Ha szerda, akkor Oszkár

Írta: Richard M. Romney

Annak ellenére, hogy meg kellett birkóznia a korral és a rák hatásaival, Ken talált egy jelentőségteljes módot a szomszédai szolgálatára.

Williams fivér 28 szomszédjának szokta behozni a kukákat. Azt mondja: „Követnünk kell a Szabadító példáját, és jót kell tennünk az emberekkel”

A 81 éves Ken Williams minden szerdán ugyanazt a pólót és sapkát viseli. A pólón és a sapkán ugyanaz a jól ismert szereplő, Kukalakó Oszkár látható. Oszkárról köztudott, hogy morcos, de szerethető alak. Kenről pedig köztudott, hogy egyszerűen csak szerethető.

Ken a bejárati ajtaja mögött vár és figyel. A kukásautó hangját várja. A hangok fontosak Ken számára, mert gyakorlatilag vaknak minősül. Vegyük hozzá ehhez azt a tényt is, hogy 14 éven át kapott kemoterápiát, mégis kész kijönni, és segíteni a szomszédainak – ráadásul 28-nak közülük.

Kent minden szomszédja ismeri és szereti az utcában. Ő az a férfi, aki behozza a kukákat.

Amikor elhalad a kukásautó

„Látjuk, ahogy elhalad a kukásautó – meséli az egyik szomszédja, Laura Willes –, utána meg már azt látjuk, hogy Ken a fehér botjával sétál végig a járdán, és házról házra menve behúzza a kukákat.”

„Ettől szép marad a közösségünk – mondja Ken felesége, De Ann. – Ugyanakkor tisztán tartja az úttestet is. Nem vagyok biztos benne, hogy elférne-e itt úgy egy tűzoltóautó, hogy ne döntse fel az összes kukát.”

Laura szerint Ken kukaőrsége biztonságot ad azoknak is, akik éppen nincsenek odahaza, mert „így nem egyértelmű, hogy valahol senki nincs otthon”.

Szóval, hogyan képes Ken elhúzni a kukákat, miközben bottal jár? „A bot leginkább az egyensúly miatt van – tájékoztat Ken –, és amikor a kukára támaszkodom, az is egyensúlyban tart.” Egy különleges kontaktlencse segítségével elég jól lát az egyik szemével ahhoz, hogy eligazodjon. Amikor hó borítja a talajt, akkor nem megy oda, ahol elcsúszhat és eleshet.

„Ha akad olyan nap, amikor nem tudja bevinni a kukákat – mondja De Ann –, olyankor figyelmeztetem a szomszédokat.”

Kép

férj és feleség

Belenőni a szerepbe

Ken nem úgy kezdte, hogy az utcán jobbra-balra minden kukát behúzott. Olyan szerep ez, amelybe belenőtt. „Miután a kukásautó elhaladt előttünk, kiment a körülöttünk lévő házak elé, és visszatolta a kukákat az úttestről – magyarázza De Ann. – Fokozatos fejlődés volt. Először még egy házzal többet vállalt, aztán még egyet, amíg el nem jutottunk a mai állapotig.”

És az Oszkár becenév? „Ezt a lányunk, Collette adta neki – avat be De Ann –, és rajta maradt.”

Ken barátokat szerzett a régi lakosok és az új beköltözők körében, akik között vannak nagyszülők, gyermekek és unokák is. „Muris, hogy hányan ismerik őt Oszkárként” – jegyzi meg Laura.

Csak önmagát adja

Miért végzi el Ken újra és újra a szolgálat ezen apró cselekedetét? Válasza mélyenszántó. „Követnünk kell a Szabadító példáját, és jót kell tennünk az emberekkel. Ezt próbálom tenni. Tudhatják belőle, hogy nekik is lehetőségük van jót tenni más emberekkel.”

Ken tulajdonképpen egy egész életen át segített másoknak. Autóipari tanácsadóként autókereskedésekkel dolgozott együtt a működésük javításán. Egyháztagként elhívásokat fogadott el, és megosztotta az evangéliumot: „Nem úgy, hogy prédikáltam a szomszédaimnak, hanem úgy, hogy megmutattam nekik, milyen öröm fakad a Szabadító követéséből.”

A felesége így emlékszik vissza: „Amikor Ken bent volt a kemó miatt, az ápolók és az egyik orvos azt mondták nekem, hogy sok más betegnek segített keresztüljutni a saját kemójukon, leginkább a személyiségének köszönhetően. Azt sem tudta, hogy valami különlegeset tesz, csak önmagát adta.”

Ken még mindig négyféle rákkal küzd, de négy éve már leálltak a kemoterápiával. „Az onkológus szerint Ken egy két lábon járó csoda” – mondja De Ann.

Minden szerdán látni őt, ahogy az oszkáros ruhájában várja, hogy elhaladjon a kukásautó, és segíthessen a szomszédainak. „Nem arról van szó, hogy hirtelen csak úgy eldöntöttem, hogy mostantól kukákat fogok behúzogatni – mondja Ken. – Hanem arra jutottam, hogy ez egyike annak a kevés dolognak, amit még meg tudok tenni. És amíg képes vagyok szolgálni a felebarátaimat, addig folytatom a szolgálatot.”

A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.