Szentírások
A Tan és a szövetségek 68


68. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, az Ohio állembeli Hiramban, 1831 novemberében, Orson Hyde, Luke S. Johnson, Lyman E. Johnson és William E. McLellin kérésére (History of the Church, 1:227–229). Bár ez a kinyilatkoztatás fohászra adott válaszként adatott, hogy megtudják az Úr gondolatát a nevezett elderek tekintetében, tartalmának nagy része az egész egyházra vonatkozik.

1–5, Az elderek szava szentírás, amikor a Szenlélek készteti őket; 6–12, Az elderek prédikáljanak és kereszteljenek, és jelek követik majd az igaz hívőket; 13–24, Áron fiai közül az elsőszülöttek szolgálhatnak elnöklő püspökként (vagyis püspökként rendelkeznek az elnökség kulcsaival) az Első Elnökség irányítása alatt; 25–28, A szülők parancsot kapnak arra, hogy gyermekeiknek tanítsák az evangéliumot; 29–35, A szentek tartsák be a sabbatot, dolgozzanak szorgalmasan és imádkozzanak.

1 Szolgám, Orson Hyde, elrendelése által elhívást kapott, hogy hirdesse az örök evangéliumot, az élő Isten aLelke által, egyik néptől a másikig, és egyik országrésztől a másikig, a gonoszok gyülekezeteiben, a zsinagógáikban, érvelve velük és minden szentírást kifejtve nekik.

2 És íme, lássátok, ez példa mindazok számára, akiket elrendeltek e papságra, akiknek küldetése ki lett jelölve számukra, hogy elmenjenek –

3 És ez példa nekik arra, hogy aszóljanak, amint a Szentlélek készteti őket.

4 És amit aakkor mondanak, amikor a Szentlélek készteti őket, az szentírás lesz, az Úr akarata lesz, az Úr gondolata lesz, az Úr szava lesz, az Úr hangja lesz, és Isten szabadulásra vezető bhatalma.

5 Íme, ez az Úr ígérete nektek, Ó ti, szolgáim.

6 Bízzatok tehát, és ane féljetek, mert én, az Úr, veletek vagyok, és mellettetek fogok állni; ti pedig bizonyságot tesztek rólam, méghozzá Jézus Krisztusról, hogy én vagyok az élő Isten Fia, hogy voltam, hogy vagyok, és hogy el fogok jönni.

7 Ez az Úr szava tehozzád, aOrson Hyde szolgám; valamint Luke Johnson szolgámhoz, és Lyman Johnson szolgámhoz, és William E. McLellin szolgámhoz, és egyházam minden hűséges elderéhez –

8 aMenjetek el az egész világba, bprédikáljátok az evangéliumot cminden teremtménynek, azon dfelhatalmazással cselekedve, amelyet én adtam nektek, az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében ekeresztelve.

9 És aki ahisz és megkeresztelkedik, az bmegszabadul, aki pedig nem hisz, az celkárhozik.

10 És aki hisz, az meg lesz áldva követő ajelekkel, ahogyan az meg van írva.

11 És nektek megadatik, hogy ismerjétek az aidők jeleit, valamint az Ember Fia eljövetelének jeleit;

12 És akikről az Atya bizonyságot tesz, hatalom adatik nektek arra, hogy örök életre apecsételjétek őket. Ámen.

13 És most, a szövetségekhez és parancsolatokhoz járuló dolgokat illetően, ezek azok –

14 Maradnak még ezutánra, az Úr által jónak látott időben az egyháznak elválasztandó más apüspökök, hogy elrendelt szolgálatot végezzenek, méghozzá úgy, ahogyan az első;

15 aFőpapoknak kell tehát lenniük, akik érdemesek, és a melkisédeki papság bElső Elnökségének kell kijelölnie őket, kivéve, ha cÁron szó szerinti leszármazottai.

16 És ha aÁron szó szerinti leszármazottai, akkor törvényes joguk van a püspökségre, amennyiben elsőszülöttek Áron fiai között;

17 Mert az elsőszülött rendelkezik az ezen papság feletti elnökség jogával, és annak akulcsaival, vagyis felhatalmazásával.

18 Senkinek nincs törvényes joga eme hivatalra, hogy rendelkezzen e papság kulcsaival, ha aÁronnak nem szó szerinti leszármazottja és elsőszülötte.

19 Viszont, miként a melkisédeki papság afőpapjának felhatalmazása van eljárni minden alacsonyabb hivatalban, ő eljárhat a bpüspök hivatalában, ha nem lelhető fel Áron egyetlen szó szerinti leszármazottja sem, feltéve hogy elhívják, elválasztják és elrendelik e hatalomra, a melkisédeki papság Első Elnökségének keze alatt.

20 És Áron szó szerinti leszármazottját is ennek az elnökségnek kell kijelölnie, és érdemesnek találnia, és afelkennie és belrendelnie ezen elnökség keze alatt, különben nincsenek törvényesen felhatalmazva arra, hogy eljárjanak a papságukban.

21 Viszont, azon rendelet alapján, hogy joguk van az atyáról fiúra szálló papságra, kérhetik felkenésüket, ha bármikor bizonyítani tudják leszármazásukat, vagy az Úrtól érkező kinyilatkoztatás által biztossá válik az, a fent nevezett elnökség keze alatt.

22 Továbbá, egyetlen püspököt vagy ezen elrendelt szolgálatra elválasztott főpapot se hallgassanak ki vagy kárhoztassanak semmilyen bűntettért, csakis az egyház aElső Elnöksége előtt;

23 És amennyiben megdönthetetlen bizonyság által vétkesnek találtatik ezen elnökség előtt, legyen kárhoztatva;

24 És ha bűnbánatot tart, akkor amegbocsáttatik neki, az egyház szövetségei és parancsolatai szerint.

25 Továbbá, amennyiben Sionban, vagy annak bármely megszervezett acövekében lévő bszülőknek gyermekei vannak, és nem ctanítják meg nekik a bűnbánat, és a Krisztusba, az élő Isten Fiába vetett hit, valamint a keresztelkedés és a Szentlélek kézrátétel általi ajándékának tanát dnyolc éves korukban, a ebűn szálljon a szülők fejére.

26 Mert ez törvény lesz aSion lakóinak, vagyis bármely megszervezett cövekében.

27 És gyermekeik akeresztelkedjenek meg bbűneik bocsánatára, amikor cnyolc évesek, és részesüljenek a kézrátételben.

28 És aimádkozni is tanítsák meg gyermekeiket, és arra, hogy egyenes derékkal járjanak az Úr előtt.

29 És Sion lakói arra is ügyeljenek, hogy szentnek tartsák a asabbat napját.

30 És Sion lakói munkáik elvégzésére is emlékezzenek, maradéktalan hűséggel, amennyiben munkára jelöltettek ki; mert a tétlen emlékezetben tartatik az Úr előtt.

31 Most én, az Úr, nem vagyok nagyon elégedett Sion lakóival, mert vannak köztük atétlenkedők; és gyermekeik is bgonoszságban nőnek fel; emellett cnem törekednek őszintén az örökkévalóság kincseire, hanem kapzsisággal van tele a szemük.

32 Ezen dolgoknak nem kellene így lenniük, el kell hagyniuk őket; ezért Oliver Cowdery szolgám vigye el ezen beszédeket Sion földjére.

33 És parancsolatot adok nekik, – hogy aki nem ügyel aimáira az Úr előtt annak idejében, az tartasson bemlékezetben népem bírái előtt.

34 Ezek az aelmondottak igazak és hűek; ezért ne hágjátok át azokat, se ne bvegyetek el azokból.

35 Íme, én vagyok az aAlfa és az Omega, és bhamar eljövök. Ámen.