2023
Johnson elnök és Cordon elnök Afrikába látogatott
2023. május


Johnson elnök és Cordon elnök Afrikába látogatott

A Segítőegylet, illetve a Fiatal Nők szervezetének az általános elnökei márciusban Kelet-Afrikába és Közép-Afrikába utaztak, hogy utolsó napi szentekkel és kormányzati vezetőkkel találkozzanak, valamint emberbaráti helyszíneket látogassanak meg. Camille N. Johnson, a Segítőegylet általános elnöke, és Bonnie H. Cordon, a Fiatal Nők általános elnöke Kenyában, Nairobiban kezdte el kilencnapos szolgálattételi körútját.

Cordon elnök Kenyába, Ugandába, a Kongói Demokratikus Köztársaságba és a Kongói Köztársaságba utazott. „Olyan kormányzati vezetőkkel beszélgettünk, akik vágynak a családok megsegítésére, és mély benyomást tettek ránk azok a vezetők, akik Jézus Krisztust akarják követni – mondta Cordon elnök. – Hívő vezetőkként közös célunk, hogy segítsünk megerősíteni a családokat, ezért ez lebilincselő volt.”

Johnson elnök az UNICEF szervezetével Uganda északkeleti részére utazott, majd pedig Lubumbashiban – a Kongói Demokratikus Köztársaság második legnagyobb városában – találkozott az utolsó napi szentekkel. „Ez egy arra irányuló erőfeszítés, hogy az egyháztagjainkon túl a világ gyermekeinek az emberbaráti szükségleteivel is foglalkozzunk, és rátaláltunk ezekre a szükségletekre. Magasztos volt – mondta Johnson elnök az UNICEF-es útjáról. – Egyszerre volt szívmelengető és szívfacsaró, de reménykedve jöttem el onnan.”