Elemi
Feladatok


Kép
nő gyermekeket tanít

Elhívásom tanácsosként az Elemi elnökségében

Feladatok

Az Úr hálás azért, hogy hajlandó vagy az Ő egyházában szolgálni. Az alábbiakban áttekintjük az elhívásoddal kapcsolatos feladatokat.

Az Elemi célja

Az Elemi segít a gyermekeknek érezni Mennyei Atyjuk szeretetét; megismerni az Ő boldogságtervét; Jézus Krisztus evangéliuma szerint élni; és érezni, felismerni a Szentlélek hatását, valamint aszerint cselekedni. Továbbá az Elemiben felkészülnek szent szövetségekre, azok megkötésére és megtartására, miközben a gyermekek részt vesznek Isten szabadító és felmagasztosító munkájában. (Lásd Általános kézikönyv: Szolgálat Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában, 12.1.)

Tanácsosok

Az Elemi elnöksége segít a szülőknek felkészíteni a gyermekeket arra, hogy a szövetség ösvényére lépjenek és haladjanak azon. Ez az egyik legfontosabb feladatuk. Az elnökség felügyeli az Elemi gyűléseit, az egyes gyermekeknek nyújtott szolgálattételt, a tanítókat és a vezetőket, valamint az Elemi adminisztrációs szükségleteit. (Lásd 12.3.2.)

Osztályok és énekfoglalkozások

A gyermekek tanítása szent kiváltság. Az elemis vezetők a Szabadító módján szeretik és tanítják a gyermekeket. Az elemis osztályokat kor és a rendelkezésre álló tanítók száma alapján szervezik meg (lásd 12.1.3). Az énekfoglalkozás segít a gyermekeknek érezni Mennyei Atya szeretetét, és megismerni az Ő boldogságtervét (lásd 12.1.4).

Gyűlések és tanácsok

Az elnök és tanácsosai rendszeresen találkoznak. Továbbá gyűléseket tartanak a püspökkel vagy a megbízott tanácsosával. (Lásd 12.3.2.)

Tanítók és vezetők

Isten gyermekeinek a tanítása szent kiváltság. Az Elemi elnöksége támogatást nyújt az elemis tanítóknak és vezetőknek az órákon, a bölcsődében és az énekfoglalkozáson (lásd 12.3.5). Az Elemi elnöksége tesz ajánlást a püspöknek olyan férfiakra és nőkre, akik elemis és bölcsődei elhívásokban szolgálhatnak.

Elemis tevékenységek

Az elemis tevékenységi vezetők olyan szórakoztató és lebilincselő tevékenységeket terveznek, amelyek segítenek Isten szabadító és felmagasztosító munkájának az elvégzésében. A szolgálat és a tevékenységek építsenek bizonyságot, erősítsék a családokat, valamint adjanak lehetőséget mások megáldására. A 8–11 éves gyermekeknek általában havonta kétszer tartanak elemis tevékenységeket. (Lásd 12.3.6.)

Irányelvek és eljárásrendek

Minden olyan felnőttnek, aki gyermekekkel és fiatalokkal dolgozik, el kell végeznie a Gyermekek és a fiatalok védelme nevű képzést a támogatásától számított egy hónapon belül (ProtectingChildren.ChurchofJesusChrist.org). A sajátos nevelési igényű gyermekekre, a biztonsági követelményekre, a Gyermekek és fiatalok programra, valamint egyebekre vonatkozó irányelvek és eljárásrendek az Általános kézikönyv 12.5-ös szakaszában találhatók.