffrey R. Holland elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, a következőket mondta annak jelentőségéről, hogy a Szabadító megjelent a nefitáknak:

„Ez a megjelenés és ez a kijelentés áll a Mormon könyve történetének gyújtópontjában, ez a mindenek felett álló pillanat. Ez volt az a megnyilvánulás és az az elrendelés, amely tudást és sugalmazást biztosított minden nefita próféta számára az azt megelőző 600 esztendő során, nem is szólva az ő izráelita és járedita elődeikről további évezredeken át azelőtt.

Mindenki róla beszélt, róla énekelt, róla álmodott és az ő megjelenéséért imádkozott – és most valóban megjelent. Az volt minden idők legnagyszerűbb napja! Az Isten, aki minden sötét éjjelt ragyogó hajnallá változtat, eljött hát!” (Christ and the New Covenant: The Messianic Message of the Book of Mormon [1997], 250–51).

Emlékezz arra, hogy az életben maradt nefiták és lámániták nemrég szörnyű pusztítást és három napos teljes sötétséget éltek át. Olvasd el a 3 Nefi 11:10–12-t, és figyeld meg, mit szeretett volna Jézus Krisztus, hogy az emberek tudjanak Róla és arról, amit a halandó szolgálata során tett. Szerinted a Szabadító mely kijelentései nyújtották volna a legnagyobb vigaszt számodra, ha ott lehettél volna? Gondolkodj el azon, hogy miért jelentett volna olyan sokat neked az a kijelentés. Be is jelölheted a szentírásodban azt a kifejezést, amely a legnagyobb jelentőséggel bír számodra.

Olvasd el a 3 Nefi 11:13–15-öt, és jelöld be, mire kérte Jézus Krisztus az embereket, hogy megkapják Róla azt a személyes tudást, amelyet nekik szánt önmagával kapcsolatban. Gondolkodj el azon, miként válaszolnál az alábbi kérdésekre: A 3 Nefi 11:14 szerint mit szeretett volna a Szabadító, mit tudjanak az emberek ennek az élménynek köszönhetően? Annak figyelembe vételével, hogy körülbelül 2500 ember volt jelen ekkor (lásd 3 Nefi 17:25), mennyi ideig tarthatott mindez? Mit tanít ez neked a Szabadítóról?

Kép
One by One
  1. Válaszold meg a következő kérdéseket a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Szerinted miért akarta az Úr, hogy „egyenként mind” meglássák és megérintsék Őt (3 Nefi 11:15)?

    2. Milyen hatással lenne rád, ha megérinthetnéd a Szabadító sebeit, amelyeket akkor kapott, amikor engesztelést hozott a bűneidért?

Ha gondolod, beírhatod a következő igazságot a szentírásodba a 3 Nefi 11:11–15 mellé, vagy akár a szentírás-tanulmányozási naplódba: Jézus Krisztus arra kér engem, hogy személyes bizonyságot szerezzek arról, hogy Ő az én Szabadítóm.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Mennyire érzed erősnek a Szabadítóról való személyes bizonyságodat? Az elmúlt időszakban növekedett és erősödött-e?

    2. Milyen élmények vezettek oda, hogy személyes bizonyságot kapj a Szabadítóról, illetve mit tehetsz azért, hogy erősebb tanúbizonyságod legyen?

    3. Honnan tudhatod, hogy a Szabadító figyel rád mint egyénre?

Olvasd el a 3 Nefi 11:16–17-et, és figyeld meg, mit tettek az emberek, miután részük volt ebben a személyes élményben a Szabadítóval. Segít, ha tudod, hogy a „hozsánna” az Urat dicsérő felkiáltás.

Nézd meg alaposabban a 3 Nefi 11:15-öt, és határozd meg, mit tettek az emberek, miután személyesen megérintették a Szabadító sebeit. Mivel te nem voltál ott, hogy személyesen megérintsd a Szabadító sebeit, ahogyan a 3 Nefiben lévő emberek tették, honnan tudhatod, hogy Jézus a Krisztus? (Néhány lehetséges válaszért fordulj a következő szentírásokhoz: János 20:30–31; Moróni 10:3–7; T&Sz 46:13–14.)

Hogy magadra vonatkoztasd a 3 Nefi 11:15-öt, egészítsd ki a következő kijelentést: Amikor személyes bizonyságot kapok Jézus Krisztusról, akkor felelősségemmé válik, hogy .

Gondolkodj el azon, hogy hogyan tanúskodhat Jézus Krisztusról az az ember, akinek bizonysága van Őróla.

Boyd K. Packer elnök a következőt tanította a bizonyságokról: „Nem erőltethetitek a lelki dolgokat. A bizonyságot nem erőltetik rátok; a bizonyság növekszik. A bizonyság pedig bizonyság, amelyet tiszteletben kell tartani, legyen akár kicsiny, akár óriási. A bizonyságunkban is egyre nagyobbá válunk, akárcsak a fizikai termetünkben, miközben szinte észre sem vesszük, mivel az is növekedés által gyarapszik” (“How Does the Spirit Speak to Us?” 3).

  1. Zárd azzal ezt a leckét, hogy leírod a szentírás-tanulmányozási naplódban a Jézus Krisztusról való bizonyságodat. Belefoglalhatod, hogy mit tettél bizonyságod elnyeréséért, illetve mit tervezel tenni a megerősítéséért. Ha a Lélek arra késztet, olvasd fel valakinek, illetve add oda valakinek, hogy elolvassa.

  2. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a 3 Nefi 11:1–17-et, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét: (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani a tanítómmal: