2008
Hit az áradás megállításához
2008. október


Hit az áradás megállításához

Mindez egy tavaszi napon történt Finnországban, Helsinkiben. Ragyogóan sütött a nap, a hó pedig gyorsan olvadt. Már órák óta dolgoztam együtt a fiaimmal, a nyolc éves Juhával és a hat éves Hannúval, hogy az olvadó hó ne öntse el a pincénket. A közelünkben lévő csatornának kellett volna elnyelnie a vizet, de az még teljesen be volt fagyva.

Amikor a férjem azon a reggelen munkába indult, meghagyta nekünk, hogy semmiképpen ne engedjük, hogy a víz elárassza a pincét. Egészen délutánig keményen dolgoztunk, de már ideje volt elindulni az Elemibe. (Abban az időben az Elemi óráit hétköznap tartották.) Azt mondtam a fiaimnak, hogy ki kell hagynunk az Elemit, ha azt akarjuk, hogy a víz ne árassza el a pincénket. A férjem ráadásul nem volt az egyház tagja. Nem értette volna meg, hogy miért olyan fontos az Elemi a fiaink számára.

Juha és Hannu közösen megnyugtattak, hogy ha elmegyünk az Elemibe, akkor Mennyei Atyánk gondoskodni fog arról, hogy a víz ne tudjon beömleni a pincébe. Hol az egyre nagyobb vízre néztem, hol meg a fiaim hitet sugárzó arcára. Az egyik részem azt mondta: – Nem mehetsz, mert nincs az a hatalom, amely megakadályozhatná, hogy a víz elöntse a pincét. A szívemben Mennyei Atyánkhoz fohászkodtam, majd meghoztam a nehéz döntést.

– Most azonnal megyünk az Elemibe! – jelentettem ki határozottan, miközben ledobtam a vödröket. Nem számít, mi történik, nem fogom tönkretenni a gyermekeim hitét.

A fiúk nagyon jól érezték magukat az Elemiben. Hazafelé azonban, minél közelebb értünk a házunkhoz, annál jobban kezdtem félni. A házhoz érve a fiúk gyorsan a pincéhez szaladtak. Lenéztek, majd azt kiáltották: – Anya, nem megmondtuk? Odasiettem. Soha nem felejtem el a szemem elé táruló képet. A terület teljesen száraz volt, mintha feltörölték volna. Sehol egy csepp víz. Még most is, 40 évvel később, nagyon nehéz elhinnem azt, amit láttam.

A fiaim szemében öröm és a Mennyei Atyába vetett bizalom tükröződött. Öröm és hála töltötte be a szívemet.

Az egész világon nincs olyan hatalom, amely legyőzhetné a gyermeki hitet. A szentírások azt mondják, hogy ha hiszünk és nem kételkedünk, akkor hegyeket tudunk elmozdítani (lásd Máté 17:20). Azon a napon a gyermekeim hite megállította az áradást.