2013
Hit által vezérelve
július 2013


Hit által vezérelve

A szerző az Egyesült Államokban, Észak-Karolinában él.

Soha nem felejtem el, amikor Winter Quartersben jártam, az Egyesült Államokban, Nebraskában, ahol egykor pionírok éltek. Úgy éreztem, szent földön állok, mintha egy szabadtéri templomba látogattam volna el.

Könnybe lábadt szemem elhomályosította a látásomat. Megláttam egy szobrot, de nem tudtam kivenni az alakokat. Miután letöröltem a könnyeimet, egy férfi és egy nő alakját láttam, kiknek arcán bánat tükröződött. Ahogy megvizsgáltam közelebbről a szobrot, észrevettem, hogy egy csecsemő alakja fekszik a lábuk előtti sírban.

E látvány számos érzelmet kavart fel bennem: szomorúságot, haragot, hálát és örömet. El akartam venni a fájdalmat, melyet azok a szentek éreztek, ugyanakkor hálás voltam azért, amit az evangéliumért feláldoztak.

A Winter Quarters-i élményem segített felismernem, hogy Mennyei Atyánk megadja az evangéliumot a gyermekeinek, majd pedig engedi, hogy önrendelkezésük által azt tegyenek vele, amit szeretnének. Annak a csecsemőnek a szülei könnyebb utat is választhattak volna. A próféta követése és az evangélium szerinti élet azt követelte ezektől a pioníroktól, hogy haladjanak tovább előre még akkor is, ha ez a gyermekük eltemetésével jár. Mindazonáltal ők úgy döntöttek, hogy befogadják az életükbe az evangéliumot, és elfogadják az ezzel járó kihívásokat. Megtanultam, hogy a szentek evangélium iránti elkötelezettségét és állhatatos törekvését hit és remény motiválta – egy fényesebb jövőbe vetett remény, és hit abban, hogy az Úr ismeri őket, és képes enyhíteni a fájdalmukon.

Tragédia Winter Quartersnél. Készítette: Avard Fairbanks © IRI. Illusztrációk: Bryan Beach