2009
Esély a változásra
2009. július


Esély a változásra

Hét éve vagyok egyháztag. Ezen évek alatt mindig is tudtam, hogy ez az Úr Jézus Krisztus egyetlen igaz egyháza, azonban egy bizonyos időszakban nem voltam igazán tevékeny.

A gond ott kezdődött, amikor családunk másik városba költözött. Beletelt néhány hónapba, míg megtaláltuk a gyülekezeti házat, ahová tartoztunk, majd még néhány hétbe, hogy el is jussunk oda. Nem nagyon örültem a változásnak, és néhány hét után el is maradtam.

Egy nap váratlan, de kellemes meglepetés ért – a püspököm meglátogatott. Hívott, hogy jöjjek vissza a vasárnapi egyházi gyűlésekre, és járjak el az ifjúsági hitoktatásra. Úgy döntöttem, elfogadom a meghívást.

Néhány héttel azután, hogy újra elkezdtem járni, a püspök megmutatta nekem az Isten iránti kötelesség programot. Elmagyarázta, miből áll, és én örömmel neki is fogtam.

Elkezdtem kitölteni a füzetet, és hozzáláttam a célok megvalósításához. Lassanként felismertem, hogy az Isten iránti kötelesség program segít jó irányba változtatni az életemen. Tevékenyebbé váltam az egyházban, és megszerettem az ifjúsági hitoktatást. Igyekszem egyre inkább az egyház normái szerint élni, és szeretem olvasni a szentírásokat meg a Liahónát.

Amikor elkezdtem az Isten iránti kötelesség programot, kitűztem néhány célt, például: misszió és a Benemérito de las Américas utolsó napi szent előkészítő iskola látogatása. Tavaly ősszel megkaptam az Isten iránti kötelesség elismerést és a melkisédeki papságot. Hamarosan misszióba megyek.

Hálás vagyok Mennyei Atyámnak azért, hogy mindennap lehetőséget ad nekem a változásra, és hogy egyháza érdemes tagja lehetek. Hálás vagyok az egyház programjaiért és a vezetőimért, akik segítettek nekem a változásban.