Megtört szív és bűnbánó lélek
Azok, akiknek megtört a szívük és töredelmes a lelkük, készek mindent megtenni, amit csak Isten kér tőlük.
Mennyire szeretem Joseph B. Wirthlin eldert! Rudyard Kipling, a költő, 1897-ben az alábbi szavakkal intette a brit birodalmat a kevélység ellen:
A tömeg zaja elhal már,
Kapitánya, királya sincs,
Ám ősi áldozatod áll:
A megtört és bűnbánó szív.
(„God of Our Fathers, Known of Old”, Hymns, 80. sz.)
Amikor Kipling ősi áldozatként megtört szívről beszélt, talán Dávid király szavai jártak az eszében, mely az 51. zsoltárban található: „Isten előtt… áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szív…” (17. v.). Dávid szavai megmutatják, hogy az Úr népe még az ószövetségi időkben is megértette, hogy szívüket Istennek kell adniuk, és hogy az égő áldozatok önmagukban nem elegendőek.
A Mózes adományozási korszakában érvényben lévő áldozatok szimbolikusan a Messiás engesztelő áldozatára mutattak, mert ő volt az egyetlen, aki megbékíthette Istent a bűnös emberrel. Amint Amulek tanította, „íme, ez az egész értelme a törvénynek, mert annak minden betűje arra a nagy és utolsó áldozatra mutat… az Isten [Fiára]” (Alma 34:14).
Jézus Krisztus a feltámadása után kijelentette az Újvilág lakosainak:
„[H]agyjatok fel áldozataitokkal és égő felajánlásaitokkal, mert… [egyiket] sem fogom elfogadni.
És áldozatul ajánljatok fel nekem megtört szívet és töredelmes lelket. És aki megtört szívvel… jön hozzám, azt tűzzel és a Szentlélekkel fogom megkeresztelni” (3 Nefi 9:19–20).
Mit jelent a megtört szív és a töredelmes lélek? És miért tartják azokat áldozatnak?
Mint mindig, a Szabadító élete tökéletes példa számunkra: bár a názáreti Jézus tökéletesen mentes volt a bűntől, megtört szívvel és töredelmes lélekkel élte az életét, amint az megnyilvánult abban, ahogyan alávetette magát az Atya akaratának. „Azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem” (János 6:38). A tanítványaihoz így szólt: „[T]anuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok” (Máté 11:29). Amikor pedig eljött az ideje, hogy megfizesse az engeszteléssel járó áldozatot, Krisztus nem lépett vissza, hanem kiitta a keserű poharat, és tökéletesen alávetette magát Atyja akaratának.
A Szabadító tökéletes engedelmessége az Örökkévaló Atyának, a megtört szív és a töredelmes lélek igazi lényege. Krisztus példája azt tanítja nekünk, hogy a megtört szív az isteni mivolt örökkévaló tulajdonsága. Amikor megtört a szívünk, akkor tökéletesen nyitottak vagyunk Isten Lelkére, és felismerjük, hogy mindenben, amink van és amik vagyunk, Tőle függünk. Az áldozat így a kevélység minden formájának feláldozását jelenti. A Mester kezében úgy gyúrható és formázható a megtört szívű, mint a gyakorlott fazekas kezében a képlékeny agyag.
A megtört szív és a töredelmes lélek is előfeltétele a bűnbánatnak. Lehi ezt tanította:
„A megváltás tehát a Szent Messiásban és ő általa jön el…
Íme, áldozatként felajánlja magát a bűnért, hogy beteljesítse a törvényt, mindazokért, akiknek megtört a szívük és töredelmes a lelkük; és senki másért nem teljesíthető be a törvény” (2 Nefi 2:6–7).
Amikor vétkezünk és megbocsátásra vágyunk, a megtört szív és a töredelmes lélek az „Isten szerint való szomorúság” megtapasztalását jelenti, ami „megtérést szerez” (2 Korinthusbeliek 7:10). Ez akkor következik be, amikor a vágyunk, hogy megtisztuljunk a bűntől, annyira kínzó, hogy a szívünk sajog a szomorúságtól, és sóvárgunk azért, hogy megbékéljünk Mennyei Atyánkkal. Azok, akiknek megtört a szívük és töredelmes a lelkük, készek mindent tiltakozás és bosszankodás nélkül megtenni, amit Isten csak kér tőlük. Felhagyunk azzal, hogy a magunk módján tegyük a dolgokat, és megtanuljuk azokat Isten módján tenni. Amikor ilyen engedelmesek vagyunk, az engesztelés érvénybe léphet, és megtörténhet a valódi bűnbánat. A bűnbánó ekkor megtapasztalja a Szentlélek megszentelő erejét, amely lelki békével tölti el, és az Istennel való megbékélés örömével. Az isteni tulajdonságok csodás egységében ugyanaz az Isten, aki arra tanít minket, hogy legyünk megtört szívűek, hív bennünket, hogy örvendezzünk és bízzunk.
Amikor bocsánatot nyertünk a bűneinkre, a megtört szív isteni pajzsként véd a kísértéstől. Nefi így imádkozott: „Legyenek folyton zárva előttem a pokol kapui, mert megtört a szívem és töredelmes a lelkem!” (2 Nefi 4:32). Benjámin király arra tanította népét, hogy ha mélyen megalázkodnak, örökre örvendezni fognak, „telve lesz[nek] Isten szeretetével, és mindig megtartj[ák] bűnei[k] bocsánatát” (Móziás 4:12). Amikor szívünket átengedjük az Úrnak, a világ fizikai csábításai egyszerűen elvesztik a fényüket.
A megtört szívnek van egy másik formája is, mégpedig a Krisztus értünk való szenvedése iránti mély hálánk. A Szabadító a Gecsemánéban „mindenek alá ereszkedett” (T&Sz 88:6), amikor minden emberért magára vette a bűn terhét. A Golgotán „életét halálra adta” (Ésaiás 53:12), és hatalmas szíve szó szerint megszakadt az Isten gyermekei iránt érzett mindent felölelő szeretetével együtt. Amikor a Szabadítóra és szenvedésére emlékezünk, a mi szívünk is megszakad a Felkent iránti hálától.
Amikor feláldozzuk az Úrért mindazt, amink van és amik vagyunk, Ő békével fogja eltölteni a szívünket. Bekötözi a megtört szívűeket (lásd Ésaiás 61:1), és megáldja életünket Isten szeretetével, „ami édes, felülmúlva mindazt, ami édes… és tiszta, felülmúlva mindazt, ami tiszta” (Alma 32:42). Erről teszem tanúságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.