2005
A Vigasztaló
2005. április


JÖJJ, HALLGASSUK A PRÓFÉTÁT!

A Vigasztaló

Évszázadokkal ezelőtt az Üdvözítő utoljára elvitte szeretett tanítványait a Gecsemáné hőn szeretett kertjébe. Jézus tudta, hogy milyen hatalmas megpróbáltatás áll előtte. Így szólt: „Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig! Maradjatok itt és vigyázzatok én velem.” (Márk 14:34)

A tizenegy apostol kétségkívül érezte – bár meg nem értették –, hogy valami baljós [komoly] dolog fog történni. Jézus arról beszélt nekik, hogy elhagyja őket. Tudták, hogy a Mester, akit szeretnek, és akitől függnek, elmegy valahová, de hogy hová, azt nem tudták. Hallották, amikor azt mondta: „Nem hagylak titeket árvákul. … Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.” (János 14:18, 26)

Szeretném a Szentlélek e különleges ajándékára figyelmeztetni a fiatalokat. A Szentlélek vigaszadó lelke a 24 órájában velünk lehet: munka, játszás és pihenés közben. Erőt adó hatása velünk lehet évről-évre, örömben és bánatban, a boldogság és a szomorúság idején egyaránt.

Ez a Vigasztaló velünk lehet, amikor arra törekszünk, hogy jobbá váljunk. A kinyilatkoztatás forrásaként szolgálhat számunkra, a közelgő veszélyre figyelmeztetve, és segíthet elkerülnünk a hibákat. Fokozhatja a természetes érzékeinket, hogy tisztábban láthassunk, élesebben hallhassunk, és emlékezzünk arra, amire emlékeznünk kell. Ezáltal érhetjük el a legnagyobb boldogságot.

Noha ebben az életünkben nem élhetünk az Üdvözítő jelenlétében, mint ahogy Péter, Jakab, János, Mária, Márta és mások tették, a Szentlélek ajándéka a Vigasztalónk és biztos iránytűnk lehet.

Részletek egy 1989-es áprilisi általános konferenciai beszédből.