Prófétánk: Thomas S. Monson

William R. Walker

a Hetvenektől

Kép

EOSZ Áhítat fiatal felnőtteknek • 2013. május 5. • Brigham Young Egyetem–Idaho

Prófétánkat köszönjük, Atyánk (Himnuszok, 11. sz.). Ez a himnusz az egyház egyik védjegye. Valóban megköszönjük Istennek, hogy van egy próféta, aki vezet minket ezen utolsó napokban.

Az, hogy Isten egy prófétát biztosított számunkra, mindenhol központi szerepet játszik az utolsó napok szentjei meggyőződésében és hitében. Tudjuk, hogy Isten él és hogy szeret minket. Tudjuk, hogy elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy a Szabadítónk és Megváltónk legyen, és tudjuk, hogy adott nekünk egy prófétát is.

Azok, akik az egyház korai napjaiban éltek, mélységesen hálásak voltak, hogy Joseph Smith próféta idejében élhettek. A visszaállításról szóló üzenetek és bizonyságok gyakran elsőkézből szerzett élmények voltak a korai szenteknek.

Csodás dolgok történtek, míg Brigham Young elnökölt az Úr egyháza felett. A szentek nyugatra érkeztek, és letelepedtek a Sziklás-hegység szívében, ahol az egyház aztán virágzott. Azok, akik abban az időben éltek, hatalmas áldásnak tartották, hogy Brigham Young próféta idejében élhettek.

Ez a minta folytatódott, miközben az Úr nagyszerű és nemes férfiakat hívott el az Ő egyháza ügyeinek igazgatására. A szüleim és nagyszüleim mély tisztelettel és szeretettel beszéltek koruk prófétájáról, Heber J. Grant elnökről.

Ami Walker nőtestvért, engem és sokatok szüleit és nagyszüleit illeti, nagyon szerettük David O. McKay próféta nagyszerű példáját és rendkívüli tanításait. Őt követték az utódlásban Joseph Fielding Smith, Harold B. Lee, Spencer W. Kimball, Ezra Taft Benson és Howard W. Hunter. Mindezen férfiak csodálatosan felkészültek voltak arra, hogy maga az Úr által meghatározott ideig vezessék az egyházat. Az egyház tagjai mindannyiukat szerették és támogatták.

A legtöbben közületek, akik ma itt vagytok ezen az eseményen, szeretettel emlékeztek vissza Gordon B. Hinckley elnök nagyszerű vezetésére. Micsoda áldás, hogy az Ő egyházi elnöksége alatt élhettünk!

Öt évvel ezelőtt az Úr hazaszólította Hinckley elnököt, és Thomas S. Monson elnök lett az egyház elnöke, az Úr prófétája a földön, napjainkban. Ó, micsoda áldás ez nektek és nekem, hogy e csodás napokban élhetünk, amikor egy ilyen nagyszerű próféta vezet bennünket!

Ez az Úr egyháza. Ő tervezi meg e nagyszerű apostolok életét és helyezi őket abba a pozícióba, hogy az Ő egyházát vezessék. Tény, hogy az Úr egyházának egyik megkülönböztető jellemzője, hogy prófétái és apostolai vannak napjainkban a földön.

Pál apostol úgy jellemezte az egyházat, hogy annak „[apostolai és prófétái vannak], lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus” (Efézusbeliek 2:20). Így volt ez, és így van most is. Az Úr egyházának legfőbb ismérve, hogy apostolai és prófétái vannak, és a szegletkő maga Jézus Krisztus. Az egyház minden elnöke bizonyságát tette arról, hogy Jézus Krisztus ennek az egyháznak a feje.

Nincsenek véletlenek, nincsenek hibák, nincsenek kampányok. Amikor utódlásra kerül sor az Úr egyházában, az Úr irányít, és biztos, hogy az lesz, amit Ő kíván.

Bizonyságomat teszem nektek arról, hogy az Úr akarata az, hogy ma Thomas S. Monson vezessen bennünket, aki valóban az Úr prófétája a földön napjainkban.

Az, amit az ószövetségi próféta, Jeremiás tanított nekünk a prófétákról, tudjuk, hogy Monson elnökre is igaz. A szentírás azt mondja: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé” (Jeremiás 1:5).

Ma Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza 16. elnökének, Thomas S. Monson elnöknek az életéről és szolgálatáról szeretnék beszélni nektek.

Hinckley elnök utolsó évében engem nevezett ki a Templom Részleg ügyvezető igazgatójává, és Monson elnök azzal tisztelt meg, hogy engedte, hogy ebben az elhívásban maradjak. Az elmúlt hat évben abban a feledhetetlen és nagyszerű áldásban volt részem, hogy Thomas S. Monson elnöknek és tanácsosainak segíthettem a templomi ügyekben. Ott ültem Monson elnök mellett, amikor tanácsokkal és útmutatásokkal látott el engem a templomokról és a templom ügyeiről világszerte. Meghívott, hogy kísérjem el templomfelszentelésekre, talajfeltörésekre és a leendő templomok helyszínének megtekintésére. Elutazhattam vele a világ számos részére, olyan távoli helyekre, mint az ukrajnai Kijev, a Fülöp-szigeteki Cebu, és más izgalmas helyekre, mint például az olaszországi Róma.

Ahogy átszelte a világot, tanúja lehettem az emberek – és nem csak az egyház tagjai, hanem minden ember iránti – hatalmas szeretetének. Megtapasztaltam állandó szívélyességét és barátságosságát, krisztusi gyengédségét és érzékenységét, különösen a gyermekek, az öregek és a gyengélkedők iránt. Sokszor, ahogy figyeltem Monson elnököt, az volt a benyomásom, hogy pont így cselekedne a Szabadító is. Így bánna a Szabadító is az emberekkel.

Láttam végtelen lelkesedését, az energiáját és elszántságát, az életörömét, és azon mély vágyát, hogy az Urat szolgálja, és azt tegye, amit a Szabadító vár tőle. Soha nem fárad bele az Úr munkájának végzésébe.

A Tan és a szövetségek 52. szakaszának 14. versében az Úr ezt mondja: „[A]dok nektek egy mintát minden dologban, hogy ne tévesszenek meg titeket”.

Szeretem ezt a szentírást, mert azt tanítja, hogy az Úr egy mintát ad majd a számomra, hogy megmutassa, hogyan végezzem a dolgokat, hogyan cselekedjek, hogyan éljek. De ez nem rólam szól. Mindannyiunkról. Az Úr valóban megmutatja nekünk az utat. Ő valóban mindannyiunk életében mintákat ad, hogy megmutassa, hogyan éljünk.

Hiszem, hogy életünk egyik legfontosabb mintája a próféta élete, aki napjainkban az Úr egyházát vezeti és igazgatja. Ahogy azt korábban említettem, nekem fiatalemberként David O. McKay elnök volt a minta. Szerettem és támogattam őt, imádkoztam érte, alaposan tanulmányoztam a szavait, és amennyire csak el tudtam képzelni, olyan akartam lenni, mint ő.

Gyanítom, hogy amikor sokatok szülei fiatalok voltak, az ő mintájuk Spencer W. Kimball elnök volt. Természetesen, mindannyiunk legnagyobb vágya az, hogy életünket a Szabadító életének mintájára formázzuk, hogy kövessük őt, az Ő parancsolatai szerint éljünk és amennyire csak tudunk, Őhozzá váljunk hasonlóvá.

3 Nefi 27. fejezetének 27. versében Jézus ezt tanította: „Milyen embereknek kell hát lennetek? Bizony mondom nektek, hogy éppen olyannak, amilyen én vagyok.”

Ez legfőbb célunk: hogy olyanná váljunk, mint Ő.

Amióta Monson elnököt püspöknek elhívták, minden olyan irodája falán, melyet használt, ott lógott Heinrich Hofmann jól ismert festménye a Szabadítóról. Gyönyörű portré ez a Szabadítóról.

Egyszer Monson elnök ezt mondta erről a festményről: „Szeretem ezt a festményt, mely már huszonkét éves korom óta megvan, amióta püspök vagyok. Magammal vittem mindenhová, ahová csak kijelöltek szolgálni. Igyekeztem életemet a Mester életének mintájára alakítani. Mindig, mikor nehéz döntést kellett hoznom, felnéztem erre a képre, és azt kérdeztem magamtól: »Ő mit tenne?« Akkor én is megpróbálom” (Heidi S. Swinton, To the Rescue: The Biography of Thomas S. Monson [2010], 135).

Tudom, hogy Monson elnök sokat gondol arra, hogy Jézus példáját kövesse. Egyik alkalommal Monson elnökkel voltam egy templomfelszentelés előtti eseményen. Aznap utazott oda repülőn és az esti gyűlés végének közeledtével arra gondoltam, hogy Monson elnök biztosan fáradt. Ezért meg akartam bizonyosodni arról, hogy a következő nap eseményei előtt, elég ideje lesz kipihenni magát. Miközben a záró himnuszt énekeltük, odahajoltam Monson elnökhöz, és ezt mondtam: „Monson elnök, a záróima után, ha kiosonunk azon az oldalsó ajtón, akkor gyorsan vissza tudunk juttatni a hotelbe, és pihenhetsz egy kicsit.”

Zavartan rám nézett és ezt válaszolta: „Walker elder, ha Jézus itt lenne, gondolod, hogy az oldalsó ajtón surranna ki a gyűlés végén?”

Többet nem javasoltam neki ilyesmit. Ahogy a Szabadító tette volna, ő is az emberekkel akart maradni. Egyáltalán nem gondolt saját magára. Arra gondolt, hogy mi jót tehetne.

Mindig úgy éreztem, hogy jobb emberré válhatok, ha az életemet olyan igazlelkű egyénekről mintázom, akiket az Úr az utamba helyezett: a nagyszüleimről, a szüleimről, a püspökömről, a misszióelnökömről és természetesen Isten prófétájáról, akit hallhatok és láthatok, és akiért mindennap imádkozom. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben ti is ezt teszitek.

Csodálatos áldás az életemben, hogy törekedhetek rá, hogy egyre hasonlóbbá váljak az Úrhoz és az Ő prófétájához, Thomas S. Monson elnökhöz.

Szeretném megosztani veletek Monson elnök életének egy-két eseményét és néhány tanítását. Remélem, hogy eközben találni tudtok pár olyan jellemvonást, melyet szeretnétek a saját életetek részévé is tenni. Mindannyiunknak nagy áldást jelentene, ha életünket az Úr prófétájára mintáznánk, és tanulnánk tőle.

Nefihez és a legtöbbetekhez hasonlóan Thomas S. Monson is jó szülőktől származik. 1927. augusztus 21-én született Salt Lake Cityben. Szerény körülmények között nevelkedett. Soha nem próbálta meg feljavítani, hogy honnan származik. Monson elnök öniróniával és a kilétével kapcsolatos elégedettséggel időnként elmondja, hogy nem kellett aggódnia, hogy a vasúti sínek melyik oldaláról jött, mert ő a vasúti sínek között nőtt fel.

Mindig is nagy hatással volt rám, hogy milyen szeretettel beszél a fiatalkoráról. Azt hiszem, sokban hasonlított Nefihez. Lámán és Lemuel abban voltak jók, hogy meglátták a problémát és mindennek a negatív oldalát nézték, legalábbis úgy tűnik. Nefi azonban pozitív, optimista és hálás volt. Mindenben, ami körülvette, meglátta a jót. Így nőtt fel Tommy Monson is – és azóta is egész életében ilyen!

Jó tanuló volt, és ami a legfontosabb, jó fiú. Megmutatta azon vágyát, hogy jól végezze az Úr szolgálatát, amikor elhívták őt az egyházközségében a diakónusok kvórumának titkárává. Közel 70 évvel később, már az egyház elnökeként, büszkén emlékezett vissza azon vágyára, hogy a diakónusok kvóruma jegyzőkönyvei a lehető legjobbak legyenek. Nem azon gondolkodott, hogy én miért a titkár vagyok és nem a kvórum elnöke. Csak jobban szerette volna végezni a munkáját. Elhívták őt egy tisztségbe az Úr egyházában, és ő meg akarta tenni, ami tőle telik. Azt akarta, hogy a jegyzőkönyvek szépek és rendezettek legyenek, ezért legépelte a diakónusok kvóruma jegyzőkönyveit. 12 éves fiúként csodálatos példát mutatott nekünk.

Nem csodálom, ha ez rendkívülinek hangzik számotokra. A cövekelnöke számára is az volt, aki mikor hallott a fiatal Tommy kiváló munkájáról, felkérte őt beszédre a cövekkonferencián – a diakónusok kvóruma titkáraként. Hallottátok valaha a diakónusok kvóruma titkárát beszélni a cövekkonferencián? Micsoda példa mindannyiunk számára!

Befejezte a középiskolát, és csatlakozott az Egyesült Államok Haditengerészetéhez. Szolgálta az országát, és míg így tett, tiszta és erényes maradt. Mikor visszatért a katonai szolgálatból, keményen dolgozott azért, hogy jó képzettségre tegyen szert. Jó tanuló volt – megint csak nagyszerű példa mindannyiunk számára. (A kiváló tanuló példája egyeseknek közületek talán fontosabb, míg másoknak kevésbé.)

Egy gyönyörű utolsó napi szent lánynak, Frances Johnsonnak udvarolt és szerelmes lett belé, majd hamarosan megkérte a kezét. 1948. október 7-én kötöttek házasságot a Salt Lake templomban, 21 évesen. Micsoda példa mindannyiunk számára! (Ez is olyasmi, ami valakinek fontosabb lehet, míg másoknak nem annyira.)

Bár még csak 18 hónapja volt házas, és éppen azon dolgozott, hogy előrébb jusson az új állásában, elfogadta az Úr elhívását, hogy egy nagy, belvárosi egyházközség püspöke legyen. Ez volt az az egyházközség, amelyben felnőtt. (Gondoljatok bele!) Nem azt mondta, hogy „nem jó az időzítés”, vagy hogy „túl fiatal vagyok én ehhez”; egyszerűen csak elfogadta az elhívást, bízott az Úrban, és minden erejével és tehetségével belevetette magát a feladatába, melyet az Úrtól kapott. A tőle telhető legjobb akart lenni az Úr szolgálatában.

Az ifjú Monson püspök igen megszeretett egy szentírást, amely áldást hozhat az életünkre, éppúgy, ahogyan az övére:

„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.

Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat” (Példabeszédek 3:5–6).

Monson elnök ma is gyakran idézi ezt a szentírást, és annak tanításai szerint éli életét. Mily remek példa ő mindannyiunk számára! Jól tennénk, ha emlékeznénk e szentírásra, és életfilozófiánk fontos részévé tennénk azt – ahogyan Monson elnök is tette.

Monson püspök egyházközségéhez több mint 1000 ember tartozott, köztük 84 özvegy is. Általános konferenciákon és egyéb alkalmakkor abban az áldásban lehet részünk, hogy időnként hallhatunk tőle azokról a kellemes élményekről, amelyekben akkor volt része, amikor e nőtestvérekkel törődött, akik az ő gondoskodásába kerültek.

Minden alkalommal, amikor püspökként megélt élményeiről hallom beszélni, rájövök, hogy mennyire nagy hatással van rám, hogy az egyháztagok iránt érzett szeretete és gondoskodása nem ért véget a püspökségből való felmentésével. 27 évesen hívták el a cövekelnökségbe, de még sok évvel később (misszióelnöki és apostoli elhívása után) is tovább szerette, gondozta és óvta egyházközségének eme idős tagjait. Nyilvánvaló, hogy nem csupán kötelességből szerette őket és gondoskodott róluk. Irántuk érzett szeretete és aggódása mélyen a szívébe ivódott, és ezt nem változtathatta meg a megbízás változása.

Monson elnök ebben is utat mutatott nekünk. Egy jobb utat, az Úr útját. Szeret másokat és törődik másokkal – éppúgy, ahogyan az Úr tanította azt nekünk. Mily remek példa ő mindannyiunk számára!

31 évesen Monson elnököt elhívták, hogy a Kanadai Misszió felett elnököljön, melynek központja az Ontario állambeli Torontóban volt. Éppúgy, ahogyan azt püspökként tette, most is belevetette magát a megbízásba, teljes erőbedobással, teljes szívvel bízva az Úrban. Mindenki láthatta körülötte, hogy mennyire szereti az Urat, a feleségét és a gyermekeit, a misszionáriusokat és az egyháztagokat, valamint Kanadát, az országot, ahová szolgálatra hívták. Misszióelnöki hatása mélyreható volt, és még máig is érezhető. Misszionáriusai szerették, és igyekeztek olyan életet élni, amely büszkeséggel tölti el misszióelnöküket. Ebből mindannyian tanulhatunk.

Éppúgy, ahogyan azt püspöki felmentésekor tette, ezúttal is megőrizte szívében a misszionáriusok és a szentek iránti érzéseit és ragaszkodását, akik az ő sáfársága alatt éltek. Személyes tanúja voltam Monson elnök soha nem múló ragaszkodásának és érdeklődésének, melyet a Kanadai Misszióban alatta szolgáló misszionáriusok iránt érzett. Micsoda példa!

Ismerem a misszionáriusokat, akiket az az áldás ért, hogy Thomas S. Monson lehetett a misszióelnökük, és akik igyekeztek követni példáját az Úr királyságában végzett igazlelkű szolgálatban, melyet Monson elnök és felesége mutatott nekik. Szemléltetésként álljon itt a figyelemre méltó tény, hogy a jelenleg szerte a világon szolgáló 141 templomelnök közül öten is Monson elnök elnöksége alatt szolgáltak a Kanadai Misszióban.

Több ezren vannak ma közöttetek itt, a hallgatóságban, visszatért misszionáriusok. Azért imádkozom, hogy mindannyian kövessük ezen öt templomelnök példáját, és igyekezzünk hithűek lenni és az igazlelkű szolgálat útját járni, melyet misszióelnökeink mutattak nekünk.

Nagyon megérintett a közelmúltban egy kép a Church Newsban, amely Monson elnököt ábrázolta, amint egy torontói kórházban meglátogat valakit (lásd “Teachings of the Prophet,” Church News, Feb. 3, 2013, 7). Ez a férfi 50 évvel korábban szolgált Monson elnök oldalán. Monson elnök nem feledkezett meg róla. A hosszú évek és a hatalmas távolság sem halványította el Monson elnök szeretetét és nagyrabecsülését mindazok iránt, akikkel együtt szolgálták az Urat. Remélem, mindannyian követjük majd ezt a példát, és nem feledkezünk meg azokról, akik korábban áldást hoztak az életünkre.

1963-ban – 36 évesen – Thomas S. Monsont David O. McKay elnök irodájába kérették, aki akkor az egyház elnöke volt. Ezen a találkozón hívta el őt McKay elnök, hogy az Úr Jézus Krisztus apostola legyen.

Az elmúlt 100 évben Monson elnök volt az egyetlen olyan apostol, akit ilyen fiatalon hívtak el a Tizenkettekhez. Nyilvánvaló, hogy az Úr keze volt e fiatal apostol elhívásában, hiszen az Úr tudta, hogy napjainkban majd Thomas S. Monson vezeti az egyházat.

Idén, az októberi általános konferencián lesz az 50 éves évfordulója annak, hogy Thomas S. Monsont apostolnak hívták el. Mily csodás ez! (Joseph Fielding Smith óta nem volt olyan apostol, aki 50 éves évfordulót ünnepelhetett a Tizenkettekben.)

Monson elnök 22 éven át szolgált az egyház három elnökének tanácsosaként: Ezra Taft Bensonnak, Howard W. Hunternek és Gordon B. Hinckley-nek is. Thomas S. Monsont 2008. február 3-án rendelték el és választották el az egyház elnökének. Két nemes és nagyszerű tanácsosa áll az oldalán: Henry B. Eyring elnök és Dieter F. Uchtdorf elnök. Ők az a három elnöklő főpap, akik az Úr egyházát irányítják a földön ma (lásd T&Sz 107:22).

Monson elnök figyelemre méltó szolgálatát gyakran jellemezte a „mentésre fel” kifejezés. Heidi Swinton bámulatos életrajzi könyvet írt róla, melynek találóan a Mentésre fel! címet adta. Az életrajzot 2010-ben adták ki. Ha még nem olvastátok, akkor melegen ajánlom. Megáldja majd az életeteket.

Az üzenete természetesen ugyanaz, mint amit Jézus is adott Lukács evangéliumában: hagyd ott a „kilencvenkilenczet” és indulj, hogy megmentsd az egyet (Lukács 15:4). Ez Jézus Krisztus evangéliumának veleje, hogy szeressük a felebarátainkat és igyekezzünk mindent megtenni az ő életük megáldásáért. Monson elnök mindig tanította ezeket a tantételeket, ami azonban sokkal fontosabb, így is él. Élete tele van számtalan példával arra, amikor meglátogatott valakit, vigaszt nyújtott vagy segített a szükséget látóknak: az özvegyeknek, a gyermekeknek, a betegeknek, a küszködőknek, valamint a magányosaknak és a megtört szívűeknek.

Ahogyan Jakab apostol írta: „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól” (Jakab 1:27).

Monson elnök így éli az életét. A tanulság számunkra az, hogy az embernek nem kell apostolnak lennie ahhoz, hogy így éljen. Megélhetjük a vallásunkat, meglátogathatjuk az árvákat és az özvegyeket, valamint megtarthatjuk magunkat szeplőtelennek a világtól. Prófétánktól pedig példát vehetünk arról, hogyan tegyük ezt. Mondhatjuk magunknak: „Ilyen ember szeretnék lenni.”

Néhány évvel ezelőtt, közvetlenül az általános konferencia előtt, Monson elnök egy másik csodálatos leckét tanított, ez alkalommal azoknak az általános felhatalmazottaknak, akik Salt Lake Citybe utaztak, hogy összegyűljenek. Sokan közülük a világ számos pontjáról érkeztek, ahol a területi elnökségekben szolgáltak. Nagyon fontos gyűlés volt ez. Azért gyűltünk össze, hogy az Első Elnökség és a Tizenkettek tanítsanak bennünket.

Ahogyan a gyűlés kezdési időpontja közeledett, úgy látszott, hogy Monson elnökön kívül mindenki jelen van, ő azonban még nem érkezett meg. Jó néhány perccel a tervezett kezdés előtt abbahagytuk a társalgást, és áhítatosan ülve hallgattuk a bevezető zenét – azt gondolva, hogy a próféta bármelyik pillanatban betoppanhat.

Türelmesen vártunk, ahogyan kilenc óra lett, majd el is múlt. Valaki kiment az oldalsó ajtón – nyilvánvalóan azért, hogy megnézze, nincs-e segítségre szükség. Amikor visszajött, annyit jelentettek be, hogy „Monson elnök hamarosan csatlakozik hozzánk”.

Körülbelül 15 perccel a gyűlés tervezett kezdése után Monson elnök belépett a terembe. Tiszteletünket kifejezve felálltunk, amint belépett. Boldogok voltunk, hogy láthatjuk, és örültünk, hogy jól van. Nem láttunk semmilyen nyilvánvaló okot arra, hogy miért késett.

Monson elnök egyenesen a pulpitushoz lépett, és azt mondta: „Testvérek, sajnálom, hogy késtem, de a feleségemnek szüksége volt rám ma reggel.”

Nagyon nagy hatással volt rám ez, és alázatra késztetett. Nem mentek ki a fejemből Monson elnök szavai. Nagyon fontos gyűlés volt ez. Az egyház egész felsővezetése összegyűlt, Monson elnök mégis példát mutatott mindannyiunknak. A feleségének szüksége volt rá, ő pedig rászánta a szükséges időt, hogy gondoskodjon róla. Nagyszerű tanítás volt ez. Semmi másra nem emlékszem abból, ami ott elhangzott, csak a tanításra: „A feleségemnek szüksége volt rám.”

Ez a tanítás egy másik alkalommal is megerősítésre került, amikor Monson elnök azt mondta: „Mikor azt hallom egy férfitól, hogy szereti a feleségét, legszívesebben azt mondanám neki, hogy »Akkor mutasd meg azzal, ahogyan bánsz vele, ahogyan szolgálod!”

Ilyen ember Monson elnök: Mindig másokra gondol. Mindig kedves és gondoskodó másokkal.

Nem szükséges túl sokáig Monson elnök közelében lenni, hogy az ember érezze mély szeretetét és elkötelezettségét kedvese, Frances Monson nőtestvér iránt. Amikor csak róla beszél, a szeme ragyogni kezd, és hatalmas mosoly jelenik meg az arcán. Az ember tudja, hogy olyan ember ő, akinek a felesége iránt érzett szeretete mindannyiunk számára például szolgál. Monson elnök és Monson nőtestvér olyan férfi és nő példáját adják nekünk, akiket egyenlő felekként köt össze az Úr iránti szeretetük, valamint azon vágyuk, hogy igazlelkűségben szolgálják Őt.

Szeretnék jobban hasonlítani az Úrra, de egyúttal szeretnék jobban hasonlítani az Ő prófétájára is.

Ha szeretnétek megtudni, hogy mit kíván tőletek Monson elnök, akkor a következő élmény segítségetekre szolgálhat:

Tavaly novemberben a gyönyörű Idahói Boise templom felszentelésre készen állt, miután 18 hónapon át zárva tartott, hogy felújítsák és megszépítsék. Miután a hithű szentek Idaho ezen részében és a környező területeken már 30 éve figyelemre méltó szorgalommal használták, megérett a javításokra. Amikor befejezték, a templomkerülethez tartozó fiatalokat felkérték, hogy egy nagyszabású kulturális ünnepséget szervezzenek, ahogyan az a templomok újraszentelésekor szokás. Énekléssel, tánccal eltöltött este volt ez, melynek során a fiatalok kifejezték hitüket és hálájukat a templomért.

Monson elnök mellet ültem, amint figyeltük a számos cövek csodálatos előadásait. Az egyik táncszámban fiatal nők nagyszerű csoportja szerepelt. Amint Monson elnök az előadást figyelte, hozzám hajolt, és megosztotta velem szíve érzéseit. Azt mondta: „Remélem, mindegyikük a templomban köt majd házasságot. Annyira szeretném, ha mindannyian rendelkeznének ezzel az áldással – hogy a templomban kötnek házasságot.”

Azt gondoltam: „Hát nem csodálatos? Isten prófétája a fiatalok zenés, táncos ünnepélyét figyeli, és számára nagyon egyértelműen összekapcsolódik mindez a templommal, amelyet másnap felszentel. Abban reménykedett, hogy mindegyikük a templomban köt majd házasságot.” Ha ez a próféta vágya mindannyiunk számára – márpedig ez a vágya –, akkor nekünk is ez kell, hogy a vágyunk legyen, és nagyon, nagyon fontos célként kell, hogy szerepeljen az életünkben.

Szeretnék még egy élményt megosztani veletek:

2010 novemberében Monson elnök, Eyring elnök és Quentin L. Cook elder a Tizenkettek Kvórumából a hawaii Laie-be utazott, hogy felszentelje az ottani fenséges templomot. A templom felszentelését megelőző este a Cannon Centerben gyűltünk össze a BYU-Hawaii egyetem területén a kulturális ünnepségen. Csodálatos volt a műsor. A templomkerülethez tartozó fiatalok dallal, tánccal és szöveggel mesélték el az egyház történetét Hawaii-n. Meséltek a régi misszionáriusokról és a korai megtértekről. Elmesélték a későbbi próféta, Joseph F. Smith figyelemre méltó történetét, akit 15 éves korában hívtak el, 1854-ben, hogy misszionáriusként szolgáljon Hawaii-n. Az ifjú Joseph F. Smith éppen a 19. születésnapja előtt tért haza három éves missziójáról. (És ti még azt hittétek, hogy a mostani 18 éves korhatár-váltás rendkívüli, ugye?)

A kulturális ünnepség folytatódott, amint a fiatalok megjelenítették az egyház növekedését a polinéz emberek körében, és elmesélték, ahogyan Joseph F. Smith elnök 50 évvel később, az egyház elnökeként visszatért, és felszentelte a Hawaii Laie templom földjét, valamint megejtette az első kapavágást.

A kulturális ünnepség csodálatos volt, Monson elnök pedig minden pillanatát élvezte. Nagyon tetszett neki az a szám, amelyben a népszerű II. világháborús táncdal, a „Boogie Woogie Bugle Boy” szerepelt, hiszen az USA Haditengerészeténél eltöltött időszakára emlékeztette. Más műsorszámok a szigetlakók különböző táncait idézték fel.

Az egyik ilyen számban a gyönyörű hula tánc szerepelt. Az egyik fiatal nő, aki táncolt, kerekes székben ült. Gyönyörű volt, és bár nem tudta használni a lábát, elragadóan adta elő a táncot. Monson elnök rámutatott, majd elmondta nekem, milyen szép ez a hölgy, és milyen bámulatosan adta elő a táncot.

A műsor befejeztével mindenki nagyon boldog volt a nagyszerű előadásoknak köszönhetően. Ahogyan lementünk az emelvényről, minden táncos a színpadon állt, köztük a hula táncosok is. Monson elnök nem a tervezett levonulási utat követte, hanem egyenesen a színpadra ment, hogy kifejezze nagyrabecsülését a fiataloknak, és azonnal a gyönyörű leányhoz sietett a kerekes székben, hogy megdicsérje, és kifejezze iránta érzett szeretetét.

Monson elnök az ünnepség és a hatalmas tömeg kellős közepén is megint megmutatta a Szabadító tiszta szeretetét. Odament az egyhez. Lehajolt és homlokon csókolta. Azt gondoltam: „Hát nem csodálatos? Isten prófétája ismét megmutatta, hogyan kell kezet nyújtani a körülöttünk élőknek, hogyan kell kedvesnek és szeretetteljesnek lennünk, illetve hogyan bátoríthatunk és emelhetünk fel másokat. Azt gondoltam: „Éppen így tenne Jézus is. És éppen ezt szeretné a Szabadító, ha mi is így tennénk.”

Nagyon szeretem azt az elemis éneket, amelyik így szól: „Én Jézust fogom követni” (Én Jézust fogom követni. Gyermekek énekeskönyve, 78.). Ehhez én hozzátenném: „És a prófétáját is szeretném követni”.

Öt módot szeretnék javasolni, ahogyan követhetjük Monson elnök példáját.

Először is, pozitívak és boldogak lehetünk.

A Nagyértékű gyöngyben Joseph Smith prófétát úgy jellemzik, mint aki vidám természetű ember volt (lásd Joseph Smith története 1:28). Ez éppen úgy igaz Monson elnökre is. Tényleg vidám természete van.

Egyik alkalommal Monson elnök azt mondta: „Dönthetünk úgy, hogy pozitívan állunk a dolgokhoz. A szelet nem irányíthatjuk, de a vitorlákat beállíthatjuk. Más szavakkal, dönthetünk úgy, hogy boldogok és pozitívak leszünk, függetlenül mindattól, amivel szembekerülünk” (“Messages of Inspiration from President Monson,” Church News, Sept. 2, 2012, 2).

Egyik nap az Első Elnökség tanácsterme előtt várakoztam. Azért kérettek oda, hogy részt vegyek egy gyűlésen, ahol templomi ügyeket beszélünk meg. Csendesen ültem a terem előtt, egyedül. Azt hittem, az Első Elnökség már bent tanácskozik, és egy pár perc múlva majd szólítanak, hogy csatlakozzak hozzájuk. Amint ott ültem, egyszer csak hallom, hogy valaki fütyörészve közelít a folyosón. Azt gondoltam: „Valaki itt nem nagyon ismeri a megfelelő viselkedési normákat. Az ember nem sétál fütyörészve az egyház elnökének irodája előtt.” A következő pillanatban a fütyörésző ember befordult a sarkon – Monson elnök volt az. Boldog volt és pozitív. Szeretettel üdvözölt, majd annyit mondott: „Gondolom, pár perc múlva kezdjük a gyűlést.” Még az egész egyház összes gondjának súlyával a vállán is példát mutat a boldogságra, és mindig pozitív a hozzáállása. Nekünk is ilyennek kell lennünk.

Másodszor, lehetünk kedvesek és szeretetteljesek a gyermekekhez, ahogyan Monson elnök is.

Jézus gyakran beszélt a gyermekekről. Prófétája, Monson elnök, is gyakran beszél a gyermekekről, és különösen a templomok felszentelésénél láttam, mennyire szereti őket, illetve a saját példáján keresztül mutatja meg, hogyan bánjunk velük. Minden templom felszentelésén a gyermekekre összpontosít. Nagyon szereti bevonni őket a sarokkőletételi ünnepségbe, és mindig kihívja néhányukat, hogy tegyenek némi maltert a sarokkőre, hogy ezzel is részesei legyenek a templom jelképes befejezésének. Mókássá teszi a számukra. Emlékezetessé teszi a számukra. Mindig hatalmas mosollyal köszönti őket. Bátorítja és dicséri őket. Csodás élmény látni mindezt.

A lelkes üdvözlései során néha pacsizik is velük, viccesen megmozgatja a füleit, és arra buzdítja őket, hogy szolgáljanak missziót és házasodjanak a templomban. Valóban élvezi az életet – hát nem kellene-e nekünk is?

Néhány évvel ezelőtt Monson elnök a születésnapján került beosztásra, hogy az Oquirrh Mountain templomot felszentelje. Amikor megérkezett a templomhoz, és a bejárati ajtóhoz közeledett, fiatalok egy csoportjába botlott. Nyilvánvaló volt, hogy tudták, hogy éppen születésnapja van, hiszen a „Boldog születésnapot!” kezdték énekelni neki. Nagyon örült neki. Megállt, és hatalmas mosollyal figyelte őket. Még integetni is kezdett a kezével, mintha vezényelne nekik. A végén aztán kiegészítették a refrént azzal, hogy „és még sokat”. Ez is nagyon tetszett Monson elnöknek, mivel azt mondta nekem: „Ez a kedvenc részem.”

A gyermekek és a fiatalok az egyházban nagyon szeretik őt, és szerintem ez annak köszönhető, hogy kétségük sincs afelől, hogy ő is szereti őket. Jézus szerette a kisgyermekeket, és az Ő prófétája is szereti őket. Nagyszerű példa ez mindannyiunknak.

Harmadszor, követhetjük a Lélek sugalmazásait, ahogyan Monson elnök is.

Monson elnök az Úr iránti elkötelezettségét, valamint azon elszántságát, hogy a Lélek sugalmazásait követi, gyönyörűen jelenti ki maga a próféta ezekkel a szavakkal: „Az életben általam ismert legédesebb élmény az, amikor az ember érzi a késztetést, aszerint cselekszik, és később megtudja, hogy ez válasz volt valakinek az imájára vagy szükségére. Mindig szeretném, ha az Úr tudná, hogy ha bármikor el kell intéznie valamit, akkor Tom Monson ott lesz, hogy elintézze Neki” (On the Lord’s Errand [DVD, 2008]). Olyan példa ez, amelyet mindannyiunknak követnie kellene.

Negyedszer, szerethetjük a templomot, éppen úgy, ahogyan Monson elnök szereti.

Monson elnök úgy vonul majd be a történelembe mint az egyház történetének egyik nagy templomépítője. Mióta 2008 februárjában az egyház elnöke lett, folytatja a templomépítés nagyszerű munkáját. Néhány általa bejelentett templom a leginkább történelmi templomok között foglal helyet: „Ma reggel örömmel jelentem be a következő öt új templomot, melyekhez a telkeket már megvásároltuk, és amelyek felépítése a következő hónapokban és években fog elkezdődni: A Kanadai Alberta Calgary templom, az Argentínai Córdoba templom, a Kansas City templom, a Pennsylvaniai Philadelphia templom; valamint az Olaszországi Róma templom” (Thomas S. Monson: Üdvözlünk benneteket a konferencián! Liahóna, 2008. nov. 6.).

Az elmúlt öt év során, mióta ő a próféta, Monson elnök 33 új templom építésének tervét jelentette be. Múlt hónapban, az általános konferencián két új templom tervét jelentette be: a Utah állambeli Cedar Cityben és a brazíliai Rio De Janeiróban.

A Hondurasi Tegucigalpa templom márciusi felszentelésével már 141 templomunk van az egyházban, és még 29 áll építés vagy tervezés alatt. A templomépítés és a templomi munka nagyszerű időszaka ez az Úr egyházában. Hallottam, amikor Monson elnök azt mondta azoknak a gyermekeknek, akik még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy belépjenek a templomba, hogy menjenek, és érintsék meg a templom falát, aztán hagyják, hogy a templom érintse meg őket.

„Éljünk mindannyian érdemes életet, szeplőtlen kezekkel és tiszta szívvel, hogy a templom megérinthesse az életünket és családunkat” (A templom áldásai. Liahóna, 2010. okt. 19.).

Aztán a következő csodálatos ígéretet tette: „Amikor szeretettel megérintjük a templomot, életünk a hitünket tükrözi majd. Amikor elmegyünk Isten e szent házaiba és emlékezünk a szent szövetségekre, melyeket ott kötünk, képesek leszünk minden megpróbáltatást jobban elviselni, és minden kísértést legyőzni” (Tegyétek meg, ami tőletek telik! Liahóna, 2009. máj. 68.; kiemelés hozzáadva).

Kövessük a mintát, melyet a próféta mutatott a templom szeretete terén.

Ötödször, lehetünk kedvesek, figyelmesek, és szerethetünk másokat, éppúgy, ahogyan Monson elnök teszi.

Monson elnök csodálatos példa arra, hogyan szerethetünk másokat. Szolgálata végig azzal telt, hogy otthonokba látogatott; kézrátétellel áldást adott; meglepetésszerűen felhívott embereket, hogy vigaszt és bátorítást nyújtson nekik; buzdító, dicsérő és elismerő leveleket küldött; kórházakba és gondozó otthonokba látogatott; valamint időt talált arra, hogy temetéseken és búcsúztatókon vegyen részt még sűrű időbeosztása ellenére is.

Korábban már említettem a 84 özvegyet, akik Monson elnök egyházközségéhez tartoztak, amikor püspök volt. A püspöki szolgálatát követő évtizedek során elképesztő elkötelezettségének kifejezéseként, valamint sokuk imájának eredményeként, Monson elnök képes volt részt venni mindegyikük temetési szertartásán. Gondoljatok csak bele!

Pont, ahogyan a Szabadító is cselekedne, Thomas Monson széjjel járt jót tévén, megáldva és szeretve másokat, mintha ez lett volna életének mozgatórugója. Mindannyian tanulhatunk ebből, amikor mi is arra törekszünk, hogy nyomdokaiban járjunk.

Monson elnök kedvességének figyelemre méltó példáját tavaly is megtapasztalhattuk. Amikor a gyönyörű Utahi Brigham City templom a befejezéshez közeledett, találkoztam az Első Elnökséggel, hogy megbeszéljük a felszentelés terveit. Mivel Brigham City csupán egy órára fekszik Salt Lake Citytől északra, Monson elnök könnyűszerrel odamehetett volna a felszentelésre. Ehelyett azt mondta: „Brigham City Boyd K. Packer elnöknek, ennek a nagyszerű apostolnak a szülővárosa, aki oly sok éven át mellettem ült a Tizenkettek között. Szeretném, ha övé lenne a megtiszteltetés és az áldás, hogy felszenteli szülővárosa templomát. Én a háttérben maradok, és Packer elnököt bízom meg azzal, hogy felszentelje a Brigham City templomot. Szeretném, ha ez az ő napja lenne.”

Csodálatos nap volt ez Packer elnök számára és Packer nőtestvér számára is, aki szintén Brigham Cityben nőtt fel. Nagyon megérintett Monson elnök kedves és nagylelkű gesztusa apostoltársa irányában. Mi is lehetünk ilyenek. Megoszthatjuk, amivel rendelkezünk, lehetünk kedvesek, és megtehetjük, hogy ne foglalkozzunk olyan sokat magunkkal – hanem inkább a körülöttünk élőkkel.

Nagyon szeretem a „Kövesd a prófétát!” című gyermekéneket. Csodás versszakokat tartalmaz, most azonban csak az utolsó felolvasására van időm:

Sokan tévelyegnek a világban ma,
Rájössz, ha meghallod, miket mondanak.
De tudhatjuk mindig, mi a jó irány,
Ha megszívleljük a próféták szavát.
… … … … … … … … … .
Kövesd hát őket, így el nem tévedsz!
… … … … … … … … … .
Kövesd hát őket, hűségesen.
(Gyermekek énekeskönyve, 58.)

Monson elnök ismeri az utat. A helyes út az Úr útja. „Krisztusban hinni… a helyes út” (2 Nefi 25:29).

Monson elnök csodálatos és lelkesítő általános konferenciai üzenetein keresztül tanította nekünk, hogyan éljük az életünket. Figyelemre méltó és csodálatos személyes példáján keresztül megtanította, hogyan legyünk Jézus Krisztus követői. Az Úr valóban mintát adott nekünk mindenben, az egyik ilyen minta pedig, amelyet igyekeznünk kell követni, szeretett prófétánk példája.

Bizonyságomat teszem arról hogy van Isten a mennyben, aki ismer és szeret bennünket. Prófétát adott nekünk – hogy vezessen, tanítson, és irányítson minket ezekben az utolsó napokban. Bizonyságomat teszem, hogy Jézus Krisztus Isten Fia és e világ Szabadítója. Úgy vélem, az Úr elvárja tőlünk, hogy szeressük a prófétát, hogy támogassuk őt, és hogy kövessük példáját.

Prófétánkat tényleg köszönjük, Atyánk. Köszönjük Neked ezt a prófétát. Hatalmas áldásnak tartom azt, hogy azokban a napokban élhettem, amikor Thomas S. Monson volt az Úr prófétája. Amikor követjük a prófétát és igyekszünk hozzá egyre inkább hasonlóvá válni, elkerülhetetlenül sikerre jutunk abban, hogy az Úr Jézus Krisztus hithűbb tanítványaivá váljunk.

Megtiszteltetés volt szólni hozzátok ma este, és imádkozom, hogy az Úr bőségesen megáldjon mindannyiótokat, amint bizonyságot teszek arról, hogy ez az Úr munkája, Jézus Krisztus nevében, ámen.