2017
Igazlelkűséggel felvértezve
March 2017


Első elnökségi üzenet, 2017. március

Igazlelkűséggel felvértezve

Isten prófétája a földön, Thomas S. Monson elnök kijelentette: „Napjainkban a bűn, az erkölcstelenség és [a] gonoszság valaha is látott legnagyobb serege ellen kell tábort ütnünk.”1

Meglepne, ha megtudnád, hogy Monson elnök ötven évvel ezelőtt mondta ezeket a szavakat? Ha már akkoriban is példa nélküli gonoszság ellen kellett felsorakoznunk, akkor manapság mennyivel inkább fenyeget minket a gonosz? Az Úr okkal jelentette ki erről az adományozási korszakról, hogy „íme, az ellenség összefogott” (T&Sz 38:12).

A harc, melyben küzdenünk kell2, már azelőtt elkezdődött, mielőtt a földre születtünk volna. Sőt, már a föld teremtése előtt elkezdődött. Sok ezer évvel ezelőtt, a halandóság előtti birodalomban kezdődött, ahol Sátán fellázadt és „az ember önrendelkezésének elpusztítására törekedett” (Mózes 4:3).

Sátán elveszítette a csatát, és „vetteték a földre” (Jelenések 12:9), ahol ma is folytatja háborúját. „[H]áborúzik Isten szentjeivel, és körös-körül körbeveszi őket” (T&Sz 76:29) itt a földön hazugságokkal, megtévesztéssel és kísértésekkel.

Háborút vív a próféták és apostolok ellen. Háborút vív a nemi erkölcsösség törvénye és a házasság szentsége ellen. Háborút vív a család és a templom ellen. Háborút vív mindaz ellen, ami jó és szent.

Hogyan küzdhetünk le egy ilyen ellenséget? Hogyan harcolhatunk a gonosz ellen, mely úgy tűnik, bekebelezi a világunkat? Mivel vértezzük fel magunkat? Kik a szövetségeseink?

A Bárány hatalma

Joseph Smith próféta azt tanította, hogy Sátánnak csak annyi hatalma van felettünk, amennyit mi engedünk neki.3

Amikor napjainkat a szeme elé tárták, Nefi „látta… Isten Bárányának hatalmát, hogy leereszkedett a Bárány egyházának szentjeire és az Úr szövetséges népére, akik az egész föld színén szét voltak szóródva; és igazlelkűséggel és Isten hatalmával voltak felfegyverezve, nagy dicsőségben” (1 Nefi 14:14; kiemelés hozzáadva).

Hogyan fegyverkezünk fel igazlelkűséggel és hatalommal? Úgy, hogy megszenteljük a sabbat napját, és tiszteljük a papságot. Szent szövetségeket kötünk és megtartjuk azokat, dolgozunk a családtörténetünkön és eljárunk a templomba. Folyamatosan bűnbánatra törekszünk, és arra kérjük az Urat, hogy „Krisztus engesztelő vérével [élhessünk], hogy bocsánatot nyerhessünk a bűneinkre” (Móziás 4:2). Imádkozunk, szolgálunk, tanúságot teszünk, és hitet gyakorolunk Jézus Krisztusban.

Igazlelkűséggel és hatalommal vértezzük fel magunkat, miközben állandóan felhalmozzuk elménkben az élet szavait (lásd T&Sz 84:85). Azáltal halmozzuk fel ama szavakat, hogy elmerülünk a szentírásokban és az Úr választott szolgáinak szavaiban, akik a jövő hónapban az általános konferencián megosztják majd az Ő gondolatait, szavait és hangját (lásd T&Sz 68:4).

A gonosz elleni küzdelmünkben mindig emlékeznünk kell arra, hogy a fátyol mindkét oldaláról kapunk segítséget. Szövetségeseink közé tartozik Isten, az Örökkévaló Atya, az Úr Jézus Krisztus és a Szentlélek.

A mennyek láthatatlan seregei is a szövetségeseink. „Ne félj – mondta Elizeus egy ijedt fiatalembernek, amikor a gonosz seregeivel néztek szembe. – Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök” (lásd 2 Királyok 6:15–16).

Nem kell félnünk. Isten szereti a szentjeit. Soha nem hagy el minket.

Tudom, hogy Isten az imára adott válaszként eleget tett azon kéréseimnek, hogy szabadítson meg a gonosztól. Bizonyságomat teszem arról, hogy az Atyaisten, valamint a világ Szabadítója és a Szentlélek segítségével biztosak lehetünk abban, hogy több mint elegendő hatalmat kapunk majd ahhoz, hogy ellenálljunk bármilyen gonosz erőnek, mellyel szembenézünk.

Legyünk mindig felvértezve igazlelkűséggel, hogy bízhassunk a végső győzelemben.

Jegyzetek

  1. Thomas S. Monson, “Correlation Brings Blessings,” Relief Society Magazine, Apr. 1967, 247; idézte Boyd K. Packer: A papság hatalma. Liahóna, 2010. máj. 6.

  2. Lásd Küzdjünk tovább! Himnuszok, 162. sz.

  3. Lásd Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith (2007). 222.