Gordon B. HinckleyA derűlátás és jövőkép prófétája
Amikor az idei papsági és segítőegyleti gyűléseken Az egyház elnökeinek tanításai: Gordon B. Hinckley című könyvet tanulmányozzátok, egy határtalan derűlátással, szeretettel és előrelátással rendelkező prófétától fogtok tanulni.
„Minden tavasszal el kell ültessek néhány fát – jegyezte fel naplójába a 82 éves Gordon B. Hinckley. – Azt hiszem, hogy már legalább 50 éve így csinálom. […] Van valami csodálatos a fában. Olyan kicsinek indul, és évszakról évszakra növekszik. Árnyékot nyújt a forró nyári nap ellen. Élvezetes gyümölcsöt hoz. Elvégzi a fotoszintézis figyelemre méltó folyamatát. […] A fa a Mindenható egyik leginkább figyelemreméltó alkotása.”1
Hinckley elnök 90 fölött sem hagyta abba a faültetést. Sok tekintetben az apostolként, majd pedig az egyház elnökeként végzett szolgálattétele is tükrözte az ültetés iránti szeretetét. Amikor ültetett, az a derűlátás kifejezése volt, mely tulajdonsága a tanításait és a másokkal való érintkezéseit is áthatotta. Táplált minden egyes fát, ahogyan minden egyes embert is. És messze előre tekintett a jövőbe, látva azt, amivé a fák fejlődni fognak – ahogyan látta minden egyes emberben is a bennük rejlő örökkévaló lehetőséget, valamint Isten munkájának pompás jövőjét.
„Minden okunk megvan rá, hogy derűlátók legyünk”
„Derűlátó vagyok!” – jelentette ki gyakran Hinckley elnök. „[Az a kérésem], hogy ne kutassunk többé viharok után, hanem élvezzük még teljesebben a napsütést.”2 Derűlátása sokkal mélyebb volt egyfajta bizakodó látásmódnál, bár azt is gyakorolta. Derűlátásának legfőbb forrása – az a forrás, melynek révén a derűlátásból erő vált – az Istenbe vetett hite volt és az a bizonysága, mellyel Istennek a gyermekei szabadításáért és boldogságáért készített tervéről rendelkezett.
Hinckley elnök derűlátásának egyik megnyilvánulása az abba vetett szilárd hite volt, hogy „minden rendben lesz”3. Jeffrey R. Holland elder, a Tizenkét Apostol Kvóruma tagja szerint ez a mondat „talán Hinckley elnök legtöbbet ismételt kijelentése a családtagjainak, barátainak és ismerőseinek. »Folyamatosan próbálkozzatok! – mondja. – Higgyetek! Legyetek boldogok! Ne csüggedjetek el! Minden rendben lesz.«”4
Ez az üzenet azonban nem csak másoknak szólt. „Ezt minden reggel elmondom magamnak – közölte egyszer Hinckley elnök az összegyűlt egyháztagokkal. – Ha minden tőletek telhetőt megtesztek, akkor minden meg fog oldódni. Bízzatok Istenben, és haladjatok előre, a jövőbe vetett hittel és bizalommal! Az Úr nem fog cserbenhagyni bennünket.”5
Hinckley elnök derűlátása támaszul szolgált számára a megpróbáltatások, az alkalmatlanságérzet és a nyomasztó leterheltség során. Ő pedig akkor is kitartott ama meggyőződése mellett, hogy „minden rendben lesz”, amikor kudarcokban és csalódásokban, szívfájdalomban és magányban volt része.
Derűlátása nem jelentette azt, hogy Hinckley elnök lebecsülte volna a gondokat. Ezt így magyarázta: „…elég sokat láttam ebből a világból. […] Jártam olyan helyeken, ahol háború dúl, és gyűlölet izzik az emberek szívében. Láttam azt az elképesztő nyomort, amely számos országot elborít. […] Nyugtalanul figyeltem és figyelem társadalmunk széthulló erkölcseit.
És mégis derűlátó vagyok. Egyszerű és komoly hitem van abban, hogy a helyes diadalmaskodik és az igazság érvényesülni fog.”6
Az illinois-i Nauvooban, a New York Times egyik újságírójának adott interjújában Hinckley elnök – miután egyetértett azzal, hogy számos tragédia és gond van – az általa annyira szeretett egyháztörténethez fordult, hogy a derűlátásról tanítson:
„Minden okunk megvan rá, hogy derűlátók legyünk… [N]ézzétek meg Nauvoot! Nézzétek meg, mit építettek itt hét év alatt, majd pedig távoztak. De mit tettek? Vajon lefeküdtek meghalni? Nem! Nekiláttak a munkának! Félig átszelték ezt a földrészt, és feltörték a sivatag talaját, és kivirágoztatták, mint egy rózsát. Az egyház ezekről az alapokról nőtt egy nagy, világméretű szervezetté, mely több mint 140 országban van jobbító hatással az emberek életére. Borúlátásból vagy cinizmusból semmit nem tudtok – semmit nem fogtok – építeni. Szemlélődjünk derűlátón, dolgozzunk hittel, és a dolgok megtörténnek.”7
Hinckley elnök derűlátása a humorérzékére is hatással volt: vidám, kedélyes szellemessége rokonszenvet ébresztett az emberekben. Egyszer egy olyan cövekelnöknél szállt meg, aki a családjával egy házzá átalakított egykori iskolában lakott. Azon az éjszakán a tanterem volt Hinckley elnök hálószobája. A másnapi cövekkonferencia során így élcelődött: „[I]gen sok alkalommal aludtam már el tantermekben – de soha nem járt hozzá ágy.”8
„Mindig az egyénnel kell törődnünk”
Az egyház elnökeként mondott első általános konferenciai beszédében Hinckley elnök hosszan beszélt az egyház növekedéséről. „Hatalmas, világméretű közösség formálódik belőlünk” – mondta. Aztán egy éles váltással azt az alapvető tantételt emelte ki, miszerint „mindig az egyénnel kell törődnünk, róla kell gondoskodnunk.
[Sz]ámokat mondunk, de minden erőfeszítésünket az egyén fejlődésének kell szentelnünk.”9
Amikor a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja volt, Hinckley elnök a világ legtávolabbi helyeire – köztük háborús övezetekbe – is elutazott, ha az egyéneknek nyújtott szolgálattételről volt szó. Egyetlen csoport sem volt túl messze vagy túl kicsi ahhoz, hogy rájuk figyeljen. Az egyház elnökeként ugyanígy folytatta, több mint másfél millió kilométert utazva a világ több mint 60 országába. Ilyenkor néha nagy csoportokkal találkozott, néha csupán egy maroknyi emberrel.
Háttér © iStock/Thinkstock; bal oldali fénykép: Busath Photography; jobb oldali, kínai fénykép: Gerry Avant, Deseret News; jobbra lent: fénykép az Egyháztörténeti Könyvtár és Levéltár jóvoltából
1996-ban a Hinckley házaspár 18 napos látogatást tett Ázsia és a Csendes-óceáni-szigetek nyolc országában. Japánból indulva, lendületes tempóban haladva emberek ezreivel találkoztak, akik zsúfolásig megtöltötték mindegyik helyszínt. „Ezek igen érzelemteli élmények számomra – írta Hinckley elnök a koreai tartózkodása alatt. – Olyasmiket látok, amiről álmodni is alig mertem, amikor 1960-ban először itt jártam.”10 Ezen utazás során szentelte fel a Kínai Hongkong templomot is.
Az út utolsó betervezett állomásai a Fülöp-szigeteken voltak. Miután Manilában 35 000 ember előtt beszélt, Hinckley elnök ezt írta a naplójába: „Felálltam, és a szívemben erős érzelmekkel telve integettem nekik. Könnyes szemmel utaztunk el onnan.” Néhány órával korábban meglátogatta azt a helyet, ahol 1961-ben felszentelési imát mondott a misszionáriusi munka Fülöp-szigeteki megkezdéséhez. „Akkor csak egyetlen helyi, Fülöp-szigeteki egyháztagot tudtunk találni – idézte fel Hinckley elnök. – Abból az egyetlen egyháztagból több mint 300 000-re növekedett az egyháztagok létszáma.”11
Amikor Hinckley-ék elindultak hazafelé, arról értesültek, hogy a repülőgép Saipan szigetén is le fog szállni tankolni. Hinckley elnök arról érdeklődött, hogy szolgálnak-e misszionáriusok Saipanon, és kiderült, hogy vannak páran. Bár ekkor már egy kimerítő utazás végén járt, szeretett volna találkozni azzal a néhány misszionáriussal. „Megkérdeztem, hogy nem tudnánk-e valahogy üzenni nekik, hogy este 7 körül szállunk le Saipanon, és a reptéren megpróbálunk majd kiszállni, hogy találkozzunk velük.”
Órákkal később 10 misszionárius és mintegy 60 egyháztag üdvözölte a Hinckley házaspárt Saipanon. „Lelkesen átöleltek bennünket – jegyezte fel Hinckley elnök. – Hálásak voltak, amiért láthattak minket, mi pedig hálásak voltunk, amiért láthattuk őket. Csupán nagyon rövid időt tölthettünk velük, mivel a gép feltöltéséhez nem kellett sok idő. Az áldásunkat hagytuk velük, és visszamentünk a repülőre.”12
Hinckley elnök egyénekkel való törődésének másik példája az az eset, amely a Salt Lake Cityben tartott 2002-es téli olimpia során történt. Ebben az időben szinte mindennap elnökökkel, nagykövetekkel és más magas méltóságokkal találkozott. Az egyik nap, nem sokkal azelőtt, hogy a német elnökkel volt találkozója, egy 13 éves fiatal nővel találkozott annak születésnapja alkalmából. „Aplasztikus vérszegénységben szenved, ami egy nagyon komoly betegség – jegyezte fel Hinckley elnök. – Elbűvölő látogatás volt… Elmondtam neki, hogy megemlítjük majd az imáinkban.”13
Hinckley elnök kiemelt szeretettel viseltetett az egyházban lévő gyermekek és a fiatalok iránt, az érzés pedig kölcsönös volt. Miután végighallgatta Hinckley elnök Brazíliában elmondott egyik beszédét, egy fiatal nő így fogalmazott: „Nagyon erősen éreztem Isten Lelkét. A beszéde végén Hinckley elnök azt mondta nekünk: »Elmehettek innen, visszatérhettek az otthonotokba és elfelejthetitek mindazt, amit ma mondtam, de azt [soha] ne felejtsétek el, hogy szeretlek benneteket.« Soha nem felejtem el ezeket a szavakat…”14
Háttér © iStock/Thinkstock; bal oldali fénykép: Busath Photography; jobb oldali, kínai fénykép: Gerry Avant, Deseret News; jobbra lent: fénykép az Egyháztörténeti Könyvtár és Levéltár jóvoltából
Hinckley elnöknek az egyénekkel való törődésében társa volt a felesége, Marjorie, aki egyúttal hatással is volt rá ebben. Férje ezt írta róla: „Úgy tűnik, hogy minden ismerőse szereti őt, mert valóban érdeklik az emberek. Törődik a gondjaikkal és szükségleteikkel. Milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen társam van!”15
Miután öt gyermekük felnőtt, a Hinckley házaspár rendszerint együtt utazott, és Hinckley nőtestvér szeretettel fordult mindenki felé világszerte. Amikor misszionáriusokkal találkozott, hazatérése után gyakran meglepetésszerűen felhívta a szüleiket. Tehetsége volt a nagy létszámú hallgatósággal való kapcsolatteremtés terén is. „[Marge] tudja, hogyan mondja ki azokat a dolgokat, amelyek tetszenek az embereknek és segítenek nekik – jegyezte fel Hinckley elnök egy térségi konferenciát követően. – Mi mindannyian prédikálunk, míg ő egyszerűen csak beszélget velük.”16
A temetésén az egyik tanácsosa, Henry B. Eyring elnök összefoglalta Hinckley elnök néhány elért eredményét. Azután megjegyezte, hogy volt ezekben az eredményekben egy közös pont:
„Tettei mindig lehetőségekkel áldották meg az egyéneket. És mindig gondolt azokra, akiknek a legszűkösebbek a lehetőségei – a mindennapi élet gondjaival és a Jézus Krisztus evangéliuma szerinti élet kihívásaival küzdő hétköznapi emberekre. Többször is előfordult, hogy javasoltam valamit, mire az ujjával megütögetve a mellkasomat azt kérdezte: »Hal, gondoltál arra is, aki küszködik?«”17
Nagyívű jövőkép
Hinckley elnök derűlátásával és az egyénekre való odafigyelésével állt kapcsolatban prófétai jövőképe is. E jövőkép elsődlegesen a templomokra vonatkozott. Amint azt Hinckley elnök hangsúlyozta, a templomi szertartások jelentik „az egyház által rendelkezésre álló áldások koronájá[t]”18.
Amikor 1995-ben az egyház elnöke lett, 47 működő templom volt világszerte az egyházban. Vezetésével az egyház alig több mint öt év alatt megkétszerezte ezt a számot. A templomokra vonatkozó merész és kiterjedt jövőképének célja teljességgel az egyének egyenként való megáldása volt.
A sugalmazás a templomépítés eme új korszakát illetően akkor érkezett, amikor Hinckley elnök 1997-ben a mexikói Colonia Juárezbe látogatott, hogy megünnepeljék az egyház tulajdonában lévő egyik iskola 100 éves fennállását. Az ezt követő hosszú, poros autóút során Hinckley elnök folyamatosan töprengett. „Csend lett – idézte fel titkára, Don H. Staheli. – Aztán, amennyire fel tudom fogni, elkezdett érkezni a kinyilatkoztatás. Előtte is gondolkodott már kisebb templomokon, de nem úgy, ahogyan ekkor gondolkodott el rajtuk.”19
Hinckley elnök később így írta le a folyamatot: „Elkezdtem kérdezgetni magamtól, hogyan lehetne lehetőséget teremteni ezeknek az embereknek arra, hogy saját templomuk lehessen. […] Amint ezen elmélkedtem, az a gondolat ötlött az eszembe, hogy… a templom összes elengedhetetlen összetevőjét egy viszonylag kis épületbe is beépíthetjük. [F]elvázoltam egy tervet. […] Az egész kép nagyon világosan jött az elmémbe. Teljes szívemmel hiszem, hogy sugalmazás volt, hogy kinyilatkoztatás volt az Úrtól. Hazatértem és beszéltem róla a tanácsosaimmal, és ők jóváhagyták. Ezután a Tizenkettek elé terjesztettem, és ők jóváhagyták.”20
Négy hónappal később, az általános konferencián Hinckley elnök megtette a történelmi bejelentést, miszerint az egyház elkezd kisebb templomokat építeni azokon a területeken, ahol nincs annyi egyháztag, amennyi egy nagyobbat indokolna. Így fogalmazott: „Eltökélt szándékunk, …hogy elvigyük a templomokat az emberekhez, és megadjunk nekik minden lehetőséget azokra az igen értékes áldásokra, melyek a templomi hódolatból származnak.”21
A rákövetkező általános konferencián Hinckley elnök újabb történelmi bejelentést tett, miszerint a tervek alapján a 2000-es év végére 100 működő templom lesz világszerte. „[O]lyan mértékben lépünk előre, melyhez foghatót még soha nem láttunk” – jelentette ki.22 Amikor 1999 áprilisában beszámolt a templomépítések haladásáról, egy jól ismert kifejezést használt: „Ez hatalmas vállalkozás, amely sok gonddal jár együtt, de a nehézségek ellenére minden rendben lesz, és én biztos vagyok abban, hogy elérjük a célkitűzésünket.”23
Háttér © iStock/Thinkstock; bal oldali fénykép: Busath Photography; jobb oldali, kínai fénykép: Gerry Avant, Deseret News; jobbra lent: fénykép az Egyháztörténeti Könyvtár és Levéltár jóvoltából
2000 októberében Hinckley elnök Massachusetts államba, Bostonba utazott, hogy felszentelje az egyház 100. templomát. Ez egyike volt annak a 21-nek, amelyeket abban az évben négy különböző földrészen felszentelt. Élete végén 124 elkészült templom volt, míg további 13 már be volt jelentve vagy építés alatt állt.
Hinckley elnököt arra késztette az általa látott jövőkép, hogy sugalmazásra törekedjen arra vonatkozóan, milyen egyéb módokon részesülhetnének Isten gyermekei az áldásokban. Gyötrelmes volt számára az általa látott szenvedés és szegénység, ezért az egyház emberbaráti munkájának jelentős kibővítésére adott utasítást, elsősorban azok között, akik nem tagjai az egyháznak. Bevezette az Állandó Oktatási Alapot is, ezzel segítve a nyomortól sújtott országokban élő egyháztagokat. Ők így kölcsönben részesülhettek ebből az alapból, hogy kifizethessék a jobb munkához szükséges tanulmányaikat, ez pedig abban segítette őket, hogy kitörjenek a szegénység rabságából és önellátóvá váljanak. A 2016-os állapot szerint több mint 80 000 egyén részesült tanulási vagy képzési lehetőségben az alapból biztosított kölcsönök révén.
Hinckley elnök prófétai jövőképének további példái, úgymint A család: Kiáltvány a világhoz, valamint a Konferencia-központ épülete megtalálhatók Az egyház elnökeinek tanításai: Gordon B. Hinckley című könyvben.
„Bizonyságom”
Néhány nappal 91. születésnapja előtt Hinckley elnök ezt jegyezte fel: „Nem szükséges továbbra is ültetnem, mégis megteszem. Ilyen a természetem.”24 Tekintet nélkül a korára – fiatal misszionáriusként éppúgy, mint 97 éves prófétaként, természetének része volt az evangéliumi magvak és facsemeték elültetése is az emberek szívében. 20 éven keresztül szolgált a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként. Azt követően 14 éven át szolgált tanácsosként az Első Elnökségben. Miután 84 évesen az egyház elnöke lett, 13 évnyi lendületes növekedés során vezette azt.
Hinckley elnök élethosszig tartó szolgálata a Jézus Krisztusról és a Joseph Smith prófétán keresztül visszaállított evangéliumáról való bizonysága köré épült. A Bizonyságom címet viselő általános konferenciai beszédében a következő tanúságot tette, egy részét könnyek közt:
„…mindazon dolgok közül, melyekért ezen a reggelen hálát érzek, az egyik kiváltképpen kiemelkedik. Ez pedig az élő bizonyság Jézus Krisztusról…
Ő az én Szabadítóm és Megváltóm. Azzal, hogy életét adta fájdalomban és kimondhatatlan szenvedésben, lehajolt hozzám, hogy kiemeljen engem és mindannyiunkat, Isten minden fiát és lányát a halált követő örök sötétség szakadékából. […]
Ő az én Istenem és Királyom. Királyok Királyaként és az Urak Uraként az örökkévalótól az örökkévalóig fog uralkodni és kormányozni. Az Ő uralmának nem lesz vége. Az Ő dicsőségére nem jő éjszaka. […]
Hálával és töretlen szeretettel bizonyságot teszek ezekről a dolgokról az Ő szent nevében.”25