Felfedezve Istent
Amikor majdnem 18 éves voltam, elrepültem egy Soldotna nevű kisvárosba Alaszkában, hogy ott dolgozzak a nyáron. Ez volt az első alkalom, hogy távol voltam az otthonomtól. A szüleim elintézték, hogy barátainknál, a Wright családnál dolgozhassak, és velük is lakhassam. Wrighték a helyi boltot vezették. Reméltem, hogy elég pénzt fogok keresni az egyetemhez. Abban is bíztam, hogy mire hazatérek, megtalálom a választ a bensőmben állandóan ismétlődő kérdésre is: „Ténylegvan Isten?”
Szerettem volna saját választ kapni. El is határoztam, hogy minden este imádkozni fogok, és megkérdezem Istent, hogy valóban létezik-e. Úgy éreztem, hogy ha Isten létezik, akkor válaszolni fog az imámra. Ha soha nem kapok választ, akkor tudni fogom, hogy nem létezik. Ez ilyen egyszerű, gondoltam magamban.
Wrighték otthonában egy szobában laktam a lányukkal, Lisával. A Brigham Young Egyetemről jött haza, hogy otthon töltse a nyarat. Együtt dolgoztunk a boltban. Kezdettől fogva rajongtam Lisáért. Gyönyörű, intelligens és magabiztos volt. Lelkesedett az életért. Azon a nyáron a nap majdnem minden egyes percét együtt töltöttük.
Imádtam hallgatni Lisát, ahogy az egyetemi életről beszél. Az élete nagyon szórakoztatónak és függetlennek tűnt. Lisának rendezett és kiegyensúlyozott volt az élete. A fontossági sorrendjében is minden a helyén volt.
Lisa iránti csodálatom fokozódott, mikor láttam, hogy naponta olvassa a szentírásokat, és minden reggel és este imádkozik. Meg szerettem volna kérdezni Lisát, hogyan nyerte el az Istenbe vetett hitét, de szégyelltem, hogy én nem hittem. Emlékszem, hogy ott feküdtem az ágyban, azon tűnődve, vajon miről beszélgethet Lisa Istennel az imáiban.
Minden este letérdeltem az ágyamhoz, és mondtam egy rövid imát, melyben megkérdeztem Istent, hogy létezik-e. Mégsem éreztem semmi különlegeset vagy lelki élménynek nevezhetőt. Nem hallottam semmilyen hangot. Ugyanúgy éreztem magam az imáim után is, mint előttük. Ez így ment két hónapig. Elcsüggedtem. Éreztem, hogy az Istennel kapcsolatos kételyeim csak tovább nőttek.
Egyik este erős honvágyat éreztem, és könnyek szöktek a szemembe. Mindennél jobban vágytam rá, hogy a családommal, a barátaimmal és a megszokott környezetemben lehessek. Alig vártam, hogy beszélhessek valakivel, aki ismer és szeret engem. Letérdeltem imádkozni. „Istenem, most igazán szükségem van Rád” – kezdtem. A következő néhány percben kiöntöttem szívemet Mennyei Atyámnak. Mindent elmondtam Neki. Úgy beszéltem Vele, mintha mégis hinnék benne, hogy Ő ott van.
Melegség öntött el. Kezdtem úgy érezni, mintha Mennyei Atyám a karjába vett volna. Többé nem voltam egyedül. Szeretet és békesség árasztott el. Tudtam, hogy van Isten.
Azon tűnődtem, miért kellett hozzá több mint két hónap, hogy választ kapjak. A Jeremiás 29:13 adta meg a feleletet számomra: „És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.”
Végül – miután a szívem mélyére ástam – megkaptam a választ. Azon az estén képes voltam hitet vetni Isten létezésébe, és buzgón keresni a mennyek válaszát őszinte szavaim és könnyeim által.
Az egész életemet megváltoztatta ez az egy este. Missziót szolgáltam, és a templomban kötöttem házasságot. Isten létezésébe vetett hitem továbbra is növekszik.
Gyakran visszagondolok arra az alaszkai nyárra. Lisa példája nélkül nem biztos, hogy kitartottam volna a több hónapos imádkozás során. Talán feladtam volna, és soha nem fedeztem volna fel Mennyei Atyám szeretetét. Örökre hálás leszek Lisáért és a példájáért. Segített megismernem Istent, és megéreznem az Ő irántam való szeretetét.
IILLUSZTRÁCIÓ: Julie Rogers