A mi darabkánk a mennyországból
1992-es keresztelkedésünket követően a családunk mindent együtt csinált – beleértve ebbe a vasárnapi gyűlések és egyházi konferenciák, valamint más tevékenységek látogatását. Azonban telt-múlt az idő, és végül egyedül találtam magam az egyházban – családom többi tagja kevésbé tevékennyé vált. Ezt követően, ha valaki az egyházban az örökkévaló családokról tanított, összeszorult a szívem, és hatalmas bánat fogott el.
1995-ben úgy döntöttem, itt az ideje, hogy elnyerjem a pátriárkai áldásomat. Szerettem volna jobban megismerni az Úr velem kapcsolatos elvárásait, és erőt kapni. Áldásom a következő ígéretet adta: a böjt, az ima és a családi este által a családom velem lesz majd „az evangéliumban”. Ezután állandóan imádkoztam és böjtöltem a családomért, a családi est megtartására vonatkozó tanácsot azonban nem követtem.
Végül elhagytam brazíliai otthonomat, São Paulót, hogy missziót szolgáljak. Szolgálatom során sok széthullott családot láttam. A pátriárkai áldásom tanulmányozása során rájöttem, mi jelenti a megoldást: a családi est. Így hát tanítottam őket a családi est fontosságáról, és tanúja voltam, amint a családok megerősödnek, a házaspárok kibékülnek, és a testvérek között elmélyül az egység érzése. Tömören szólva láttam, amint az otthonok a mennyország egy kis darabjává válnak.
„Ha ez megtörténhet a missziómban megismert családokkal – tettem fel a kérdést magamban –, akkor miért ne lehetne ugyanilyen hatással az én családomra?”
A misszióm után elhatároztam, hogy családi estet fogok tartani a családommal. Először mindenki vonakodva vett részt, és alig tudtam befejezni a tervezett tanítást. De tudtam, hogy az Úr nem ad olyan tanácsot, mely ne tartogatna áldásokat, így hát nem adtam fel. Végül beteljesedett a pátriárkai áldásomban kapott ígéret.
Később, ha elmulasztottam volna megtartani a családi estet, bizony „megkaptam a magamét”. A családom minden tagja lelkesen részt vett a családi esteken, ötleteket, tanácsot adtak egymásnak, és figyelmesen hallgatták az üzenetemet. Bár ekkor már idősebbek voltunk, igencsak élveztük a játék idejét is!
Végül családom tagjai ismét elkezdték betartani a parancsolatokat, amelyeket azelőtt figyelmen kívül hagytak, és tevékenyebbé váltak az egyházban.
Valóban elmondhatom, hogy otthonom a mennyország egy darabkájává változott. Mindez egy olyan sugalmazott programnak köszönhető, melynek minden otthonban hagyománnyá kellene válnia: a családi estnek.