2023
Nemzetközi énekesek csatlakoznak a The Tabernacle Choirhoz a konferenciára
2023. május


Nemzetközi énekesek csatlakoznak a The Tabernacle Choir-hez a konferenciára

A The Tabernacle Choir at Temple Square énekeseihez az általános konferencia alatt most először csatlakoztak az Amerikai Egyesült Államokon kívül élő résztvevők.

A kórus nemrég kiterjesztette azt a küldetését, hogy eljusson a nemzetközi közönséghez – mondta Michael O. Leavitt, a kórus elnöke, aki a kórus fejlődésében természetes előrelépésnek nevezte a kísérleti programot. „Úgy haladunk vele, ahogy tudunk: lépésenként tanulva, fejlődve, és további útmutatást kérve az Úrtól – vázolta Leavitt fivér. – Minden lépésnél egyre világosabbá válik, hogy eredményesek lehetünk.”

A kóruspróbák szigorú beosztása miatt a kórustagoknak eddig a Salt Lake Cityben található történelmi Tabernákulum 160 km-es körzetében kellett lakniuk. Leavitt fivér elmondása szerint azonban a kísérleti program olyan kivételes zenei képességekkel rendelkező személyeknek is lehetőséget ad, akik csak átmenetileg csatlakoznak.

A kiválasztási folyamatban az énektudás mellett zeneelméleti és angol nyelvi jártasságot is elvártak a nemzetközi résztvevőktől.

A kórussal közös éneklésre kiválasztottak hat országból érkeztek:

  • Alvaro Jorge Martins, Natal (Brazília), bariton;

  • Rodrigo Domaredzky, Curitiba (Brazília), bariton;

  • Thalita De Carvalho, São Paulo (Brazília), második szoprán;

  • Tubo-Oreriba Joseph Elisha, Accra (Ghána), tenor;

  • Jonathan How, Kuala Lumpur (Malajzia), második tenor;

  • Denisse Elorza Avalos, Tijuana (Mexikó), második szoprán;

  • Georgina Montemayor Wong, Monterrey (Mexikó), második szoprán;

  • Ronald Baa, Cagayan de Oro (Fülöp-szigetek), tenor;

  • Sundae Mae Indino, Cagayan de Oro (Fülöp-szigetek), első szoprán;

  • Csung Pej-san (Kylie Zhong), Tajpej (Tajvan), első alt.

A nemzetközi résztvevők csatlakoztak a kóruspróbákhoz, kórusiskolába jártak, ellátogattak számos egyháztörténeti helyszínre, valamint bejárták az egyház Jóléti terét, a Templom teret, valamint a Püspökök Központi Tárházát.

Az általános konferencia végén a utah-i kórus tagjai az Isten veled, míg újra találkozunk című himnusszal búcsúztatták a vendégművészeket.

Az elnöklő püspök, Gérald Caussé kifejezésre juttatta a világ számos tájáról érkező résztvevők iránti szeretetét és háláját. „Remélem, hogy amikor visszatértek az hazátokba, tanúságot tesztek majd erről az élményről, és az énekesek egy új nemzedékét indítjátok útjára az egész világon mindenhol” – mondta Caussé püspök.

A kéthetes élmény segített a résztvevőknek abban, hogy jobban érezzék a kapcsolódást és az egységet az egyház közösségével. „Sok időt töltöttünk az egyház zenei osztályával. Velük találkozva igazán úgy éreztem, hogy az egyházi vezetők azt remélik, hogy az utolsó napi szenteknek szerte a világon mélyebb lelki élményben lehet részük a zenén keresztül” – számolt be a tapasztalatairól Csung Pej-san.