Félretették megpróbáltatásaikat
Aznap Kendra, Brent és Tyson a krisztusi szolgálattétel igazi példái voltak.
Illusztrálta: Trent Gudmundsen
Az életben mindannyian átélünk hullámhegyeket és hullámvölgyeket, de 2013 különösen nehéz év volt a családunk számára. Sok váratlan és költséges javításba futottunk bele a ház és az autó kapcsán. A férjem, Ryan, elvesztette a munkáját, a legkisebb fiunk születésénél pedig olyan komplikációk léptek fel, melyek miatt néhány hetet az újszülött intenzív osztályon kellett töltenie. Emellett szülés utáni depresszióval is küszködtem. Ezek a körülmények, valamint az, hogy négy kisgyermek szülei voltunk, anyagilag és érzelmileg is megterhelő volt számunkra.
Ryan új munkát talált, de rengeteget dolgozott, és olykor hetekre elutazott. Az ötéves fiunk, Wesley, szorongani kezdett, amiért az apukája ilyen gyakran volt távol. Rendszeresen felriadt éjszaka, mert rémálmai voltak.
A rokonaink segítettek nekem, ahol tudtak, de a legtöbbször még így is kimerültnek és magányosnak éreztem magam. Tudtam, hogy Mennyei Atya szereti és ismeri a családomat, mégis úgy éreztem, hogy összecsapnak felettünk a hullámok.
Az egyik délután, amikor Ryan ismét üzleti úton volt, én pedig a gyerekeket vittem haza az iskolából, kétségbeesetten imádkoztam segítségért. Aznap este bekopogott a szomszédom, Kendra. Ismerte a helyzetünket, és megkérdezte, hogy vagyok. Nem akartam panaszkodni neki, segítséget pedig biztosan nem tőle akartam kérni. A férje, Brent, akkor már négy éve küzdött a rákkal.
Azt mondtam, hogy megvagyok, de ő ismét őszintén rákérdezett. Könnyes szemmel beszámoltam neki a küszködéseimről. Amikor Wesley szorongásáról és rémalmairól beszéltem, megkérdezte, hogy szeretném-e, hogy Brent adjon neki egy áldást.
Nem sokkal később Kendra, Brent, és a legidősebb fiuk, Tyson állt az ajtóban, vasárnapi ruhában. Brent le volt gyengülve. Láttam, hogy minden erejét felemésztette a házunkig tartó séta. Adott egy áldást Wesley-nek, Tyson pedig nekem adott áldást.
Aznap Kendra, Brent és Tyson a krisztusi szolgálattétel igazi példái voltak. Félretették a saját megpróbáltatásaikat, hogy őszinte szeretetet és együttérzést tanúsítsanak irántunk. Áldottnak éreztem magam, amiért Mennyei Atya ilyen gyengéd módon válaszolta meg az imámat. Brent két héttel később elhunyt.
Akkor, azon a napon, a papság igazlelkű gyakorlása révén Brent Isten tanújaként állt az otthonunkban (lásd Móziás 18:9). Szentséges számomra az, hogy földi élete egyik utolsó cselekedete a családunknak nyújtott szolgálattétele volt.