A kedvenc himnuszt keresve
A misszióelnökünk folyton arra biztatta a misszionáriusokat a Ghánai Accra Misszióban, hogy „ne tévesszék szem elől a célt”. Erről a kifejezéséről volt híres. Az egyik zónakonferenciánkon javaslatokat adott arra, hogyan tehetjük ezt meg. Listájának egyik kulcsfontosságú pontja az volt, hogy legyen egy kedvenc himnuszunk.
Azt mondta, válasszunk ki egyet, tanuljuk meg kívülről, és amikor kísértés ér, vagy lehangoltak vagyunk, énekeljük el. Ez a kijelentése egész nap ott visszhangzott a fejemben.
Honvágyam volt, és mostanában senkitől nem kaptam levelet a családomban. Levert voltam. Nem tudtam kellően összpontosítani. Valóban ez volt az a pillanat, amikor választanom kellett egy himnuszt, hogy az felemelje a lelkem. A zöld himnuszoskönyvből a legtöbb himnuszt ismertem, de vajon melyiket szerettem a legjobban?
Aznap éjjel fogtam egy régi himnuszoskönyvet, és átlapoztam a szamárfüles oldalakat, hogy találjak egy olyan himnuszt, amely megvigasztal. Azonnal támadt egy ötletem. Sheldon F. Child elder a Hetvenektől, aki akkoriban az Afrika Nyugat Terület elnöke volt, meglátogatta a csoportunkat a misszionáriusképző központban, és az engesztelésről beszélt. A végén így szólt: „Ha ti, fiatal misszionáriusok mindannyian értenétek Urunk, Jézus Krisztus engesztelését, nem lenne szükség misszionáriusi szabályokra.”
Ilyen himnuszra volt szükségem. Többé nem voltam összezavarodva. Ha lenne egy himnuszom az engesztelésről, akkor érezhetném a Szabadítóm szeretetét, megvigasztalódnék, és összpontosítani tudnék arra, amit Ő szeretne, hogy megtegyek.
Végül kiválasztottam a 136. himnuszt, melynek címe: „Tudom, hogy jó Megváltóm él.”
Nagyon hálás vagyok misszióelnököm bölcs tanácsáért. Most már van egy kedvenc himnuszom, melyet kívülről tudok, és amelyen mindig elmélkedhetek és énekelhetek a lehangoltság, a próbatételek és a nehézségek idején. „Tudom, hogy jó Megváltóm él, Ő a vigaszadó remény. […] Ő él, hogy megáldjon engem.”