Prophet és a zongora
Ez a történet Ghánában, Accrában esett meg.
Egy Prophet nevű fiúnak két fontos célja volt.
„A zene olyan nyelv, melyet mindenki megérthet” (Gyermekek énekeskönyve, III.).
Prophet szerette a zenét. Különösen szerette az elemis énekeket és az egyházi himnuszokat. Egész nap azokat dúdolgatta. Gyakran elképzelte magát, ahogy leül a zongorához, és a kedvenc énekeit játssza. Azt is elképzelte, ahogy másokat megtanít játszani.
Csak egy bökkenő volt: nem volt zongorája!
Egy nap Prophet interjún vett részt a püspökével.
„Kitűztél már valamilyen célt a Gyermekek és fiatalok program keretében?” – kérdezte a püspök.
„Igen – felelte Prophet. – Szeretnék megtanulni zongorázni.”
„Ez jó cél” – felelte a püspöke.
„És amikor ezt a célt elértem – folytatta Prophet –, lesz egy másik célom is. Szeretnék megtanítani húsz másik embert is játszani.”
„Tehát két jó célod van!” – szólt elismerően a püspök.
„De van egy kis gondom is – mondta Prophet. – Nincs zongorám.”
„Nos, meglátjuk, mit tehetünk” – felelte a püspök.
Következő vasárnap az istentiszteleten a püspök azt mondta Prophetnek, hogy talált egy misszionárius házaspárt, akik tanítani tudnák őt. Digitális zongorákat is hoznak majd neki és másoknak, amelyeken gyakorolhatnak. Egy csomó embernek szeretnék megtanítani, hogyan kell zongorázni.
A püspök sok emberrel beszélgetett erről. Prophet is sok emberrel beszélt. Prophet családja is sok emberrel beszélt. Nemsokára az egész egyházközség a zongoraórákról beszélt. És mások is.
„Van sok nem egyháztag barátom, akik szintén szeretnének megtanulni játszani” – újságolta Prophet a püspöknek.
„Természetesen őket is szívesen látjuk – válaszolta a püspök. – A misszionáriusoktól kapsz majd egy könyvet, és segítenek megtanulnod a leckéket. És miután megtanultad, segíthetsz nekik a többieket is tanítani.”
„Ez a második célom!” – lelkendezett Prophet.
Nemsokára Prophet már a misszionáriusokkal gyakorolt. Nagyon szeretett arról tanulni, hogy melyik hangjegy micsoda, és hallgatni, ahogy az egyes hangok egy dallá állnak össze. Két barátja a gyülekezetből, Kelvin és Alexander is vele tanult. Egy hónappal később mindhárom fiú elkezdett tanítani is.
A fiúk mindennap tartottak zongoraórákat a gyülekezeti házban. Először úgy tíz tanulójuk volt, aztán húsz, végül ötven!
„Ez annyira jó!” – lelkendezett egy nap Kelvin az óra után.
„Szerintem Mennyei Atya örül annak, hogy másoknak is segítünk tanulni” – mondta Alexander.
Prophet bólogatott. A célja máris olyan sok embernek segít.
De volt még valami, ami boldoggá tette őt. Miközben a többi tanuló elemis dalokat gyakorolt, Mennyei Atyáról is tanultak. Néhányan megkérdezték Prophettől, hogy megtudhatnának-e többet az egyházról.
Sőt, azok között, akik először a zongoraórák miatt hallottak az egyházról, voltak, akik végül meg is keresztelkedtek.
„Most már mind együtt vagyunk a gyűléseken – meséli Prophet –, és énekeljük azokat a dalokat, amelyeket úgy szeretünk.”
Illusztrálta: Violet Lemay