Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!
Most van itt az ideje annak, hogy elvégezzük az Istentől kapott feladatainkat a családunkra vonatkozóan.
1995. szeptember 23-án az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma megismertette az egyházzal és a világgal „A család: Kiáltvány a világhoz” című dokumentumot. Az egyik bekezdésében ez olvasható: „Mind a férjnek, mind a feleségnek komoly kötelessége, hogy szeressék egymást és törődjenek egymással, valamint gyermekeikkel.”1 Olyan korban élünk, melyben e tanács különösen nagyon fontos. Sok szülő panaszkodik, hogy nincs idejük a családjukra. Korunk rohanó életritmusa és a rengeteg munka eltereli a szülők figyelmét arról, ami a legfontosabb: hogy a családjuknak adjanak az idejükből és önmagukból.
Az Úr azt tanította, hogy minden ember kötelezve van, hogy gondoskodjon a családjáról2, de ez nem csupán azt jelenti, hogy töltsük fel a házat élelemmel és egyéb árucikkekkel, melyekre vágyunk vagy szükségünk van. Időt kell szakítanunk arra is, hogy tanítsuk a családunkat. Mit tanítsunk nekik?
Atyánk arra tanított minket, hogy a szülőknek kötelességük tanítani az evangéliumot a gyermekeiknek.3 Lehi próféta jól megértette azon kötelességét, hogy tanítsa a gyermekeit. Nefi kijelentette, hogy megtanították neki „aty[ja] minden tudományá[t]”4.
Az Úr utasításokat adott arra vonatkozóan, hogy miként gondoskodjunk a családunkról, amikor a prófétáin keresztül a következőket mondta a világnak szóló kiáltványban: „A szülők szent kötelessége, hogy gyermekeiket szeretetben és igazságban neveljék, gondoskodjanak fizikai és lelki szükségleteikről, arra tanítsák őket, hogy szeressék és szolgálják egymást, betartsák Isten parancsolatait, és bárhol is éljenek, az ország törvényeinek engedelmeskedő állampolgárok legyenek.”5
Tudjuk, hogy Isten évszázadok óta tanítja nekünk, hogy védjük meg a családunkat, és gondoskodjunk róluk. Ugyancsak tudjuk és láthatjuk, hogy az ellenség támadja a családot. Most van itt az ideje annak, hogy alkalmazzuk ezeket a tanításokat. Most van itt az ideje annak, hogy elvégezzük az Istentől kapott feladatainkat a családunkra vonatkozóan.
James E. Faust elnök három kulcsfontosságú tanácsot adott nekünk arra vonatkozóan, hogy miként oltalmazzuk és erősítsük meg a családunkat:
-
Családi ima. A szülők tanítsák meg gyermekeiknek, hogy ők Isten gyermekei, és ezért naponta kell imádkozni hozzá.
-
Családi est. Faust elnök azt tanította, hogy a családi est mindannyiunk számára adatott – függetlenül attól, hogy életünk melyik szakaszában vagyunk. Ne szervezzünk más tevékenységeket hétfő estére, melyek megakadályoznák, hogy családként együtt lehessünk aznap.
-
Személyes és családi szentírás-tanulmányozás. Segítenünk kell gyermekeinknek megerősíteni a hitüket és a bizonyságukat eme alapvető szokás által.6
Ha követjük Faust elnök bölcs tanácsát, megvédjük családtagjainkat a sátán támadásaitól, és megerősítjük az Úr Jézus Krisztusba vetett hitüket és bizonyságukat is.
A család kiáltványból azt is megtudjuk, hogy „Isten terve szerint az apáknak szeretetben és igaz módon kell családjukat irányítaniuk, valamint gondoskodniuk kell a család szükségleteiről és annak védelméről. Az anyák elsősorban gyermekeik gondozásáért felelősek. Az anyáknak és apáknak egyaránt kötelességük, hogy egyenlő partnerekként segítsék egymást e szent feladatok ellátásában”7.
A család otthon tanulja meg és alkalmazza az evangéliumi tantételeket. Egy család tanításához és irányításához óriási szeretetre van szükség. A szerető édesapák és édesanyák az otthonukban tanítják meg gyermekeiknek, hogy hódoljanak Istennek. Amikor az otthont hódolattal teli lelkiség hatja át, akkor az a lelkiség kiterjed a család minden tagjának életére. Ez majd felkészíti őket arra, hogy meghozzanak bármilyen szükséges áldozatot azért, hogy visszatérjenek Isten jelenlétébe, és együtt maradjanak családként az egész örökkévalóságra.
A család kiáltvány segít megértenünk valamit abból a szeretetből, melyre a Szabadító utalhatott, amikor azt mondta nekünk, hogy szeretnünk kell egymást8. Megismertette velünk a szeretet legmagasabb fokát, amikor kijelentette, hogy „nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért”9. Később kiengesztelt minden bűnünkért, és végül életét adta mindannyiunkért.
Letehetjük az életünket azokért, akiket szeretünk; nem úgy, hogy fizikailag meghalunk értük, hanem úgy, hogy értük élünk: időt szakítunk rájuk; mindig jelen vagyunk az életükben; szolgáljuk őket; udvariasak, gyengédek vagyunk, és igaz szeretet mutatunk a családunk tagjai, illetve minden ember iránt, ahogyan azt a Szabadító tanította.
Nem tudhatjuk, mi történik velünk holnap, éppen ezért ma van itt az ideje annak, hogy elkezdjük kimutatni a szeretetünket apró cselekedetek, mint például egy ölelés vagy egy „szeretlek” által a feleségünknek és gyermekeinknek, és a körülöttünk lévőknek.
Nemrég olvastam egy cikket, amely kifejezi, miért nem szabad holnapra halasztani azt, amit ma is megtehetünk. Idén júliusban történt Brazília történelmének legsúlyosabb repülőszerencsétlensége. 199 ember vesztette életét, köztük utasok, utaskísérők, a személyzet tagjai és mások is, akik a baleset idején a helyszínén tartózkodtak. A szöveget, melyet említettem, állítólag a balesetben elhunyt egyik utaskísérő férje helyezte ki a légiforgalmi társaság hírdetőtáblájára. A címe, „Ha nem jönne el többé a holnap”, mely Norma Cornett Marek verse alapján íródott.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára elaludni,
szorosabban ölelnélek, és könyörögnék az Úrnak, hogy oltalmazzon téged.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára kisétálni az ajtón,
átölelnélek és megcsókolnálak, majd visszahívnálak, hogy még egyszer átöleljelek és megcsókoljalak.
Ha tudnám, hogy ma hallak utoljára imát mondani,
emlékezetembe vésném minden mozdulatod, tekinteted, minden mosolyod, minden szavad,
hogy újra és újra meghallgathassalak.
Ha tudnám, hogy ez lesz az utolsó alkalom,
szánnék még rá néhány percet, hogy elmondjam, „szeretlek”, és nem feltételezném, hogy ezt már úgyis tudod.
Ha tudnám, hogy ez az utolsó alkalmunk, utolsó pillanatunk együtt,
ott lennék melletted, veled tölteném a napot, s nem azt gondolnám:
„Lesz még rá alkalom, a lehetőséget más napra is hagyhatom.”
Persze, lesz még időnk korrigálni a hibákat,
egy második lehetőség, hogy helyrehozzuk a dolgokat.
Ó persze, hogy lesz még egy közös napunk, mikor elmondhatjuk: „Szeretlek!”
És bizonyosan lesz még alkalom, hogy megkérdezzük egymástól: „Segíthetek?”
Az én esetemben azonban már nincsen!
Nem vagy itt velem, és ma van az utolsó napunk együtt: ma búcsúzunk.
Így hát szeretném elmondani, milyen nagyon szeretlek,
és remélem, hogy ezt soha nem felejted el.
Senki számára sem ígéret a holnap, legyen akár idős vagy fiatal.
Talán ma van az utolsó lehetőséged rá, hogy szorosan megfogd annak a kezét, kit szeretsz, és kimutasd neki, mit érzel.
Ha a holnapra vársz, miért ne tehetnéd meg inkább ma?
Mert ha a holnap soha nem jön el, bizonyos, hogy életed végéig bánni fogod,
hogy nem szántál több időt egy mosolyra, egy beszélgetésre, egy ölelésre, egy csókra.
Mert túl elfoglalt voltál ahhoz, hogy megadd számára azt, ami végül csak utolsó kívánság maradt.
Szorosan öleld hát meg ma, akit szeretsz, a barátaidat, a családodat, és suttogd a fülükbe, mennyire szereted őket, és azt szeretnéd, hogy a közeledben legyenek.
Szánj időt arra, hogy azt mondd:
„Sajnálom!”
„Kérlek!”
„Bocsáss meg!”
„Köszönöm!”
Vagy akár:
„Szóra sem érdemes!”
„Semmi baj!”
Mert így nem kell bánnod a mát, ha nem jön el a holnap.
A múlt nem jön vissza, a jövő pedig talán nem jön el soha!10
Fejezzük ki szeretetünket a házastársunk és a gyermekeink, a fivéreink és a nővéreink iránt még ma. Tudom, hogy Isten él. Tudom, hogy Jézus a Krisztus, ő a mi Szabadítónk és Megváltónk. Tudom, hogy Joseph Smith az Úr prófétája, és hogy Gordon B. Hinckley Isten élő prófétája a földön. Jézus Krisztus nevében, ámen.