A mesélő szőnyeg
Ki gondolta volna, hogy ilyen sok történet göngyölhető bele egy szőnyegbe?
„És mi, gyermekek, felkutatjuk családunk, nevét és emlékét megőrizzük” (Illéstől az igazság. Liahóna, Cs10–Cs11.).
Katy az utcájuk végén lévő nagy tölgyfa felé ugrándozott a járdán. Az öreg tölgy segítségével könnyen megtalálta a Nagyi házát.
Nagymama szokásához híven a nappaliban ücsörgött, és csendben fonogatta és varrta össze a hosszú, színes ruhadarabokat. Házának fényes fapadlóját gyönyörű szőnyegek díszítették, melyeket saját kezűleg készített.
„Szia, drágám!” – köszöntötte Nagyi Katy-t, ahogy a kislány belépett az ajtón, és hamarosan már olyan eseményekről beszélgettek, melyek a nagymama szavaival élve a „régi időkben” történtek. Fekete-fehér fényképeket nézegettek. Katy-nek különösen tetszettek azok a ruhák és hajviseletek, melyeket a rokonai hordtak, amikor fiatalabbak voltak.
„Akkoriban minden nagyon más volt – sóhajtott Nagymama. – Tudod, nem volt autónk, tévénk és mobiltelefonunk.”
Katy el sem tudta képzelni, hogy gyalog járjon mindenhová. „Hogyan szórakoztatok, Nagyi?” – kérdezte Katy.
„Nagyon szerettünk együtt énekelni. Esténként a zongora köré gyűltünk, és elénekeltük a kedvenc dalainkat. Néha addig énekeltünk, amíg be nem rekedtünk. Nagyon jól szórakoztunk.”
Nagyi elmerengve nézett ki a kertbe, mintha vissza tudná pörgetni és újra átélni az éveket.
Katy a nagymamája öléből lelógó összecsavart szőnyeg mellett ült. Ujjait végighúzta az apró öltéseken.
„Gondolkodtam – mondta Nagyi lassan. – Mit szólnál, ha elkészítenéd a saját csomózott szőnyegedet?”
Katy tapsolva felugrott.
„Az nagyszerű lenne, nagymama! Elkezdhetjük még ma?”
Nagymama kuncogva válaszolt: „Nos, először még meg kell tenned valamit. Menj haza, és gyűjts össze néhány régi ruhát, amit felszabhatunk csíkokra.”
Csillogó szemmel hajolt oda Katy-hez, és mintha egy titkot osztana meg vele, suttogva ezt mondta:
„Ettől lesz különleges a szőnyeg. Mivel ruhákból készül, a szőnyeg el tudja mesélni az életed történetét. Mindegyik csomó egy fejezet a rólad szóló könyvben. Amikor ránézel egy régi ruhából származó anyagra, eszedbe juttatja, hol viselted, és éppen mit csináltál, amikor rajtad volt.”
Katy tágra nyílt szemmel mutatott a Nagyi által csomózott szőnyegre:
„Te mindenre emlékszel azokról a ruhákról, amelyekből ez a szőnyeg készült?”
Nagymama mosolyogva válaszolt: „Meghiszem azt! Ez a piros anyag abból a ruhából származik, melyet a születésed napján viseltem. Emlékszem, a csecsemőszoba ablakához nyomtam az orromat, hogy jobban lássalak. Akkor még rózsaszín és ráncos voltál.”
Katy és nagyi együtt nevettek, ahogy Nagymama további történeteket mesélt Katy-nek a szőnyegből. Amikor Katy hazaért aznap este, Anyuval azonnal kiválogatták azokat a ruhákat, amelyeket Katy felhasználhat majd a szőnyeghez.
Másnap Katy átvitte a ruhákat Nagyihoz. Nagyi megmutatta Katy-nek, hogyan vágja a ruhákat hosszú csíkokra, hogyan csomózza össze őket, majd pedig hogyan varrja össze a fonatokat.
Katy mindennap átment Nagyihoz iskola után, hogy tovább dolgozzon a szőnyegen.
A szőnyeg pedig egyre csak nőtt. Ahogy teltek a napok, Katy kívülről megtanulta a Nagyitól hallott történeteket. És voltak olyan napok is, amikor ő mondott sok-sok történetet Nagyinak.
Egy nap, amikor a szőnyeghez éppen egy kék színű anyagot varrtak hozzá, amely a kedvenc farmerjából származott, Katy megsimogatta a színes fonatokat.
„Nem gondolod, hogy lassan elkészülünk vele?” – kérdezte Nagyi, miközben felnézett a munkájából.
„Még nem” – válaszolta mosolyogva Katy. Nem akarta, hogy valaha is véget érjen ez a nagyszerű időtöltés Nagyival.
Illusztráció: G. Bjorn Thorkelson