Ifjúsági hitoktatás
1 Nefi 4–5: „A Lélek vezetett”


1 Nefi 4–5: „A Lélek vezetett”. Mormon könyve hitoktatói kézikönyv (2024)

1 Nefi 4–5: „A Lélek vezetett”. Mormon könyve hitoktatói kézikönyv

1 Nefi 4–5

„A Lélek vezetett”

Kép
Nefi Jeruzsálemben

Miután kudarcot vallott a rézlemezek Lábántól való megszerzésére irányuló első két kísérlet, Nefi az Úrba vetett hittel éjszaka beosont Jeruzsálembe. Azonban fogalma sem volt, miként tudná elvégezni a feladatát. Előfordult már veled, hogy Nefihez hasonlóan fontosnak éreztél megtenni valamit, de bizonytalan voltál a megvalósítás módjában? Ennek a leckének az a célja, hogy megerősítse a Mennyei Atyába és az Ő arra való hajlandóságába vetett bizalmadat, hogy utat mutasson neked.

A tanulók támogatása a tanulásra való felkészülésben. A szentírások szót ejtenek az azok szívében és elméjében bekövetkezett készenlét állapotáról, akik lelki tanulásra törekszenek. Rendszeresen beszélj a tanulókkal a tanulói felkészülés fontosságáról, és biztasd őket arra, hogy mindennap végezzék el a tanulói felkészülést.

Tanulói felkészülés: Adj a tanulóknak egy példányt a Nelson elnöktől származó idézetből, amely a lecke elején látható. Kérd meg őket, hogy az óra előtt gondoljanak ki olyan helyzeteket, amelyekben személyesen hasznukra válhatna, ha elnyernék az Úr útmutatását.

Lehetséges tanulási tevékenységek

Útmutatást kapni Mennyei Atyától

Tedd ki a következő idézetet Nelson elnöktől, és kérd meg a tanulókat, hogy osszák meg gondolataikat a tanulói felkészülésből.

Russell M. Nelson elnök fontos tanácsokat osztott meg a személyes kinyilatkoztatás elnyeréséről. Miközben a tőle származó idézetet tanulmányozod, gondold át, miként vonatkozik az rád.

Kép
Russell M. Nelson elnök

„[I]mádkozhatunk Mennyei Atyánkhoz, hogy útmutatást és irányítást kapjunk, figyelmeztessen minket a veszélyekre és a zavaró tényezőkre, és képesek legyünk elvégezni olyan dolgokat, amelyeket magunktól egyszerűen nem tudnánk. Ha valóban befogadjuk a Szentlelket, és megtanuljuk felismerni és megérteni a késztetéseit, akkor kis és nagy dolgokban is útmutatást fogunk kapni.” (Russell M. Nelson: Az egyházra vonatkozó kinyilatkoztatás, az életünkre vonatkozó kinyilatkoztatás. Liahóna, 2018. máj. 94.)

  • Milyen – kicsi vagy nagy – helyzetek vannak az életedben, amelyekben hasznos lenne elnyerni Mennyei Atya útmutatását? (A válaszaidat le is írhatod.)

Az óra kezdete előtt kiteheted a táblára a következő kérdéseket és válaszlehetőségeket, vagy kinyomtathatod azokat minden egyes tanuló számára. Adj időt a tanulóknak, hogy csendben felmérjék az érzéseiket, és feljegyezzék a válaszaikat.

Válaszd ki azt a választ, amely a legjobban leírja az érzéseidet az alábbi kijelentésekkel kapcsolatban.

  1. Tevékenyen törekszem Mennyei Atya útmutatására és irányítására, hogy segítsen nekem, ami a kihívásaimat, a kérdéseimet és a döntéseimet illeti.

    • Gyakran

    • Időnként

    • Ritkán

  2. Bízom Mennyei Atya azon képességében és vágyában, hogy a Lélek által utat mutasson az életemnek.

    • Gyakran

    • Időnként

    • Ritkán

  3. Hittel megyek előre, és a Szentlélek késztetései szerint cselekszem, még akkor is, ha az utam nem egyértelmű.

    • Gyakran

    • Időnként

    • Ritkán

Miközben egy olyan alkalmat tanulmányozol, amikor Nefi bizonytalan volt abban, hogy mit tegyen, keress olyan igazságokat, amelyek megerősítik a Mennyei Atyába és az Ő arra való hajlandóságába vetett bizalmadat, hogy utat mutasson neked.

„Menjünk fel”

Emlékezz vissza, hogy Lehi fiai két sikertelen kísérletet tettek arra, hogy megszerezzék Lábántól a rézlemezeket, és féltették az életüket (lásd 1 Nefi 3:11–27). Milyen érzések merülnének fel benned egy ehhez hasonló helyzetben? Milyen aggályaid lennének? Annak ellenére, hogy láttak egy angyalt, Lámán és Lemuel aggódtak, és kérdéseik voltak arról, hogy miként valósítsák meg, amit kértek tőlük (lásd 1 Nefi 3:31).

Olvasd el az 1 Nefi 4:1–3-at, és figyeld meg, hogyan reagált Nefi a fivérei aggályaira.

  • Mi az, ami nagy hatással volt rád ezekből a versekből?

  • Nefi milyen szentírásbeli példát használt arra, hogy bizonyságot tegyen az Úr erejéről és ösztönözze a fivéreit? Milyen szentírásbeli beszámolók adtak neked bátorságot és erőt az életedben?

  • Hogyan vonatkozhat a „[m]enjünk fel” kifejezés a saját életed körülményeire és kihívásaira? (Ha gondolod, megjelölheted a szentírásaidban e kifejezés minden előfordulását az 1–3. versekben.)

Lejátszhatod a következő rövidfilmet, hogy segíts a tanulóknak jobban megérteni a történet menetét. Hasznos lehet, ha időnként megállítod a rövidfilmet, és a szentírásokhoz irányítod a tanulókat. A rövidfilmet például megállíthatod 1 perc 7 másodpercnél, hogy a tanulók megfogalmazhassák, mit csinál Nefi. Ezután megkérheted a tanulókat, hogy olvassák el és jelöljék meg a szentírásaikban az 1 Nefi 4:6–7-et.

Olvasd el az 1 Nefi 4:4–8-at, és keresd meg, mit tett Nefi a rézlemezek megszerzésére irányuló harmadik próbálkozás során. A tanulmányozásod részeként megnézheted a The Spirit Directs Nephi to Slay Laban [A Lélek Lábán megölésére utasítja Nefit] című rövidfilmet (3:26), amely elérhető ChurchofJesusChrist.org webhelyen.

  • Mit tudott Nefi, és mit nem tudott, amikor elkezdte ezt a harmadik próbálkozást?

  • Mi ragadja meg a figyelmedet a „Mindazonáltal mentem előre” kifejezésben az 1 Nefi 4:7-ben?

  • Milyen igazságot tanulhatsz Nefi szavaiból?

Íme egy evangéliumi tantétel, amelyre gondolhattál: bizonytalanság idején a Lélek által útmutatást kaphatunk Mennyei Atyától, amint hittel haladunk előre.

Feljegyezheted a szentírásaidba ezt a tantételt vagy egy olyan tantételt, amelyre gondoltál.

Dallin H. Oaks elnök az Első Elnökségből arról tanított, hogy milyen fontosak a tetteink, amikor kinyilatkoztatásra és útmutatásra törekszünk:

Kép
Dallin H. Oaks elnök

„A szentírás-tanulmányozásaim során azt vettem észre, hogy a legtöbbször akkor érkezik kinyilatkoztatás Isten gyermekeihez, amikor azok mozgásban vannak, nem pedig akkor, amikor hátradőlve várják a lakhelyükön, hogy az Úr megmondja nekik, mi legyen az első lépésük. […]

Így aztán megteszünk minden tőlünk telhetőt. Azután pedig várunk az Úrra és az Ő kinyilatkoztatására.” (Dallin H. Oaks, “In His Own Time, in His Own Way,” Ensign, Aug. 2013, 22–24)

Gondold át, hogyan kapcsolódik ez az igazság és az Oaks elnöktől származó idézet a korábban megfogalmazott helyzetekhez.

  • Szerinted miért akarja az Úr, hogy hittel haladj előre a bizonytalanság idején?

Az Úr utat készít

Az Úr megparancsolta Nefinek, hogy ölje meg Lábánt. Aggasztotta az a gondolat, hogy kioltsa valakinek az életét, de a Lélek tovább buzdította őt előre. Nefi engedelmeskedett „a Lélek hangjának” (1 Nefi 4:18), és Lábán ruháit álcaként használva meggyőzte Zorámot, Lábán szolgáját, hogy hozza ki a kincstárból a rézlemezeket.

Elolvashatod ezt a beszámolót az 1 Nefi 4:9–24-ben, és megjelölheted azokat a szavakat vagy kifejezéseket, amelyek jelentőségteljesek a számodra. Megnézheted a Nephi Obtains the Sacred Records [Nefi megszerzi a szent feljegyzéseket] című rövidfilmet is (4:20), amely megtalálható a ChurchofJesusChrist.org webhelyen.

Hogyan kapcsolódik Nefinek a lemezek megszerzésével kapcsolatos élménye ahhoz a bizonysághoz, amelyet az 1 Nefi 3:7-ben osztott meg?

Adj időt a tanulóknak, hogy átgondolhassák a saját körülményeiket, amelyekhez talán arra lehet szükség, hogy hittel haladjanak előre. Biztasd őket arra, hogy gondolják át, mit tanultak Nefi élményéből, miközben csendben lejegyzik a gondolataikat és az előrehaladásra vonatkozó terveiket. Miután befejezték az írást, megkérhetsz néhány önként jelentkezőt, hogy osszanak meg néhány gondolatot és meglátást.

  • Mit tanultam ma, ami segíthet a helyzetemben?

  • Mit éreztem ma, ami megerősítheti Mennyei Atya azon képességébe és vágyába vetett bizalmamat, hogy utat mutasson nekem?

  • Mit tehetek azért, hogy Nefi példáját kövessem, és hittel haladjak előre még akkor is, ha az utam nem tűnik egyértelműnek?