Átalakító. Liahóna, 2022. jún.
Utolsó napi szentek történetei
Átalakító
Azon tűnődtünk, mit mondanak majd az apácák, amikor a segítségüket kérjük.
A társammal izgatottan vártuk, hogy új területet nyissunk meg a misszionáriusi munkára Guatemala nyugati hegyvidékének egyik kisvárosában. Érkezésünk után nem sokkal azonban a helyi egyházak vezetői és tagjai vad történeteket kezdtek terjeszteni rólunk. Ennek eredményeként az emberek félni kezdtek tőlünk.
Todd Hinkins elderrel azonban derűlátóak maradtunk, különösen azután, hogy három család beleegyezett, hogy eljön egy, az egyházat bemutató nyílt napra. Hogy segítsünk megismertetni velük az evangéliumot, úgy terveztük, diafilmeket mutatunk nekik a visszaállításról.
Amikor azonban még a találkozó előtt kipróbáltuk a diavetítőnket, eldurrant benne az izzó. Egy korábbi áramingadozás megrongálhatta az áramátalakítónkat, így az már nem tudott a 220 voltos áramból 110 voltosat csinálni, amire pedig a diavetítőnknek szüksége volt.
„Most mi lesz?” – panaszkodtunk a társammal.
Chavez fivér, az egyház egyetlen helyi tagja elmondta, hogy szerinte a városban élő apácáknak van áramátalakítójuk. Így hát miközben Chavez fivér autóba ült, hogy a közeli Quetzaltenangóból egy másik izzót hozzon, mi elmondtunk egy imát, és elmentünk a helyi zárdához.
Kopogtattunk, bemutatkoztunk, és elmagyaráztuk a nehézségünket, azon tűnődve, hogy mit szólnak majd a nővérek. Habozás nélkül odaadták az átalakítójukat, és minden jót kívántak. Chavez fivér hamarosan visszatért, és megtartottuk a rendezvényt.
Hinkins elderrel köszönetképpen sütit sütöttünk az apácáknak. Nem sokkal azután, hogy elvittük nekik a sütiket, az apácák egy vacsorameghívással leptek meg bennünket.
Elfogadtuk.
Néhány nappal később Hinkins elderrel egy gyönyörűen megterített vacsoraasztal mellett ültünk hét apáca társaságában. Öten Kanadából érkeztek, egy az Amerikai Egyesült Államokból, egy pedig Guatemalavárosból.
Vacsora közben meséltünk nekik a visszaállított egyházról és a teljes idejű misszionáriusként végzett munkánkról. Aztán adtunk nekik egy Mormon könyvét, és bizonyságot tettünk róla. Köszönetet mondtak nekünk, és megdicsértek minket az erőfeszítéseinkért, hogy Krisztushoz hozzuk az embereket.
Cserébe meséltek nekünk néhány különböző apácarendről. Ezután beszámoltak nekünk a munkájukról és a hegyvidéki élethez való alkalmazkodásról.
Immár új szemmel láttam az apácákat: rokon lelkekként, akikkel közös céljaink, vágyaink és kihívásaink vannak. Szolgáltak másokat, áldozatot hoztak a hitükért, és Istennek szentelték az életüket.
És a vacsoránk? Az volt a legjobb, amelyet abban az évben ettem – ráadásul a barátaink, a katolikus egyház nővérei társaságában.