Mi az igazság?

Dieter F. Uchtdorf

az Első Elnökségtől

Kép

Szeretett fivéreim és nővéreim, drága fiatal barátaim! Hálás vagyok a kiváltságért, hogy ma veletek lehetek. A lelkemet mindig felemeli, amikor az egyház fiatal felnőttjei között lehetek. Csak ismételni tudom, amit ez a csodálatos kórus az imént mondott: „Emelkedjen fel Sion szépségében!” És azzal, ahogyan éltek, csodálatos módon képviselitek az egyház jövőjét és erejét szerte a világban. Igazlelkű vágyaitok, valamint a Szabadító iránti elkötelezettségetek miatt az egyházra fényes jövő vár.

Szeretném most átadni Thomas S. Monson elnök szeretetét és áldását. Az Első Elnökség gyakran imádkozik értetek. Mindig arra kérjük az Urat, hogy áldjon meg, tartson meg és vezéreljen benneteket.

A vakok és az elefánt

Több mint száz évvel ezelőtt egy amerikai költő versbe szedett egy ősrégi tanmesét. A vers első sorai így hangoznak:

Elhatározta hat férfiú,
Kinek szülőföldje Hindusztán,
Hogy elmennek megnézni,
Milyen is egy elefánt.
Noha vak volt mind a hat – s látni nem láthatták–,
Tudásra azért szomjas, és rendkívül elszánt.

A versben a hat utazó az elefántot különböző oldalról vizsgálgatja, és így próbálja meg a többieknek elmagyarázni, mit tudott meg az állatról.

Az egyik az elefánt lábát tapogatta, és azt mondta, hogy szerinte henger alakú, robosztus olyan, mint egy fa. A másiknak az agyara jutott, ezért az elefántot egy lándzsához hasonlította. Mivel a harmadik a farkát fogta, azt bizonygatta a többieknek, hogy az elefánt olyan, mint egy kötél. A negyedik az ormányánál állt, és azt bizonygatta, hogy az elefánt olyan, mint egy kígyó.

Mind a hatnak igaza volt.

És mivel a saját igazságuk személyes tapasztalatukon alapult, mindegyikük azt bizonygatta, hogy tudja, amit tud.

A vers így végződik:

Így a hat hindusztáni
Hosszan s bőszen vitatkozott,
Mert amit tapasztalt,
Ahhoz mindegyik vadul ragaszkodott.
Noha részben igaza is volt,
Mind a hat csalatkozott.1

Ma már csak mosolygunk ezen a történeten, elvégre mindannyian tudjuk, hogyan néz ki egy elefánt. Olvastunk róla, láttuk filmekben, és a legtöbben már saját szemünkkel is láttunk elefántot. Úgy hisszük, birtokában vagyunk annak az igazságnak, hogy mi is egy elefánt. Számunkra teljesen abszurdnak, sőt egyenesen hihetetlennek tűnik, hogy valaki az igazság egyetlen aspektusára alapozva hozzon ítéletet, majd vonatkoztassa azt az egészre. Másrészről, ha jobban megvizsgáljuk, nem ismerjük-e fel magunkat ebben a hat vak emberben? Hoztunk-e már mi is ilyen minta alapján döntéseket?

Úgy vélem, azért maradt ilyen népszerű ez a történet megannyi kultúrában és oly sok éven át, mert általános szinten alkalmazható. Pál apostol azt mondta, hogy ebben a világban a világosság halvány, és mi csak az igazság egy részletét látjuk, mintha homályos tükrön keresztül szemlélődnénk.² Mégis valahogy az emberi természet velejárójának tűnik, hogy a hiányos és gyakran csalóka tapasztalatainkra támaszkodva hozunk feltételezéseket emberekről, politikáról és a vallásosságról.

Erről annak a házaspárnak a története jut eszembe, akik már 60 éve voltak házasok. Ez idő alatt nagyon ritkán vitatkoztak, a napjaik boldogságban és megelégedettségben teltek. Mindent megosztottak egymással, és nem voltak titkaik egymás előtt – kivéve egyet. A feleségnek volt egy doboza, melyet az egyik szekrény tetején tartott. Az esküvőjük napján arra kérte a férjét, hogy soha ne nézzen bele a dobozba.

Évtizedek múltak el, amikor elérkezett a pillanat, és a férj megkérdezte a feleségétől, hogy végre megnézheti-e mi van a dobozban. A feleség beleegyezett, a férj pedig kinyitotta a dobozt. Két horgolt terítő és 25 000 dollár volt benne. Amikor megkérdezte, mit jelentsen mindez, az asszony így felelt: „Mihelyt összeházasodtunk, az édesanyám azt tanácsolta, hogy amikor mérges leszek rád, vagy amikor olyasmit mondasz vagy teszel, ami nekem nem tetszik, horgoljak egy csipketerítőt, aztán beszéljem át veled a problémát.”

A férjet könnyekig meghatotta ez a kedves történet. Csodálattal gondolt arra, hogy 60 évnyi házasság alatt csak annyiszor idegesítette fel a feleségét, hogy annak mindössze két kis terítőt kellett horgolnia. Rendkívül meg volt elégedve magával. Megfogta a felesége kezét, és ezt mondta: „Ez megmagyarázza a két horgolt terítőt. De mi a helyzet a 25 000 dollárral?”

A felesége kedvesen rámosolygott, majd így felelt: „Ez az a pénz, melyet az évek során meghorgolt terítők eladásából szereztem.”

Ez a történet nem csupán arról szól, hogy milyen szokatlan módokon lehet kezelni a házasságban előforduló konfliktusokat, hanem jól illusztrálja azt is, hogy milyen oktalan következtetéseket lehet levonni akkor, ha azokat korlátozott információkra alapozzuk.

Gyakran a magunknak elmesélt „igazságok” csupán töredékei az igazságnak, és néha egyáltalán nem tükrözik az igazságot.

Ma az igazságról szeretnék beszélni. Miközben ezt teszem, felkérlek benneteket, hogy gondolkozzatok el a következő fontos kérdéseken.

Az első kérdés: „Mi az igazság?”

A második: „Tényleg lehet-e tudni az igazságot?”

A harmadik pedig: „Hogyan reagáljunk mindarra, ami cáfolja a már megtanult igazságokat?”

Mi az igazság?

Mi az igazság? Életének utolsó óráiban a Szabadítót Poncius Pilátus elé vitték. A zsidók vénjei lázítással és Róma elárulásával vádolták Jézust, és mindenáron a halálát akarták.

Amikor Pilátus ott állt szemtől szembe a Galileai Férfival, azt kérdezte tőle: „Király vagy-e?”

Jézus így felelt: „…azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra.”³

Nem tudom, milyen ember volt Pilátus, és azt sem, mit gondolt. De gyanítom, hogy tanult ember volt, és sokat látott az akkor ismert világból.

Egyfajta cinizmust érzek ki Pilátus válaszából. Egy olyan ember szavait hallom, aki egykor talán idealista volt, mostanra azonban, hatalmas élettapasztalattal a háta mögött, kissé megkeményedett, sőt, megfáradt.

Nem hiszem, hogy Pilátus párbeszédet akart kezdeményezni, amikor három egyszerű szóval így felelt: „Micsoda az igazság?”⁴

Hogy kicsit eltúlozzam, talán azt kérdezte valójában: „Hogyan ismerhetné bárki is az igazságot?”

Ez a kérdés pedig minden kornak, minden embernek szól.

Ismerheti-e valaki az igazságot?

Nos, ismerheti-e valaki az igazságot? A földön valaha élt legnagyobb elmék is megpróbálták megválaszolni ezt a kérdést. Az igazság megfoghatatlan természete a történelem nagy költőinek és mesemondóinak mindig kedvenc témája volt. Shakespeare különösen szeretett vele foglalkozni. Amikor legközelebb Shakespeare egyik tragédiáját olvassátok, figyeljétek meg, milyen sokszor múlik a cselekmény egy fontos igazság félreértésén.

Nos, a történelem folyamán soha nem volt könnyebb több információhoz hozzáférnünk, mint most. Ezek néha igazak, néha hamisak, a legtöbb pedig csak részigazság.

Ebből adódóan a történelem folyamán soha nem volt fontosabb megtanulni azt, hogy miképpen tegyünk megfelelően különbséget az igazság és a tévhitek között.

Az igazságkeresésünk során felmerülő gond részben az, hogy az emberi bölcsesség oly sok csalódást okozott már nekünk. Sok példát hozhatnánk olyasmire, amiről az emberiség egyszer már úgy „tudta”, hogy az igaz, de azóta helytelennek bizonyult.

Például ama hatalmas, egyszeri megegyezés ellenére a föld nem lapos. Nem a csillagok keringenek a föld körül. A paradicsom elfogyasztása nem okoz azonnali halált. És természetesen az ember képes repülni, sőt a hanghatárt is át tudja lépni.

A szentírások tele vannak történetekkel olyan férfiakról és nőkről, akik félreértelmezték az „igazságot”.

Az Ószövetségben Bálám nem tudott lemondani a „gonoszság díjáról”⁵ , melyet a moábiták ajánlottak neki. Ezért hát meggyőzte magát, hogy egy új igazságban higgyen, és segített a moábitáknak rávenni az izráelitákat, hogy átkot vonjanak magukra az erkölcstelenségük és engedetlenségük által.⁶

A hitehagyott Korihór, miután sokakat eltérített az igazságtól, bevallotta, hogy az ördög annyira megtévesztette őt, hogy maga is elhitte, hogy amit mond, az az igazság.⁷

A Mormon könyvében mind a nefiták, mind a lámániták létrehozták a saját „igazságukat” egymásról. A nefiták „igazsága” a lámánitákról az volt, hogy azok „vad, és kegyetlen és vérszomjas emberek”⁸, akik soha nem képesek elfogadni az evangéliumot. A lámániták „igazsága” a nefitákról pedig az volt, hogy Nefi ellopta fivére születési jogát, és Nefi leszármazottai mind hazugok, akik szintén állandóan meglopták a lámánitákat abban, ami jog szerint az övék volt.⁹ Ezek az „igazságok” addig szították az egymás iránti gyűlöletet, míg mindkét fél vesztét okozták.

Mondanom sem kell, sok példa van a Mormon könyvében, melyek megcáfolják ezeket a sztereotípiákat. Mindenesetre a nefiták és a lámániták elhitték ezeket az „igazságokat”, melyek azután eldöntötték a sorsát ennek az egykor oly hatalmas és szép népnek.

Az emberi természet és az igazság

Bizonyos értelemben mindannyian hajlamosak vagyunk az ilyesfajta furcsa gondolkodásra.

Az „igazságok”, melyekhez ragaszkodunk, legalább annyira formálják az egész társadalmunkat, mint az egyéni jellemünket. Túl gyakran ezek az „igazságok” hiányos és pontatlan bizonyítékokon alapulnak, és időnként nagyon is önös érdekeket szolgálnak.

A hibás megítélés részben abból fakad, hogy az ember hajlamos elmosni a határt a meggyőződés és az igazság között. Túl gyakran keverjük a meggyőződést az igazsággal, azt gondolván, hogy csak azért, mert valaminek van értelme vagy kényelmes, akkor biztosan igaz is. Ez fordítva is igaz. Időnként nem hisszük el vagy elutasítjuk az igazságot, mert az azt kívánná tőlünk, hogy változtassunk valamin, vagy valljuk be, hogy tévedtünk. Gyakran az igazságot azért vetjük el, mert látszólag nem áll összhangban a korábbi tapasztalatokkal.

Amikor mások „igazságról” való véleménye ellentétes a miénkkel – ahelyett, hogy átgondolnánk, hogy talán lehet az információban valami, ami hasznos, vagy ami hozzátesz vagy kiegészíti azt, amit mi tudunk –, gyakran azonnali következtetésre jutunk, vagy azt feltételezzük, hogy a másik fél félre van tájékoztatva, szellemileg hátrányos helyzetű, vagy tudatosan próbál meg megtéveszteni bennünket.

Sajnos ez a hajlam életünk minden területére képes kiterjedni. A sporttól kezdve a családi kapcsolatokig és a vallástól kezdve a politikáig.

Semmelweis Ignác

Erre jó példa Semmelweis Ignác, magyar orvos tragikus története, aki a 19. században gyakorolta az orvoslást. Dr. Semmelweis a pályafutása elején rájött, hogy azon nők 10%-a, akik az ő kórházába jönnek szülni, meghalnak gyermekágyi lázban, míg a közelben található másik klinikán ez az arány csupán 4%. Elszántan igyekezett kideríteni ennek okát.

Miután megfigyelte mind a két kórházat, Dr. Semmelweis arra a következtetésre jutott, hogy az egyetlen különbség a két kórház között annyi, hogy az ő kórháza gyakorló kórház, ahol hullákat is vizsgálnak. Megfigyelte, hogy az orvosok gyakran közvetlenül boncolás után mennek át a másik kórterembe levezetni a szüléseket. Rájött, hogy a hullák valamiképpen megfertőzik az orvosok kezét, és ez okozza a halálos lázat.

Mikor javasolni kezdte, hogy az orvosok mossanak kezet egy klórozott citromos eleggyel, közönnyel szembesült, sőt, voltak, akik kigúnyolták emiatt. Az ő meggyőződése ellentétbe került a többi orvos „igazságával”. Néhány munkatársa abszurdnak vélte, hogy egy orvos keze szennyezett lehet vagy betegséget okozhat.

De Semmelweis kitartott elve mellett. Szabályba foglalta az ő klinikáján dolgozó orvosok számára, hogy mossanak kezet, mielőtt kisbabákat segítenek a világra. Ennek következtében azonnal 90%-kal csökkent a halálozási arány. Semmelweis igazolta a nézetét, és biztos volt benne, hogy ezek után az egész orvostársadalom elfogadja ezt a gyakorlatot. Ám tévedett. Még drámai eredményei sem voltak elegendőek ahhoz, hogy korának orvosait meggyőzze.

Lehet-e tudni az igazságot?

Az igazsággal az a helyzet, hogy az a hiten túl is létezik. Akkor is igaz, ha senki nem hiszi el.

Egész nap mondogathatjuk, hogy a nyugat az észak, az észak pedig a nyugat, sőt, teljes szívünkkel el is hihetjük, de ha például az ecuadori Quitóból New York Citybe szeretnénk repülni, csak egyetlen irány van, mely odavezet, mégpedig az északi. A nyugati irány nem lesz jó.

Természetesen ez csak egy egyszerű repülős hasonlat. Létezik azonban valami, amit abszolút igazságnak nevezünk, cáfolhatatlan, megváltoztathatatlan igazságnak.

Ez az igazság független attól, hogy mit hiszünk. Különbözik a reménytől. Az abszolút igazság nem függ a közvéleménytől vagy a népszerűségtől. Nem lehet megszavazni. Még a celebek fáradhatatlan közvélemény-formáló hatalma sem képes megváltoztatni.

Hogyan találhatunk hát rá az igazságra?

Hiszem, hogy Mennyei Atyánk elégedett a gyermekeivel, amikor azok a tehetségeiket és szellemi képességeiket használják az igazság őszinte felfedezésére. Évszázadokon át sok bölcs férfi és nő fedezett fel – a logika, az érvelés, a tudományos kutatás és igen, inspiráció által is – különféle igazságokat. Ezek a felfedezések gazdagították az emberiséget, javítottak az életminőségünkön, valamint örömre, gondolkodásra és ámulatra késztettek.

Ugyanígy mindazt, amiről egyszer úgy gondoltuk, hogy ismerjük, az igazságot kereső, merész tudósok folyamatosan fokozzák, változtatják, vagy akár meg is cáfolják.

Mint azt tudjuk, elég nehéz kiválogatni a saját élményeink közül az igazságot. Ami még nehezíti az ügyet, az az ellenség, „az ördög, [aki] mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit [nyeljen el]”¹⁰.

Sátán a nagy megtévesztő, „atyánkfiainak vádolója”¹¹, minden hazugság atyja¹², aki állandóan arra törekszik, hogy megtévesszen minket, hogy legyőzhessen bennünket.¹³

Az ellenségnek számtalan ravasz stratégiája van arra, hogy visszatartsa a halandókat az igazságtól. A toleranciánkra és igazságérzetünkre apellálva elrejti előlünk az igazságot, azt állítva, hogy egy ember „igazsága” ugyanannyira érvényes, mint egy másiké.

Vannak, akiket arra csábít, hogy elhiggyék, valahol létezik egy abszolút igazság, melyet azonban lehetetlen bárki számára is megtudni.

Azok esetében pedig, akik már befogadták az igazságot, az a stratégiája, hogy elhintse bennük a kétkedés magjait. Hatására például sok egyháztag megtorpan, mikor olyan információt fedeznek fel az egyházzal kapcsolatban, mely látszólag ellentmond annak, amit korábban tanultak.

Ha részetek lesz ilyen pillanatokban, ne feledjétek, hogy az információ eme korában sokan vannak, akik bármiről és mindenről, bármikor és mindenhol képesek kétséget ébreszteni.

Olyanokat is találtok majd, akik még mindig azt állítják, hogy bizonyítani tudják, hogy a föld lapos, hogy a hold egy hologram (egy kicsit tényleg úgy néz ki, nem?), és hogy egyes filmcsillagok valójában földönkívüliek egy másik bolygóról. Mindig jó észben tartani azt, hogy csak azért, mert valamit papírra nyomtattak, felbukkan az interneten, sokszor elismétlik vagy befolyásos követőcsoportja van, attól az még nem válik igazzá.

Néha úgy tálalják számunkra a hamis információt, hogy az nagyon is hitelesnek tűnik. Ha azonban olyan információval találkoztok, amely ütközik Isten kinyilatkoztatott szavával, emlékezzetek rá, hogy a vak emberek az elefántos történetben soha nem lennének képesek pontosan leírni a teljes igazságot.

Egyszerűen nem tudunk mindent. Nem látunk mindent. Ami most ellentétesnek tűnhet, talán tökéletesen érthetővé válik, ha utánanézünk, és még megbízhatóbb információkat szerzünk. Mivel homályosan látunk át az üvegen, bíznunk kell az Úrban, aki mindent élesen lát.

Igen, világunk sok igazság terén össze van zavarodva. De végül majd minden kérdésünkre választ kapunk. Minden kétségünket bizonyosság váltja majd fel. Mindezt azért, mert az igazságnak egyetlen olyan forrása van, amely tökéletes és ronthatatlan. Ez a forrás pedig a mi végtelenül bölcs és mindentudó Mennyei Atyánk. Ő ismeri az igazságot, ahogy az volt, van, és ahogy lesz.¹⁴ „Ő minden[t] felfog, …minden …felett van, …és minden… őáltala és őtőle… lett.”¹⁵

Szerető Mennyei Atyánk az Ő igazságát kínálja nekünk, halandó gyermekeinek.

Nos hát, mi az igazság?

Az Ő evangéliuma! Jézus Krisztus evangéliuma. Jézus Krisztusé, mert Ő az út, az igazság és az élet.¹⁶

Ha elegendő bátorságunk és hitünk van ahhoz, hogy az Ő ösvényein járjunk, lelki és szívbéli békére lelünk, több értelmet nyer az élet számunkra, valamint boldogságot hoz ebben és örömet az elkövetkező világban. A Szabadító soha „nincs messze egyikőnktől sem”¹⁷. Megígérte nekünk, hogy ha szorgalmasan keressük Őt, akkor megtaláljuk.¹⁸

Kötelességünk kutatni az igazságot

De honnan tudhatjuk akkor, hogy ez az „igazság” különbözik bármely mástól? Hogyan bízhatunk meg ebben az „igazságban”?

A meghívás, hogy bízzunk az Úrban, nem ment fel azon kötelezettségünk alól, hogy saját tudást szerezzünk az igazságról. Ez több, mint lehetőség; ez kötelesség, drága fiatal barátaim! Ez az egyik oka annak, hogy erre a földre küldettünk.

Az utolsó napi szentektől nem azt várják, hogy mindent, amit hallanak, vakon elfogadjanak. Arra biztatnak bennünket, hogy gondolkodjunk, és fedezzük fel magunknak az igazságot! Elvárják tőlünk, hogy elmélkedjünk, kutassunk, kiértékeljünk és ennélfogva személyes tudást szerezzünk az igazságról.

Brigham Young ezt mondta: „Attól félek, hogy ez a nép oly nagy bizalmat táplál a vezetői iránt, hogy ők maguk nem kérdezik meg Istentől, vajon Ő vezeti-e őket. Attól tartok, hogy egyfajta vak biztonságérzettel dőlnek hátra a székükben. Tudja meg személyesen minden férfi és nő Isten Lelkének suttogása által, hogy vezetői az Úr által kijelölt ösvényen járnak-e.”¹⁹

Keressük az igazságot, bármerre is találjuk meg azt. Joseph Smith próféta ezt tanította: „A mormonizmus igazság… Szent vallásunk első és alapvető tantétele az, hogy hiszünk abban, hogy jogunk van elfogadni az igazságnak minden egyes elemét, határok vagy az emberek hitvallásának vagy babonás képzelgéseinek… a korlátozásai vagy tiltásai nélkül”²⁰.

Igen, birtokunkban van az örökkévaló evangélium teljessége, de ez nem azt jelenti, hogy mindent tudunk. Sőt, a visszaállított evangélium egyik tantétele az abba vetett hitünk, hogy Isten „ezután is ki fog nyilatkoztatni sok nagyszerű és fontos dolgot”²¹.

Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítása azért történhetett meg, mert egy fiatalember alázatos szívvel és buzgó elmével az igazságot kereste. Joseph tanulmányozott, majd annak megfelelően cselekedett. Felfedezte, hogy ha valaki híján van a bölcsességnek, akkor kérhet Istentől, és megadatik neki az igazság.²²

A visszaállítás nagyszerű csodája nem merült ki annyiban, hogy helyesbítette a téves eszméket és a megromlott tanokat – bár természetesen ezt is megtette –, hanem félrevonta az egek kárpitját, ami az új világosság és tudás záporát árasztotta és árasztja a földre a mai napig.

Így hát folyamatosan keressük az igazságot minden jó könyvből és más építő forrásból. „Ha van bármi, ami erényes, szép, jónak mondott vagy dicséretre méltó, akkor törekszünk azokra a dolgokra.”²³ Ily módon tudunk ellenállni a gonosz csalárdságainak. Így tanuljuk meg az igazságot, „sort sorra, előírást előírásra”²⁴. És megtanuljuk, hogy az intelligencia az intelligenciához ragaszkodik, a bölcsesség bölcsességet nyer, és az igazság befogadja az igazságot.²⁵

Drága fiatal barátaim, amint elfogadjátok a felelősséget, hogy nyitott elmével és alázatos szívvel az igazság után kutassatok, egyre toleránsabbak lesztek másokkal szemben; nyitottabbak a meghallgatásra; felkészültebbek a megértésre; hajlandóbbak arra, hogy építsetek, ne pedig romboljatok; valamint arra, hogy oda menjetek, ahová Isten szeretné.

A Szentlélek: vezetőnk minden igazsághoz

Gondoljatok csak bele! Valóban van egy hatalmas vezetőtök és megbízható kalauzotok az igazság keresésének eme állandó ösvényén. Hogy ki az? A Szentlélek! Mennyei Atyánk tudta, milyen nehéz lesz átvergődnünk az egymással ellenkező, csábító hangokon, és felfedezni az igazságot még itt, a halandóságunk során. Tudta, hogy csupán az igazság egy részét fogjuk látni, és azt is, hogy Sátán igyekszik majd megtéveszteni minket. Ezért a Szentlélek mennyei ajándékát adta nekünk, hogy megvilágítsa az elménket, tanítson bennünket, és bizonyságot tegyen az igazságról.

A Szentlélek kinyilatkoztató. Ő a Vigasztaló, aki megtanítja nekünk mindennek az igazságát, aki mindent tud, és minden hatalommal rendelkezik a bölcsességnek, az irgalomnak, az igazságnak, az igazságosságnak és az ítéletnek megfelelően.²⁶

A Szentlélek biztos és biztonságos vezető, aki segít minden halandónak, aki Istent keresi, miközben gyakran a zűrzavar és ellentmondás viharos vizein hánykolódnak.

A Szentlélek tanúsága az igazságról mindenki számára elérhető, mindenhol a földkerekségen. Mindazok, akik törekednek, hogy tudják az igazságot, akik tanulmányozzák azt az elméjükben,²⁷ és „őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel kérdez[nek], a Szentlélek hatalma által [meg fogják tudni az igazságot]”²⁸.

És ott van a Szentlélek ezenfelüli, kimondhatatlan ajándéka, mely mindazok rendelkezésére áll, akik jogosulttá válnak rá keresztelkedés által, és érdemesen élnek az Ő állandó társaságára.

Igen, a ti szerető Mennyei Atyátok soha nem hagyna benneteket magatokra ebben a halandóságban, hogy a sötétben kelljen botorkálnotok. Nem kell, hogy megtévesszenek benneteket. Képesek vagytok legyőzni e világ sötétségét, és felfedezni az isteni igazságot.

Vannak azonban, akik az igazság keresése helyett inkább ellenségeskedésre törekszenek. Nem igyekeznek őszintén tanulni. Ehelyett inkább vitatkozásra vágynak, hogy kérkedjenek állítólagos tanultságukkal és így viszályt szítsanak. Ők figyelmen kívül hagyják vagy elvetik Pál apostol Timótheusnak adott tanácsát: „A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek.”²⁹

Jézus Krisztus tanítványaiként tudjuk, hogy ezek a viszálykodások tökéletesen ellentétben állnak a Lélekkel, akire mi támaszkodunk, amikor az igazságot kutatjuk. A Szabadító így figyelmeztette a nefitákat: „Mert bizony, bizony mondom nektek, hogy akiben ott van a viszálykodás lelke, az nem tőlem való, hanem az ördögtől, aki a viszálykodás atyja”³⁰.

Ha a Lelket követitek, akkor személyes igazságkeresésetek elkerülhetetlenül az Úrhoz, a Szabadító Jézus Krisztushoz vezet benneteket, mert Ő „az út, az igazság és az élet”³¹. Ez talán nem a legkényelmesebb út. Valószínűleg ritkábban használt ösvény. Olyan út, mely során hegyeket kell megmászni és sebes folyókon kell átkelni. De ez az Ő útja, a Szabadító útja.

Az Úr apostolaként bizonyságomat teszem, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia. Ezt teljes szívemből és elmémből tudom, méghozzá a Szentlélek hatalma és tanúbizonysága által.

Arra kérlek titeket, hogy erőfeszítést nem kímélve ti magatok is tudjátok meg ennek igazságát, mert ez az igazság tesz benneteket szabaddá.³²

Drága fiatal barátaim, ti vagytok Izráel reménysége. Szeretünk titeket! Az Úr ismer és szeret titeket! Az Úr nagy bizalmat fektetett belétek. Ismeri a sikereiteket. Tud a kihívásokról és a kérdésekről az életetekben.

Azért imádkozom, hogy őszintén és fáradhatatlanul kutassátok az igazságot, hogy vágyakozzatok rá, hogy minden igazság forrásából igyatok, mely forrás tiszta és édes, az „örök életre buzgó víznek kútfeje”³³.

Megáldalak benneteket az Úrba vetett bizalommal, és mélyen gyökeredző vággyal arra, hogy különbséget tudjatok tenni az igazság és a tévhitek között, most és egész életetek folyamán. Ez az én imám és áldásom, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.

©Intellectual Reserve, Inc., 2013. Minden jog fenntartva. Az angol eredeti jóváhagyva: 8/12. A fordítás jóváhagyva: 8/12. A What Is Truth? fordítása. Hungarian. PD50045368 135