A megváltás nagyszerű terve
    Footnotes

    A megváltás nagyszerű terve

    Tudom, hogy amikor őszinte bűnbánatot tartunk, akkor bűneink igazán eltűnnek – nyomuk sem marad!

    Néhány hónappal Boyd K. Packer elnök halála előtt az általános papsági és segédszervezeti vezetőknek abban a felbecsülhetetlen kiváltságban volt részük, hogy hallhattuk őt hozzánk szólni. Azóta is gyakran eszembe jut, amit akkor mondott. Elmesélte, hogy végigtekintett az életén, bizonyítékokat keresve mindazon bűneire, amelyeket elkövetett, majd őszintén megbánt, de nyomukat sem találta. Szeretett Szabadítónk, Jézus Krisztus engesztelő áldozata révén, valamint a bűnbánat által bűnei oly teljes mértékben eltűntek, mintha soha meg sem történtek volna. Ezután Packer elnök azzal bízott meg minket, vezetőket, hogy tegyünk bizonyságot arról, hogy ez mindannyiunk esetében igaz, aki őszinte bűnbánatot tart.

    Ismerek egy férfit, aki hosszú évekkel ezelőtt komoly erkölcsi vétkeket követett el. Egy ideig túlságosan szégyellte magát és túlságosan aggódott ahhoz, hogy felesége és papsági vezetői elé álljon a bűnével. Szeretett volna teljes bűnbánatot tartani, de azt mondta, hogy inkább feladta volna saját örökkévaló szabadulását, semmint hogy feleségére és gyermekeire zúdítsa a vallomását kísérő fájdalmat, szégyent vagy más következményeket.

    Amikor bűnt követünk el, Sátán gyakran megpróbál meggyőzni minket arról, hogy az az igazi önzetlenség, ha megóvunk másokat bűnünk ismeretének terhétől, ideértve azt is, hogy kerüljük bűneink bevallását a püspökünknek, aki Izráel általános bírájaként képes megáldani az életünket az általa viselt papsági kulcsokon keresztül. Az igazság azonban az, hogy az a valódi önzetlen és krisztusi cselekedet, ha megvalljuk és megbánjuk a bűnünket. Ez Mennyei Atyánk nagyszerű megváltásterve.

    Végül ez a drága ember megvallotta vétkeit hű feleségének és egyházi vezetőinek, mély megbánásról téve tanúságot. Bár ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha is tett az életében, kimondhatatlan örömöt érzett, amikor elárasztotta a megkönnyebbülés, a békesség, a Szabadító iránti hála, szeretet, illetve az a tudat, hogy az Úr felemelte nehéz terhét és a karjában tartja őt – nem számít, mit hoz a jövő.

    A Szabadító megvigasztal

    Biztos volt abban, hogy felesége és gyermekei feldúltak lesznek – és így is volt; biztos volt abban, hogy sor kerül fegyelmi intézkedésre és felmentik az elhívásából – és így is történt. Biztos volt abban, hogy feleségének megszakad a szíve, fájdalmat és haragot érez majd – és így is lett. Ahogyan abban is biztos volt, hogy az asszony fogja majd a gyerekeket és elhagyja őt – de ez nem így történt.

    Néha a súlyos vétkek váláshoz vezetnek, és a körülményektől függően ez néha szükséges is lehet. De ennek a férfinek az ámulatára a felesége mellé állt és elkötelezte magát amellett, hogy a segítségére lesz, amiben csak tud. Idővel az asszony képes volt teljesen megbocsátani neki és megérezte a Szabadító engesztelésének gyógyító hatalmát az életében. Sok évvel később ez a házaspár és a három gyermekük erősek és hithűek. A férj és a feleség a templomban szolgálnak, és csodálatos, szeretetteljes házasságban élnek. A férfi bizonyságának mélysége, valamint a Szabadító iránti szeretete és hálája tisztán megmutatkozik az életében.

    Amulek tanúbizonyságát tette: „…szeretném, ha előrelépnétek, és nem keményítenétek meg többé a szíveteket; …ha… bűnbánatot tartotok… akkor a megváltás nagy terve rögtön érvénybe lép számotokra.”1

    Amikor férjemmel szolgáltam, míg ő egy misszió felett elnökölt, egy reggel kimentünk egy nagyobb csoportnyi misszionárius elé a repülőtérre. Az egyik fiatalember különösen felkeltette az érdeklődésünket. Szomorúnak, csüggedtnek és szinte zavarodottnak tűnt. Gondosan figyeltük egész délután. Estére aztán megkésett vallomást tett, és vezetői úgy határoztak, hogy haza kell térnie. Bár szomorúak voltunk amiatt, hogy hazudott és nem tartott bűnbánatot a missziója előtt, a repülőtér felé vezető úton őszintén és szeretettel dicsértük őt azért, hogy volt bátorsága beismerést tenni, és megígértük, hogy szoros kapcsolatban maradunk vele.

    Ezt a nagyszerű fiatalembert csodás szülők, kiváló papsági vezetők, illetve támogató és szeretetteljes egyházközség vette körül. Miután egy éven át keményen dolgozott, hogy teljes mértékben bűnbánatot tartson és részesüljön a Szabadító engesztelésében, vissza tudott térni a mi missziónkba. Nehéz szavakba önteni, milyen öröm járt át minket, amikor ez alkalommal felvettük őt a repülőtéren. Telve volt a Lélekkel, boldog volt, magabiztosan állt az Úr előtt, és alig várta, hogy hithű missziót teljesítsen. Kivételes misszionárius lett, és férjemmel később kiváltságunkban állt részt venni a templomi pecsételésén.

    Ennek ellenpéldájaként tudomásom van egy másik misszionáriusról, egy fiatal nőről, aki tudván, hogy missziója előtt meg nem vallott bűne miatt bizonyosan hazaküldenék, eltervelte, hogy különösen keményen fog dolgozni a missziója alatt, és csupán a missziója vége előtt pár nappal vallja meg a vétkét. Hiányzott belőle az Isten szerint való szomorúság, és megpróbálta kijátszani a tervet, melyet szerető Szabadítónk mindannyiunk számára felkínált.

    A missziónk során egy alkalommal elkísértem a férjemet, amikor interjút kellett tartania egy keresztelés előtt álló férfival. Amíg beszélgettek, én kint várakoztam a férfit tanító misszionárius nővérekkel. Az interjú végeztével férjem közölte a misszionáriusokkal, hogy a férfi megkeresztelkedhet. Ez a drága ember csak sírt és sírt, miközben elmondta, hogy biztos volt abban, hogy az életében elkövetett súlyos bűnei a keresztelése útjába állnak majd. Ritkán voltam ily fokozott mértékben tanúja egy olyan ember örömének és boldogságának, aki a sötétségből a világosságra lép, mint azon a napon.

    A Szabadító reményt nyújt

    D. Todd Christofferson elder így tette bizonyságát:

    „Az irgalmas Megváltóba és az Ő hatalmába vetett hittel az esetleges kétségbeesést remény váltja fel. Az embernek a szíve és a vágyai is megváltoznak, és az egykor oly tetszetős bűn egyre visszataszítóbbá válik. […]

    [B]ármi legyen is a bűnbánat ára, a megbocsátás öröme feledteti azt.”2

    Ezek az élmények a Mormon könyve-beli Énóst idézik emlékezetembe, aki „erős imával… fohászkod[ott az Úrhoz]”, majd egy hangot hallott, mondván: „Énós, bűneid megbocsáttattak neked…

    És én, Énós tudtam, hogy Isten nem hazudhat; bűnöm tehát el lett törölve.

    És ezt kérdeztem: Uram, hogyan történik ez?

    És ő így szólt hozzám: Hited miatt Krisztusban…; indulj tehát, hited éppé tett téged.”3

    E beszédre készülve szerettem volna átérezni és megérteni, mit értenek az unokáink a bűnbánatból, és hogyan éreznek a Szabadító iránt, így megkértem a gyermekeinket, hogy tegyék fel nekik a következő kérdéseket. Unokáink válaszai nagyon megérintettek.

    Mi a bűnbánat? „Amikor megütsz valakit, bocsánatot kérhetsz tőle és felsegítheted.”

    Milyen érzés, amikor bűnbánatot tartasz? „Érzed az Urat; érzed az Ő melegségét, és elmúlnak a rossz érzések.”

    Hogyan érzel Jézus és Mennyei Atyánk iránt, amikor bűnbánatot tartasz? „Úgy érzem, Jézus azt gondolja, hogy érdemes volt elvégezni az engesztelést, és boldog, hogy ismét Vele élhetünk.”

    Miért akarja Jézus és a Mennyei Atya, hogy bűnbánatot tarts? Tizenéves unokám szavait idézve: „Azért, mert szeretnek! Ahhoz, hogy fejlődhessek és olyanná váljak, mint Ők, szükségem van bűnbánatra. Azt is szeretném, ha a Lélek velem lenne, így aztán napi szinten kell bűnbánatot gyakorolnom, hogy részem lehessen csodálatos társaságában. Soha nem fogom tudni eléggé megköszönni Nekik!”

    Amikor a négyéves Brynlee meghallotta ezeket a kérdéseket, ezt mondta: „Nem tudom, Apa. Tanítsd meg nekem!”

    Brynlee az édesapjával

    Egy nemrégiben tartott általános konferencián Jeffrey R. Holland elder kijelentette: „[B]ármily elkésettnek is érzitek a cselekvést, akárhány lehetőséget szalasztottatok el, akármennyi hibát vétettetek, vagy akármennyi tehetségről vélitek, hogy hiányzik belőletek, és akármilyen messzire gondoljátok, hogy eltávolodtatok az otthonotoktól, családotoktól és Istentől, tanúságomat teszem, hogy nem kerültetek ki az isteni szeretet hatóköréből. Nem tudtok olyan mélyre süllyedni, ahová ne érne el Krisztus engesztelésének végtelen fénye.”4

    Ó, mennyire szeretném, ha minden gyermekem, unokám, és közületek is, fivéreim és nőtestvéreim, mindenki megérezné Mennyei Atyánk és Szabadítónk örömét és közelségét, amikor naponta megbánjuk bűneinket és gyengeségeinket! Mennyei Atyánk minden felelősségre vonható gyermekének szüksége van bűnbánatra. Gondoljátok végig: milyen bűnöket kell megbánnunk? Mi tart vissza minket? Miben kell jobbá válnunk?

    Tudom, amint azt Packer elnök is megtapasztalta és tanúsította, hogy amikor őszinte bűnbánatot tartunk, akkor bűneink igazán eltűnnek – nyomuk sem marad! Én magam is éreztem már szeretetet, örömet, megkönnyebbülést és az Úr előtti magabiztosságot, amikor őszinte bűnbánatot tartottam.

    Számomra az élet legnagyobb csodáit nem a Vörös-tenger kettéválasztása, hegyek elmozdítása, vagy akár a test meggyógyítása jelentik. A legnagyobb csoda akkor történik, amikor alázattal Mennyei Atyánk elé járulunk imánkban, és buzgón esdeklünk bűneink bocsánatáért, azután pedig megtisztulunk e bűnöktől Szabadítónk engesztelő áldozata révén. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.