Bármi is a szereped, végezd jól a részedet: kerüljük a valódi kilétünket elrejtő álarcokat
Quentin L. Cook elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
EOSZ Áhítat fiatal felnőtteknek • 2012. március 4. • Brigham Young Egyetem – Idaho
Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy hozzátok, fiatal felnőttekhez szólhatok. Az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma szeretetét és üdvözletét hozom nektek. Igazán nagyszerű itt lenni a BYU – Idaho egyetem konferencia-központjában. Lelki szemeim előtt benneteket is látlak, akik világszerte számos más helyszínen nézitek ezt a közvetítést.
Amikor annyi idős voltam, mint ti, David O. McKay elnök volt a próféta. McKay elnök 1951-től 1970-ig szolgált az egyház elnökeként, én pedig abban az évben lettem 30 éves. Mindig nagyon különleges marad számunkra az a próféta, aki akkor szolgált, mikor fiatal felnőttek voltunk. Nagyon szerettem és csodáltam McKay elnököt. Gyakran felemlegette egy élményét, amely akkor történt vele, amikor Skóciában szolgált misszionáriusként. Még csak rövid ideje volt misszióban, ezért honvágya volt. Épp Stirling vára közelében kirándultak. Amikor a társával a várlátogatás után hazafelé tartottak, elhaladtak egy épület mellett, melynek ajtaja felett megpillantottak egy kőtáblába vésett feliratot, melyet általában Shakespeare-nek tulajdonítanak. Ez állt rajta: Bármi is a szereped, végezd jól a részedet!
Egy 1957-ben tartott beszédében McKay elnök így emlékezett vissza erre az élményére: „Azt mondtam magamban, vagy talán a bennem lévő Lélek szólt így: »Te Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja vagy. Sőt, most az Úr Jézus Krisztus képviselőjeként vagy itt. Elfogadtad a felelősséget, hogy az egyházat képviseld.« Majd eszembe jutott, hogy mit is csináltunk aznap délután. Városnézést tartottunk, történelmi és egyéb információkkal gazdagítottuk ismereteinket, és bevallom, igen, nagyon jól éreztem magam. […] Mindazonáltal ez nem misszionáriusi munka volt. […] Elfogadtam az arra a kőtáblára vésett üzenetet. Attól a pillanattól fogva, minden tőlünk telhetőt megpróbáltunk megtenni, hogy Skóciában misszionáriusként teljesítsük a ránk eső részt.”1
A „Bármi is a szereped, végezd jól a részedet!” mondat üzenete olyan fontos volt McKay elder számára, és olyan hatással volt rá, hogy egész hátralévő életében ez inspirálta. Eltökélt volt abban, hogy bármilyen feladattal is bízzák meg, ő a tőle telhető legjobban fogja azt végezni.
Amikor David B. Haight elder misszióelnökként szolgált Skóciában, ellátogatott az eredeti kőfelirathoz, majd készíttetett róla egy másolatot, mely ma a provói Misszionáriusképző Központban található, Utah államban. Közületek már sokan látták ezt az idézetet, és biztos el is gondolkodtatok a benne rejlő üzenet jelentőségén. Russell M. Nelson elder nemrégiben a provói Misszionáriusképző Központ 50. évfordulóján erősítette meg ezt az üzenetet.
Miközben azon gondolkodtam, hogy kik is vagytok valójában, az az érzésem támadt, hogy talán nem is értékelitek teljes mértékben a ti generációtok jelentőségét. A hétköznapi társadalom különböző jelzőkkel látta el a még ma is élő számos nemzedéket. Az Egyesült Államokban és más országokban köztünk élő legidősebb embereket „a legnagyszerűbb nemzedéknek” nevezik, mivel oly sok nehézséget éltek túl az 1930-as években lezajlott gazdasági világválság során, és mindazért, amit a második világháború alatt és után tettek egy jobb világ megteremtése érdekében. Jó néhány idősebb Fivér a Tizenkettek közül is részese volt ezen eseményeknek. Thomas S. Monson elnök az Egyesült Államok Haditengerészeténél, Boyd K. Packer elnök a Légierő kötelékeiben, L. Tom Perry elder pedig az amerikai tengerészgyalogságnál szolgált. Kicsit később majd megosztom néhány élményüket, és a leckéket, melyeket ezek által tanultak meg és tanítottak.
A ti generációtokra, akik az 1980-as évektől az 1990-es évek eleje-közepe felé születtetek, jelenleg a „milleniumi generációként” utalnak. Néhány véleményalkotó szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy mit fog majd a ti generációtok véghezvinni. Én úgy vélem, hogy ti rendelkeztek azzal a háttérrel és alappal, mely által az eddigi legjobb nemzedék lehettek, különösképpen Mennyei Atyánk tervének előremozdításában.
Miért is mondom ezt? A ti generációtokra sokkal nagyobb hatást gyakorolt az Ifjúsági és felsőfokú hitoktatási program, mint bármely más előző nemzedékre, és minden nemzedék közül nektek volt részetek a legjobb képzésben a papsági kvórumokban, az Elemiben és a Fiatal Nők szervezetében. Továbbá közületek mintegy 375 000 fiatal szolgált már vagy szolgál éppen misszionáriusként. Az ebben az adományozási korszakban missziót szolgált emberek több mint egyharmadát ti teszitek ki. Samuel Smitht, jelenlegi adományozási korszakunk első misszionáriusát, az egyház megalapításának napján, 1830. április 6-án rendelték elderré, és választották el a misszionáriusi szolgálatra. Ha magatok elé képzelitek azokat a misszionáriusokat, akik azóta szolgáltak, elképesztő dolog azt látni, hogy egyharmaduk a ti korosztályotokból került ki. Összehasonlításképp csupán 76 000 misszionárius, vagyis kevesebb mint 8 százalékuk teljesített szolgálatot az én 18. és 30. születésnapom közötti 12 évben. Akiknek közületek nem volt lehetősége missziót szolgálni, szeretném elmondani, hogy a ti hozzájárulásotok is nagy jelentőséggel bír. Az Első Elnökség és a Tizenkettek tagjai szinte felének nem volt lehetősége missziót szolgálni.
Kerüljük, hogy álarc mögé bújva elrejtsük valódi jellemünket!
Szem előtt tartva mindazt a lehetséges jót, ami bennetek lakozik, mik is az én aggodalmaim a ti jövőtöket illetően? Milyen tanácsot adhatnék nektek? Először is, nagy lesz a nyomás rajtatok, hogy valódi szerepeteken kívül cselekedjetek, hogy – akár álarc mögé bújva – olyasvalakivé váljatok, aki nem igazán tükrözi azt a személyt, aki valójában vagytok, vagy akivé válni szeretnétek.
A múlt nyáron L. Tom Perry elderrel és Michael Ottersonnal2 a Közönségkapcsolati Részleg képviseletében Abraham Foxmannal találkoztunk a New York-i irodájában. Foxman úr a Rágalmazásellenes Liga országos igazgatója. Szervezetük küldetése a zsidók ellen irányuló antiszemita megnyilvánulások visszaszorítása. Ő maga közel negyven éve vesz részt a liga munkájában. Életének története, mely e pozícióig vezette, igen megható. Abraham Foxman a második világháború elején született. Szülei, Joseph és Helen Foxman, a zsidók ellen hozott rendeletek hatására Abrahamet egy lengyel katolikus cselédlányra hagyták, majd röviddel ezután, 1941 szeptemberében bevonultak a litvániai Vilniusban lévő zsidó gettóba. Abraham ekkor 13 hónapos volt. Születi túlélték a háborút és a holocaustot, ám csupán 4 éves korában kaphatták őt vissza. Mintegy 1,5 millióra becsülik azon zsidó gyermekek számát, akik a náci népirtásban odavesztek. Abrahamet az a katolikus lány vette oltalmába, aki minden vasárnap elvitte magával a templomba, titkolva a fiú eredetileg zsidó származását.3 Így nem meglepő, hogy Abraham Foxman egész életét az antiszemitizmus, a gyűlölködés, a vallási fanatizmus és a kirekesztés elleni küzdelemnek szentelte.
Korábban már dolgoztam együtt Foxman úrral más ügyek kapcsán, és csodálom bátorságát és elkötelezettségét. A New York-i értekezleteink során megkérdeztem tőle, hogy milyen tanácsot adna nekünk az egyház Közönségkapcsolati Részlegénél betöltött felelősségünk kapcsán. Egy pillanatra elgondolkodott, majd kifejtette, milyen fontos arra buzdítanunk az embereket, hogy ne bújjanak különféle álarcok mögé. Mesélt a Ku Klux Klanról, mely egy olyan szervezet volt, amely nagyon nagy befolyással bírt, és igen fenyegetővé vált a legtöbb amerikai számára a múlt évszázad első felében. Az egyenköpenyek és álarcok miatt lehetetlen volt felismerni a szervezet tagjait, akik kereszteket égettek a célpontjaik udvarán, és úgynevezett erkölcsi felügyelőszervnek nevezték ki magukat. Leggyakoribb célpontjaik között az afroamerikaiak mellett katolikusok, zsidók és bevándorlók is szerepeltek. A szervezet legaktívabb tagjai gyakran részt vettek ostorozásokban, fizikai bántalmazásokban, sőt még gyilkosságokban is. Foxman úr rámutatott arra, hogy a Ku Klux Klan tagjainak egy kisebb része az 1930-as évek diktatórikus Európájában szélsőséges rasszista zsarnoknak számított volna. Többségük azonban az általuk viselt maszk nélkül általában hétköznapi, templomba járó üzletember volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a valódi kilétük elrejtése és a maszk viselése tette lehetővé számukra, hogy olyan dolgokban vegyenek rész, melyeket normális körülmények között kerültek volna.4 Viselkedésük szörnyű hatást gyakorolt az amerikai társadalomra.
Foxman úr tanácsa az volt, hogy hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy ne rejtsük magunkat olyan álarcok mögé, melyek elfedik valódi énünket.
Egyházunk korai történelmében Joseph próféta, Emma és 11 éves ikreik, Joseph és Julia az Ohio állambeli Hiramben éltek a Johnson farmon. Mindkét gyermekük kanyaróban szenvedett. Joseph a kisfiával egy pótágyon aludt a bejárati ajtó mellett.
Mark L. Staker testvér így írt a történtekről:
Az éjszaka egy csoportnyi, feketére festett arcú férfi betört az ajtón, és kirángatták az udvarra a prófétát, ahol megverték, majd Sidney Rigdonra és őrá is szurkot öntöttek.
„Amikor Emma meglátta a megvert és szurokkal leöntött Josephet, azonnal elájult. […]
Habár a próféta egyik fogát kiverték, az oldala súlyosan megsérült, egy foltban kitépték a haját, és salétromsav okozta égési sérüléseket is szenvedett, a szokásos vasárnapi istentiszteleten mégis kiállt prédikálni. Az ott összegyűlt szentek között volt a csőcselék legalább négy tagja is.”5
A támadás legtragikusabb része az volt, hogy amikor apját kirángatták a házból, a kis Joseph is megfázott a hideg éjjeli levegőtől, melynek következményeként néhány nappal később meg is halt.
Az is érdekes, hogy a Joseph próféta és fivére, Hyrum mártírhalálában résztvevők is befestették arcukat, hogy elrejtsék valódi kilétüket.6 Azok, akik elfedik valódi azonosságukat, és titkos társaságokba lépnek be, különös aggodalmat ébresztenek. A Mormon könyvéből azt tanuljuk, hogy Lucifer „…gyilkosságok titkos összeesküvéseire és a sötétség mindenféle titkos cselekedeteire bujtogatja az emberek gyermekeit” (2 Nefi 9:9; lásd még 3 Nefi 6:27–30).
Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy bármelyikőtök is részt venne az imént említett szörnyű dolgokhoz hasonló cselekedetekben. Hiszem azonban, hogy napjainkban, amikor mindennél könnyebb névtelennek lenni, fontos alapelvek vonatkoznak arra, hogy ne viseljük álarcot, és legyünk „hűek a hithez, melyért mártírok haltak meg”7.
A rossz döntések meghozatala elleni egyik legnagyobb védelmünk az, hogy nem rejtőzünk a névtelenség álarca mögé. Ha bármikor is azt veszitek észre, hogy ezt szeretnétek tenni, kérlek, ne feledjétek, hogy ez a veszélyre figyelmeztető egyik legkomolyabb jel, és a gonosz egyik eszköze, mellyel olyasvalami megtételére akar rávenni benneteket, amit nem kellene megtennetek. Az egyik ok, amiért arra kérjük az eldereket, hogy mindig borotválkozzanak meg az, hogy soha ne legyen kétség afelől, hogy kik is ők, és hogyan kell viselkedniük. Néhányan feltehetik a kérdést: Nem túl felszínes dolgok ezek? Én nem hiszem, hogy azok lennének. Gondoljatok csak arra, miként ír az öltözködésről és az ékes ruházatról a Mormon könyvében Moróni próféta, aki a kevélységet a „nagyon finom öltözet” viselésével tette egyenlővé. A „nagyon finom öltözet” viselésében megnyilvánuló kevélységet az „irigykedéshez, és viszályokhoz, és rosszindulathoz, és üldöztetéshez és mindenféle gonoszságokhoz” (Mormon 8:36) társította. Különösen nagy aggodalommal tölt el, hogy napjainkban az öltözködési stílusunk és a magamutogató megjelenésünk az ellenszegülést vagy az erkölcsi normáknak való engedelmesség hiányát jelezheti, és mások erkölcsi normáira is hatással lehet.
Az igazi hitelveiddel összhangban cselekedj!
A második tanácsom a következő: Cselekedeteitek legyenek összhangban az igazi hitelveitekkel azáltal, hogy olyan dolgokkal töltitek az időtöket, melyek építik és fejlesztik a jellemetek, és segítenek még inkább krisztusivá válnotok. Remélem, közületek elsődlegesen senki sem „szórakozásnak és játéknak” tekinti ezt az életet, hanem egy olyan időszaknak, mely során az Istennel való találkozásra készülünk fel (lásd Alma 34:32).
Azt, hogy miként végezzük jól a ránk szabott részt és használjuk megfelelően az időnket, jól szemlélteti egy mozzanat L. Tom Perry elder életéből, amikor a második világháború végén tengerészgyalogosként a Japánt megszálló amerikai hadtestben szolgált. Perry elder akkor mesélt erről, amikor a Szabadítóról szóló különleges tanúságát vették fel, melyet most a látogatóközpontokban is vetítenek.
Így szól a beszámolója:
„Volt az életemben egy esemény, amely gyakran emlékeztet arra az örömre, amely a következő kérdés feltevéséből fakad: »Mit tenne a Szabadító ebben a helyzetben?«
Egyike voltam azon tengerészeknek, akik elsőként szálltak partra Japánban a második világháborút követő békeszerződés aláírása után. Életem egyik legszomorúbb élménye volt, amikor Nagasaki letarolt városába értünk. A város nagy része teljes egészében elpusztult. A halottak egy részét még nem temették el. Megszálló haderő lévén felállítottuk a főhadiszállásunkat, és dolgozni kezdtünk.
Elég kilátástalan volt a helyzet, és néhányan többet akartunk tenni. Felkerestük a káplánt, és engedélyt kértünk, hogy segíthessünk keresztény templomok újjáépítésében. A háború alatt hozott megszorító intézkedések miatt ezek az egyházak majdnem teljesen beszüntették a működésüket. A még álló néhány épületük is súlyosan megrongálódott. Néhányan felajánlottuk ezeknek a kápolnáknak a rendbehozatalát és újravakolását a kimenőink alatt, hogy újra tarthassanak ott keresztény gyűléseket.
A nyelvet egyáltalán nem beszéltük. Csak arra voltunk képesek, hogy fizikai munkával helyreállítsuk az épületeket. Felkerestük a lelkészeket, akik a háború alatt nem szolgálhattak, és arra biztattuk őket, hogy térjenek vissza a szószékükhöz. Csodálatos élményben volt részünk, amikor az emberek ismét megtapasztalták keresztény hitük gyakorlásának szabadságát.
Amikor éppen arra készültünk, hogy Nagasakit elhagyva hazatérjünk, történt valami, amit soha nem fogok elfelejteni. Miközben felszálltunk a vonatra, amely a hajónkhoz vitt, a többi tengerész közül sokan csúfolódni kezdtek rajtunk. Mellettük voltak a barátnőik, akik kikísérték őket, hogy elbúcsúzzanak tőlük. Kinevettek bennünket, és a lányokra mutatva jelezték, hogy kihagytuk a Japánban való tartózkodás igazán szórakoztató részét. Szerintük csak az időnket pazaroltuk a munkánkkal és a falak vakolásával.
Még javában csúfolódtak, amikor az állomás közelében fekvő dombon feltűnt mintegy kétszáz nagyszerű japán keresztény, akiknek helyreállítottuk az imaházaikat, és a »Keresztény vitézek« című himnuszt énekelték. Odajöttek és ajándékokkal árasztottak el minket. Aztán mind felsorakoztak a vasúti sín mellé, és amikor elindult a vonat, kezünket egymás felé nyújtva összeérintettük ujjainkat. Beszélni nem tudtunk; túlságosan erőt vettek rajtunk az érzelmeink. De hálásak voltunk azért, hogy valamiképpen segíthettünk a kereszténység újraalapításában egy nemzetnek a háború után.
Tudom, hogy Isten él. Tudom, hogy mi az Ő gyermekei vagyunk, és Ő nagyon szeret bennünket. Tudom, hogy elküldte a Fiát a világra, hogy engesztelő áldozat legyen az egész emberiség számára, és akik befogadják az Ő evangéliumát, és követik Őt, azoknak örök életük lesz, amely Isten ajándékai közül a legnagyobb. Tudom, hogy Ő irányította az evangélium újbóli visszaállítását ide a földre Joseph Smith próféta szolgálatán keresztül. Tudom, hogy az egyetlen tartós öröm és boldogság, melyet halandóságunk alatt megtapasztalhatunk, a Szabadító követéséből, a törvényeinek való engedelmességből, valamint parancsolatainak betartásából fog fakadni. Ő él! Ez az én tanúbizonyságom számotokra az Ő szent nevében, igen, Jézus Krisztus nevében, ámen.”8
Gondoljatok csak annak jelentőségére, hogy néhány katona az idejét keresztény templomok újjáépítésére fordította, szemben a többi katonával, akik haszontalan, ostoba vagy gonosz cselekedetekben vettek részt. Kérlek, gondolkodjatok el ezeken, és legyetek felelősségteljesebbek abban, hogy mivel töltitek az időtöket.
Ez a filmbejátszás életem egyik legkorábbi élményére emlékeztet öt éves koromból. Perry elder édesapja volt a cövekelnökünk. A második világháború végén az összes visszatért katonát kiültette az emelvényre a vasárnapi úrvacsorai gyűlésen. Mindegyikük díszegyenruhát viselt, és röviden bizonyságát tette. Perry elnök is a sírással küszködött, miközben két fia – Perry elder és öccse, Ted – a bizonyságát tette. Kisfiúként mindez igen inspiráló és lenyűgöző volt számomra. Nem emlékszem, hogy mit mondtak, az érzéseimre viszont igen.
Ahogyan a filmen Perry elder élményéből is láttátok, nem arról beszélek, hogy kérkedjünk a vallásunkkal, vagy hogy a külvilágnak fitogtassuk hithűségünket. Ez benneteket és az egyházat is kínos helyzetbe hozhatja. Arról beszélek, hogy váljatok azzá, akikké válnotok kell. Amikor a Prédikáljátok evangéliumomat! című misszionáriusi kézikönyvön dolgoztunk, úgy éreztem, ez a könyv a misszionáriusoknak és az egyháztagoknak is egész életükön át hasznos lehet, különösen a 6. fejezet, mely a „Krisztusi tulajdonságok kifejlesztése” címet viseli. Miközben megpróbáltok a saját szerepeteknek eleget tenni, és felismerni a fejleszteni kívánt tulajdonságokat, olyan szentírásokat fogtok majd felsorolni és tanulmányozni, melyek e tulajdonságokról tanítanak, célokat tűztök ki e tulajdonságok alkalmazására az életetekben, és imádkoztok az Úrhoz, hogy segítsen nektek ezek kifejlesztésében.9 Mindezek megtétele közben pedig nem szabad álarc mögé bújnotok és elrejtenetek valódi éneteket!
Néhányan közületek esetleg olyan viselkedésformáknak engedtek, melyek már rég túlmutatnak a szórakozáson és játékon. Azok, akik a pornográfia vagy valamely más erkölcstelen cselekedet rabjai, egy olyan szerepet játszanak, amely nem az, amivé valóban válni szeretnének, vagy amivé válniuk kellene. Érdekes, hogy szinte mindenki, aki a pornográfiával kapcsolatban áll, hamis azonosságot vesz magára, és eltitkolja, elrejti saját részvételét ebben. Álcázzák viselkedésüket, melyről tudják, hogy elítélendő és romboló minden olyan emberre nézve, aki fontos nekik. A pornográfia olyan járvány, mely nem csak az illető Istennel szembeni erkölcsi megítélésére van káros hatással, hanem házasságokat és családokat tehet tönkre, és súlyos hatást gyakorol a társadalomra is. Az internetfüggőség és a pornográfia egyaránt káros a házasságra.10 Miközben közeledtek a házasságkötés felé, nem bújhattok olyan álarcok mögé, melyek elrejtik azon helytelen viselkedéseteket, amely káros hatással lesz majd rátok és a házasságotokra is.
Azoknak, akik már rabjai e pusztító szokásnak, annyit mondok, hogy képesek vagytok bűnbánatot tartani, és meg tudtok gyógyulni. A gyógyulást a bűnbánatnak kell megelőznie. Ez pedig egy igen hosszú folyamat is lehet. A püspökötök tanácsot tud adni nektek arra, hogy miként kaphatjátok meg a gyógyuláshoz szükséges segítséget. A püspököket arra kértük, hogy irányítsanak benneteket azokhoz, akik a legjobban tudnak majd segíteni nektek.
A pornográfia és szexuális erkölcstelenség mellett azonban más alattomos viselkedési formák is mérgezik társadalmunkat, és aláássák az alapvető erkölcsi normákat. Napjainkban egyesek gyakran névtelenül, valódi kilétük elrejtésével osztanak meg az interneten gyűlölködő, gúnyolódó és szélsőséges nézeteket. Néhányan ezt csak indulatkitörésnek tekintik. Egyes szervezetek próbálják kiszűrni az ilyen hozzászólásokat. A New York Times például nem tolerálja az olyan hozzászólásokat, melyekben „valaki személyét támadják, illetve trágár, vulgáris kifejezéseket…, káromkodást, összeférhetetlenséget, KIABÁLÁST tartalmaznak. […]
A The Times szintén a valódi nevek használatára ösztönöz, mivel »úgy találtuk, hogy a valódi nevüket használó emberek előzékenyebb és tisztelettudóbb eszmecseréket folytatnak«”.11
Pál apostol ezt írta:
„Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.
Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent” (1 Korinthusbeliek 15:33–34).
Világos, hogy a gonoszlelkű kommunikáció nem csupán merő modortalanság, hanem amennyiben utolsó napi szentek gyakorolják azt, igen káros hatással lehet azokra, akik nem ismerik Istent vagy nincs bizonyságuk a Szabadítóról.
Minden olyan viselkedés elítélendő, mely során az internetet valaki zaklatására, rossz hírbe hozására vagy rossz színben feltüntetésére használjuk. A társadalomban azt látjuk, hogy amikor az emberek a névtelenség álarca mögé bújnak, sokkal valószínűbb, hogy ilyen cselekedetekben vesznek részt. Ez igen pusztító hatással van az udvarias eszmecserére, és hátat fordít a Szabadító által tanított alapvető tantételeknek is.
Fiatalságotokban a Jézus Krisztus evangéliumából megtanult egyik legalapvetőbb üzenet az, hogy „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16; lásd még T&Sz 34:3). A Szabadító elmagyarázta, hogy Ő nem azért jött, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megszabadítsa azt. Majd ezután leírja, mit is ért kárhoztatás alatt:
„[A] világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.
Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek;
A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek” (János 3:19–21; lásd a 17–21. verseket).
Az igazlelkűeknek nincs szükségük álarcra, hogy általa elrejtsék valódi énjüket. Nagyon szeretem az egyik igaz történetet Thomas S. Monson elnök életéből. A második világháború vége felé töltötte be a 18. életévét. Sőt, a háború Európában már véget is ért, a Csendes-óceánon azonban javában dúlt.
Monson elnök jelentkezett az Egyesült Államok haditengerészetéhez, majd a kaliforniai San Diegóba vezényelték. Ez a történet a legutóbbi konferenciáról már ismerős lehet. Első vasárnapján a kiképzőtiszt mindenkit felsorakoztatott, hogy menjen el istentiszteletre. A katolikusokat az egyik helyre, a zsidókat egy másik helyre küldte, a többieket pedig egy protestáns gyűlésre próbálta küldeni. Monson elnök azt mondta, hogy ő sem katolikus, sem zsidó, sem pedig protestáns, hanem mormon. Megvolt a bátorsága, hogy kiálljon, és örömmel töltötte el, hogy más hithű egyháztagok is felsorakoztak mögötte. Könnyű lett volna a nagyobb csoporttal együtt elmenni a protestáns gyűlésre. Ő azonban elkötelezett volt amellett, hogy akként tekintsenek rá, aki, ő pedig e szerint is viselkedjen.12
Tűzz ki helyénvaló célokat!
A harmadik tanácsom azokkal a célokkal kapcsolatos, melyeken érdemes elgondolkodnotok. Nagyjából ugyanakkor, amikor a második világháború végén Perry elder a tengerészgyalogsággal Japánban állomásozott, Boyd K. Packer elnök szintén Japánban szolgált a légierőnél.
Ez év január 22-én az Ifjúsági hitoktatás századik évfordulóján adott beszédében elmondta, hogy ez az időszak igen jellemformáló időszak volt az életében.13 2004-ben másokkal együtt elkísértem Packer elnököt Japánba. Ott alkalma nyílt néhány történést és élményét felidézni, valamint visszaemlékezni néhány olyan döntésére, melyeket akkor hozott. Ebből néhányat meg is említett a hitoktatás évfordulóján adott beszédében. Az ő beleegyezésével most megosztanám veletek néhány más gondolatát és érzését is.
Packer elnök olyan eseményekről számolt be, melyek egy Okinawa melletti szigeten történtek. Ezt az élményét a vadonban álló hegycsúcsként emlegeti. Személyes felkészültsége, valamint a más egyháztagokkal való találkozása elmélyítette hitét az evangélium tanításai iránt. Egyedül a megerősítés hiányzott neki – a biztos tudás mindarról, amiről már előzőleg érezte, hogy igaz.
Packer elnök életrajzírója így fogalmazta meg a történteket: „Az általa olyannyira vágyott megerősítés okozta békesség helyett az ártatlanok elleni háború poklával kellett szembenéznie. Gondolatai rendezéséhez egy félreeső helyet keresve, egy nap felmászott egy, az óceánra néző magaslatra. Odaérve egy parasztfalu maradványait találta, a közelben pedig egy elhagyatott burgonyaföldet. A kókadozó növények között egy lemészárolt anya és két kisgyermeke holttestét pillantotta meg. A látvány mélységes szomorúsággal töltötte el, mely a saját és minden család iránti szeretet érzéseivel kavargott szívében.”14
Ezt követően bement egy rozoga bunkerbe, hogy ott elmélkedjen és imádkozzon. Ezen eseményekre visszatekintve Packer elnök olyasmit fogalmazott meg, amit én megerősítő lelki élménynek neveznék. Sugalmazást érzett arra, hogy mit is kezdjen az életével. Akkor természetesen fogalma sem volt arról, hogy majd egyszer elhívják abba a magasztos és szent elhívásba, melyben most is szolgál. Az ő jövőképe annyi volt, hogy szeretett volna tanító lenni, aki a Szabadító tanításait hangsúlyozza. Határozottan eldöntötte, hogy igazlelkű életet fog élni.
Erősen érezte azt, hogy egy igazlelkű feleséget kell találnia, és hogy együtt majd egy nagy családot fognak felnevelni. Ez a fiatal katona felismerte, hogy választott szakmája szerény fizetéssel jár majd, és hogy drága társának ugyanazon prioritásokkal kell rendelkeznie, mint neki, valamint hajlandónak kell lennie nélkülöznie bizonyos anyagi javakat. Azok, akik ismerik Donna Packer nőtestvér életét, tudják, hogy Packer elnök számára mindig is ő volt a tökéletes társ. Soha nem volt felesleges pénzük, mégsem érezték, hogy bármitől is meg lennének fosztva. 10 gyermeket neveltek fel nagy áldozatok árán. Most 60 unokájuk és 79 dédunokájuk van.
Emlékszem mennyire elérzékenyültem, amikor megtudtam, hogy amikor új általános felhatalmazottként az egyik idősebb apostollal egy egyházi vezetőknek tartott gyűlésre hívták, mennyire zavarban volt, mert nem volt megfelelő fehér inge, amit felvegyen.
Azért osztom meg veletek ezt az igaz történetet, mivel a céljainkat általában a világ által nagyra értékelt dolgokra alapozzuk. Azon egyháztagok számára, akik részesültek a szabadító szertartásokban, az alapvető összetevők tényleg nagyon egyszerűek. Légy igazlelkű! Építs családot! Találj helyénvaló módot az anyagiak megteremtésére! Szolgálj az elhívásod szerint! Készülj fel az Istennel való találkozásra!
A Szabadító azt tanította, hogy „nem a vagyonnal való bővelkedésben van az embernek az ő élete” (Lukács 12:15). Majd pedig a következő példázatot használta:
„Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje.
Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet.
És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat.
És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!
Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?
Így van dolga annak, a ki kincset takar magának és nem az Istenben gazdag” (Lukács 12:16–21).
Ott építsd az országod és a közösséged, ahol élsz!
A személyes jellemvonások, tulajdonságok és döntések mellett, ha az a nemzedék szeretnétek lenni, akinek lennetek kell, akkor ott fogjátok építeni az országotokat és a közösségeteket, ahol éltek. A ti generációtoknak, a legnagyszerűbb nemzedékhez hűen, védelmeznie kell majd az igazlelkűséget és a vallásszabadságot. Az általunk birtokolt judeo-keresztény örökség nem csupán becses, hanem létfontosságú is Mennyei Atyánk tervében. Meg kell őriznünk azt a jövő nemzedékei számára is. Jó emberekhez kell csatlakoznunk, beleértve ebbe minden más hitet valló embert is, különösen azokat, akik felelősséget éreznek Isten felé saját viselkedésükért. Ők azok, akik megértik, miért beszélünk ma este arról, hogy „bármi is a szereped, végezd jól a részedet”. A judeo-keresztény értékek és a vallásszabadság sikeres kihangsúlyozása fogja a ti nemzedéketeket azzá a legnagyszerűbb nemzedékké tenni, amellyé válnia kell.
A világban napjainkban jelenlévő kihívások közepette az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma különös figyelmet fordít arra, hogy helyénvaló módon vegyetek részt saját országotok politikai folyamataiban. Az egyház a politikai versengésekben semleges állásponton áll, és nem támogat semmilyen jelöltet vagy pártot. Azt azonban elvárjuk, hogy az egyházunk tagjai teljes támogatással álljanak ki az általuk választott jelöltek és pártok mellett, olyan alapelveket szem előtt tartva, melyek megóvják a helyes kormányzást. A tanunk világos: „Szorgalmasan keress[ünk]… tisztességes embereket és bölcs embereket” (T&Sz 98:10). „[A]mikor a gonoszok uralkodnak, gyászolnak az emberek” (T&Sz 98:9). Ezt azt jelenti, hogy mindenki érezze kötelezve magát arra, hogy szavazzon.
Az Egyesült Államok azon államaiban, ahol a pártok aktivista szervezetei jelen vannak, ismerjétek meg a jelölteket, és vegyetek részt a programjukban. Utah és Idaho államban például az egyes pártok szervezetei e héttől kezdődően egészen április közepéig tartanak összejöveteleket. Ha elmentek ezekre az eseményekre, részt tudtok venni rajtuk. Reméljük, hogy megtudakoljátok az általatok választott párt választói gyűléseinek egyes időpontjait, majd pedig részt vesztek azokon. Reméljük, hogy minden állampolgár így tesz majd, legyen akár egyházunk tagja, akár nem, mindegyik államban és országban, ahol választásokat tartanak. A szabadság ára igencsak megemelkedett, a részvétel hiányából fakadó következmények pedig túl súlyosak ahhoz, hogy bármely állampolgár figyelmen kívül hagyja ezen kötelességét.
Szeretnénk, ha tudnátok, hogy hatalmas bizalommal vagyunk irántatok. Az egyház vezetősége őszintén hiszi, hogy úgy vagytok képesek építeni Isten királyságát, ahogy eddig egyetlen nemzedék sem volt képes arra. Nemcsak szeretetünk és bizodalmunk van veletek, hanem imáink és áldásaink is. Tudjuk, hogy a ti nemzedéketek sikere létfontosságú az egyház folyamatos megszilárdításához és a királyság növekedéséhez. Imádkozunk azért, hogy jól végezzétek a dolgotok, miközben nem viseltek álarcot, valós énetek szerint cselekedtek, helyénvaló célokat tűztök ki, és ott építitek az országot és a közösséget, ahol éltek.
Zárásként személyes tanúságomat osztanám meg az evangélium Joseph Smith próféta közbenjárása általi visszaállításáról. Joseph Smith valóban látta Istent, az Atyát és Fiát, Jézus Krisztust. Mennyei Atyánk egy szerető atya, aki rendelkezik egy tervvel az Ő összes gyermeke megáldására. Jézus Krisztus a mi Szabadítónk, az Ő engesztelése pedig a világtörténelem legjelentősebb eseménye. A Szentlélek szolgál bennünket, és tanúságot tesz az Atyáról és a Fiúról. A Szabadító tanújaként ezekről a dolgokról teszem bizonyságomat, Jézus Krisztus nevében, ámen.
© 2012 by Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved. English approval: 2/12. Translation approval: 2/12. Translation of What E’er Thou Art, Act Well Thy Part: Avoid Wearing Masks That Hide Identity. Language. PD50040904 xxx