2020
A 190. félévi általános konferencia kiemelkedő pillanatai
2020. november


A 190. félévi általános konferencia kiemelkedő pillanatai

A bizonytalanság közepette emberek milliói találtak rá a békesség perceire a 2020. október 3–4-én tartott általános konferencia alatt. Az egyház vezetői a szeretet, a remény és a gyógyulás, valamint az isteni szándékban rejlő békesség üzeneteivel irányították Jézus Krisztusra a figyelmünket.

Russell M. Nelson elnök arról tanított minket, hogy miként nyerjük el az Isten népévé válás áldásait.

„Amikor úgy döntötök, hogy engeditek, hogy Isten uralkodjon az életetekben, első kézből tapasztaljátok majd meg, miszerint Istenünk »a csodák Isten[e]« [Mormon 9:11]” – Russell M. Nelson elnök (lásd 92. oldal).

Sokan beszéltek a Jézus Krisztus követéséből, az Őbelé vetett bizalomból, és az akaratunknak az Ő akarata alá rendeléséből eredő személyes fejlődésről.

„Amikor alázattal [Jézus Krisztushoz] fordulunk, meg fogja növelni a változtatásra való képességünket” – Becky Craven (lásd 58. oldal).

Az újfajta koronavírus megint csak hatással volt arra, amit a konferencián láttunk és hallottunk. Azonban a további tapasztalatok a látószöget is kitágították, így a beszélők nem csupán a reményre összpontosítottak, hanem Istennek a mi örök boldogságunkra vonatkozó terve alaposabb megértésére.

„A halandóság iskolájának tesztjei… elengedhetetlen elemei az örökkévaló fejlődésünknek. […] Azért imádkozom, hogy… megtanuljuk azokat az értékes leckéket, amelyeket kizárólag a próbára tevő élmények taníthatnak meg nekünk” – David A. Bednar elder (lásd 8. oldal).

A világ sok részére hatást gyakorló társadalmi zavargásokra utalva a vezetők elítélték a rasszizmust és az erőszakot. Arra szólították fel az utolsó napi szenteket, hogy váljanak eggyé az igazlelkűségben, leljenek egységre a sokféleségben, és segítsenek felépíteni egy erkölcsös és szerető társadalmat.

„[A] különösen erős megosztottság pillanatában élünk. A társadalom egészét felemelő és megáldó hatást fejthetünk ki” – Quentin L. Cook elder (lásd 18. oldal).

Reméljük, hogy ebben a lapszámban a konferenciát újraélve ismét megtapasztalod az első alkalommal érzett reményt és sugalmazást, valamint új meglátásokra teszel szert az elkövetkező hónapokban folytatott tanulmányozásodon keresztül.