Szeretetbe burkolva
A szerző az angliai West Midlands-ben él.
„Egy vigasztaló barátot, az igazság Lelkét” (Gyermekek énekeskönyve, 56.).
Alison a földön koc-koc-kocogtatta a lábujjait. Annyira izgatott volt, hogy bizsergett az egész teste. Egy keresztelőn volt. Nem is akármilyen keresztelőn – a saját keresztelőjén! Alison, a családja és a barátai közösen elénekeltek egy elemis éneket, imádkoztak és meghallgatták Nagymama beszédét. Már csak Nagypapa beszéde maradt hátra a keresztelése előtt.
Nagypapa kisétált a terem elejébe és rákacsintott. Letett egy nagy táskát a földre. „Alison, nagyon boldogok vagyunk a döntésed miatt, hogy ma megkeresztelkedsz – mondta. – A keresztelőd napja egy ajándékokkal teli nap. A példa ajándékát adod a testvéreidnek.” Rámosolygott Alison négy fiatalabb testvérére.
„Emellett ígéreteket is teszel Istennek – mondta Nagypapa –, és Ő is ígéreteket tesz neked. Ám van egy másik nagy ajándék is, amelyet megkapsz ma.”
Nagypapa lehajolt, és belenyúlt a táskába. Elővett egy puha, fehér takarót, és odaadta neki. „Ez egy ajándék tőlem és Nagymamától. Ugyanakkor egy emlékeztető is a Szentlélek ajándékára, amelyet megkapsz majd ma. Amikor ezt a takarót használod, szeretném, ha arra gondolnál, milyen érzés a Szentlélek. A Szentlélek megvigasztalhat, mint egy puha takaró. Emellett vezethet téged és megmondhatja neked, mi a helyes.”
Alison a vállára húzta a takarót. Rámosolygott Nagypapára. Mikor befejezte a beszédét, Alison észrevette, milyen érzés a takaró. Meleg. Nyugtató. Segít neki biztonságban érezni magát.
Végre eljött Alison keresztelkedésének ideje. Besétált a keresztelőmedence meleg vizébe, és megfogta Apa kezét. Rápillantott és rámosolygott a testvéreire, mielőtt behunyta a szemét.
Apa hangja hangos volt, de nyugodt, amikor a keresztelési imát mondta franciául. „Je te baptise au nom du Père, et du Fils, et du Saint-Esprit. Amen.”
Amilyen gyorsan beborította Alisont a meleg víz, olyan hirtelen ki is emelkedett belőle. Ennyi volt. Megkeresztelkedett!
Alison szorosan átölelte Apát, majd kijött a keresztelőmedencéből. Levette a keresztelkedési ruháját, és felöltözködött. Amikor kilépett az öltözőből, Anya és a barátnői – Isobel és Florence – már várták. Segítettek neki megkötni a masnit a ruhája hátulján, és befonták a nedves haját.
„Annyira büszkék vagyunk rád!” – mondta Anya.
Florence rámosolygott Alisonra a tükörben. „Mindig is szerettem keresztelőket nézni.”
„Nézd csak, ezt a székeden hagytad.” Isobel odaadta Alisonnak az új fehér takaróját.
Alison magához húzta a takarót, amíg Anya és a barátnői beszélgettek és nevetgéltek. A takaró meleg volt és megnyugtató, ahogy Nagypapa mondta. Ám nem csak kívülről érezte ezt a melegséget. Alison belül boldog volt és biztonságban érezte magát. A szívében tudta, hogy jó döntést hozott, és hogy Mennyei Atya boldog.
Ez a melengető, boldog érzés nagyon hasonlított a takarójára. Ez bizonyára a Szentlélek!
Alison rámosolygott magára a tükörben. Alig várta a konfirmálását, és hogy megkapja a Szentlélek ajándékát, hogy mindig így érezhesse magát. Ez lesz a valaha kapott legjobb ajándék!
Illusztrálta: Maryn Roos