2013
Beszámolók
január 2013


Azok beszámolói, akik már használják az Új tanulási forrásanyagok fiataloknak című tananyagot

Az elmúlt egy évben világszerte több cövekben is tesztelték a vasárnapi leckék egy új megközelítési módját. Azok, akik részt vettek ebben, azt mondják, nagyon sokat számított. Így mesélnek róla:

A fiataloktól

„Legjobban a tanulás részét szeretem – az nem ér véget a Vasárnapi Iskolával. Egész héten át folytatódik. A tanítóink pedig feladatokat adnak, és felkészülten jövünk a következő vasárnapra.”

„Amikor már elindultunk a megfelelő irányba, nagyon egyszerű bevonni másokat is a leckékbe, mert igazából a kvórum többi tagja az, aki tanít.”

„Minden óra végén az, aki az órát tartotta…, egy kihívást ad nekünk. Így hét közben az a kihívás áll előttünk, hogy jobbá váljunk.”

A tanítóktól és a vezetőktől

„Megbeszéljük a lányokkal, milyen kihívást kaptak az előző héten. És rendszerint az történik, hogy a hét folyamán tanúsított igyekezetük az engedelmességre és a tan elsajátítására sokkal gyorsabban meghívja a Szentlelket, mint bármi más, amit mi tehetnénk ezért.”

„Lehetőségeket adtunk a fiatal férfiaknak, hogy ezt tegyék, és sikerült nekik. Képesek voltak elősegíteni az evangéliumi beszélgetéseket.”

„Amikor a fiatalok beszélnek, növekszik a bizonyságuk és részükké válik a tanról való tudásuk.”