Közönségkapcsolatok: az egyház és a közösség közötti kapocs
Miközben a papsági vezetők együtt dolgoznak a cöveki és kerületi közönségkapcsolati tanácsokkal, mindannyian segíthetnek megerősíteni a közösségüket – és felépíteni Isten királyságát a földön.
Amikor Carol Witt Christensent elhívták a Kansasi Topeka Cövek közönségkapcsolati igazgatójának, „félelmet és alkalmatlanságot” érzett azzal kapcsolatban, hogy riporterekkel és szerkesztőkkel vegye fel a kapcsolatot a cövek vezetői nevében.
„Annak gondolata, hogy én kezdeményezzem a kapcsolatfelvételt a média képviselőivel, megrémített” – meséli. És bár angol szakon végzett az egyetemen, azt mondja, nem tudta, hogyan kell hírközleményeket írni.
Önbizalom-hiánya ellenére Christensen nőtestvér úgy döntött, a bizonyságára, közössége ismeretére, valamint azon hitére támaszkodik, hogy az elhívását sugalmazott papsági vezetőktől kapta. Először képzést kapott a Közönségkapcsolati Részlegtől, majd elkezdte megtanulni „a kötelességét, és [elkezdett] tevékenyked[ni] abban a hivatalban, amelyre kijelöltetett, teljes szorgalommal” (T&Sz 107:99).
Elolvasta a helyi újság hetente megjelenő vallási rovatát, hogy lássa, minek van hírértéke. Felhívta a vallási rovat íróját, hogy megtudja, mi a határideje az első hírközleménye benyújtásának.
„Felfigyeltem a nyomtatásra került kisebb hírekre, és elkezdtem nagyobb figyelmet fordítani az egyházi tevékenységekre, az érdekes emberekre, valamint olyan teljesítményekre, melyeket helyénvaló lenne leközölni az újságban” – emlékszik vissza.
Christensen nőtestvér idővel rájött, hogy a médiakapcsolat sokkal többet jelent puszta hírjavaslatnál. Meg kell ismerni a médiát, segíteni kell a riportereknek a munkájuk végzésében, és mindeközben segíteni kell jobban megismerniük az egyházat.
Miután szerzett néhány sikerélményt, többek között azzal, hogy megjelentetett egy cikket a cövekje ifjúsági hitoktatási programjáról a helyi újságban, azt mondja, egyre nagyobb lett az önbizalma, és „ég[ett] a vágytól, hogy előhozz[a] az egyházat »a sötétségből«” (lásd T&Sz 1:30). Most, évekkel később, Christensen nőtestvér még mindig a cövek közönségkapcsolati igazgatójaként szolgál, és azt mondja, „még mindig ég benn[e] ez a tűz”.
„A legtöbb dolog, amit a közönségkapcsolatok során igyekszünk tenni – magyarázza –, azt mutatja, hogy szeretjük Jézus Krisztust, hiszünk Őbenne, és hódolunk Neki; együtt dolgozunk a közösségen belüli fivéreinkkel és nőtestvéreinkkel, és szolgáljuk őket; valamint jobb véleményt formálunk az emberekben a visszaállított evangéliumról és az egyházról.”
A papsági vezetők világszerte irányítják és bátorítják a közönségkapcsolati szakértőket és tanácsokat, miközben együtt dolgoznak a környezetükben lévőkkel, hogy hasznára váljanak a közösségnek, korrigálják a téves nézeteket, valamint megmutassák, hogy az egyház tagjai Jézus Krisztust követik.
Habár Christensen nőtestvér kezdeti erőfeszítései a médiakapcsolatokra összpontosítottak, az egyház közönségkapcsolati tanácsai számos módon követik a sugalmazott papsági irányítást, miközben segítik építeni a közösségüket és Isten királyságát is.
Közösségi és állami kapcsolatok
Topekától 105 kilométerre, a Kansasi Lenexa Cövekben Bruce F. Priday cövekelnök, valamint Carol Deshler nőtestvér, aki cöveki közönségkapcsolati igazgatóként szolgál, együtt dolgoznak azon, hogy pozitív kapcsolatot alakítsanak ki közösségük befolyásos tagjaival. Szeretnénk, ha rájönnének, hogy az utolsó napi szentek „jó szomszédok, pozitív hatással vannak a közösségre, és Jézus Krisztust követik”, mondja Priday elnök.
Deshler nőtestvér a cövekelnökség és a cöveki közönségkapcsolati tanács több tagjának segítségével arra törekszik, hogy más hitet valló csoportokkal és közösségi szervezetekkel összefogva még jobban szolgálják a környék polgárait.
„A közösségi csoportokkal elért szinte összes sikerünk annak köszönhető, hogy személyes kapcsolatot alakítottunk ki velük” – mondja Deshler nőtestvér. Például egy másik egyházhoz tartozó személy és Deshler nőtestvér cövekjének egyik tagja együtt ebédeltek, és megbeszélték, a két csoport miként tudna valami jót tenni együtt a közösségért. A beszélgetés hatására megalakult a hat főből álló „Jobb együtt” bizottság – három-három fő mindkét egyházból –, ahol megosztották és megbeszélték egymással ötleteiket a közös munkával kapcsolatban.
E társulásnak köszönhetően 2010-ben jótékonysági koncertet szerveztek, melyen számos egyház kórusa fellépett. A belépődíj egy zacskó élelmiszer volt, mellyel a helyi élelmiszerraktár tartalékát bővítették. A közösség mintegy 700 tagja vett részt a rendezvényen, melyet az újonnan épített cövekközpontban tartottak meg. A koncert előtt fogadást rendeztek, hogy a közösségi és vallási vezetők megismerhessék egymást.
A koncertet követően négy további egyház, a városi tanács két tagja, valamint a helyi rendőrfőnök is kérvényezte, hogy képviseltethessék magukat a „Jobb együtt” bizottságban, amely ma már havonta gyűlésezik. A koncertet 2011-ben megismételték. Ezúttal egy másik egyház volt az est házigazdája, összesen hét egyház lépett fel a rendezvényen, és körülbelül 1000 fő jött el a közösségből meghallgatni a koncertet.
„Jézus Krisztus követőiként a jóság és egység érzése nagyon erősen jelen volt az egyházak között” – mondja Deshler nőtestvér. Ezek az érzések később is megnyilvánultak, amikor Priday elnök egy több mint 1600 kilométerre lévő repülőtéren tartózkodott. Egy asszony, akivel korábban még nem találkozott, odament hozzá, és elmondta, hogy felismeri a „Jobb együtt” jótékonysági koncertekről, amelyekre ő is elment, és csodálatosnak találta a rendezvényeket.
Az asszony így folytatta: „Soha nem éreztem olyan mértékű szeretetet a közösségünk tagjai között, mint ezeken a koncerteken. Köszönöm, hogy részt vettek ezek szponzorálásában. Én egy másik gyülekezethez tartozom, de mély tiszteletet és megbecsülést érzünk Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza iránt.”
„Pontosan erről szól a közönségkapcsolat – mondja Priday elnök. – Miközben bővítettük kapcsolatainkat és kiszélesítettük látószögünket, sok különleges barátot szereztünk a közösségen belül. Kölcsönös tiszteletet mutatunk egymás hitelvei iránt, és őszinte szeretettel fordulunk egymás felé.”
Az ilyen együttműködések, valamint a közösségi vezetők tiszteletének kivívása Kelet-Európában is hatékonynak bizonyult. Katia Serdyuk, az ukrán közönségkapcsolati tanács médiakapcsolati igazgatója, a közönségkapcsolati misszionáriusokkal, valamint a helyi papsági vezetőkkel együtt azon dolgozik, hogy javítsák az egyház és a közösség közötti kapcsolatot. „Sok embernek vannak téves nézetei és információi az egyházról – mondja Serdyuk nőtestvér. – A közönségkapcsolati szakértők és a papsági vezetők együttműködésével arra törekszünk, hogy megváltoztassuk e téveszméket a befolyásos emberekkel, a médiával és a nagyközönséggel való kapcsolatunkon keresztül. A sikeres közönségkapcsolati erőfeszítések olyan légkört teremtenek, melyben a befolyásos emberek segíthetnek az egyháznak elérni a céljait, miközben mi is segítünk nekik elérni az ő céljaikat.”
Az ukrajnai Zsitomirban az egyház tagjai részt vettek egy fogadáson, melyet a város polgármestere, Olexander Mikolajovics Bocskovszkij rendezett az egyház azon emberbaráti erőfeszítése elismeréseként, amely keretében az egyház a város hét iskolájának adományozott felszereléseket. Az egyháztagok közösségi szolgálatát is kiemelték, melyet 2011 áprilisában és októberében a város Gagarin Parkjában végeztek. A rendezvényen a Zsitomir Gyülekezet elnöke, Alexander Davidov képviselte az egyházat és fogadta a város elismerését.
Események tervezése
A média- és közösségi kapcsolatok mellett számos közönségkapcsolati lehetőség adódik események tervezése és megrendezése által, mondja Daniel és Rebecca Mehr, akik nemrég tértek haza közönségkapcsolati missziójukból, a Karib-térségből.
„Ha az egyháztagok olyan közös alapokra épülő tevékenységek, mint kulturális események, vacsorák, szolgálatok és egyéb tevékenységek által tanítják barátaikat, ez különösen hatékony eszköze a kapcsolatépítésnek” – mondja Mehr nőtestvér.
Mehr testvér azonban arra figyelmeztet, hogy a közönségkapcsolati szakértők egyik legnagyobb hibája az lehet, ha „úgy terveznek tevékenységeket, hogy nem veszik figyelembe a közösség szükségleteit, és nem tanácskoznak róla a papsági vezetőkkel”.
Mehr elder és nővér úgy hiszik, hogy egy éves terv, amely tükrözi a cöveki és egyházközségi papsági vezetők céljait, már kezdettől fogva segíthet az események megtervezésében. Egy ilyen éves terv kialakításához Mehr nővér azt javasolja, hogy egy négy lépésből álló tervezési folyamatot kövessünk, amely a kitűzött célra összpontosít, valamint figyelembe veszi a közösség szükségleteit és a helyi papság szándékait:
-
Melyek a legfőbb szükségletek a közösségünkben?
-
Térségünk mely ügyei befolyásolják az egyház fejlődését, akár pozitívan, akár negatívan?
-
Kik azok a vezetők a közösségen belül, akikkel közösen felléphetnénk a szükségletek kielégítése vagy ügyek megoldása érdekében?
-
Hogyan tudnánk kapcsolatba lépni, vagy folytatni a kapcsolatot ezekkel a vezetőkkel?
E kérdések megválaszolásával a papsági vezetők és a közönségkapcsolati tanácsok elkerülhetik, hogy „csupán a tevékenységek kedvéért szervezzenek tevékenységet”, mondja Mehr nővér. Ehelyett a tanácsok olyan eseményeket tudnak megtervezni és kivitelezni, amelyek építik a közösség és a papsági vezetők közötti bizalmat. Ezek az események lehetőséget biztosítanak az egyháztagoknak és a közösség tagjainak is, hogy megismerkedjenek és barátságokat alakítsanak ki.
2010-ben a Dominikai Köztársaságban például a papsági vezetők, a közönségkapcsolati tanácsok, valamint a közösség tagjai együtt szerveztek meg egy eseményt, amely kiemelte a Mormon Segítő Kezek erőfeszítéseit. Mehr testvér és nővér az ország számos méltóságát meghívták a rendezvényre, akikkel korábban együtt dolgoztak.
„Sok intézmény és szervezet jeles képviselője volt jelen” meséli Mehr testvér, majd hozzátette, hogy az egyház területi elnöksége is részt vett a programon.
„A rendezvény nagyon sikeres volt – állítja. – Egyre több tapasztalt polgármester és városi szervezet kérte a segítségünket valamilyen közösségi munkában. Ráadásul sok szervezet jobb véleményt alakított ki az egyházról.”
Bár a papsági irányítás bevonása elengedhetetlen az események sikeres megtervezéséhez, nem csupán ezt kell figyelembe venni. Kathy Marler egy több cövekes közönségkapcsolati tanácsban szolgál San Diegóban. Egy másik valláshoz tartozó barátja azt mondta, hogy az utolsó napi szentek nagyon jók abban, hogy meghívjanak másokat az egyházuk által rendezett tevékenységekre, de ők maguk ritkán vesznek részt más egyházak rendezvényein.
Marler nőtestvér így emlékszik vissza barátja szavaira: „Csak meghívtok másokat, hogy jöjjenek el. De csodás lenne, ha azt is megkérdeznétek, hogy nekünk szükségünk van-e segítségre. A válaszunk egyértelmű igen lenne.”
Marler nőtestvér azt mondja, a közönségkapcsolati tanácsok többet tesznek egy közösségért szükségleteik meghatározása által, mint egy-egy saját szervezésű esemény megrendezésével.
Kommunikáció és irányítás válság idején
Habár a legtöbb közönségkapcsolati munka a közösségi élet mindennapjait érinti, ugyanúgy segíthet egy cöveknek, országnak vagy egyháznak vészhelyzetek esetén is, ahogyan az tavaly Japánban is történt.
Amikor Gary E. Stevenson elnöklő püspök, aki az Észak-Ázsia Terület elnöke volt, saját szemével látta, hogyan változtatta meg a 2011-es földrengés a média hozzáállását egyik pillanatról a másikra. „A földrengés és a szökőár a világ és egész Japán tekintetét az elpusztított északi partvonal felé fordította” – meséli.
Stevenson püspök azt mondja, a katasztrófa „nagyfokú érdeklődést” keltett a Japánnak nyújtott emberbaráti segítség és önkéntes munka iránt, beleértve azt, amit az egyház ajánlott fel.
Az egyház a szökőárat követő néhány napon belül elkezdte ellátni a katasztrófa sújtotta egyháztagok és nem egyháztagok szükségleteit. „A hazai és nemzetközi média minden történést nyomon követett” – mondja Stevenson püspök.
Mivel az egyház 250 tonnányi emberbaráti segélyellátmányt adományozott, és több mint 24 000 önkéntes mintegy 180 000 órányi szolgálatot nyújtott, ezek az erőfeszítések gyakran felkeltették a helyi kormányzati vezetők figyelmét, meséli Stevenson püspök. Egy olyan országban, ahol a lakosság kevesebb mint két százaléka vallja magát kereszténynek, e vezetők némelyike még többet szeretett volna tudni az egyház szerepéről ezekben a szolgálatokban. Kíváncsiságuk, mondja, nem csupán arra teremtett lehetőséget a közönségkapcsolati szakértőknek, hogy segítsenek a szükséget szenvedőknek, hanem hogy segítsenek másoknak többet tanulni az egyházról. Például egy héttel azután, hogy a szökőár elérte Japánt, a következőket írta az egyik riporter: „Az egyetlen dolog, ami a mormon egyház igehirdetési képességével felveszi a versenyt, a vészhelyzetekre történő reagálása. […] Az egyház nem csupán a saját nyájával törődik.”1
A pozitív hírverés a többéves kapcsolatépítésnek volt köszönhető. Conan és Cindy Grames, akik 2010 augusztusában kezdtek el közönségkapcsolati képviselőkként szolgálni az Észak-Ázsia Területen, azt mondják, „a japán közönségkapcsolati tanács évekig együtt dolgozott az ország fő kormányzati vezetőivel. E barátságok megnyitották a kaput a helyi képviseletek előtt, akik ezután már hajlandóak voltak elfogadni a segítségünket.” Yasuo Niiyama elder, aki feleségével az egyház közönségkapcsolati igazgatójaként szolgál Japánban, rámutat, hogy „még Japán nemzeti kormányzati vezetői is rájöttek, milyen hatékony az egyház, és milyen gyorsan vagyunk képesek segítséget nyújtani.”
Az egyik alkalom, amikor a japán vezetők nagyra értékelték az egyház gyors segítségnyújtását, az volt, amikor a helyi papsági vezetők rátaláltak egy túlzsúfolt menedékszállóra, melyet egy elhagyatott területen lévő iskolában rendeztek be. A közönségkapcsolati tanáccsal, valamint a helyi egyházi jóléti igazgatóval a papsági vezetők ételt és egyéb segélyszállítmányokat juttattak a szállásra, amely körülbelül 270 olyan embernek nyújtott menedéket, akik a szökőár következtében elveszítették az otthonukat.
Habár a menekültek először meglepődtek, hogy egy keresztény egyháztól kapnak segítséget, amikor a Mormon Segítő Kezek önkéntesei másodjára érkeztek meg a sárga mellényükben, az egyik kisgyerek így kiáltott fel: „Itt jönnek! Kíváncsi vagyok, most mit hoztak nekünk!”
Az adományok megérkezése után a menedékszálló vezetője ezt mondta Grames eldernek és nővérnek: „Az Önök egyházától kaptuk az első adag húst és friss zöldséget a földrengés óta.”
„Jó érzés volt – mondja Grames nővér –, hogy tényleg segítő kezek lehettünk. Nem csupán a menedékszálláson lévőknek, hanem azon papsági vezetőknek is, akik oly nagyon próbáltak segíteni a szükséget szenvedőknek.”
Niiyama elder a tanács erőfeszítéseinek egy másik pozitív következményét is elmagyarázza: „Rájöttünk, hogy közönségkapcsolati céljaink elérésének elengedhetetlen része volt, hogy beszéltünk az egyház jóléti munkájáról az egyháztagokkal és a közösség befolyásos embereivel egyaránt. Úgy érzem, most már az egyházon kívüli embereknek is több elképzelésük van az egyházról, az egyháztagoknak pedig még nagyobb bizalmuk van az egyházban Japánban.”
Közönségkapcsolatok mint a helyi papsági vezetőség eszköze
Egy világméretű szervezet döntő részeként a papsági vezetőknek nagy hasznára lehetnek a közönségkapcsolati tanácsok, akik ismerik a helyi viszonyokat, és segíthetnek a közösségi szükségletek kielégítésében. Serdyuk nővér Ukrajnából ezt mondja: „Nagyszerű látni, hogy a papsági vezetők milyen örömmel alkalmazzák a közönségkapcsolatot mint eszközt a papsági célok elérésében. Erre példa, hogy amikor a Mormon Segítő Kezeken keresztül végzünk közösségi szolgálatot, az nem csupán a gyülekezetek és egyházközségek tagjai közötti egységet erősíti, hanem szorosabb kapcsolatot alakít ki az egyház és a helyi közösségek között is.”
Fényképes illusztráció: David Stoker
A Kansasi Lenexa Cövek az Egyesült Államokban két éven át dolgozott együtt más helyi egyházakkal, hogy jótékonysági koncerteket szervezzenek. A belépő díját – egy-egy zacskó élelmiszert – a helyi élelmiszerraktár készletébe adományozták. 2011-ben a közösség körülbelül 1000 tagja vett részt a rendezvényen, többek között számos egyházi és kormányzati hivatalnok.
Fényképek: Carol Deshler
A 2011-es földrengést követően Japánban a papsági vezetők a közönségkapcsolati szakértőkkel együtt dolgozva mozgósították a segítségnyújtást a Mormon Segítő Kezek programon keresztül. Ezen emberbaráti segítségnyújtással kapcsolatban egy riporter a következőket írta: „Az egyetlen dolog, ami a mormon egyház igehirdetési képességével felveszi a versenyt, a vészhelyzetekre történő reagálása.”
Fényképek: Conan Grames