Nincs-e hát okunk az örömre?
Ez egy örömteli vallás, reményt, erőt és szabadulást adó.
Még mindig örvendezem ebben a csodálatos lelkiségben, amit éreztünk, amikor ma reggel közösen énekeltük, hogy:
Örvendezzünk együtt a megváltás napján.
Nem kell többé idegenekként bolyonganunk a földön.
Örömhír zeng felénk és minden nemzet felé.
(Lásd „Buzgó hittel dicsérjük”, Egyházi énekek, 56.)
Elég nagy a kontraszt William W. Phelps testvér e szavai és a világ azon hajlama között, hogy a rossz hírekre összpontosítson. Igaz, olyan időkben élünk, amit a szentírások egy olyan napként jövendöltek meg, melyen „háborúkról, háborúk híreiről és földrengésekről… [lehet hallani] a különböző helyeken” (Mormon 8:30), amikor „az egész föld mozgásban lesz, és az emberek szíve cserben hagyja őket” (T&Sz 45:26).
De hogyan érint ez bennünket Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként? Rettegésben, félelemben és aggódva élünk? Nincs-e okunk az örömre a kihívásaink közepette?
Mindannyian különféle élethelyzeteket élünk át. Ezek közül némelyek tele vannak örömmel, mások pedig bánattal és bizonytalansággal.
Emlékszem gyermekkoromban egy időszakra, amikor a dolgok nem álltak valami fényesen a családunk számára. 1944-et írtunk, a második világháború egyik legfagyosabb tele volt ez. A harctér határai már a városunkat is elérték, ezért az édesanyám fogott bennünket, négy gyermekét, és minden tulajdonunkat hátrahagyva csatlakozott a menekültek azon millióihoz, akik kétségbeesetten kerestek egy helyet, ahol életben maradhatnak. Az édesapánk még mindig a katonaságban szolgált, de ő és édesanyám megegyeztek, hogy ha a háború valaha is elszakítaná őket egymástól, akkor a nagyszüleim szülővárosában próbálnak meg újra egymásra találni. Úgy érezték, hogy ez a hely nyújtja a legnagyobb reményt a menedékre és a biztonságra.
Az éjszakai bombázások és a nappali légitámadások miatt sok napba telt odaérnünk a nagyszüleinkhez. Amikor azokra a napokra gondolok, csak a sötétség és a hideg jut eszembe.
Az édesapám sértetlenül tért vissza hozzánk, de a jövőnk szörnyen sivárnak tűnt. A háborútól szétzúzott Németországban éltünk, a reménytelenség és sötét jövőről alkotott lesújtó érzéssel a szívünkben.
Ennek az elkeseredettségnek a közepette ismertük meg Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát, valamint Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának gyógyító üzenetét. Ez az üzenet mindent megváltoztatott: napi gyötrelmeink fölé emelt bennünket. Az élet még mindig tövises volt, a körülmények pedig borzalmasak, ám az evangélium világosságot, reményt és örömet hozott az életünkbe. Az evangélium egyszerű és világos igazságai megmelengették a szívünket és megvilágosították az elménket. Segítettek abban, hogy más szemmel nézzük és magasabb látószögből lássuk magunkat és a minket körülvevő világot.
Kedves testvéreim, hát nem ad-e nagy okot az örvendezésre Jézus Krisztus evangéliuma és az, hogy tagjai vagyunk az Ő egyházának?
Bárhol is éljetek ezen a földön, és bármilyen helyzetben is legyetek, bizonyságot teszek nektek arról, hogy Jézus Krisztus evangéliumának megvan az isteni hatalma, hogy nagy magaslatokba emeljen benneteket abból, ami időnként elviselhetetlen tehernek vagy gyengeségnek tűnik. Az Úr ismeri a körülményeiteket és a kihívásaitokat. Pálnak és mindannyiunknak ezt mondta: „Elég néked az én kegyelmem.” Pálhoz hasonlóan pedig ezt válaszolhatjuk: „[A]z én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem” (2 Korinthusbeliek 12:9).
Jézus Krisztus egyháza tagjaiként igényt tarthatunk a szövetségekben és szertartásokban megígért áldásokra, melyeket akkor nyertünk el, amikor elfogadtuk Jézus Krisztus evangéliumát.
Mi Jézus Krisztus evangéliuma?
Jézus Krisztus evangéliuma jó hír, örömhír és még ennél is több. Ez a szabadítás üzenete, ahogyan arra Jézus Krisztus valamint az Ő apostolai és prófétái újra és újra utaltak. Szilárd meggyőződésem, hogy Jézus Krisztus evangéliuma minden Istentől eredő igazságot és világosságot magában foglal.
Isten, a mi szerető Mennyei Atyánk azt mondta, hogy ez az Ő munkája és dicsősége, hogy „véghezvigye… az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Isten, az Atya az evangélium szerzője, ami kulcsszerepet tölt be Isten szabadulásra, vagyis a megváltásra vonatkozó tervében. Jézus Krisztus evangéliumának nevezik, mert Jézus Krisztus engesztelése az, ami lehetővé teszi a megváltást és a szabadulást. Az engesztelés által minden férfi, nő és gyermek feltétel nélkül megváltatik a fizikai haláltól, és megváltatnak a saját bűneiktől annak függvényében, hogy mennyire fogadták el az evangéliumot és engedelmeskedtek Jézus Krisztus evangéliumának (lásd T&Sz 20:17–25; 76:40–42, 50–53; Mózes 6:62).
Krisztus evangéliuma az egyetlen igaz evangélium, és „nem adatik más név, sem valamely más út vagy mód, mely által szabadulás jöhetne az emberek gyermekeihez, csakis Krisztus, a Mindenható Úr nevében és azáltal” (Móziás 3:17; lásd még Cselekedetek 4:12).
Az evangélium üzenetének legfontosabb elemei minden szentírásban megtalálhatóak, de a legvilágosabban a Mormon könyve, valamint a Joseph Smith számára adatott kinyilatkoztatások tartalmazzák azokat. Ezekben Jézus maga jelenti ki világosan a tanát és az evangéliumát, amelyeknek Isten gyermekeinek eleget kell tenniük ahhoz, hogy „örök élet[ük] [legyen]” (T&Sz 14:7; lásd még 3 Nefi 11:31–39; 27:13–21; T&Sz 33:11–22).
Az evangélium világos és egyszerű. Megválaszolja az élet legbonyolultabb kérdéseit, mégis akár egy kisgyermek is megértheti és alkalmazhatja azt. Ahogy Nefi mondta: „Mert lelkem gyönyörködik a világos beszédben; mert ily módon munkálkodik az Úristen az emberek gyermekei között. Mert az Úristen megvilágosítja az értelmet; mert nyelvük szerint szól az emberekhez, hogy megértsék” (2 Nefi 31:3).
Joseph Smith próféta szintén ugyanilyen világosan és egyszerűen szólt, amikor tömören elmagyarázta a világnak, „az evangélium első tantételei[t] és szertartásai[t]” (Hittételek 1:4), melyeket el kell fogadnunk ahhoz, hogy elnyerjük az evangélium örökkévaló áldásait:
Az első az Úr Jézus Krisztusba vetett hit – hívén a Megváltóban, Isten Fiában, „rendíthetetlen hittel benne, teljesen annak érdemeire támaszkodva, akinek hatalmában áll megszabadítani”, majd pedig „Krisztusba vetett állhatatossággal… töreked[ni] előre…, Krisztus szaván lakmározva” (2 Nefi 31:19–20).
A második a bűnbánat, mely változást jelent a gondolkodásban, „megtört szívet és töredelmes lelket” felajánlva áldozatul; feladva a bűnt, valamint szelíddé és alázatossá válva, „mint egy kisgyermek” (3 Nefi 9:20, 22).
A harmadik az alámerítéssel történő keresztelés a bűnök bocsánatára, és szövetséget kötve arra, hogy megtartjuk Isten parancsolatait, és magunkra vesszük Krisztus nevét.
A negyedik a kézrátétel a Szentlélek ajándékáért, amelyet másképpen úgy ismerünk, mint tűz általi keresztséget, ami megszentel bennünket és „új teremtényekké” változtat, akik Istentől születtek (lásd Móziás 27:26; 1 Péter 1:23).
A Szentlélek ajándéka, melyet Mennyei Atyánktól kaptunk egy felhatalmazott személy által, egy kegyelemmel teli ígéretet rejt: „[H]a ezen az úton léptek be, és elnyeritek a lelket, az minden olyan dolgot meg fog mutatni nektek, amit meg kell tennetek” (2 Nefi 32:5). A Szentlélek állandó társaságával az egyház minden tagja bármikor és bárhol, közvetlenül elnyerheti „Krisztus szavai[t]” (2 Nefi 32:3). Ez a személyes isteni útmutatás egész életünkben segít majd nekünk, hogy bátran bizonyságot tegyünk Jézus Krisztusról, és életünk végéig kitartsunk. Hát nem csodálatos?
Nincs-e hát okunk az örömre?
Mit jelent mindvégig kitartani?
A szentírások azt tanítják nekünk, hogy miután részesültünk a keresztség és a konfirmáció szertartásában, az a dolgunk, hogy „mindvégig kitart[sunk]” (2 Nefi 31:20).
Amikor kisfiú voltam, a „mindvégig kitartás” számomra leginkább azt jelentette, hogy keményebben kellett próbálkoznom, hogy éber tudjak maradni az egyházi gyűléseink végéig. Később, tizenévesként csak egy hajszálnyival értettem jobban ezt a szentírásbeli kifejezést. Ifjúkori empátiával úgy gondoltam, hogy a mi drága idősödő egyháztagjainkra vonatkozik az, hogy próbálnak életük végéig kitartani.
A mindvégig való kitartás, vagyis hogy hűek legyünk Jézus Krisztus evangéliumának törvényeihez és szertartásaihoz egész életünkön át, alapvető követelménye annak, hogy szabadulást nyerjünk Isten királyságában. Ez a hit különbözteti meg az utolsó napi szenteket a sok más keresztény felekezettől, akik azt tanítják, hogy mindenki szabadulást nyer, ha egyszerűen hiszi és megvallja, hogy Jézus a Krisztus. Az Úr világosan kijelentette: „Ha betartod a parancsolataimat, és mindvégig kitartasz, akkor örök életed lesz, amely ajándék Isten minden ajándéka közül a legnagyobb” (T&Sz 14:7).
Ezért a mindvégig kitartás nem csupán az élet nehéz körülményeinek passzív elviselését jelenti. A mi vallásunk egy tevékeny vallás, mely segít Isten gyermekeinek abban, hogy az egyenes és szűk ösvény mentén kifejlesszék minden bennük rejlő lehetőségüket ebben az életben és egy nap visszatérjenek Hozzá. Ha ebből a szemszögből nézzük, a mindvégig kitartás felemelő és dicsőséges, nem pedig zord és nyomasztó. Ez egy örömteli vallás, reményt, erőt és szabadulást adó. „Ádám elbukott, hogy lehessenek emberek; és az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen” (2 Nefi 2:25).
A mindvégig kitartás egy olyan folyamat, ami kitölti életünk minden percét, óráját és napját, napfelkeltétől napnyugtáig. Személyes fegyelemmel és Isten parancsolatait követve érhető el.
Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma egy életforma. Nem csak vasárnapra szól. Ez nem olyasvalami, amit csak megszokásból vagy hagyományból tehetünk, ha le szeretnénk aratni minden megígért áldást. „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is” (Galátziabeliek 6: 7).
A mindvégig kitartás magába foglalja „a jó cselekedetben való állhatatosság[ot]” (Rómabeliek 2:7), a parancsolatok betartására törekedve (lásd 2 Nefi 31:10), és az igazlelkűség cselekedeteit téve (lásd T&Sz 59:23). Áldozatot és kemény munkát követel. Ahhoz, hogy mindvégig kitartsunk, bíznunk kell Mennyei Atyánkban, és bölcs döntéseket kell hoznunk, beleértve a tizedünk és felajánlásaink fizetését, templomi szövetségeink tiszteletben tartását, és az Úr és egymás készséges és hithű szolgálatát az egyházi elhívásaink és feladataink által. Jellembéli erőt és önzetlenséget jelent, valamint alázatot; feddhetetlenséget és becsületességet jelent az Úrral és embertársainkkal szemben. Azt jelenti, hogy az otthonainkat erős védőbástyává változtatjuk és menedékhellyé a világ gonoszsága ellen; azt jelenti, hogy szeretjük és tiszteljük a házastársunkat és a gyermekeinket.
Ha a tőlünk telhető legtöbbet megtesszük, hogy mindvégig kitartsunk, életünk egy csodás tisztuláson megy át. Megtanulunk jót tenni azokkal, akik minket átkoznak, és imádkozni azokért, akik háborgatnak bennünket (lásd Máté 5:44). Az áldások, melyeket a mindvégig kitartásból kapunk ebben az életben, valóságosak és igen jelentősek, az eljövendő életben pedig minden képzeletünket felülmúlják.
Jézus Krisztus azt szeretné, hogy sikerrel járjatok
Kedves fivéreim és nőtestvéreim! Lesznek napok és éjszakák, amikor lesújtva érzitek magatokat, amikor a szívetek elnehezül, és szomorúak vagytok. Ekkor kérlek, emlékezzetek rá, hogy Jézus Krisztus a Megváltó ennek az egyháznak a Vezetője. Ez az Ő evangéliuma. Azt akarja, hogy sikerrel járjatok. Csakis ebből a célból adta az életét. Ő az élő Isten Fia. Ezt ígérte:
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Máté 11:28).
„Mert a hegyek eltávozhatnak és a dombok elmozdulhatnak, de kedvességem nem fog eltávozni tőled” (3 Nefi 22:10). „Irgalommal [vagyok] irántad, mondja az Úr, Megváltód” (3 Nefi 22:8).
Drága barátaim, a Szabadító meggyógyítja az összetört szíveket és bekötözi a sebeiteket (lásd Zsoltárok 147:3). Bármilyen kihívásaitok is legyenek, bárhol is éljetek ezen a földön, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában való hithű tagságotok, valamint Jézus Krisztus evangéliumának isteni erői megáldanak benneteket, hogy mindvégig örömmel kitarthassatok.
Erről teszem bizonyságomat teljes szívemből és elmémből Jézus Krisztus nevében, ámen.