1 És lőn, hogy szóltam fivéreimhez, mondván: Menjünk fel ismét Jeruzsálembe, és legyünk ^ahűek az Úr parancsolatainak megtartásában; mert íme, hatalmasabb ő az egész földnél, akkor miért ne lenne ^bhatalmasabb Lábánnál és az ő ötvenénél, igen, vagy akár tízezreinél?

2 Ezért menjük fel; legyünk ^aerősek, ^bMózeshez hasonlóan; mert ő valóban szólt a ^cVörös-tenger vizeinek, és azok kétfelé váltak, és atyáink általjöttek, ki a fogságból, száraz talajon, és a fáraó seregei követték őket, és megfulladtak a Vörös-tenger vizeiben.

3 Most íme, tudjátok, hogy ez igaz; és azt is tudjátok, hogy egy ^aangyal szólt hozzátok; hogyan kételkedhettek tehát? Menjünk fel; az Úr képes kiszabadítani bennünket, úgy mint atyáinkat, és elpusztítani Lábánt, úgy mint az egyiptomiakat.

4 Most, mikor ezeket a szavakat elmondtam, ők még haragosak voltak, és tovább folytatták a zúgolódást; de azért követtek engem addig, míg el nem értünk Jeruzsálem falain kívülre.

5 És ez éjszaka volt; és elrejtőztettem őket a falakon kívül. És miután ők elrejtőztek, én, Nefi beosontam a városba és mentem előre, Lábán háza felé.

6 És engem akkor a ^aLélek vezetett, ^bnem tudván előre a dolgokat, amiket tennem kell.

7 Mindazonáltal mentem előre, és amint Lábán házának a közelébe értem, megláttam egy embert, és az a földre volt esve előttem, mert bortól volt részeg.

8 És amikor odaértem hozzá, ráismertem, hogy Lábán az.

9 És megláttam a ^akardját és kihúztam azt annak hüvelyéből; és annak markolata színaranyból volt, és annak kidolgozása rendkívül finom, és láttam, hogy annak pengéje a legértékesebb acélból van.

10 És lőn, hogy a Lélek arra ^akényszerített, hogy öljem meg Lábánt; de ezt mondtam a szívemben: Soha, semmikor nem ontottam embernek vérét! És visszariadtam és azt akartam, hogy ne öljem meg.

11 És a Lélek ezt mondta nekem ismét: Íme, az ^aÚr a kezedbe adta. Igen, és azt is tudtam, hogy ő arra törekedett, hogy elvegye az én saját életemet; igen, és nem volt hajlandó hallgatni az Úr parancsolataira, és a vagyonunkat is ^belvette.

12 És lőn, hogy a Lélek ismét ezt mondta nekem: Öld meg, mert az Úr a kezedbe adta!

13 Íme, az Úr ^amegöli a ^bgonoszt, hogy igazlelkű céljait megvalósítsa. ^cJobb, ha egy ember vész el, minthogy egy nemzet süllyedjen és vesszen el a hitetlenségben.

14 És most, amikor én, Nefi ezeket a szavakat hallottam, visszaemlékeztem az Úr szavaira, melyeket a vadonban szólott hozzám, mondván: ^aAmennyiben magod megtartja a ^bparancsolataimat, ^cboldogulni fog a ^dmegígért földön.

15 Igen, és azt is gondoltam, hogy nem tudnák betartani az Úr parancsolatait Mózes törvénye szerint, ha a törvény nincsen a birtokukban.

16 És azt is tudtam, hogy a ^atörvény a rézlemezekre volt vésve.

17 Továbbá tudtam, hogy az Úr ennek okáért adta kezembe Lábánt – hogy megszerezzem a feljegyzéseket, parancsolatai szerint.

18 Ezért engedelmeskedtem a Lélek hangjának, és fogtam Lábánt fejének hajánál fogva, és levágtam fejét a saját ^akardjával.

19 És miután levágtam fejét a saját kardjával, vettem Lábán ruháit és felöltöttem azokat az én testemre; igen, minden darabot, és fegyverzetét is a derekamra csatoltam.

20 És miután ezt megtettem, elindultam Lábán kincstárához. És amint Lábán kincstára felé haladtam, íme, láttam Lábán ^aszolgáját, akinél a kincstár kulcsai voltak. És megparancsoltam neki Lábán hangján, hogy jöjjön velem a kincstárba.

21 Ő pedig úgy gondolta, hogy én mestere, Lábán vagyok, mert látta a ruhákat, és a kardot is a derekam köré kötve.

22 És beszélt nekem a zsidók véneit illetően, tudván, hogy mestere, Lábán, éjjel kint volt közöttük.

23 És én úgy beszéltem hozzá, mintha Lábán lettem volna.

24 És azt is mondtam neki, hogy el kell vinnem a bevéséseket, melyek a ^arézlemezeken vannak, idősebb fivéreimnek, akik a falakon kívül vannak.

25 És arra is felszólítottam, hogy kövessen.

26 És ő, úgy gondolván, hogy én az egyházi testvérekről beszélek, és hogy én valóban az a Lábán vagyok, akit megöltem, követett tehát engem.

27 És sokszor beszélt nekem a zsidók véneit illetően, amint elindultam fivéreimhez, akik a falakon kívül voltak.

28 És lőn, hogy amikor Lámán meglátott engem, rendkívül megrémült, és Lemuel és Sam is. És elmenekültek színem elől; mert azt gondolták, hogy Lábán az, és hogy ő megölt engem és arra törekszik, hogy az ő életüket is elvegye.

29 És lőn, hogy én utánuk kiáltottam, és hallottak engem; megszűntek tehát menekülni a színem elől.

30 És lőn, hogy amikor Lábán szolgája meglátta fivéreimet, reszketni kezdett, és azon volt, hogy elmenekül előlem, és visszatér Jeruzsálem városába.

31 És most én, Nefi, nagy termetű ember lévén, és sok ^aerőt kapván az Úrtól, megragadtam tehát Lábán szolgáját, és tartottam, hogy ne meneküljön el.

32 És lőn, hogy beszéltem vele, hogy ha hallgat a szavaimra, ahogy él az Úr, és ahogy élek én, éppen úgy, ha hallgat a szavainkra, megkíméljük életét.

33 És szóltam hozzá, méghozzá ^aesküvel, hogy nem kell félnie; hogy szabad ember lesz, hozzánk hasonlóan, ha lejön velünk a vadonba.

34 És szóltam még hozzá, mondván: Bizonnyal az Úr ^aparancsolta nekünk, hogy ezt a dolgot megtegyük; és nem kell-e szorgalmasaknak lennünk az Úr parancsolatainak megtartásában? Ezért, ha lejössz atyámhoz a vadonba, helyed lesz közöttünk.

35 És lőn, hogy ^aZorám felbátorodott a szavakon, amelyeket szóltam. Most, Zorám volt a szolga neve; és ő megígérte, hogy lejön velünk atyánkhoz a vadonba. Igen, és esküt is tett nekünk, hogy velünk marad attól az időtől fogva.

36 Most mi arra vágytunk, hogy velünk maradjon azon oknál fogva, hogy a zsidók ne tudjanak menekülésünkről a vadonba, különben üldözőbe vesznek és elpusztítanak bennünket.

37 És lőn, hogy amikor Zorám ^aesküt tett nekünk, félelmeink megszűntek vele kapcsolatban.

38 És lőn, hogy vettük a rézlemezeket és Lábán szolgáját, és elindultunk a vadonba, és atyánk sátrához mentünk.