Elhívásunk a Szabadító evangéliumának a megosztására

Írta: Quentin L. Cook elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Kép

Quentin L. Cook elder

Isten szolgáiként arra lettünk elhívva, hogy megosszuk azt a reménységet, melyet a Szabadító az élete, a tanításai, az engesztelése és a visszaállított evangéliuma révén kínál.

Kép

két misszionárius elder egy táblagépet néz

Fiatal misszionáriusokként Angliában a társammal tanítottunk egy férfit, aki szörnyű, életveszélyes eseményeket élt át a második világháború idején. Először szárazföldi fegyveres harcokban vett részt, majd mielőtt visszatért volna Angliába, még túlélt egy, a hajójuk ellen irányuló pusztító támadást. Amikor végre megérkezett Angliába, a biztonságos hazatérése miatt olyannyira elérzékenyült és eltöltötte a hála, hogy letérdelt, megcsókolta az anyaföldet, és köszönetet mondott.

Amikor a visszaállításról tanítottuk, és felvázoltuk Joseph Smith első látomását, eleredtek a könnyei. Könnyes szemmel osztotta meg velünk azt a túláradó tanúságot, amelyet kapott. Elmagyarázta, hogy a visszaállítás üzenete hasonló érzéseket keltett benne, mint amelyeket akkor érzett, amikor biztonságban visszatért angol földre. Úgy érezte, hogy örökkévaló rendeltetése van.

Kép

misszionáriusok csoportja Angliában

„[A] visszaállított evangélium éppen azt a világosságot biztosítja, amelyre Isten gyermekeinek szüksége van a viharos időkben” – mondja Quentin L. Cook elder (felső sor, jobbról az ötödik), aki Jeffrey R. Holland elderrel szolgált a Brit Misszióban (felső sor, balról a hetedik)

Jobbra: fénykép a szerző jóvoltából

Elhívásunk Isten szolgáiként

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként Isten szolgái vagyunk. Az Ő szolgáiként az a küldetésünk, hogy megosszuk másokkal – például az olyan emberekkel, akiket Angliában tanítottam – azt a reménységet, melyet a Szabadító az élete, a tanításai, az engesztelése és a visszaállított evangéliuma révén kínál (lásd 3 Nefi 27:13–14). Ez nem könnyű feladat egy kétségekkel, kétségbeeséssel és sötétséggel teli világban, de a visszaállított evangélium éppen azt a világosságot biztosítja, amelyre Isten gyermekeinek szüksége van a viharos időkben.

Russell M. Nelson elnök kijelentette, hogy a világnak most nagyobb szüksége van Jézus Krisztus evangéliumára, mint valaha: „Az Ő evangéliuma az egyetlen válasz, amikor a világban sokakat megdermeszt a félelem. Ez kiemeli, milyen sürgető szükség van rá, hogy kövessük az Úr utasítását a tanítványaihoz: »Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek« [Márk 16:15, kiemelés hozzáadva; lásd még Máté 28:19]. Szent feladatunk Jézus Krisztus hatalmának és békességének a megosztása mindazokkal, akik meghallgatják, és engedik, hogy Isten uralkodjon az életükben.” Nelson elnök ezt is hozzátette: „Mindegyikünknek szerepe van Izráel egybegyűjtésében.”¹

Kép

misszionárius nővérek és egy házaspár egy telefont nézegetnek

E szerep betöltésének az egyik módja az, ha elfogadjuk a teljes idejű misszionáriusi szolgálatra szólító elhívásokat. Amint azt Nelson elnök nemrég kihangsúlyozta, a teljes idejű misszionáriusi munka felelőssége elsősorban a fiatal férfiakra hárul, akik az utolsó napi egybegyűjtésre lettek visszatartva. Számukra a misszionáriusi munka „papsági felelősség”. Bár a fiatal nők számára a misszionáriusi munka csupán egy választható lehetőség, Nelson elnök arra kérte őket, hogy kérdezzék meg az Urat, vajon szeretné-e, ha ők is szolgálnának. „Nagyszerű az, amivel hozzájárultok ehhez a munkához” – mondta hozzájuk szólva. És természetesen az Úrnak szüksége van idős házaspárok szolgálatára is, ahogy a körülményeik engedik. Nelson elnök úgy fogalmazott, hogy „az ő erőfeszítéseik egyszerűen pótolhatatlanok”².

Azzal is betölthetjük szerepünket Izráel egybegyűjtésében, ha emlékezünk a szövetségünkre, mely szerint „Isten tanújaként [fogunk] állni mindig és mindenben és minden helyen” (Móziás 18:9). Nincs szükségünk teljes idejű misszionáriusi elhívásra ahhoz, hogy tanúként álljunk. Amikor megéljük az evangéliumot, szeretünk és szolgálunk másokat, elszántak vagyunk a kísértés és üldöztetés közepette, valamint szóban és tettben is bizonyságot teszünk, akkor Jézus Krisztushoz fogunk vonzani másokat.

Az evangélium megosztása félelmetes feladatnak tűnhet, még azok számára is, akik már szolgáltak missziót. Amikor azonban erős bizonyságunk van a Szabadítóról és a visszaállításról, akkor nem tudjuk megállni, hogy tanúságot ne tegyünk arról, amit tudunk.

Kép

mosolygó nő

A bizonyság fontossága

Hogyan erősítsük meg a bizonyságunkat, hogy hathatós misszionáriusokká válhassunk? Egyszerűen csak követnünk kell az élő prófétánk tanácsát. A bizonyságunk növeléséhez a következőket tehetjük:

Fokozzuk a lelki lendületünket.³
Időt szakítunk az Úrra.⁴
Megerősítjük a lelki alapzatunkat.⁵
Engedjük, hogy Isten uralkodjon az életünkben.⁶
Hallgatjuk Őt.⁷

Amikor tanulmányozzuk Nelson elnök szavait és megszívleljük a tanácsát, akkor megerősítjük a bizonyságunkat 1.) a Szabadítóról és az Ő evangéliumáról, 2.) arról a szerepről, melyet Joseph Smith próféta betöltött a visszaállításban, 3.) a Mormon könyve igaz voltáról, valamint 4.) arról, hogy újkori próféták és apostolok lettek elhívva. A megerősített bizonyság felkészít minket – és elmélyíti a vágyainkat – arra, hogy megszívleljük Nelson elnök prófétai felhívását Izráelnek a fátyol mindkét oldalán történő egybegyűjtésére.

Ahhoz, hogy hathatósan osszuk meg az evangéliumot, nem kell tehetséges szónoknak lennünk. Nem kell ismernünk az evangéliumi tan minden ágát-bogát. Nem kell kívülről megtanulnunk szentírásversek tucatjait. Még csak nem is kell magasan iskolázottnak lennünk. Ezek mind segítenek nekünk megosztani az üzenetünket, de a megtérést elősegítő valódi hatalom az alázatos szívből, eleven bizonyságból és a Szentlélektől jövő megerősítő tanúságból fakad.

Amint azt Joseph Smith próféta is mondta, „senki nem prédikálhatja az evangéliumot a Szentlélek nélkül”⁸.

„Tűz a csontjaimban”

Miután 1830-ban Brigham Young hallotta, amint a misszionáriusok a visszaállított evangélium üzenetét tanítják, saját maga is tudni akarta az igazságot az általuk tanított dolgokról. Módszeresen tanulmányozta a Mormon könyvét, valamint az arról tanúságot tevők és Joseph Smith próféta jellemét.

Valami megérintette Brigham szívét és lelkét azokkal a korai misszionáriusokkal kapcsolatban. „Bizonyságtételük olyan volt, mint tűz a csontjaimban” – mondta erről.⁹

Az egyik misszionárius, Eleazer Miller, csupán négy hónapja volt az egyház tagja.¹⁰ Mai misszionáriusi szóhasználattal „zöldi” volt, és nem is tudott jól beszélni közönség előtt. De mindez nem számított.

Évekkel később Brigham Young elnök kijelentette: „[M]ikor láttam egy férfiút, kinek nem volt ékesszólása, sem talentumai a nyilvános beszédre, s aki csak ennyit tudott mondani: »a Szentlélek hatalma által tudom, hogy a Mormon könyve igaz; hogy Joseph Smith az Úr prófétája«[, a] Szentlélek azon egyéntől előhaladva megvilágít[ott]a értelmemet, és világosság, dicsőség s halhatatlanság [voltak] énelőttem.”

Young elnök azt mondta, hogy ez a világosság és dicsőség körülvette és eltöltötte, és már ő is tudta, hogy Eleazer tanúságtétele igaz.

„A világ, annak minden bölcsességével s hatalmával, és a királyai s nagyjai minden dicsőségével és aranyfüstös hivalkodásával, tökéletes jelentéktelenségbe süllyed Isten egyik szolgájának egyszerű, éktelen bizonyságtételéhez képest” – mondta Young elnök.¹¹

Mily nagy az örömünk!

Joseph Smith próféta a következőket jelentette ki: „Mindazok után, ami elhangzott, a legnagyobb és legfontosabb feladat az evangélium prédikálása.”¹²

Jézus Krisztus evangéliumának a megosztását is magában foglalja az, hogy Isten királyságának a tagjaiként tiszteletben tartjuk a szövetségeinket. Az evangélium megosztása az egyik legmagasabb fokú kifejezése annak, hogy úgy szeretjük felebarátainkat, mint magunkat (lásd Máté 22:37–39). Az evangélium megosztása a Szabadítótól kapott nagy megbízatás.

Mi, akik már segítettünk lelkeket hozni Krisztushoz, megízleltük az azoknak ígért örök örömöt, akik Isten gyermekeinek a szabadításán munkálkodnak (lásd Tan és szövetségek 18:15–16). Sokszor gondolok a fiatal misszionáriusként végzett angliai teljes idejű szolgálatomra: a társaimra, akikkel együtt szolgáltam, az emberekre, akiket megismertünk, Isten drága fiaira és leányaira, akiket segítettünk az Ő nyájába hozni. Az életem attól fogva megváltozott.

Személyes tapasztalatból szólva visszhangzom az Első Elnökség ígéretét azok számára, akik akár otthon, akár messzi földeken „hirdet[i]k igazságát”¹³: „Az Úr majd megjutalmaz és gazdagon megáld, miközben alázattal és imádságosan szolgálod Őt. Az eddig tapasztaltaknál sokkal több boldogság vár rád, miközben gyermekei között munkálkodsz.”¹⁴