2013
Az életedben lévő szent helyek
január 2013


Az életedben lévő szent helyek

Kép
Elaine S. Dalton

Az idei Közös Tevékenység mottója arra szólít benneteket, hogy lépjetek ki a világból, át Isten királyságába. Ahogyan Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke tanította, ellenséges területen élünk.1 A kulcs pedig a túléléshez az, hogy „álljatok szent helyeken”.

E mottó fontos kérdéseket vet fel: Milyen egy szent hely? Hol van egy szent hely? Hogyan tudunk szent helyeken állni? Hogyan tudjuk szentebbé tenni azokat a helyeket, ahol rendszeresen lenni szoktunk? Miközben válaszokat kerestek ezekre a kérdésekre, válaszaitok irányítani fogják a kapcsolataitokat, hogy milyen tevékenységeken vesztek részt, illetve az öltözködéseteket, a szavaitokat és a cselekedeteiteket.

Elköteleztétek magatokat, hogy megerősítitek az otthonotokat és a családotokat. Törekedjetek rá, hogy otthonotokat szent hellyé tegyétek, melyet eltölt az Úr Lelke. Szorgalmazhatjátok a családi imát és a szentírás-tanulmányozást.

A szobátok is lehet olyan szent hely, amely meghívja a Lelket. Ha a próféta látná a szobátokat, vajon szent helynek tartaná? És ti annak tartjátok?

Szent helyeken állhatunk, amikor elmegyünk az egyházba. A szentírások azt tanítják, hogy Sion egyházközségei és cövekjei szent helyek, melyek „védelemmé [lesznek], és menedékké a zivatar… elől” (T&Sz 115:6).

A föld legszentebb helye a templom. Thomas S. Monson elnök ezt mondta: „…tizenéves korú fiatal barátaim, mindig legyen szemetek előtt a templom. Ne tegyetek semmi olyat, ami megakadályozhat abban, hogy belépjetek annak kapuján, és részesüljetek az ott elérhető szent és örökkévaló áldásokban. Megdicsérlek benneteket, akik már most is rendszeresen jártok a templomba, hogy kereszteléseket végezzetek a halottakért”2. Mindig legyetek érdemesek arra, hogy legyen érvényes templomi ajánlásotok, még akkor is, ha messze vagytok a templomtól.

Bármely hely szent hely lehet, ahol ott van a Lélek. Harold B. Lee elnök (1899–1973) azt tanította, hogy a szent helyek leginkább azon múlnak, hogyan élünk, nem pedig azon, hogy hol élünk.3 Ha érdemesen éltek a Szentlélek állandó társaságára, akkor szent helyen álltok.

Mindegyik templomon látható a következő felirat: Szentség az Úrnak. Mindig törekedjetek rá, hogy szent helyeken álljatok! Ha a normák szerint éltek, naponta imádkoztok, és olvassátok a szentírásokat – különösen a Mormon könyvét –, akkor érezni fogjátok a Szentlélek társaságát. Az Úr maga ezt az ígéretet tette: „Mert bizony mondom nektek, hogy nagy dolgok várnak rátok” (T&Sz 45:62). Én is így gondolom, és bizonyságomat teszem, hogy így lesz!

Jegyzetek

  1. Lásd Boyd K. Packer: Hogyan maradjunk életben ellenséges területen. Liahóna, 2012. okt. 34–37.

  2. Thomas S. Monson: A szent templom – jelzőtűz a világnak. Liahóna, 2011. máj. 93.

  3. Lásd Doctrine and Covenants Student Manual: Religion 324 and 325, 2nd ed. (Church Educational System manual, 2001), 196.