2013
Mentsd meg!
július 2013


Kövesd a prófétát!

Mentsd meg!

A Monson család minden nyáron két hónapot töltött a Provo folyó melletti nyaralójukban. Tommy Monson megtanult úszni a gyors sodrású folyóban. Egy meleg délután, amikor Tommy körülbelül 13 éves volt, elővett egy nagy, felfújt gumibelsőt, és elkezdett lefelé hajókázni rajta a folyón.

Aznap egy nagyobb csoportnyi ember gyűlt össze piknikezni a folyó mellett, hogy együtt egyenek és játsszanak. Tommy éppen a folyó leggyorsabb szakaszánál járt, amikor meghallotta a rémült kiáltást: „Mentsd meg! Mentsd meg!” Egy kislány beleesett az alattomos örvényekbe. A parton álló emberek közül senki sem tudott úszni, hogy megmentse őt.

Ekkor jelent meg Tommy, és látta, ahogy a kislány feje eltűnik a víz alatt. Tommy kinyújtotta a kezét, megragadta a lány haját, majd kiemelte őt a gumibelsőre. Ezután Tommy kievezett a folyópartra. A család először sírva puszilgatta és ölelgette a kislányt. Ezután Tommy-t is elkezdték ölelgetni és puszilgatni. Nagyon zavarba jött a kapott figyelemtől, így gyorsan vissza is tért a gumibelsőjéhez.

Ahogy Tommy tovább csordogált lefelé a folyón, meleg érzés töltötte el. Rájött, hogy segített megmenteni valakinek az életét. Mennyei Atyánk meghallgatta a kiáltásokat: „Mentsd meg! Mentsd meg!” Lehetővé tette, hogy Tommy pont akkor ússzon arra, amikor szükség volt rá. Tommy aznap megtanulta, hogy a legédesebb érzés az, amikor rájössz, hogy Isten, a mi Mennyei Atyánk, mindannyiunkat ismer, és engedi, hogy segítsünk Neki megmenteni másokat.

Illusztráció: Jennifer Tolman; a beillesztés illusztrációja: Hollie Hibbert