Nyomtatásban nem jelenik meg
Ajtót nyitni a személyes kinyilatkoztatás előtt
Voltak idők, amikor úgy éreztem, egy olyan bezárt ajtón kopogtatok, amely soha nem fog megnyílni.
Az elmúlt néhány év során Russell M. Nelson elnök és számos egyházi vezető arra kért minket, hogy törekedjünk több személyes kinyilatkoztatásra, és tanuljuk meg felismerni a Szabadító hangját, hogy képesek legyünk meghallani Őt (lásd Joseph Smith története 1:17).
Számomra azonban a személyes kinyilatkoztatás néha kicsit zavaros volt. Szeretem, hogy Isten közvetlenül tud szólni hozzám, de sok nagy döntés előtt álló fiatal felnőttként alkalmanként úgy éreztem, mintha a menny ajtaján kopogtatnék, és bentről senki nem méltatna válaszra.
Az ilyen pillanatokban mindig eleget tettem az alapvető dolgoknak: olvastam a szentírásokat, imádkoztam, eljártam istentiszteletre és betartottam a parancsolatokat. Mi hiányzott mégis?
Az elmúlt néhány hónap folyamán felismertem, hogy a kinyilatkoztatás elnyerése néha nagyobb erőfeszítést igényel részünkről. Íme néhány általam talált módszer a „még egy mérföld” megtételére.
1. Csendesedj el és szakíts időt a figyelésre!
Nem túl egyszerű elcsendesednem. Mindig végeláthatatlan a teendőim sora. És bár sok mindent sikerül elintéznem, gyakran idegeskedem és aggodalmaskodom minden miatt, amire elköteleztem magamat. Amikor azon töprengtem, milyen módokon válhatnék fogékonyabbá a személyes kinyilatkoztatásra, felismertem, hogy az életemet sokkal inkább Mártaként éltem, semmint Máriaként.1 Nem adtam időt magamnak arra, hogy egyszerűen csak elcsendesedjek. Miután elolvastam néhány konferenciai beszédet, amelyek azt tanácsolják, miszerint különítsünk el egy helyet és időt arra, hogy rendszeresen odafigyeljünk a Lélekre, tudtam, hogy pontosan ezt kell tennem.2 A reggeli szentírás-tanulmányozásomat most már egy asztalnál végzem (nem pedig az ágyban), és a papíralapú szentírásaimat használom, hogy a telefon ne vonja el a figyelmemet.
2. Tudatosan tölts időt a templomban!
Abban az áldásban volt részem, hogy több templom közelében is éltem, és mindig is elég jó voltam abban, hogy hetente eljárjak. Sok általános felhatalmazott tanított arról, hogy a templomi hódolat segíthet még inkább összhangban lennünk a Lélekkel3, tehát azt gondoltam, hogy én így le is tudtam ezt. Csakhogy mégsem jöttek a válaszok. Amikor megvizsgáltam a szokásaimat, rájöttem, hogy van egy terület, amelyen elég nyilvánvaló módon fejlődésre volt szükségem: gyakran elálmosodtam a templomban. Azt mondogattam a barátaimnak: „Ha Dieter F. Uchtdorf elder azt mondta, hogy »az istentiszteleten való alvás mind közül a legegészségesebb«4, akkor a templomban való alvás ezerszer jobb!”, és azzal magyaráztam az álmosságomat, hogy egyszerűen nem tehetek róla, mert a templom olyan békés hely. De a templom nem egy wellnessközpont. Azért megyek a templomba, hogy dolgozzak – hogy helyettes általi szertartásokat végezzek, amelyek lehetőséget biztosítanak az elhunyt családtagjaimnak az örök életre.5
Rádöbbentem, hogy ideje „felébrednem” (vö. Alma 32:27) és tudatosabbá válnom a templomi hódolatomban. A templomlátogatás előtt igyekszem lelkileg és szellemileg is felkészülni ahelyett, hogy csupán az életem mindennapi részének tekinteném.
3. Vegyél részt a családtörténeti munkában!
Az egyházi vezetők számos alkalommal biztattak már arra, hogy vegyünk részt a családtörténeti munkában, és sok áldást kapcsoltak az ebben az erőfeszítésben való részvételünkhöz.6 A legtöbb ősömért azonban már elvégezték a templomi szertartásokat. Mit tehetnék még ezen kívül? Megismerhetném az élettörténetét mindegyik embernek, akinek a nevét elvittem a templomba – igazán magam elé képzelhetném őket valós személyekként és a családom tagjaiként. Elkezdtem továbbá a saját élettörténetemet is feljegyezni, indexelést végezni, valamint lélekemelő történeteket megosztani a családom történetéből.
4. Oszd meg az evangéliumot!
Amikor megosztom az evangéliumot – nem egyháztagokkal és egyháztagokkal egyaránt –, akkor gyakran én magam tanulok valami újat. Talán te is megtapasztaltad ezt a missziódon vagy egy Vasárnapi iskolai leckére készülve. Sok egyházi vezető megerősítette, hogy a hitünk kijelentése és mások hithűségének szorgalmazása segíteni fog nekünk még több személyes kinyilatkoztatást kapni.7 Amikor „a Szentlélek sugalmazása alatt beszélünk”, akkor „mindig tanulhatunk valami újat az elhangzottakból”.8 Elkezdtem több mindent megosztani az evangéliumról a közösségi médián, és szóba hozom azt a barátaimmal és a családommal folytatott mindennapi beszélgetéseim során.
5. Ismerd fel, hogy a személyes kinyilatkoztatás lépésről lépésre adatik!
Vannak, akik kristálytiszta válaszokat kapnak, amikor megkérdezik az Urat az életük nagy döntései kapcsán, esetemben azonban úgy tűnt, hogy Mennyei Atya hallgatásba burkolózik a legnagyobb kérdéseimet illetően. Aztán rájöttem, hogy talán rossz kérdéseket teszek fel.
Mennyei Atya igenis szólni akar hozzám,9 de „sorról sorra” adja a válaszokat, nem az összeset egyszerre.10 Ráébredtem, hogy előre tekintettem, az utazásom végére – valami nagy jelet várva, amely minden gondomat megoldaná11 –, amikor valójában ezt kellett volna kérdeznem: „Mi a következő lépés?”
Még mindig nincs meg az összes válaszom a nagy kérdéseimre, azt azonban látom, hogy Isten fokozatosan vezet engem e nagyobb válaszok felé, lépésről lépésre. Ennek megértése megerősítette a hitemet és bizalmamat abban, hogy Ő továbbra is a helyes irányba fog vezetni engem.
Ajtót nyitni a személyes kinyilatkoztatás előtt
Amikor követjük Jézus Krisztust és velünk van a Szentlélek ajándéka, nap mint nap kaphatunk személyes kinyilatkoztatást. De gyakran nem ismerjük fel vagy fordítunk időt arra, hogy felismerjük az Ő állandó jelenlétét és hatását körülöttünk. A világ azonban egyre zavarosabbá válik, és amint azt Nelson elnök mondta: „Az eljövendő napokat nem lehet majd lelkileg túlélni a Szentlélek útmutató, irányító, vigasztaló és állandó hatása nélkül.”12
Minél inkább képesek vagyunk meghallani és felismerni a Lelket, annál inkább felkészültek leszünk a kihívásainkkal való szembenézésre és azok legyőzésére. Mindannyian módot találhatunk a „még egy mérföld” megtételére, hogy személyes kinyilatkoztatást kapjunk az életünkben, jelentse ez akár a böjtölést, mások szolgálatát, vagy olyan dolgok bármiféle együttesét, amelyek közelebb visznek minket Krisztushoz. Lehetséges, hogy a menny válaszainak ajtaja nem fog szélesre tárulni egy percnyi – vagy akár egy hónapnyi – kopogtatás után, de ha igyekszünk tudatosan meghívni a Lelket és hallgatni rá, akkor képesek leszünk meghallani az Ő halk hangját, amely elmondja, merre találjuk a kulcsot.