Az Istennel kötött szövetségeink megértése

Kép

Woman being baptized.

A keresztelés, melyet egy arra felhatalmazott személy, víz alá merítéssel végez, az evangélium első szabadító szertartása, és szükséges ahhoz, hogy valaki Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjává válhasson. A keresztelés elválaszthatatlan társa a konfirmálás szertartása, vagyis a Szentlélek ajándékának átadása kézrátétel által.

Amikor megkeresztelkedünk, szövetségben fogadjuk, hogy magunkra vesszük Jézus Krisztus nevét, mindig emlékezünk Őrá, és betartjuk a parancsolatait. Azt is megígérjük, hogy „mindvégig szolgál[juk] őt” (T&Sz 20:37; lásd még Móziás 18:8–10).

Cserébe Mennyei Atyánk megígéri, hogy ha megbánjuk a bűneinket, megbocsátást nyerünk (lásd Alma 7:14), és mindig velünk lesz a Lelke (lásd T&Sz 20:77), mely ígéretet részben az tesz lehetővé, hogy elnyerjük a Szentlélek ajándékát.

A keresztelés és konfirmálás szertartásai jelentik a kaput, melyen mindenkinek be kell lépnie, aki örök életre törekszik (lásd János 3:3–5). Keresztelési szövetségeink megbecsülése elvezet az örök élet felé vezető ösvényhez, és fontos részét képezi a további szabadító szertartásokkal járó szövetségek megkötésének ezen az ösvényen (lásd 2 Nefi 31:17–21).

Kép

A young woman taking the sacrament.

Azok, akik már részesültek a keresztelés és konfirmálás szabadító szertartásában, minden egyes héten vesznek az úrvacsorából, hogy megújítsák a szövetségeiket. Amikor veszünk a kenyérből és a vízből, arra az áldozatra emlékezünk, melyet a Szabadító hozott értünk. Továbbá elgondolkodunk a szövetségeken, melyeket kötöttünk, hogy magunkra vesszük Jézus Krisztus nevét, mindig emlékezünk Őrá, és betartjuk a parancsolatait. Cserébe Isten azt ígéri, hogy a Szentlélek mindig velünk lehet (lásd T&Sz 20:77, 79).

Az úrvacsora szertartása minden héten lehetőséget nyújt arra, hogy megújítsuk azokat a szent szövetségeket, melyek által részesei lehetünk a Szabadító engesztelő kegyelmének a keresztelés és konfirmálás tisztító hatásával.

Az egyházi vezetők azt is tanították, hogy amikor veszünk az úrvacsorából, nem csupán a keresztelési szövetségünket újítjuk meg, hanem „minden szövetséget, melyre az Úrral léptünk”⁴.

Kép

A group of men (black and Caucasian) standing in a circle and holding a baby girl. The baby girl is dressed in white clothing. The men are preparing to participate in blessing the baby.

Mennyei Atyánk esküt tesz (garantálja), hogy bizonyos áldásokban részesíti azokat a papságviselőket, akik betartják a papság elnyeréséhez kapcsolódó szövetségeket.

Amikor a férfiak érdemesen élnek arra, hogy elnyerjék az ároni és a melkisédeki papságot, valamint „felmagasztalják elhívásukat”, azoknak Isten azt ígéri, hogy „megszenteli [őket] a Lélek testük megújulására”. A Mózesnek, Áronnak és Ábrahámnak tett ígéretek örököseivé válnak. (Lásd T&Sz 84:33–34.)

A melkisédeki papság elengedhetetlen feltétele annak, hogy a férfiak beléphessenek a templomba. Ott a férfiak és a nők a házasság kötelékében közösen részesülhetnek a papsági áldások teljességében.

A papság összes szabadító szertartásának elnyerése által mindenkinek megadathat mindaz, amivel az Atya rendelkezik (lásd T&Sz 84:35–38).

„Ebből az esküből és szövetségből hihetetlen áldások áradnak az arra érdemes férfiakra, nőkre és gyermekekre szerte a világon” – tanította Russell M. Nelson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából.⁵

A templomi felruházás egy ajándék, mely perspektívát és erőt ad.

A templomi felruházás során utasításokat kapunk és szövetségeket kötünk örök felmagasztosulásunk céljából. A felruházáshoz tartozik a megmosás és megkenés, valamint a templomi alsóruhába történő felöltöztetés szertartása, mely szent szövetségeink emlékeztetőjeként szolgál.⁶ A templomi szertartások és szövetségek olyan szentek, hogy a templomon kívül nem beszélünk azokról részletesen. Éppen ezért Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke, azt tanácsolta: „Fontos, hogy gondosan figyeljetek, mialatt e szertartásokban részesültök, és fontos, hogy megpróbáljatok emlékezni a megígért áldásokra, illetve azokra a feltételekre, melyeknek eredményeképpen azok majd megvalósulnak.”⁷

Jeffrey R. Holland elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, azt tanította, hogy az ellenállás legyőzéséhez, valamint az egyház előmozdításához szükséges isteni erő elnyerésének kulcsa „a templomban kötött szövetség – azon ígéretünk, hogy engedelmeskedünk és áldozatot hozunk, hogy felajánlásokat teszünk az Atyának, valamint az Ő ígérete számunkra, hogy megerősít bennünket »nagyszerű felruházás[sal]«”⁸.

Az alábbi források tanulmányozása által még többet megtudhatsz a felruházás során kötött szövetségek mögött rejlő tantételekről:

• Az evangélium tantételei (2009): Az engedelmesség. 219–225.

• M. Russell Ballard, “The Law of Sacrifice,” Liahona, Mar. 2002, 10.

• Az evangélium törvényével (lásd T&Sz 104:18) kapcsolatban lásd Tan és a szövetségek 42.

• Az evangélium tantételei (2009): Az erkölcsi tisztaság törvénye. 245–254.

• D. Todd Christofferson: Egy szolgálatnak szentelt élet. Liahóna, 2010. nov. 16.

Kép

Family sealed at the Provo Temple

A „templomi házasságként” vagy „templomi pecsételésként” emlegetett templomi szertartás örökkévaló kapcsolatot teremt a férj és a feleség között, amely a halálon túl is tart, amennyiben a házastársak hithűek. A szülő-gyermek kapcsolatok is megmaradhatnak a halandóság után is, örök családi kapcsolatokat teremtve ezzel a nemzedékek között.

Amikor valaki belép a házasság szövetségébe a templomban, akkor szövetségeket köt Istennel és a házastársával. A házastársak hithűséget fogadnak egymásnak és Istennek. Ők pedig azt az ígéretet kapják, hogy felmagasztosulnak, és családi kapcsolataik az egész örökkévalóságon át folytatódnak (lásd T&Sz 132:19–20). Azoknak a gyermekeknek, akik templomban egymáshoz pecsételt szülőktől születnek, illetve akiket később a szüleikhez pecsételnek, joguk van arra, hogy örökkévaló család tagjai legyenek.

Csakúgy mint minden más szertartás esetén, a szövetségeink iránti személyes hithűség szükséges ahhoz, hogy ezt a földi szertartást az Ígéret Szent Lelke megpecsételje – vagyis érvényesítse – a mennyben.⁹ Azok, akik betartják a szövetségeiket, nem veszítik el a pecsételés során ígért áldásokat, még akkor sem, ha házastársuk nem tartja be azokat.

Amikor megkötjük e fontos szövetségeket, részeseivé válunk az új és örök szövetségnek, méghozzá Jézus Krisztus evangéliuma teljességének (lásd T&Sz 66:2). Az új és örök szövetség „minden evangéliumi szövetség és kötelezettség összessége”, melyet megfogadtunk,¹⁰ az ebből következő áldások pedig magukba foglalják mindazt, amivel az Atya rendelkezik, beleértve az örök életet.

Miközben arra törekszünk, hogy megértsük és betartsuk szövetségeinket, ne feledjük, hogy szövetségeink betartása nem csupán teendők sorozata, hanem azon elkötelezettségünk, hogy olyanokká váljunk, mint a Szabadító.

„[A] végső ítélet nem csupán a jó és a rossz cselekedetek végleges kiértékelése – azé, amit tettünk – tanította Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából. – Hanem tetteink és gondolataink végső hatásának az elismerése – azé, akivé váltunk. Senki esetében nem elég a dolgok puszta elvégzése. Az evangélium parancsolatai, szertartásai és szövetségei nem betétek listáját alkotják, melyekre szükség van valamely mennyei számlán. Jézus Krisztus evangéliuma olyan terv, mely megmutatja nekünk, hogyan váljunk azzá, akivé Mennyei Atyánk szeretné, hogy váljunk.”¹¹