Ifjúsági hitoktatás
18. rész: 2. nap: Alma 30


18. rész: 2. nap

Alma 30

Bevezetés

A lámánitákkal vívott hatalmas csatát követően béke köszöntött Zarahemla földjére. A béke ezen időszaka közepette egy Korihór nevű férfi azt kezdte prédikálni, hogy nem lesz Krisztus. Hamis tanításai bűnbe vitték azokat, akik hittek bennük. Az egyház vezetői ellen is szólt, azt állítva, hogy balga hagyományokat tanítanak (lásd Alma 30:27). Korihórt Alma elé vitték, aki azt tanította neki, hogy minden Krisztusról tanúskodik. Végül Korihór bevallotta, hogy tetteit az ördög irányította.

Alma 30:1–29

Korihór, az antikrisztus, kigúnyolja Krisztus tanát

Képzeld el, hogy valaki ételt főzött neked. Igen ízletesnek látszott és az illata is nagyon kellemesnek tűnt, amikor azonban megetted, nagyon megbetegedtél tőle. Gondolkodj el egy pillanatra, hogy miben hasonlíthatnak a hamis tanítások ahhoz, amikor olyan étellel kínálnak meg, amely finomnak látszik, de valójában mérgező.

Korábban már tanultál Séremről (lásd Jákób 7) és Nehórról (lásd Alma 1), a két antikrisztusról. Emlékezz vissza, hogy a szó meghatározása szerint az antikrisztus „bárki vagy bármi, ami a szabadulás igaz evangéliumi tervének álcázza magát, és ami nyíltan vagy titokban ellene szegül Krisztusnak” [Kalauz a szentírásokhoz: antikrisztus. scriptures.lds.org].) Ma egy másik emberről fogsz tanulni, aki Krisztus ellensége volt, és akinek a hamis tanításai megtévesztettek és bűnbe vittek másokat. A mai világban sokan használnak a Korihóréhoz hasonló érveket azok ellen, akik kinyilvánítják hitüket Istenben.

Korihór prédikálni kezdett a nefiták között. Olvasd el az Alma 30:6, 12-t, és keress olyan kifejezéseket, amelyek jelzik, hogy Korihór antikrisztus volt.

Olvasd el az Alma 30:12–18-at, és párosítsd össze Korihór hamis tanításait azok következményeivel.

Korihór, az antikrisztus, néhány hamis tanítása

A hamis tanítások lehetséges értelmezése és következménye

  1. Alma 30:13–14

  1. Ha nincsen fizikai bizonyítékod a vallási igazságokra, akkor nem szabad hinned Jézus Krisztusban és az Ő evangéliumában. Nem létezik személyes kinyilatkoztatás a Szentlelken keresztül.

  1. Alma 30:15

  1. Nem létezik olyan, hogy bűn. Nincsen egyetemes mérce arra, hogy mi jó és mi rossz.

  1. Alma 30:16

  1. Az emberek kizárólag a saját erőfeszítéseiknek köszönhetően boldogulnak. Nincs szükség Istenre az emberek dolgaiban.

  1. Alma 30:17 („hanem minden ember…”)

  1. A próféták szavai és a szentírások sem igazak, így nem szabad hinni a próféciáikban.

  1. Alma 30:17 („és bármit tesz…”)

  1. Nem létezik olyan, hogy bűnbocsánat. Nincs szükség arra, hogy az engesztelésen keresztül törekedjünk segítségre, hiszen nem létezik engesztelés.

  1. Alma 30:18

  1. Nincsen élet a halál után, ezért semmi szükség aggódni az ítélet miatt ezután az élet után.

(Ennek a párosító feladatnak a megoldása a lecke végén található.)

Az Alma 30:18 a következő tanételt tanítja: Sátán arra használja a hamis tanokat, hogy bűn elkövetésére csábítson bennünket.

Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumából, a következőt tanította:

„Viselkedésünket nem kizárólag a természetes késztetések irányítják. A viselkedés a hitelvekből is ered.

A hitelvek pedig filozófiákból, vagyis tanokból születnek. A tanok lehetnek lelkiek vagy világiak, építőek vagy pusztítóak, igazak vagy hamisak. […]

Az igaz tan – amennyiben megértik – megváltoztatja a hozzáállást és a viselkedést” (“Little Children,” Ensign, Nov. 1986, 17).

  1. Válassz ki legalább kettőt Korihór azon hamis tanításai közül, amelyek a párosító feladatban vannak felsorolva. A szentírás-tanulmányozási naplódba írd le, melyek az igaz tanok, és hogy miként befolyásolja a hozzáállásodat és a viselkedésedet, ha ismered az igazságot.

A Zarahemla földjén megtapasztalt sikerek után, Korihór Jerson földjére ment, hogy Ammon népének prédikáljon. Olvasd el az Alma 30:19–20-at, és nézd meg, hogy elfogadták-e a hamis tanításait.

Az Ammon népéhez tartozók „sok nefitánál okosabbak voltak”, és „kivitett[ék] arról a földről” (Alma 30:20–21). Azok alapján, amit Ammon népéről tanultál, mit gondolsz, miért nem hitték el Korihór hamis tanításait?

Az Alma 30:21–29 beszámol arról, hogyan ment Korihór Gedeon földjére, ahol „nem járt nagy eredménnyel” (Alma 30:21). Korihór az egyház és annak tanításai ellen irányuló érvei közül néhány megtalálható az Alma 30:24, 27-ben, ezek közül kettő: (1) akik hisznek Istenben, rabságban vannak, illetve (2) a vallás megfoszt a szabadságunktól. Ezeket az érveket ma is használják a vallás ellenzői.

Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből azt tanította, hogy az Istenbe vetett hitünk szabadságot nyújt nekünk: „Korihór éppen úgy érvelt, ahogyan a férfiak és nők az idők kezdete óta érvelnek, miszerint ha elfogadjuk Isten szolgáinak a tanácsát, azzal feladjuk az istenadta jogunkat a szabadságra. Ez az érv azonban téves, mert elferdíti a valóságot. Amikor elutasítjuk az Istentől jövő tanácsot, akkor nem függetlenítjük magunkat a külső befolyásoktól, hanem másik befolyást választunk. Elutasítjuk egy tökéletesen szerető, korlátlan hatalmú, mindentudó Mennyei Atya védelmét, akinek egyetlen célja – ahogyan az Ő Szeretett Fiának is –, hogy örök életet adjon nekünk, hogy megadja számunkra mindazt, amivel rendelkezik, és hogy hazavezessen bennünket családunkkal az Ő szerető karjaiba. Az Ő tanácsának elvetésével egy másik hatalom befolyását választjuk, akinek az a célja, hogy boldogtalanná tegyen minket, és akit a gyűlölet motivál. Rendelkezünk az erkölcsi önrendelkezés isteni ajándékával. Ahelyett, hogy a befolyásoktól való függetlenség jogát adná nekünk, azt a megmásíthatatlan jogot ruházza ránk, hogy annak a hatalomnak vethetjük alá magunkat, amelyiket választjuk” (“Finding Safety in Counsel,” Ensign, May 1997, 25).

  1. Írd le a szentírás-tanulmányozási naplódba, mit javasolnál valakinek, mit tegyen, hogy megvédje magát attól, hogy elhiggye a Korihór által tanítottakhoz hasonló hamis tanokat.

Alma 30:30–60

Korihór jelt követel Almától, mire Isten hatalma lesújt rá és megnémítja

Végül Korihórt Alma elé vitték. Olvasd el az Alma 30:30–31-et, és keresd meg azokat a vádakat, amelyeket Korihór hozott fel Alma és a többi egyházi vezető ellen. A „nép munkáján élősködhessenek” kifejezés arra utal, hogy Alma és mások is meggazdagodtak volna az egyházi szolgálatuknak köszönhetően. Gondolkozz el, milyen válaszokat adnál az alábbi kérdésekre:

  • Saját, egyházi vezetőkkel kapcsolatos tapasztalataid alapján, miért hamisak ezek a vádak?

  • Hogyan válaszoltál volna Korihór vádjaira Alma helyében?

Olvasd el az Alma 30:32–35-öt, hogy megtudd, mit felelt Alma Korihórnak. Gondolkodj el azon, hogyan tapasztaltad meg Alma válaszának igaz voltát azok életén keresztül, akik vezetőként szolgálnak az egyházközségedben vagy gyülekezetedben, illetve egyéb, általad nagyra becsült egyháztagok esetében.

Ha lehetséges, kérd meg egy barátodat vagy családtagodat, hogy olvassa el veled az Alma 30:37–45-öt. Egyikőtök olvassa Alma, míg a másik Korihór szavait. Olvasás közben keressétek meg, milyen bizonyítékokat mondott Alma Isten létezésére. (Ha nem megoldható, hogy valaki olvasson veled, akkor képzeld el a két férfi közötti beszélgetést, miközben olvasol.)

  1. A szentírás-tanulmányozási naplódban végezd el az alábbi feladatokat:

    1. Írd le, hogy az Alma által felsorolt bizonyítékok közül melyik különösen nagy hatású tanúság számodra Isten létezéséről, és hogy miért ilyen erős tanúság ez számodra az Ő létezéséről.

    2. Írj le legalább három egyéb bizonyítékot, amelyet az életedben láttál, és amely „azt mutatja, hogy van Isten” (Alma 30:44), és röviden fejtsd ki, hogy ezek miképpen erősítették meg a hitedet Istenben.

Az általad tanulmányozott versekben található egyik tan a következő: Minden dolog Istenről, a Legfensőbb Teremtőről tesz bizonyságot. Gondold át, mi történik a hiteddel, amikor úgy döntesz, hogy keresed ezeket a tanúságokat és bizonyságokat, illetve emlékezel rájuk.

Figyeld meg, mit tett Alma, miközben Korihórral beszélt: kijavította a hamis tanítást (lásd Alma 30:32–35), bizonyságot tett az igazságról (lásd Alma 30:37–39), Korihórra hárította a bizonyítás terhét (lásd Alma 30:40–42), és bizonyítékokat szolgáltatott Isten létezésére (lásd Alma 30:44). Mit tanulhatsz Alma példájából arról, hogy miként kell kezelni azokat, akik az igazsággal vitatkoznak?

Olykor az egyetlen védekezési lehetőségünk azokkal szemben, akik a hitünket támadják, az, ha megosztjuk bizonyságunkat az igazságról. Nem szégyen ezt az utat választani – Alma, Isten prófétája is, éppen ezt tette Korihórral. Jeffrey R. Holland elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette: „Korihór érvei nagyon is időszerűnek hatnak a modern olvasó számára, Alma mégis egy időtlen és végtére is tagadhatatlan fegyvert használt ellene – a személyes bizonyság erejét” (Christ and the New Covenant [1997], 121).

Kép
Alma és Korihór

A számos bizonyíték vagy jel ellenére, amelyeket Alma megosztott Korihórral, hogy bizonyítsa Isten létezését, Korihór még egy jelet kívánt, és megnémult (lásd Alma 30:45–50). Olvasd el az Alma 30:51–53-at, és keresd meg, mit mondott Korihór, miért tanította, amit tanított.

Amikor Korihór többé már nem volt képes arra, hogy hamis tanokat tanítson, elismerte, hogy téves elképzeléseket prédikált, „mert tetszettek a testi gondolkodásmódnak” (Alma 30:53). A „testi gondolkodásmód” arra utal, hogy valaki a világi élvezetekre, illetve a testi vágyak kielégítésére összpontosít. Akik hittek Korihór tanításainak, úgy vélték, hogy következmények nélkül merülhetnek el a fizikai élvezetekben, valamint az anyagi javakban. Ezek az elképzelések bűnös életvitelhez vezettek (lásd Alma 30:18).

Az Alma 30:54–59 elmondja, hogy Korihórt kivetették, és házról házra járt, élelemért koldulva, míg végül halálra taposták. Olvasd el az Alma 30:60-at, és keress meg egy fontos igazságot arról, hogy mi történik végül azokkal, akik úgy döntenek, hogy a Sátánt követik. Jelöld meg a következő részt a szentírásaidban: „Az ördög nem fogja megsegíteni gyermekeit [követőit] az utolsó napon”. (Ebben a versben a gyermekek kifejezés a követőkre utal.)

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Hogyan nyilvánult meg az Alma 30:60-ban megjelölt igazság Korihór életében?

    2. Vesd össze az Alma 30:60-at az Alma 36:3-mal. Milyen bizonyítékát láttad az életedben vagy mások életében annak, hogy Isten továbbra is támogatja azokat, akik igyekeznek követni az Ő parancsolatait?

Nézd át az igaz tantételeket és tanokat, amelyeket ma tanultál. Gondold át, hogyan tudod elkerülni, hogy a Korihóréhoz hasonló hamis tanítások megtévesszenek.

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam az Alma 30-at, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét: (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani a tanítómmal:

  • Megoldókulcs a párosító feladathoz: (1) D, (2) A, (3) E, (4) C, (5) B, (6) F.