Ifjúsági hitoktatás
16. rész: 3. nap: Alma 13


16. rész: 3. nap

Alma 13

Bevezetés

Alma Ammoniha lázadó népét a melkisédeki papsághoz tartozó főpapokról tanítja, akiket arra rendeltek el, hogy segítsenek az embereknek bűnbánatot tartani és belépni az Úr nyugalmába. Melkisédek példáját említette, aki segített népének, hogy bűnbánatot tartsanak és békében éljenek. Alma igyekezett megtanítani az ammonihabelieknek, hogy legyen hitük és reményük, valamint arra biztatta őket, hogy változzanak meg, hogy felkészülhessenek az Úr nyugalmába történő belépésre.

Alma 13:1–12

Alma a főpapok elhívásával kapcsolatban tanítja a népet

  1. Olvasd el a következő idézetet, majd válaszold meg a kérdéseket:

    „A lelkek halandóság előtti világában Isten egyes lelkeket konkrét küldetések elvégzésére jelölt ki halandó életük idejére. Ezt nevezik előre elrendelésnek.

    Az előre elrendelés nem szavatolja, hogy az egyének megkapnak bizonyos elhívásokat vagy felelősségeket. Az ilyen lehetőségek az önrendelkezés igazlelkű használata által jönnek, mint ahogy az előre elrendelés is a halandóság előtti létben tanúsított igazlelkűség eredménye volt” (Hűek a hithez: evangéliumi értelmező szótár [2004]. 80.).

    1. Milyen kapcsolat van a halandóság előtti életben meghozott döntéseink és az előre elrendelés között?

    2. Milyen hatással vannak a halandó életben meghozott döntések az előre elrendelésre?

Bár az Alma 13-ban papságviselőkről van szó, Spencer W. Kimball elnök emlékeztetett minket arra, hogy a nőtestvérek is nemes elhívásokat kaptak a halandóság előtti létben: „Ne feledjétek, hogy az ideérkezésünk előtti világban a hithű nők bizonyos feladatokat kaptak, míg a hithű férfiakat bizonyos papsági feladatokra rendelték el előre” (“The Role of Righteous Women,” Ensign, Nov. 1979, 102).

Kép
A nagy tanács

Neal A. Maxwell elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „A halandóság előtti lét nem olyan tan, amely alapján elkényelmesedhetünk. Mindannyiunknak döntéseket kell hoznunk, szakadatlan és nehéz feladatokat kell végrehajtanunk, gúnyolódást és viszontagságokat kell megtapasztalnunk, jól kell töltenünk az időnket, jóra kell használnunk a tehetségeinket és az ajándékainkat. Csak azért, mert »ott és akkor« kiválasztattunk, bizony nem jelenti azt, hogy »itt és most« közömbösek lehetünk. Legyen bár szó előre elrendelt férfiakról vagy előre kijelölt nőkről, az elhívottaknak és a felkészítetteknek »választottnak és hűnek« is kell bizonyulniuk. (Lásd Jelenések 17:14; T&Sz 121:34–36.)” (“Premortality, a Glorious Reality,” Ensign, Nov. 1985, 17).

Alma azt tanította az ammonihabeli fivéreknek, hogy sok férfit előre elrendeltek a halandóság előtti életben, hogy elnyerjék a papságot. Olvasd el az Alma 13:1, 8–9-et, és keresd meg, mely papságról beszélt Alma. Segíthet, ha tudod, hogy ebben a fejezetben a „szent rend” a melkisédeki papságot jelöli, vagyis az „Isten Fiának rendje szerinti szent papság” jelölése (T&Sz 107:3). Fontold meg, hogy a fejezet hátralévő részének tanulmányozása során bejelölöd a „szent rend” kifejezést (lásd Alma 13:2, 6–7, 10–11, 16, 18). Bruce R. McConkie elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából kijelentette: „Ezek a nefiták, akik hittel és hűséggel megtartották Mózes törvényét, rendelkeztek a melkisédeki papsággal, ami azt jelenti, hogy az evangélium teljességét is birtokolták” (The Promised Messiah: The First Coming of Christ [1978], 421). Ez azt jelenti, hogy a Mormon könyvebeli próféták rendelkeztek a melkisédeki papsággal, és ismerték annak működését.

Keress az Alma 13:2–6, 10-ben válaszokat a következő kérdésekre, és írd le ezeket a könyvedbe:

  • Milyen tulajdonságokkal rendelkeztek azok, akiket elrendeltek a melkisédeki papságba? (Lásd Alma 13:3–5, 10.)

  • Mire rendelték el ezeket a melkisédekipapság-viselőket? (Lásd Alma 13:6.)

  • Miben láttad az általad ismert melkisédekipapság-viselőket megtenni mindezt az egyházközségedben vagy a gyülekezetedben, és hogyan áldotta ez meg a te életedet és másokét?

Az Alma 13 mélyreható értekezést tartalmaz a melkisédeki papságról. Azt tanítja, hogy azok a férfiak, akik elnyerik ezt a papságot, előre elrendeltettek annak elnyerésére (lásd 3. vers). Azoknak, akik ezt a papságot viselik, tanítaniuk kell Isten parancsolatait másoknak, hogy „azok is beléphessenek az ő nyugalmába” (6. vers). A papság örökkévaló (lásd 9. vers), és „rendkívüli hitük, és bűnbánatuk és Isten előtti igazlelkűségük folytán” (10. vers) ruházzák rá a férfiakra. A papságviselőket megszenteli a Szentlélek, amikor megtanulnak irtózni a bűntől (gyűlölni azt), és így „tisztává lettek és beléptek Uruk, Istenük nyugalmába” (12. vers).

Olvasd el az Alma 13:11–12-t, és keresd meg Jézus Krisztus engesztelésének megszentelő hatását, amelyet ezek a papságviselők hitük, bűnbánatuk és igazlelkűségük miatt nyertek el.

  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: Mit tanulsz ezen melkisédekipapság-viselők példájából arról, hogy mit tehetsz azért, hogy elnyerd az engesztelés megszentelő hatását az életedben?

  2. Írd a következő igazságot a szentírásodban az Alma 13:1–12 mellé vagy a szentírás-tanulmányozási naplódba: Azok a férfiak, akik Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai és nagy hitet gyakorolnak, valamint az igazlelkűséget választják, elhívatnak a melkisédeki papságba, hogy másokat Istenhez vezethessenek. Ezután írj a szentírás-tanulmányozási naplódban arról, hogy milyen hatással van az, ha ismered ezt az evangéliumi tantételt, arra, ahogyan a papsági vezetőidre reagálsz az életed során.

Alma 13:13–20

Alma Melkisédekről tanít, aki nagyszerű főpap volt és békét teremtett a nép között

Kép
Melkisédek megáldja Ábrámot

Olvasd el az Alma 13:13–18-at, és keresd meg azokat a kifejezéseket, amelyeket Alma használt Melkisédek személyének valamint mindannak a leírására, amit népéért tett. Gondolkodj el azon, hogyan jellemzik ezek a kifejezések Melkisédek krisztusi életvitelét. Alma azt tanította, hogy a melkisédekipapság-viselők „az Atya Egyszülöttjének rendje szerint” valók (Alma 13:9; lásd még T&Sz 107:2–4), aki Jézus Krisztus, valamint példájuk és tanításaik segítségével vezetnek bennünket Őhozzá. Bruce R. McConkie elder azt mondta: „Kétségkívül számos olyan esemény van sok próféta életében, amelyek Messiásuk mintáiként vagy árnyékképeiként különböztetik meg ezeket az igazlelkű férfiakat. Egészséges és helyénvaló Krisztus hasonlatosságát keresni mindenütt, majd pedig ezeket újra és újra felhasználva, Őt és az Ő törvényeit előkelő helyen tartani az elménkben” (The Promised Messiah, 453).

Olvasd el az Alma 13:19-et, és keresd meg, mit mond ez a vers Melkisédekről. Nézd meg ismét az Alma 13:17-et, és figyeld meg, hogyan jellemzi Alma a Sálemben élőket Melkisédek királyukká válása idején. Figyeld meg, hogy ezek a szavak hogyan jellemezhetik az ammonihabelieket is (lásd Alma 8:9; 9:28). Mit tettek a Sálemben élők Melkisédek erőfeszítéseinek eredményeként? (Lásd Alma 13:18.)

Figyeld meg, mit gyakorolt, nyert el és prédikált Melkisédek az Alma 13:18-ban. Gondolkodj el azon, mit tanulsz Melkisédek példájából arról, milyennek kell lennie egy papságviselőnek.

  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: Mikor fordult elő, hogy te vagy egy ismerősöd békességet érzett, miután követte egy igazlelkű papsági vezető tanácsát?

Alma 13:21–31

Alma arra buzdítja a népet, hogy hallgassanak az Úr hangjára és menjenek be az Ő nyugalmába

Keresd meg és jelöld be az „Úr nyugalma” kifejezést (és annak különböző formáit) az Alma 13:12, 13, 16 és 29-ben. Alma azt tanította Ammoniha népének, hogy az Úr azért hívott el férfiakat a papságba, hogy segítsenek az embereknek belépni az Úr nyugalmába. Melkisédek példáján keresztül mutatta meg nekik, hogy azok az emberek, akik telve vannak hiányosságokkal és gonoszsággal, képesek bűnbánatot gyakorolni és belépni az Úr nyugalmába (lásd Alma 13:17–18; lásd még T&Sz 84:24).

Joseph F. Smith elnök azt mondta, hogy belépni Isten nyugalmába „azt jelenti, hogy megismerjük Istent és az Ő szeretetét, hiszünk céljában és tervében oly mértékben, hogy tudjuk, igazunk van és nem kutakodunk tovább, nem zavar meg minket a tanítások minden szele, vagy azoknak az embereknek a ravasz ügyeskedése, akik lesben várnak arra, hogy becsapjanak. Tudjuk a tanról, hogy Istentől való” (lásd Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph F. Smith [1999]. 57.).

Milyennek várnád egy olyan ember viselkedését, aki ebben az életben már belépett az Úr nyugalmába, ahogyan azt Joseph F. Smith elnök jellemezte?

Bruce R. McConkie elder ezt tanította: „A hű szentek már ebben az életben bemennek Isten nyugalmába, és azáltal, hogy kitartanak az igazságban, ebben az áldásos állapotban maradnak, míg meg nem pihenhetnek az Úrral a mennyben. […] Az Úr nyugalma az örökkévalóságban azt jelenti: az örök életet örökölni, részesülni az Úr dicsőségének teljességében” (Mormon Doctrine, 2nd ed. [1966], 633).

Miután Alma figyelmeztette Ammoniha népét, hogy készüljenek fel Krisztus eljövetelére (lásd Alma 13:21–26), további utasításokat is adott arról, hogyan lépjünk az Úr nyugalmába. Olvasd el az Alma 13:27–29-et ezekért az utasításokért.

Alma tanításait a következő tantétellel lehet összefoglalni: Ha alázatosan elfogadjuk a felszólítást, hogy bánjuk meg bűneinket, a Lélek végül elvezet minket az Úr nyugalmába.

  1. Keresd meg az egyik áldást, amelyet az Alma 13:27–29 említ, és amelyet szeretnél elnyerni. Miután megtaláltad, keress olyan tanácsot Almától, amely segít majd neked felkészülni ezen áldás elnyerésére. Ezután írj egy célt a szentírás-tanulmányozási naplódba arról, hogyan fogod alkalmazni Alma tanácsát, hogy beléphess az Úr nyugalmába ebben az életben és a következőben.

  2. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam az Alma 13-at, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét: (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani a tanítómmal: