Ő lakjon hát minden szívben!
Alig több, mint egy héttel ezelőtt felgyúltak a karácsonyi fények a Templom téren, folytatva egy 53 évre visszanyúló hagyományt, ami sokak számára a karácsonyi időszak kezdetét jelenti. Karácsonykor Jézus Krisztusnak, Isten szó szerinti Fiának és a világ Szabadítójának a születését, életét és világosságát ünnepeljük. Békére lelünk az Ő születését kísérő kijelentésben: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!”1 A zene, az izgatott gyermekek, az adott és kapott ajándékok, a karácsonyfák, a dekorációk és a fények mind-mind hozzátartoznak az örömteli ünnepléshez.
Milyen becses emlékek jutnak az eszetekbe, amikor a karácsonyra gondoltok? Az év ezen időszaka mindig a gyermekkorom karácsonyainak emlékeit idézi fel bennem.
Még mindig sokra emlékszem a kapott ajándékaim közül. Emlékszem egy foci- és egy kosárlabdára, játékokra és ruhákra. Ezen ajándékok legtöbbje már a múlté; a ruhák elkoptak és kinőttem őket. Azonban amire az elmúlt karácsonyokból a leginkább emlékszem – a legszívbemarkolóbb és legkedvesebb emlékeim – nem arról szólnak, hogy miket kaptam, hanem arról, hogy miket adtam.
Hadd magyarázzam el ezt! Az egyházközségünk fiataljai minden évben összegyűltek a gyülekezeti házunkban a karácsonyt megelőző szombaton. Kosarakat töltöttünk meg naranccsal, banánnal, valamint házi készítésű kekszekkel és süteményekkel, hogy aztán elvigyük őket a környékünkön élő özvegyeknek. Elmentünk az otthonukba, karácsonyi dalokat énekeltünk, és átadtuk nekik a karácsonyi kosarakat. Még mindig emlékszem a hálás mosolyra az arcukon. Néhányuk – Swartz, Zbinden, Groll és Kackler nővérek – első vagy második generációs bevándorlók voltak, akik erős akcentussal fejezték ki a hálájukat. Sosem fogom elfelejteni a melegséget, amit akkor éreztem.
Amikor Lesa és én szülők lettünk, megteremtettük annak a hagyományát, hogy – sokatokhoz hasonlóan –, megajándékozunk egy rászoruló családot. Sokszor egy közösségi jótékonysági szervezettől kaptuk meg az adott család nevét, valamint azt, hogy hány évesek a gyermekeik. Sok időt és energiát fektettünk abba, hogy megtaláljuk számukra a tökéletes ajándékot. Úgy tűnt, a fiaink ugyanannyira élvezik ezt, mint amikor karácsony napján saját maguk is megkapják az ajándékaikat. A szolgálat e családi hagyománya hozzájárult ahhoz, hogy a karácsony valódi lelkülete a szívünkbe vésődjön.
A szakmai pályafutásom során edzőgépek fejlesztésével, gyártásával és marketingfolyamataival foglalkoztam szerte a világon. Az olyan eszközök, mint a futópad, a szobabicikli és az elliptikus tréner főként a szív megerősítését szolgálják. Ezért a vállalatunk rendkívüli erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a gépek használói egy pulzusmérő segítségével mérni tudják a szívük állapotát, valamint a pulzusszámuk emelkedését és csökkenését. Ma már sokan a csuklónkon viselünk egy olyan eszközt, amely monitorozza a szívünket, és a szívet megerősítő tevékenységekre sarkall minket.
Mi lenne, ha létezne egy módszer arra, hogy a szívünk állapotát lelki szempontból mérjük – egy lelki szívmonitorral, ha úgy tetszik? Mit mutatna a ti lelki szívmonitorotok? Mennyire egészséges a szívetek lelkileg? A karácsonyi időszak ideálisnak tűnik arra, hogy mindannyian alaposan felmérjük a szívünk állapotát.
Például feltehetitek magatoknak a kérdést: „Vajon készen áll a szívem a Szabadító befogadására?” Karácsonykor gyakran énekeljük ezt: „Ő lakjon hát minden szívben!”2 Miként készíthettek helyet a szívetekben Krisztusnak, különösen ebben a zsúfolt, ámde csodálatos időszakban?
A szentírások bővelkednek beszámolókban, amelyek segítenek felmérnünk a szívünk állapotát. E versek némelyike a „tiszta”,3 „szelíd”,4 „alázatos”,5 „megtört”,6 és „töredelmes”7 szavakat használja. Ezek a szavak, valamint sok másik a szentírásokban, betekintést engednek nyernünk a Szabadító szívébe. Ahhoz, hogy befogadjuk Őt a szívünkbe, annak bizonyosan olyan tisztának és alázatosnak kell lennie, mint az Övé.
Pál szavait átfogalmazva: törekedhetünk arra, hogy Jézus Krisztus szavai és tulajdonságai olyanok legyenek, mint egy levél, „beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember; …Krisztusnak… levele…, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira”8. Ehhez több szükségeltetik, mint pusztán kellemes karácsonyi üdvözleteket hangoztatni. Az Úr figyelmeztetett azokra, akik „ajkaikkal közelednek hozzám, de szívük távol van tőlem”9. Karácsony idején és az egész év során a kedves tetteink és jó cselekedeteink fejezik ki a legjobban, hogy a Szabadító iránti szeretetünk a szívünkbe íródott.
Amint elgondolkodom a saját szívem állapotán, sugalmazásra és nagyszerű példára lelek azok áldozattal és erővel teli szívében, akik elősegítették Jézus Krisztus egyháza megalapítását a visszaállítás korai napjaiban. Szeretnék megosztani egy karácsonyi történetet egy korai utolsó napi szent megtértről: az angliai Imminghamből származó Mary Wood Littletonról.
Mary és a férje, Paul, sohasem gondolták volna, hogy elhagyják majd az otthonukat Angliában. Azonban meghallották a visszaállított evangélium üzenetét, és bizonyságot nyertek annak igazságáról. Megkeresztelkedtek, majd alig két hónappal később Mary és Paul a gyermekeikkel együtt elhajózott Amerikába, hogy a szentek közé gyűljenek. 1844. december 20-án érkeztek meg New Yorkba. Öt nappal később postakocsin az Illinois állambeli Nauvooba utaztak. Képzeljétek csak el – az első karácsonyukat Amerikában durva, kemény utakon utazva töltötték kint a hidegben.
Minden változás ellenére Mary megőrizte a szívében a reményt, hogy egy nap a családja majd úgy ünnepelheti a karácsonyt, ahogy Angliában megszokták: koszorúkkal, a Télapóval és karácsonyi dalokkal. Sajnos az Amerikában töltött második karácsonyuk sem sikerült sokkal jobban: egy ponyvás szekéren töltötték, amelyből Paul hevenyészett otthont alakított ki, amíg a családja nagy küzdelmek árán igyekezett megvetni a lábát Nauvooban. Reményteli szívvel Mary ismét azt mondta: „Jövőre más lesz a karácsony!”
A következő évben, 1846-ban, a család harmadik Amerikában töltött karácsonyán Mary és a gyermekek Winter Quartersben találták magukat, arra készülve, hogy tavasszal megtegyék a hosszú utat nyugatra. A csőcselék elűzte őket Nauvooból, és több száz mérföldnyire tőlük Paul éppen nyugatra tartott a Mormon hadtesttel. Ismét nem volt karácsonyi éneklés, sem Télapó. Helyette böjt volt, és őszinte ima Mary nyolcéves fiáért, aki a súlyos alultápláltság következményeképpen közel állt a halálhoz. Túlélte, de abban az évben 25-en haltak meg Winter Quartersben karácsony napján.
Mary és a családja csak a negyedik Amerikában töltött karácsonyukkor ünnepelhetett együtt, viszonylagos békében, miután nemsokkal azelőtt megérkeztek a Sóstó-völgybe. Még ekkor sem lehetett részük olyan ünneplésben, amit Angliában megtapasztaltak. Azonban bizonyos szempontból, ez még jobb is volt. 1847-ben, egy sabbatnapi karácsonyi ünnepségen, a karácsony utáni napon a szentek összegyűltek, hogy imádkozzanak, szavakba öntsék hálájukat, és dicsőítő dalokat énekeljenek Istennek, amiért megszabadította őket Sionban. Ezen dalok egyike a Fel, szentek, fel! egy megindító feldolgozása volt; egy himnuszé, amely a pionír ösvényen íródott, és a hit himnuszává vált e korai pionír szentek számára. A Fel, szentek, fel! a továbbiakban is a pionírok karácsonyi ünnepségeinek kedvelt himnusza, sőt, karácsonyi dala maradt.10
Úgy hiszem, hogy az évek során elszenvedett kihívásai valamiképpen hozzájárultak, hogy Mary szíve megváltozzon. Úgy tűnt, hogy tisztábban kezdte látni a karácsonyt, új karácsonyi hagyományokkal, és egy új dallal a szívében. Valóban kifejlesztett magában egy áldozatos szívet, melynek középpontjában a Jézus Krisztusba vetett reménye és az Őiránta érzett szeretete állt.
A karácsony egy helyénvaló időszaknak tűnik, hogy átgondoljuk, mennyire egészséges a szívünk lelkileg. Ezért zárásként szeretnék megosztani egy egyszerű javaslatot, ami segíthet megfigyelnünk és megerősítenünk a szívünket lelkileg: arra kérem mindannyiunkat, hogy válasszunk olyasvalamit, amit megtéve külsőleg fejezhetjük ki a Szabadítónk, Jézus Krisztus iránti belső érzéseinket, hogy idén így ajándékozzuk meg Őt.
Mary Littletonhoz hasonlóan ma este mi is összegyűltünk, hogy Jézus Krisztus hithű követőiként Őneki hódoljunk. Hallgassunk figyelmesen, amint a kórus egy gyönyörű és hívogató himnuszban csatlakozik az „angyali kórushoz”, amely arra hív minden „hívet”, hogy jöjjenek, és lássák meg „az angyalok királyát”. Bárhol is éljünk a világban, mindannyian „ujjongva és vidáman jöhetünk Betlehembe” – ha csak lélekben is –, hogy Őt imádjuk és tiszteljük.11
Tanúságomat teszem Jézus Krisztusról, a világ Szabadítójáról. Azért imádkozom, hogy ebben az ünnepi időszakban, és az új évbe átlépve is, a szívünkre legyen írva Krisztus Lelke, Jézus Krisztus nevében, ámen.