Hátrahagyni a hagyományt és bízni az Úrban. Liahóna, 2024. ápr.
Fiatal felnőtteknek
Hátrahagyni a hagyományt és bízni az Úrban
A loboláról szóló prófétai útmutatás miatt tanácstalanok voltunk a jövőt illetően.
Fénykép a szerzők jóvoltából
Fiatal felnőtt korban az ember nagy lendülettel indul neki az életnek. Lánytestvérekként, akik a tanítványi létben járunk Dél-Afrikában, folyton részünk van olyan tapasztalatokban, amelyek megszilárdítják a hitünket és izgatottá tesznek minket a jövőt illetően. Ez az életszakasz azonban olykor zavaros is lehet, miközben döntéseket hozunk a tanulmányokról, a munkáról és különösen arról, hogy kivel házasodjunk össze.
Vagy a mi esetünkben annak kiderítése is zavaros, hogy egyáltalán hogyan tudunk férjhez menni.
Váratlan kihívás
Dél-Afrikában van egy lobola nevű ősi szokás – gyakran nevezik „araárnak” is –, melyet ma is követnek egyes afrikai nemzetekben. „[A lobola] a nagyrabecsülés jele a vőlegény családjától a menyasszony családjának. A régi időkben a vőlegény családja bármit adhatott a menyasszony családjának, ami értékes volt számukra.”1
Hagyományosan gyakran adtak a menyasszony családjának szarvasmarhát (amelyet sok afrikai kultúrában szentnek tekintenek), a két család közötti lelki kapcsolat létrejöttének a jelképeként. Manapság azonban a lobola leginkább nagy pénzösszegeket jelent. Az árat ma már befolyásolja a menyasszony iskolázottsága, munkája és társadalmi helyzete is.2
A lobolafizetés célja annak a szemléltetése, hogy mennyire értékeli a menyasszonyt mind a saját családja, mind pedig az a férfi, akihez feleségül szándékozik menni. A családok eggyé válását jelképezi. Így hát életünk során mindig is arra törekedtünk, hogy tiszteletre méltó, sikeres és intelligens nők legyünk. Azt akartuk, hogy a családunk büszke legyen ránk, és szerettük volna visszafizetni nekik a jó neveltetésünket.
Azonban 2014-ben, mindkettőnk fiatal évei elején, Dieter F. Uchtdorf elnök, aki akkor második tanácsosként szolgált az Első Elnökségben, Afrikába látogatott és szólt az itteni egyháztagokhoz. Szavait hallgatva éreztük azt a tiszta szeretetet, mellyel Isten mindegyikünk iránt viseltetik. Beszéde során azonban azt tanította, hogy a lobola hagyománya már nem áll összhangban az evangéliummal. Helytelenítette ezt a gyakorlatot, mondván: „[Az araár] sokrétű következménnyel jár, és olyan viselkedéshez vezet, amely nem méltó Jézus Krisztus egyházának a tagjához. […] Az Úr útja jelenti a családok mindörökre való egyesítésének a valódi ösvényét.”3
Az egész kultúránk részt vesz ebben a szokásban, és mindig is úgy gondoltuk, hogy mi is így teszünk majd, ezért az üzenetét hallva kicsit tanácstalanok lettük.
Az első gondolataink viccesek voltak: „Nem azért dolgoztunk ilyen keményen, hogy most aztán ne adjanak értünk teheneket!”
De igazából eléggé össze voltunk zavarodva. Ha Mennyei Atya nem szeretné, hogy folytassuk ezt a hagyományt, amikor a kultúránkban a legtöbben elutasítják a lobola nélküli házasságkötést, akkor hogyan követhetnénk Mennyei Atyát és Jézus Krisztust és tisztelhetnénk a kultúránkat és a családunkat? Az evangélium már eleve kicsit furcsának tűnt azon családtagjaink számára, akik nem tartoztak az egyházhoz, ezt azonban még nehezebb lesz megérteniük.
Amikor láttuk, hogy néhány egyháztag elhagyja az egyházat, mert nem értik ezt a tanítást, melyet egy élő próféta közvetített, ráébredtünk, hogy Mennyei Atyához kell fordulnunk a kérdéseinkkel.
Válaszok keresése
Amikor tizenévesként csatlakoztunk Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházához, megígértük egymásnak, hogy mindig segítünk egymásnak közel maradni az Úrhoz, bármi történjék is. Úgy döntöttünk, hogy bárhová is visz minket az élet, mindig ragaszkodni fogunk a hitünkhöz, mert láttuk, hogy az evangélium szerinti élet valódi örömhöz vezet.
Így aztán, amikor azzal küszködtünk, hogy megértsük Uchtdorf elder üzenetét, emlékezetünkbe idéztük ezt az ígéretet. Emlékeztünk arra, hogy milyen fontos elsődleges helyre állítanunk a Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal ápolt kapcsolatunkat, valamint bízni az Ő megígért áldásaikban. Mindketten arra összpontosítottunk, hogy elmélyítsük a Beléjük vetett hitünket, újjáépítendő ezt a bizalmat.
Amikor én (Phindile) útmutatásért imádkoztam Mennyei Atyához a randevúzás és a házasság kapcsán, felmerült bennem egy gondolat. Az Úr egyik apostola azért kapott sugalmazást, hogy eljöjjön a hazámba, és beszéljen egy, a kultúránkra jellemző hagyományról, mert Mennyei Atya személyesen ismer minket. Tudja, mi az, ami korlátozhat minket, és a legfőbb érdekeinket tartja szem előtt a szövetség ösvényét illetően.
A Dél-afrikai Durban templom fényképét készítette: Matt Reier
Őszintén eltűnődtem ezen az igazságon, és rájöttem, hogy Mennyei Atya valóban nem akarja, hogy örökkévaló házasságunkat és családunkat világi hagyományok korlátozzák. Az ezen való gondolkodás segített meglátnom, milyen gyakran ferdítik el a lobola hagyományát, különösen amikor a túlzásba vitt ár miatt néhány pár egyáltalán nem is tud összeházasodni. Elkezdtem felismerni, hogy jobban bízhatok Mennyei Atyában és Jézus Krisztusban, mint a saját tudásomban, még akkor is, ha az nehéz.
Én (Samukelisiwe) a szentírásokhoz fordultam, hogy válaszokat találjak a jövőt illető aggodalmaimra. Mindig is hittem abban, hogy ebben az evangéliumban van helye a kérdéseknek, és arra ösztönöz minket, hogy szert tegyünk tudásra és törekedjünk személyes kinyilatkoztatásra. Így hát többet tanulmányoztam a Mormon könyvét, mint azelőtt valaha. Idővel éreztem, amint a könyvben álló igazságok megerősítik, hogy bízhatok napjaink prófétáinak a szavaiban. Éreztem, ahogy változik a szívem és egyre mélyül a Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal való kapcsolatom.
Miközben továbbra is aggódtam amiatt, hogy milyen lesz a jövőm a randevúzást és a házasságot illetően, eszembe jutott a Nefitől kapott igazság, mely szerint „az Úr nem ad parancsolatokat az emberek gyermekeinek, csak akkor, ha utat készít számukra, hogy végrehajthassák azt a dolgot, amelyet megparancsol nekik” (1 Nefi 3:7). Ezáltal pedig tudom, hogy bízhatok Őbenne, és reménységem lehet az Ő ígéreteiben.
Amint azt Russell M. Nelson elnök tanította, az élet arról szól, hogy megtanuljuk „engedni, hogy Isten uralkodjon”4 és „legyőzni a világot”5. Ennek az ismerete segített fokozatosan elmélyítenünk a Mennyei Atyába vetett bizalmunkat. Még ha nem is tudjuk, hogyan alakul majd számunkra a házasság, azt tudjuk, hogy ha megtartjuk a szövetségeinket, és a Vele és Jézus Krisztussal való kapcsolatunkra összpontosítunk, akkor csodákkal áldatunk meg, miközben elengedjük ezt a hagyományt.
A legfontosabb kapcsolat
A kapcsolatok és a randevúzás nehéz és bizonytalan lehet bárki számára, aki templomi házasságra törekszik bárhol a világon. Amikor magunkra hagyatunk az örökkévaló társ iránti vágyakozásban, a jövő néha ijesztőnek érződhet. Higgy nekünk – személy szerint rengeteg ismeretlen tényezővel nézünk szembe arra vonatkozóan, hogy mit hoz majd az élet, miközben a kultúránk zöme fontolóra sem veszi a lobola fizetése nélküli házasságkötést.
De még ha a dolgok esélytelennek tűnnek is (és bármilyen valószínűtlenséggel, kulturális akadállyal vagy kihívással is kell neked szembenézned a randevúzás és a házasságkötés kapcsán), mi igazán hiszünk abban, hogy Mennyei Atya továbbra is segíteni fog mindannyiunknak eligazodni az életben és valóra váltani az igazlelkű vágyainkat, ha Őbelé vetjük a bizalmunkat. Amikor a Vele és Jézus Krisztussal való kapcsolatunkra összpontosítunk, a jövővel kapcsolatos minden más dolog kevésbé ijesztő és sokkal reményteljesebb.
Néha úgy érezzük, hogy kimaradunk valamiből, és felmerül, vajon nem lenne-e könnyebb egyszerűen csak engednünk a világ szokásainak, elvárásainak és előírásainak. Amikor azonban eltűnődünk azon, hogy az Úr milyen áldásokat és örömöt tartogat számunkra Krisztus tanítványaiként, akkor ráébredünk, hogy egyáltalán nem maradunk ki semmiből. Egy szerető Mennyei Atya kezében vagyunk, aki elképzelhetetlen áldásokhoz fog vezetni minket.
Addig is megteszünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy lelkileg és fizikailag is fejlődjünk. Gyönyörű kapcsolatokat építünk ki a barátainkkal, a családtagjainkkal és egymással. A szeretteinkkel – különösen pedig Mennyei Atyánkkal és Jézus Krisztussal – fennálló kapcsolataink mindig segíteni fognak nekünk összetartozást és szeretetet érezni, és erőt adnak nekünk ahhoz, hogy tovább haladjunk a szövetség ösvényén.
Néhány igazlelkű vágy lehetetlennek tűnhet, miközben igyekszünk átevickélni a fiatal felnőttkor bukkanóin. De miközben továbbra is megtartjuk a szövetségeinket és az Urat keressük, ragaszkodunk a templomi házasságkötés reményéhez. Addig is, amint azt Nelson elnök tanította, mindig keressük a csodákat és számítunk rájuk.6 Valóban megtapasztaljuk a Jézus Krisztus evangéliuma szerinti élet örömét, áldásait és igen, csodáit.
Reméljük, tudod, hogy rád is várnak csodák és áldások!
A szerzők a dél-afrikai Gautengben élnek.
Jegyzetek