Tökéletes összhang
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
„Úgy szeress, ahogy Ő szeret téged, légy mindig jószívű, mindig kedves” (Gyermekek énekeskönyve. 40.).
Csörrr!
Tóni vigyorogva állt fel a padjától. Végre kicsöngettek!
A többi gyerek elfutott mellette a játszótér felé, de Tóni nem sietett. Samut várta. Samu új volt Tóni osztályában. Talán játszhatnának együtt.
„Szia, Samu! – mondta Tóni. – Szeretsz kosarazni?”
„Szeretek-e?! Imádok!” – válaszolta Samu.
„Nagyszerű! – vigyorodott el Tóni. – Menjünk akkor, és játszunk!”
Tóni és Samu az egész szünetben futkároztak, passzolgattak és kosárra dobtak.
„Ez jó móka volt! – mondta Tóni, miközben visszasétáltak az osztályterembe. – Nagyon jól játszol.”
„Köszi! – mondta Samu. – Jó volt valaki olyannal játszani, aki annyira szeret kosarazni, mint én.”
Ezután Tóni és Samu minden nap azzal töltötték a szüneteket, hogy együtt kosaraztak. Tökéletesítették a labdavezetésüket és a figurákat, amelyeket kitaláltak. Tóni imádta, ahogy a háló susog, mikor kosarat dob.
„Te jössz!” – mondta Tóni. Odapasszolta Samunak a labdát. Samu elkapta és felugrott a dobáshoz. Tóni észrevette, hogy Samu egyik cipőjének lóg a talpa.
A kosárlabda lepattant a palánk gyűrűjéről. „Ó, majdnem! – mondta Tóni. – Szép próbálkozás!”
„Köszi! – mondta Samu. – Szerintem jobban játszanék, ha nem ilyen lenne a cipőm.” Nevetve felemelte a cipőjét, hogy megmutassa Tóninak. „Amint apukám talál egy új munkát, kapok új cipőket.”
Tóni elmosolyodott. „De ha lesz új cipőd, soha nem nyerek majd ellened! – viccelt Tóni. – Esélyem sem lesz.”
Miközben Tóni délután hazafelé sétált az iskolából, azon gondolkozott, hogy Samu egy olyan cipőben sétál hazafelé, amely lassan szétesik. Tóni tudta, hogy nem csak kosarazni nehéz azokban a cipőkben. Az idő lehűlésével Samu lába fázni fog. Tóni azon töprengett, hogyan tudna valahogy segíteni.
„Készen állsz a lefekvésre?” – kérdezte később, aznap este Tónitól az apukája.
„Igen – felelte Tóni. – Csak elgondolkoztam valamin. Emlékszel a barátomra, Samura, akivel a szünetben kosarazni szoktam? Elhasználódott a cipője. Várnia kell, amíg az apukája talál egy új munkát, mielőtt új cipőket kaphatna. Nagyon szeretnék neki valahogy segíteni.”
„Ez kiváló ötlet! – mondta Apa. – Miért nem mondunk egy imát? Tudom, hogy Mennyei Atya segíteni fog megtudnod, mit tehetsz.”
Tóni bólintott, és letérdelt apával imádkozni.
Másnap, amikor Tóni készülődött az iskolába, észrevett valamit a szekrényében. Egy pár használaton kívüli teniszcipő volt az, amelyet a bátyjától kapott. Tóni még nem hordta, mert egyelőre egy kicsit nagy volt rá. Teljesen el is feledkezett róla.
Vajon ez jó lenne Samura? – gondolta magában Tóni. Bepakolta a hátizsákjába a cipőket, majd elsietett az iskolába.
„Szia! – sétált oda Tóni Samuhoz, és odanyújtotta neki a cipőket. – A szekrényemben találtam ezeket. Rám nem jók, de arra gondoltam, hogy rád talán igen.”
„Hű! Köszönöm szépen!” Samu felvette a cipőket és megkötötte a fűzőket. „Pont jók rám!”
Tóni boldog volt. Tudta, hogy Mennyei Atya meghallotta az imáját, hogy tudhassa, miként segíthetne az új barátjának. „Verseny a kosárpályáig!”
Illusztrálta: Mike Deas