Ifjúsági hitoktatás
19. rész: 1. nap: Alma 33–35


19. rész: 1. nap

Alma 33–35

Bevezetés

Alma a szentírásokban található tanításokat használva sok zorámitának segített megérteni, hogy a körülményeiktől függetlenül hódolhatnak Istennek. Arra buzdította őket, hogy tekintsenek Jézus Krisztusra, és higgyenek az Ő engesztelésében. Amulek megerősítette Alma tanításait, és kijelentette saját bizonyságát is Jézus Krisztusról. Amulek kihangsúlyozta, hogy az emberiség kizárólag Jézus Krisztus engesztelésén keresztül nyerhet szabadítást. Megígérte, hogy minden egyén elnyerheti Jézus Krisztus engesztelésének összes áldását, amikor bűnbánatra vezető hitet gyakorolnak. Sok zorámita hallgatott Amulek figyelmeztetésére, megbánta bűneit és ismét csatlakozott a nefitákhoz.

Alma 33:1–10

Alma zorámiták egy csoportjának azt tanítja, hogy a zsinagógáikon kívül is hódolhatnak Istennek

Emlékezz vissza, hogy az Alma 32 feljegyzése szerint Alma azt tanította a zorámitáknak, hogy el kell ültetniük Isten igéjét a szívükben, majd pedig hitet kell gyakorolniuk Isten igéjében. Olvasd el az Alma 33:1-et, és keresd meg, milyen kérdései voltak a zorámitáknak arról, amit Alma tanított nekik.

  1. Írd le a szentírás-tanulmányozási naplódba, hogyan válaszolnál a zorámiták kérdéseire azzal kapcsolatban, hogy miként kezdjenek hozzá hitük gyakorlásához. Majd az Alma 33–34 tanulmányozása során vesd össze a válaszodat azzal, amit Alma és Amulek tanított a zorámitáknak.

Amikor Alma elkezdte megválaszolni a zorámiták kérdéseit, kijavította a hódolattal kapcsolatos azon téves elgondolásukat, amely meggátolta őket hitük teljes mértékű gyakorlásában. Olvasd el az Alma 33:2-t, és keresd meg ezt a hamis elgondolást. Emlékezz vissza, hogy a zorámiták nem engedték a szegényebb embereket belépni a zsinagógáikba, hogy hódoljanak (lásd Alma 32:1–3). Az Alma 33:2 szerint mit mondott Alma, mit kell tennie az embereknek, hogy választ találjanak e hamis elképzelés kijavítására?

A zorámiták hódolattal kapcsolatos hamis elgondolásának kijavítására Alma egy Zénos nevezetű próféta által írt szentírásokat idézett. Zénos az ószövetségi időkben tanította Izráel népét, próféciái azonban csak a Mormon könyvében találhatóak meg. Olvasd el az Alma 33:3-at, és keresd meg, milyen szót használt Alma a hódolat jellemzésére.

A következő tantételt beírhatod a szentírásodba az Alma 33:3 mellé vagy a szentírás-tanulmányozási naplódba: Imával folyamatosan hódolhatunk Istennek.

Olvasd el az Alma 33:4–11-et, és jelölj meg minden körülményt, melyek közepette Zénos imádkozott. Mit tett az Úr minden alkalommal, amikor Zénos imádkozott? Segítségképpen e verseknek a saját életedre vonatkoztatásához, húzz egy vonalat, összekapcsolva azokat a körülményeket, amelyekben Zénos imádkozott a saját életedben esetleg előforduló hasonló körülményekkel. (Válassz olyan helyzeteket, amelyek a leginkább vonatkoznak az életedre. Nincsen helyes vagy helytelen válasz ebben a feladatban.)

Zénos körülményei

A te körülményeid

a pusztában

a munkahelyen

ellenségei kapcsán

az egyházban

a mezőjén

családi ima

a házában

amikor nem tudod, mit tegyél vagy félsz

a szobájában

amikor egyedül érzed magad

az Úr gyülekezeteiben

személyes ima

amikor kivetették és elkeseredett volt

minden nehéz helyzetedben

az összes csapása közepette

amikor gondjaid vannak a barátaiddal

  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: Hogyan áldhatná meg az életedet, ha mindezen körülmények közepette imádkoznál? Írj le egy személyes célt arra vonatkozóan, hogy miként tudnál gyakrabban imádkozni.

Esetleg bejelölheted az Alma 33:4–5, 8–9-ben azokat a kifejezéseket, amelyek Isten irgalmát említik, és elgondolkodhatsz azon, hogyan segít a gyakoribb imádkozás érezned Isten könyörületét és szeretetét. Miközben tovább folytatod az Alma 33 tanulmányozását, keresd meg, miért válik lehetővé ez a könyörület.

Alma 33:11–23

Alma arra tanítja a zorámitákat, hogy higgyenek Jézus Krisztusban

Kép
A keresztre feszítés

Az egyik oka annak, hogy a zorámiták nehezen értették meg, hogyan hódoljanak Istennek az volt, hogy nem tudták, hogy hitüknek Jézus Krisztusban kell gyökereznie. Nem értették az Ő szerepét a szabadítás tervében vagy nem hittek ebben (lásd Alma 33:14). Olvasd el az Alma 33:12–16-ot, amelyben Alma Zénos tanításait fejti ki, majd bemutatja Zénok – egy másik ószövetségi próféta – szavait. Keresd meg az Alma által meghatározott azon áldásokat, amelyeket Jézus Krisztusnak köszönhetően kapunk. Megjelölheted a „Fiad miatt” kifejezést, minden alkalommal, amikor előfordul. E versekből ezt az igazságot tanuljuk: Jézus Krisztus engesztelése miatt nyerjük el Mennyei Atyánk irgalmát, beleértve bűneink bocsánatát is. Gondolkozz el, milyen könyörületet ruházott rád Mennyei Atyánk a Szabadító engesztelése révén, beleértve a bűnbánat és a bűnbocsánat lehetőségét is.

Amellett, hogy emlékeztette a zorámitákat Zénos és Zénok tanítására, Alma azt is felidézte számukra, amikor Mózes a Szabadító engeszteléséről tanított. Amikor Mózes és Izráel gyermekei a pusztában voltak, mérges kígyók marták meg az embereket. Az Úr azt mondta Mózesnek, hogy készítsen egy kígyót rézből, rögzítse azt egy rúdra, és parancsolja meg az izraelitáknak, akiket megmart a kígyó, hogy nézzenek rá. A rézkígyó a rúdon a keresztre feszített Jézus Krisztus „mintaképe” volt (lásd Alma 33:19).

Olvasd el az Alma 33:19–20-at, és határozd meg, mi történt azokkal az izraelitákkal, akik úgy döntöttek, hogy ránéznek a rézkígyóra, amikor kígyómarás érte őket, és mi történt azokkal, akik úgy döntöttek, nem néznek oda.

Gondolkozz el, milyen válaszokat adnál az alábbi kérdésekre: Mit tanít nekünk az izráeliták és a rézkígyó története, mit kell tennünk, hogy lelkileg meggyógyuljunk? Mit tehetsz azért, hogy a Szabadítóra tekints, hogy Ő segíthessen neked lelkileg?

  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: Milyen konkrét módon tudsz Jézus Krisztusra tekinteni a mindennapi életed során?

Olvasd el az Alma 33:22–23-at, és jelöld meg, mit kell elhinnünk Jézus Krisztusról ahhoz, hogy hitet gyakorolhassunk Őbenne.

Alma 34:1–14

Amulek Jézus Krisztus engeszteléséről tanítja a zorámitákat

Amulek zorámitáknak tett bizonysága – melyet az Alma 34 jegyzett le –, második tanúságként szolgált Alma Jézus Krisztusról szóló bizonysága mellett. Olvasd el Amulek bizonyságának egy részét, amelyet az Alma 34:8–9-ben találsz, és esetleg megjelölheted, mit tanított Amulek, miért van szükség Jézus Krisztus engesztelésére. Gondolkozz el a következő kérdésen: Milyen lenne az életem, ha Jézus Krisztus nem jött volna el, és nem töltötte volna be különleges szerepét?

Olvasd el az Alma 34:10–14-et, és találd meg azokat a kifejezéseket, amelyek a végtelen és az örökkévaló szavakat tartalmazzák. Írd a következő igazságot a szentírásodba vagy a szentírás-tanulmányozási naplódba: Jézus Krisztus végtelen és örökkévaló engesztelése az egész emberiség számára szabadítást biztosít.

Richard C. Edgley püspök az Elnöklő Püspökségből a következőket tanította segítségképpen, hogy megértsük, hogyan lehet az engesztelés végtelen és örökkévaló: „Krisztus engeszteléséről szólva, tetszik nekem az, ahogyan a szótár a végtelen és az örökkévaló szavakat meghatározza, mert szerintem pontosan azt mondják el, amit Isten is értett ezek alatt. Végtelen: »Határok, illetve korlátok nélkül való.« Valamint az örökkévaló meghatározása: »Kezdet vagy vég nélkül való« (The American Heritage Dictionary of the English Language, 4th ed. [2000], “infinite,” “eternal,” 898, 611)” (lásd A [te] javadra. Liahóna, 2002. júl. 73–74.).

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Milyen értelemben lehet Jézus Krisztus engesztelése végtelen és örökkévaló?

    2. Hogyan segít jobban értékelned a Szabadítót, ha tudod, hogy az engesztelés végtelen és örökkévaló? Hogyan segít ez növelni a hitedet Őbenne?

Alma 34:15–41

Amulek arról tanít, hogyan nyerjük el az engesztelés áldásait

Olvasd el az Alma 34:15–17-et, és nézd meg, mit tanított Amulek, mit kellett tenniük a zorámitáknak, hogy elnyerjék azon áldásokat, amelyeket a Szabadító kíván adni nekünk az engesztelésén keresztül. Írd a következő igazságot a szentírásodba vagy a szentírás-tanulmányozási naplódba: Annak érdekében, hogy az engesztelés minden áldását elnyerjük, bűnbánathoz vezető hitet kell gyakorolnunk.

Olvasd el a következő kijelentést Dieter F. Uchtdorf elnöktől az Első Elnökségből.

„Krisztusba vetett erős hitre van szükségünk ahhoz, hogy bűnbánatot tudjunk tartani. […] Amennyiben hiszünk abban, hogy Isten mindent tud, hogy szeretettel teljes és irgalmas, képesek leszünk minden habozás nélkül Őbelé vetni a bizalmunkat a szabadulásunkhoz. A Krisztusba vetett hit megváltoztatja azon gondolatainkat, hiedelmeinket és viselkedésformáinkat, amelyek nincsenek összhangban Isten akaratával.

Az igaz bűnbánat visszavezet bennünket a helyes cselekedetekhez. […] A bűnbánat a gondolkodásmód és a szív változását jelenti – abbahagyjuk azokat a dolgokat, amelyek rosszak, és elkezdjük azokat, amelyek helyesek. Egy újfajta hozzáállást eredményez bennünk Isten, önmagunk és úgy általában az élet felé.” (A biztonságos visszatérés pontja. Liahóna, 2007. nov. 100.)

  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: Hogyan gyakoroljuk a Jézus Krisztusba vetett hitünket a bűnbánat során?

Olvasd el az Alma 34:17–27-et, és keresd meg, mit tanított Amulek arról, hogy mikor és miről kell imádkoznunk. Szerinted hogyan segített ez a tanács a zorámitáknak, akik úgy vélték, hogy hetente csak egyszer hódolhatnak? Válassz egy verset, amelyről úgy gondolod, hogy különösképpen segíthet neked. Az elkövetkező hét folyamán gondold át, hogyan követheted az e versben megfogalmazott tanácsot az imádkozással kapcsolatban.

Amulek azt tanította, hogy hajlandónak kell lennünk elfogadni a Szabadító engesztelésének áldásait azáltal, hogy most bánjuk meg bűneinket, ahelyett hogy ezt későbbre halasztanánk. Olvasd el az Alma 34:30–35-öt, és húzd alá azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyek elmondják, miért nem szabad halogatnunk a bűnbánatot. A 31. versben keresd meg azokat az áldásokat, amelyekről Amulek azt mondta, hogy azok nyerik el, akik úgy döntenek, hogy most tartanak bűnbánatot. Figyelmesen tekintsd át a 32. verset, majd gondold át a következőt: Milyen hatással lehet ez a vers arra, ahogyan a mindennapjaimat élem?

Tekintsd át az Alma 34:33-at, és fontold meg, mit mondott Joseph Fielding Smith elnök: „Az evangéliumi tantételekkel kapcsolatos halogatás az örök élet – vagyis az Atya és a Fiú jelenlétében való lét – elrablója. Sokan vannak közöttünk, még egyháztagok is, akik úgy érzik, hogy semmi szükség sietségre az evangélium tantételeinek és a parancsolatoknak a betartása terén” (in Conference Report, April 1969, 121).

Alma 35

A bűnbánó zorámiták az igazlelkűek között élnek

Sok zorámita hallgatott Amulek intésére, hogy ne halogassák bűnbánatukat, és megbánták bűneiket, valamint változtattak életükön. A zorámiták uralkodói kiűzték őket az országukból, ők pedig Jerson földjére mentek, ahol Ammon népe – akiket anti-nefi-lehitáknak is hívtak – örömmel fogadta őket (lásd Alma 35:6–7). A gonosz zorámiták és a lámániták dühösek lettek, amiért Ammon népe befogadta a bűnbánó zorámitákat, és háborús előkészületekbe kezdtek a nefiták ellen (lásd Alma 35:8–11).

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam az Alma 33–35-öt, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét: (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani a tanítómmal: