2010
Az Úr házai
2010


Az Úr házai

A templom a tanulás helye volt a Szabadító számára, amikor a földön járt; nagyon is része volt az életének. A templomi áldások napjainkban ismét elérhetők” (James E. Faust: Minden dolog visszaállítása. Liahóna, 2006. máj. 67).

A templom szó szerint az Úr háza. Ez egy olyan hely, ahol Isten oktatásban részesíti gyermekeit, és felkészíti őket, hogy visszatérhessenek az Ő jelenlétébe. Olyan hely ez, ahol családként egyesülhetünk, és az Úr útjaira tanítanak bennünket.

„Azáltal, hogy felkutatjuk elődeinket, és elvégezzük értük azokat [a szabadító] szertartásokat, melyeket magukért nem végezhettek el, tanúbizonyságot teszünk Jézus Krisztus …engesztelésének végtelen hatóköréről” (D. Todd Christofferson: A halottak megváltása és Jézus tanúbizonysága. Liahóna, 2001. jan. 11.).

„Ezek a szentírások segítenek megértenünk, hogy a folyamat, mely során magunkra vesszük Jézus Krisztus nevét a keresztelővízben kezdődik, majd az Úr házában folytatódik és ott szélesedik ki. …a szent templomi szertartások során még teljesebben és tökéletesebben magunkra vehe[tjük] Jézus Krisztus nevét” (David A. Bednar: Tiszetességgel viselj nevet és tisztet! Liahóna, 2009. máj. 98.).

„Ragyogó dicsőségében a templom így hívogat mindenkit, aki csak meglátja tündöklését: »Jöjj! Jöjj el az Úr házába! Itt nyugalom vár a megfáradtakra, a lélek pedig békére talál.« A templom felkészíti mindazokat, akik oda belépnek, hogy újra hazafelé, a mennyek felé tartsanak, hogy hazatérjenek a családjukhoz, haza, Istenhez” (Thomas S. Monson, “Days Never to Be Forgotten,” Ensign, Nov. 1990, 67, 70).

A Washington D.C. templom. Felszentelve: 1974. november 19.

A Tennessee-i Nashville Fountain templom

Ólomüveg ablak, New York-i Palmyra templom (bal szélen)

A Kínai Hongkong templom Felszentelve: 1996. május 26.

Árkádok, Utahi Bountiful templom

A Bolíviai Cochabamba templom. Felszentelve: 2000. április 30.

Falazat (részlet), Albertai Cardston templom

Kerítés, Kaliforniai Sacramento templom

A Ghánai Accra templom. Felszentelve: 2004. január 11.