Konferenciai történetek
Engedelmességet tanulni
Thomas S. Monson Az engedelmesség áldásokat eredményez című beszéde alapján. Liahóna, 2013. máj. 89–90.
Fiatal koromban a családom minden nyáron kora júliustól kora szeptemberig kiköltözött a Utah állambeli Provo-kanyon egyik üdülőtelepére, a Vivian Parkba, ahol volt egy kis faházunk.
Azokban a gondtalan napokban az egyik legjobb barátom Danny Larsen volt. Az ő családjuknak is volt egy kis háza a parkban. Mindennap vele együtt fedeztem fel a fiúk paradicsomát: pecáztunk a patakban és a folyóban, kavicsokat és egyéb kincseket gyűjtöttünk, kirándultunk, sziklát másztunk, és egyszerűen csak próbáltuk minden nap minden egyes percét kiélvezni.
Az egyik reggel Danny és én úgy határoztunk, hogy az összes kanyonbeli barátunkkal tábortüzet fogunk rakni. Csupán meg kellett tisztítanunk a közeli mezőn egy területet, ahol majd összegyűlhetünk. A mezőt borító júniusi fű száraz volt és szúrós, ezért a mező így nem volt alkalmas a céljainkra. Elkezdtük kitépkedni a hosszú fűcsomókat, azt tervezve, hogy megtisztítunk egy nagy, kör alakú területet. Teljes erőbedobással tépkedtük a füvet, de a makacs gazból csupán néhány maroknyival boldogultunk. Tudtuk, hogy ez a feladat egész nap el fog tartani, a lelkesedésünk és az energiánk is fogytán volt.
Ekkor azonban a nyolcéves elmémbe hirtelen bevillant a tökéletes megoldás. Ez mondtam Dannynek: „Egyszerűen csak le kellene égetnünk a gazt! Égetünk egy kör alakú részt a talajon!” Ő készségesen egyetértett, én pedig elrohantam a házikónkhoz néhány szál gyufáért.
Mielőtt még bárki közületek azt gondolná, hogy nyolcévesen megengedték nekünk, hogy gyufát használjunk, szeretném tisztázni, hogy Dannynek és nekem is megtiltották, hogy felnőtt felügyelete nélkül bármit is meggyújtsunk. Többször is figyelmeztettek mindkettőnket a tűz veszélyeire. Én azonban tudtam, hogy a családtagjaim hol tartották a gyufát, nekünk pedig kellett egy tisztás. Nagyon bele sem gondolva az egészbe elrohantam a házhoz, és meggyőződve arról, hogy senki sem vesz észre, felmarkoltam, majd gyorsan zsebre vágtam néhány szál gyufát.
Izgatottan visszafutottam Dannyhez, tudván, hogy nálam van a megoldás a problémánkra. Emlékszem, ahogy elképzeltem, hogy a tűz majd bizonyára csak egy akkora területet fog felégetni, amekkorára nekünk szükségünk volt, utána pedig valamilyen varázslatos módon majd kioltja magát.
Egy nagyobb kődarabon meggyújtottam a gyufát, majd lángra lobbantottam a kiszáradt júniusi füvet. Úgy gyulladt be, mintha előtte benzinnel locsolták volna le! Először Danny és én is izgalommal néztük, ahogy a nem kívánt gaz eltűnik, aztán hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a tűz nem fog magától kialudni. Kétségbeesve jöttünk rá, hogy sehogy sem tudjuk eloltani. A tomboló lángok elkezdtek terjedni a hegyoldal felé, veszélybe sodorva ezzel az ott álló fenyőfákat és minden mást is, ami az útjukba esett.
Végül nem maradt más választásunk: segítségért szaladtunk. Nemsokára a Vivian parkban lévő összes férfi és nő ide-oda rohangált vizes vászonzsákokkal, és azzal csapdosva próbálták eloltani a tüzet. Jó néhány órával később az utolsó parázsló részt is kioltották. Az ősfenyves megmenekült, ahogyan azok a házak is, melyeket szintén elértek volna a lángok.
Danny és én is számos nehéz, de annál fontosabb leckét tanultunk meg aznap – nem utolsó sorban azt is, hogy milyen fontos az engedelmesség.
A szabályok és törvények azért vannak, hogy gondoskodjanak a fizikai biztonságunkról. Hasonlóképpen az Úr is biztosított számunkra irányvonalakat és parancsolatokat, hogy gondoskodjon lelki biztonságunkról, hogy sikeresen végig tudjunk haladni a gyakran csalóka halandó léten, és végezetül visszatérhessünk Mennyei Atyánkhoz.