2023
Áttekintés Russell M. Nelson elnök ötéves szolgálattételéről az egyház elnökeként
2023. május


Az egyház hírei

Áttekintés Russell M. Nelson elnök ötéves szolgálattételéről az egyház elnökeként

Öt évvel ezelőtt, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza 17. elnökeként elmondott első nyilvános beszédében Russell M. Nelson elnök önmagáról Jézus Krisztusra irányította a figyelmet, majd pedig előretekintett.

„Az Úr mindig is tanította és sugalmazta prófétáit, és mindig is ezt fogja tenni. Az Úr áll a kormányrúdnál. Mi, akiket elrendeltek, hogy tanúságot tegyünk az Ő szent nevéről szerte a világon, továbbra is igyekszünk megtudni és követni az Ő akaratát” (Amint közösen haladunk előre. Liahóna, 2018. ápr. 6.).

Kinyilatkoztatást kapni az egyház vezetésére

Nelson elnök az Úr útmutatásának megfelelően cselekedett, amikor elutazott 35 országba, átalakította az egyház szervezetét, a technika vívmányait használva megosztotta az evangéliumot, átvezette az egyházat egy világjárványon, történelmi felhívásokat intézett hozzánk, és megértést elősegítő hidakat épített.

Pályafutása során az egyház elnökeként Nelson elnök utolsó napi szentek százezreihez szólt, és királyokat, elnököket és miniszterelnököket keresett fel. Vigaszt nyújtott bűncselekmények áldozatainak, valamint más gyászolóknak, és elmélyítette a kapcsolatot az Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért (NAACP) első számú vezetőivel, amikor meghívást kapott, hogy beszéljen a Detroitban tartott 2019-es NAACP-konferencián.

Kinyilatkoztatás által, valamint az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma teljes támogatásával számos eljárásrendbeli változtatást is eszközölt az egyházban.

Sugalmazott vezetése alatt az utolsó napi szent vezetők szolgálattételre cserélték a házi- és látogatótanítást; módosították a vasárnapi gyűlések időbeosztását, hogy igazodjanak az otthonközpontú, egyház által támogatott evangéliumi tanulmányozáshoz; és arra kérték az egyháztagokat, hogy használják az egyház teljes és helyes nevét. Az egyház olyan eljárásrendet vezetett be, amely lehetővé tette, hogy a polgári házasságot kötött párokat a felkészülésük után rögtön egymáshoz pecsételjék a templomban; a tizedrendezést átnevezte tizedfizetési nyilatkozatnak; és olyan eljárásrendet hozott létre, amely lehetővé teszi a nők számára azt, hogy templomi pecsételések tanúiként szolgáljanak, az arra érdemes nők, fiatalok és gyermekek számára pedig azt, hogy keresztelések tanúiként szolgáljanak.

„Mióta az egyház elnökeként megkaptam az új elhívásomat, a Lélek többek között azt véste ismételten az elmémbe, hogy az Úr milyen készségesen fedi fel szándékát és akaratát” – mondta Nelson elnök az egyház 2018. áprilisi általános konferenciáján (Az egyházra vonatkozó kinyilatkoztatás, az életünkre vonatkozó kinyilatkoztatás. Liahóna, 2018. máj. 94.).

2020-ban az egyház nem egy nagyszabású rendezvénnyel, hanem azzal ünnepelte Joseph Smith első látomásának a kétszáz éves évfordulóját, hogy az egyházi vezetők felkérték az utolsó napi szenteket szerte a világon, hogy tanulják meg jobban és gyakrabban hallani az Úr hangját. Egy 2020. áprilisi általános konferenciai beszédben Nelson elnök történelmi kiáltványt tárt a világ elé Jézus Krisztus evangéliuma teljességének visszaállítása: Bicentenáriumi kiáltvány a világhoz címmel (lásd „Őt hallgasd!” Liahóna, 2020. máj. 91–92.).

Az egyház vezetése a Covid19-en keresztül

Úttörő szívsebészként szerzett tapasztalatával, de különösen az Úr prófétájaként és egy világméretű vallás vezetőjeként, Nelson elnök átvezette az egyházat a 2020-ban kezdődő Covid19-világjárványon.

Az Utolsó napi szent szeretetszolgálat világjárvány kapcsán tett erőfeszítése lett az egyház történetének az eddig legnagyobb akciója, több mint 150 országban nyújtott segítséggel.

2020. májusában, a Church News számára adott interjújában Nelson elnök azt mondta, hogy „még a bánat felhőinek a borújában is lelhetünk derűre” (in Sarah Jane Weaver, Video: President Nelson Talks about the Painful Decision to Close Temples amid COVID-19, Church News, July 27, 2020, thechurchnews.com). Elmondása szerint a világjárványban fellelhető derű az volt, hogy megtalálta a módját, hogyan lépjen kapcsolatba utolsó napi szentekkel anélkül, hogy repülőre szállna. Nelson elnök a technika eszközeivel szólt utolsó napi szentekhez Venezuelában és Európában, valamint Kaliforniában, Kanadában és Oklahomában. Beszélt a fiatal felnőttekhez is szerte a világon.

2022 augusztusában Nelson elnök a járvány 2020. márciusi felerősödését követően először utazott Utah államon kívülre, a felújított Washington DC templom újraszentelésére.

A Gandhi-King-Mandela-békedíj elnyerése

A Morehouse College, ez a Georgia államban található, hagyományosan néger főiskola bejelentette, hogy Nelson elnöknek adja az első Gandhi-King-Mandela-békedíját. Az iskola ezt az új elismerést 2023. április 13-án adta át a 98 éves prófétának, a Worldhouse Interfaith and Interdenominational Assembly gyűlésén a Martin Luther King Jr. International Chapel épületében, Atlantában.

A díjat Mahatma Gandhiról, ifj. Martin Luther Kingről és Nelson Mandeláról nevezték el. Az iskola azt mondta, hogy olyasvalakinek szánták, aki a békét és az erőszakmentes eszközökkel megvalósított előremutató társadalmi átalakulást segíti elő, továbbá a világban betöltött vezető szerepét a béke, az igazságosság, a sokszínűség, valamint az eltérő vélemények együttélésének a megerősítésére használja.

Nelson elnök videón keresztül fogadta el az elismerést, ahol virtuálisan a The Tabernacle Choir at Temple Square is előadást tartott.

A próféta ötéves szolgálattétele tele volt arra irányuló buzdításokkal, hogy mindenkit szeressünk és tiszteljünk. Egy 2018-as rendezvényen – amely annak az 1978-as kinyilatkoztatásnak a 40. évfordulóját ünnepelte, melyben a papság áldásai minden arra érdemes egyháztagra ki lettek terjesztve, faji hovatartozástól függetlenül – azt tanította az utolsó napi szenteknek, hogy a szegregáció falai helyett építsék az együttműködés hídjait (lásd Building Bridges, New Era, Aug. 2018, 6).